15501.htm CIMSZO: Zsidó irodalom SZOCIKK: "a vallásos látókör más területére is: az erkölcsre, a történetre, a bölcselkedésre. E kitérések idővel öncélokká lettek és terjedelemben is úgy megnőttek, hogy a szövegtől független elbeszélésekké lettek. Ezeket később a Midrásokban külön gyűjtötték össze. Egy részük azonban belekerült a Talmudba, ahol meg-megszakítják a törvényfejtegetéseket (Aggada). A vallásfejlődés iránt érdeklődőt a Halacha érdekelheti elsősorban,az irodalom szempontjából csak az Aggada jöhet tekintetbe. Az Aggada anyagának osztályozására a főszempontokat Zunz Lipót adta meg a XIX. sz. első felében, de még igen sok teendő vár e tekintetben a tudományos kutatásra. Az Aggada kezdetlegesebb fejlődési fokáról képet nyújt a következő Aggada, mely még a szövegmagyarázat jellegével bír: «A Tíz ige két táblára volt írva, 5—5 ige egy táblán, úgy, hogy az első igével a 6-ik, a másodikkal a 7-ik stb. került egy sorba. Ennek pedig jelentősége a következő: 1. «Én vagyok az Örökkévaló» — 6. «Ne ölj!» Mert aki embervért ont, az a Teremtőt is megtagadja, mint mikor a császárok tiszteletére szobrot állítanak és érmeket nyomnak, aztán ezeket megsemmisítik… Az ember is Isten képmása. 2. «Ne legyen neked más istenséged előttem» — 7. «Ne légy házasságtörő». Aki bálványt imád, olyan az, mintha Istennel való házasságát törné meg. 3. «Ne ejtsd ki Isten nevét hamisságra» — 8. «Ne lopj». Aki lop, később hamis esküvésre is vetemedik; 4. A Szombat törvénye egy sorba kerül a hamis tanúzás tilalmával. Mert a szombat megszentségtelenítője nem tesz tanúságot amellett, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot. 5. «Tiszteld atyádat és anyádat» – 10. «Ne kívánd felebarátod házát és nejét». Mert aki a szülők ellen vét, olyan gyermeket hoz majd a világra, ki a szülőt nem tiszteli, de tisztel mást atyául (Mechilta 8); l. Talmud, Aggada, Halacha). A Talmudszerzés időszaka egy évezredre terjed, ezalatt szünetelt minden irodalmi ág, csupán egy történeti krónika látott napvilágot (Megillasz Taanisz). A talmudi kor végén kezd derengeni a vallásos költészet kora. Ez voltaképp még a második Templom idejébe nyúlik vissza, amikor zsoltárköltők lélekemelő hangulatokkal igyekeztek megszépíteni az áldozati istentiszteletet (l Zsoltárok). De jóval a Templom pusztulása után, a középkornak volt fenntartva, hogy tulajdonképpeni imákat szerezzen, melyek már a rendszeres, mindennapi ájtatoskodás tárgyai. A kötelezővé vált imákon kívül (l. Liturgia) egyes jámborok még külön szereztek imákat. Ilyen imádság a mai imakönyvünkben : «Minden korban legyen az ember hallgatagon istenfélő, de az igazat hangosan vallja és szívében is igazat gondolva reggelenként mondja : Világegyetem Ura, nem ami igazunkra támaszkodva ontjuk könyörgésünket eléd, hanem a Te végtelen irgalmadra számítva. Mert mik is vagyunk mi, mi a mi életünk, mi a mi szeretetünk, mik a mi igazaink... Mit is mondhatunk Előtted, hisz a hősök is csak olyanok Előtted, mint a semmik... minden tettük hiúság, életük csak egy lehelet Előtted és az ember felsőbbsége a barom fölött semmi, minden csak hiúság. De mi mégis csak a Te néped vagyunk, Ábrahám, Izsák és Jákob ivadékai» stb. A vallásos költészet virágzása csak abban a korban következett be, amikor a zsidóság megismerkedett az arab kultúrával és átvette abból a versmérték és rím alkalmazását. Az előimádkozók már nem érik be a régi sematikus imákkal, hanem csupa formagyönyörből újakat alkotnak és ezzel változatosságot hoznak be az istentiszteletbe. De egy különös zsidó szükséglet is forgott fenn erre. Nevezetesen szokásos volt minden istentiszteleten Tórát is fejtegetni s nem minden gyülekezetnek állottak rendelkezésére arra való tudós aggadisták. Gondoskodni akartak tehát arról, hogy ez a tórái fejtegetés, különösen az ünnepnapokon pótoltassák oly imaszerzeményekkel, melyek a nap aktuális témáiról szólnak és a Midrásnak az ünnepre vonatkozó szép, lélekemelő elbeszéléseit költői alakban feldolgozzák. Különösen a Tízparancsolat sovuoszi és a tengeren való átkelésnek peszachi olvasása tette változatossá a költői feldolgozást, úgy, hogy minden vers egy-egy külön költemény refrénjévé vált. Ezt a költészetet: piutnak nevezik, a költők: pajtánok (a latin poéta spanyolos átírása). Az első pajtánok : Kaliri, Jószé ben Jószé, később a nagy spanyol költők: Dunas, Ibn Gabirol, Juda Halévi, Ibn Migas is versenyeznek a pajtáni babérért. A piutok egy része, mely bűnbánati tartalmú: Szelichő, másik része, mely a Jeruzsálem pusztulása és a középkori «gólusz» szenvedéseit tárgyalja, Kinósz (gyászdal) nevet visel. A Kinósz között, melyek az áv hó 9-iki gyásznap liturgiáját teszik, külön csoportot alkottak a Cionidák, melyeknek elseje Juda Hatévitől való: «Cion, immár nem kérdezed rab gyermekeid sorát, e kicsiny maradvány, lám, pedig mennyit gondol reád.» (Fordították Vajda Béla, Patai József). Úgy a Szelichók mint a Kinók történelmi kútfők értékével is bírnak, amennyiben egyes oly eseményeket énekelnek meg a zsidóüldözések korából, melyekről másutt nem találunk említést. Találunk a piutokban olyan Midrásokat is feldolgozva, melyek elvesztek. A Szelichók formailag külön része a Pizmonok, éneklésre szánt refrénes szerzemények. A szerzők rendszerint az achrostikonokban (versszakasz kezdőbetűiben) örökítették meg nevüket. Világi költészet. A zsidó néplélek úgy beleforrt a Bibliába és szellemét úgy lenyűgözte a vallásos költészet, hogy fantáziája meg sem sóvárogta a szabadabb szárnyalást. De a második Templom pusztulása óta egyébként is csak a gyászra és szenvedésre rezonált a zsidóhangulat. A Szanhedrin feloszlatása után még a borozókban sem daloltak az emberek. (Szóta 48a). A zsidóság egész lelkisége a tanházakba menekült és az írásmagyarázat komoly munkájában keresett feledést és vigasztalást. De hosszú időre még sem fojthatta el költői ösztöneit. Itt-ott már a Talmudban és a Midrásokban is felcsillan a poézis; az aforizmák, mesék és parabolák izgató fűszerén megmámorosodva, megárad a felhevült néplélekben a gondolatritmus és ujjongó megnyilatkozásokat követel. És már bontakozik is a világi költészet, de nem bízik még a saját erejében és idegen szellemből táplálkozik. Egy karaita " Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 5501 .cimszó a lexikon 991 . oldalán van.