15522.htm CIMSZO: Zsidók története SZOCIKK: "kilépett. Dubnow így jellemzi a zsidó nép fejlődését: «Izráel, mint egy dió egymás után hantja le maghéjait, míg maga is cikkeződik és törzsekre oszlik». Hogy a bibliai családi elbeszélésekben csakugyan a nép történetét is szem előtt tartotta az elbeszélő, elárulja magát abban a szóban, melyet Rebekához intéz Isten, mikor Ézsau és Jákob születését helyezi kilátásba: «Két nép van méhedben és két nemzet válik külön melledről, egyik nemzet erősebb lesz a másiknál és az idősbik szolgálni fogja a fiatalabbikat» (Móz. I 25.23). A leváló Jismáel, Edom, Ammon és Moáb a történet folyamán majd testvéri, majd hűbéri viszonyt ápolnak Izraellel, olykor fellázadnak és betörnek országába. Izrael népe ezek emlékét abban is megrögzíti, hogy az ősök ajkaira adott áldásban és kiátkozó szavakban jellemzi és megbélyegzi őket. Így Ammont és Moábot vérfertőzött szülőktől (Lót és leányaitól) származtatja le, Jismáelt (az arabokat), mint Ábrahámnak Hagar rabszolgával való pótházasságából származó sarját Isten angyalával: «vadszamár ember»-nek mondatja, «kinek keze minden után nyúl, de kire mindenki ráteszi kezét» (Móz. I. 16. 11); Edom őse: Ézsau olyan ember, ki eladja egy tál lencséért elsőbbségi jogát, azután visszasírja. Történelmi tényt örökít meg a bibliai József-elbeszélés is, amennyiben csakugyan Egyiptom királya látta el élelemmel a kánaáni földön élő Izraelt, mint hűbéresét, mikor ott éhínség uralkodott. II. Ramses fáraó alatt a kisázsiai törzsek kivívták szabadságukat. Ez volt az alkalmas pillanat az egyiptomi héber nép felszabadítására is és Mózes (l. o.) volt az a férfiú, ki megértette a kor intelmét és a nagy történeti feladatra vállalkozott. Nem csekély lehetett a nehézség, mellyel meg kellett előbb küzdenie. Az egyiptomi rabságban a nép már-már teljesen feladta nemzeti tudatát. Mózesnek tehát a nép közönyével és akaratlanságával kellett előbb csatáit megvívnia. Nem a maga nevében jelentkezett, hanem Ábrahám, Izsák és Jákob még mindig varázslatos emlékét idézte fel és így hatott a nép szunnyadó öntudatára. Ezek a nevek egyesítették a törzseket és vonzalmat keltettek bennük az iránt a föld iránt, amelyet annak idején a sírhely megvásárlásával Ábrahám megszentelt és lefoglalt. De az ősök emlékénél is mélyebb és maradandóbb hatást gyakorolt az új Istenfogalom, mely minden más népétől lényegében elütő, sőt mondhatni azzal ellenkező. Nem az egység teszi e különbséget, mert ennek csak logikai, ismeretelméleti jelentősége volna, hanem a minősége. A Mózes hirdette Isten nem a természetből kinőtt, a természeti jelenségekkel változó, a természet törvényeinek alárendelt, hanem a természet fölött álló, abszolút lény, akinek a teremtett világgal szemben akarata van és ezen akarat teljesítésének mértékében, tehát az erkölcsi érdem szerint ítéli meg az embert. Az akarat vallása ez, nem világszemlélet, hanem világbírálat. Istent nem lehet sem bűvészettel, sem szertartásokkal megejteni, csak jó cselekedetek számítanak nála. A tórai törvényben is érvényesül ez az új felfogás. A Hamurabi-féle, különben magas fejlettségű jogi felfogással szemben is haladást jelez a Tóra, amennyiben külön rendelkezik a szeretet gyakorlásáról, egyébként részben kimondottan, részben csak per tangentem uralkodónak tételezi fel a sémi ősjogi intézményeket. Némely esetben a Tórában utalást sem találunk erre, de a Talmudban felbukkan annak nyoma. Más érzületet is lehel a bibliai törvény. Így a szombat a babilóniaiaknál böjtnap volt, melyen a pásztor nem ehet szénen sültet, nem válthat ruhát, a király kocsira nem ülhet, az orvos nem gyógykezelhet stb., a bibliai szombat ellenben a gyönyör és boldogság napja. A pusztában való kóborlás után az «ígéret földje»-nek határához értek, de az ország elfoglalása már Jósuára várt. A délvidékre Júda telepedett le, mely nemsokára magába olvasztotta Simon törzsét és vele külön csoportot alkotott a többivel szemben. A honfoglalás nem volt oly teljes, hogy egyes kánaáni városok meg ne tartották volna függetlenségüket, így maga Jeruzsálem is a jebuszi kezén maradt (Bír. 1. 12), míg Dávidnak nem sikerült megvennie (l. u. o. végig). Ezek váltak később Izrael számára «tőr»-ré, Istennek pedig «csapdá»-vá (Bír. 2. 3). Mert Kánaán valláserkölcsi kultúrája, az ő természet-istenségeivel és az azok tiszteletére rendezett kicsapongásokkal, fajtalankodásokban elfúló ünnepségeivel a betóduló Izraelt megdöbbentette. Meg is vetette emiatt és nebalának, gyalázatosságnak bélyegezte a kánaáni életet. Még törvényes intézkedéssel is védekezett ellene: «Egyiptom cselekedetei szerint és Kánaán cselekedetei szerint ne cselekedjetek» (Mózes III. 18. 3). Dea meghódítottak, akikkel összeházasodtak, mégis rájuk diktálták a szokásaikat. A törzsek letelepedése nem volt végleges; egyesek később helyet cserélnek, mások a válságos pillanatokban nem sietnek megtámadott testvéreik segítségére és különszakadási törekvések kísértenek. Debóra prófétanő hősies fellépése idején is (Bírák 5), mikor az északi törzsek területének őslakói megkísértik a jövevények kiszorítását. Juda, Simon, Lévi és Gád törzsei távol tartják magukat, Debóra éneke meg sem említi nevüket; a hegemóniát Efrájim gyakorolja, ennek területén volta silohi Szentély. Egyébként pedig nagy az anarchia, «ki-ki azt teszi, amit jónak talál» (Bir. K.), csak itt-ott lép fel egy-egy hősies lelkületű vezér (sófét, bíró), aki ideig-óráig egységet teremt és visszaveri az ellenséget (pl. Sámson, Gideon). Királyválasztásra is történik kísérlet, Abimelech 3 éven át uralma alatt tartja a szichemieket, de ez a vállalkozás is dugába dől és a filiszteusok az egész országot elárasztják. Ezek ellen a próféták (nábik), élükön Sámuellel, szent háborút hirdetnek. Sámuelben a bírói és papi tisztség egyesül. A nép azonban már tisztán világi hatalmat képviselő királyt akar maga fölé «a többi népek példájára». Sámuel ellenzi e gondolatot, figyelmezteti a népet annak balkövetkezményeire. A király népe fölé emelkedve, magát és házát tekinti öncélnak, a népet pedig rabságba hajtja, eszközül használja. De intelme nem használt és ezért kénytelen-kelletlen olyan embert választott, ki testileg kimagaslott, de egyebet nem tudott róla. Izrael tehát elérte, amit kívánt: más népek mintájára királyságot alkotott. De a «papi birodalom és szent nép» Mózesi hagyatéka nem vetkőztethette le végkép" Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 5522 .cimszó a lexikon 1008 . oldalán van.