15498.htm CIMSZO: Zsidó irodalom SZOCIKK: Zsidó irodalom, mindazoknak az írásműveknek a foglalatja, melyeket zsidók írtak zsidó szellemben (nem okvetlenül zsidók számára,). Nem határozhat e tekintetben a nyelv, mert ha egy hitvédő a zsidóság védelmére valamely ország kormányához és közvéleményéhez fordul annak a nyelvén, a nemzsidó nyelv használata még nem szünteti meg a munka zsidó jellegét, Nem lehet a Zs.-ból kirekeszteni a nem vallásos jellegű műveket sem, ahogyan ezt még illetékes körök is hangoztatták, mert a Zsidó Szellem nem csupán vallásos szellem, hanem világias is és átfogja a nép érzelmi és gazdasági világát is. Nem rekeszthető ki természetesen a Zs.-ból a zsidóság által használt jiddis nyelvű munka sem mert az organikusan a zsidó szellemből sarjadt ki A Zs. nyelve: héber (és vele azonosnak vehető arám), görög, arab, jüdisch-deutsch, jiddis «ladino» spanyol-zsidó zsargon és újabban a nemzeti nyelvek. A Zs. egységesebb jellegű mint más nemzeteké, amennyiben többé-kevésbbé minden zsidó irodalmi mű függő viszonyban van a Bibliától. Még az orosz felvilágosító irodalomnak vallásellenes hajtása is (Gordon) a Bibliával helyezkedik valamelyes viszonyba. A Zs. áttekinthetőbb, ha nem korszakokra osztjuk, hanem tartalmát, vagy irodalmi formáját vesszük az elosztályozás alapjául. Mert hiába változnak a korok, a Zs. két különböző korában egy s ugyanazon szellem uralkodik, de egy periódusban valamennyi korszak szelleme lüktet. A Responzumok, pl., amelyek másfélezer évvel a bibliai kor után keletkeztek, teljesen a tórái papi törvények szellemét tükröztetik, míg magában a Tórában, Mózes I. könyvében olyan szellemet lehelnek a történeti elbeszélések, mely inkább prófétákban és a talmudi aggadában, valamint a középkori piutokban található fel. A zsidóságról elmondható tehát, hogy irodalma az idők fölött áll és a korok változásaiban egyformán jellemzi a benső meghasonlottság, a lelki dualizmus, a cselekedet megkötöttsége és a lélek szabad szárnyalása. Különösen a meghasonlás húzódik végig a papi és prófétai korszaktól a Halachán és Aggadán át, de az ütközik ki a paulinizmusnak és Luthernek állásfoglalásaiban is a tettek (cselekedetek) üdvözítő hatásának kérdésében. A Zs.-nak külön jelleget ad még az a körülmény is, hogy benne helyet foglal a teológiai szakirodalom is, mely más irodalmakban nem esik az általános irodalom fogalmába és kereteibe. Onnan van ez, hogy a tudósok által felvetett kérdések a zsidó nép egészét foglalkoztatták, a tudomány problémái állandó tanulmány tárgyát képezték és bennük élte ki magát a zsidó népszellem, annyira, hogy egyes talmudi fejezetek és logikai normák még a mindennapi imába is bekerültek. A zsidó tudósirodalom tehát népirodalommá vált. A legdöntőbb mozzanat a zsidó nép kialakulásában a királyság megalapítása lehetett. Ezt viszont olyan külpolitikai helyzet idézhette elő, mely a zsidóerők benső összevonását és központosítását tette szükségessé. Központosított hatalmában azután az államfő a vallást is hatalma alá hajtotta, a papságot a maga szolgálatába rendelte és legalább is állandó ellenőrzése alatt tartotta, úgy hogy vallás és nemzeti szellem eggyé forrt és a nemzet a vallási formákban találta a maga leghathatósabb védelmét. Mindennek következtében kialakult egy papi irodalom, mely a nemzeti eszme lobogóját vitte a nép legszélesebb rétegei közé. Az Egyistenhit nem volt kezdetben dogmatikus program, nem volt elméleti töprengések lecsapódása sem, hanem óvószer a környezet csábítása ellen. Akkor, amikor még egész általános volt a hit, hogy Kemos, Milkóm épp úgy istenségeik a maguk népeinek mint JHVH Izraelnek, a prófétai harc az idegen istenségek hite ellen nem volt egyéb, mint nemzeti harc az idegen import ellen; dogmatikus irányzatot csak Jeremiás óta nyer a JHVH-kultusz. Ő az, ki nem csupán idegen istenségeket lát a bálványokban, hanem haszontalan, népbutító eszközöket is és még a babilóniai Jesája idejében is elég aktuális volt a bálványimádás és gúny tárgyává tették a bálványokat. Legtöbbször azt gúnyolták ki, hogy az ács nagy fáradsággal kivágja, körülrajzolja, kifaragcsálja a bálványokat, aztán maga borul le saját munkája előtt. A zsidó irodalomnak azt a részét, mely tisztán nemzeti élet talaján keletkezett, a Bibliában találjuk (l. Biblia). A következő részt, mely még a zsidó állam fennállásának korában a görög műveltséggel való érintkezés hatása alatt áll, hellenista irodalomnak nevezzük. A zsidóság egy része Egyiptomba jutva (l. Zsidó történet), az ott uralkodó görög kultúrával annyira megbarátkozik, hogy saját Szentírásának nyelvét feledni kezdi, és kénytelen azt görögre fordítani (Septuaginta). Ámde a nemzeti érzés nem halt ki annyira belőle, hogy ne restellette volna a saját szent nyelvének elhanyagolását és ezért irodalmi szeméremből azt a mondát költi takaróul,, hogy maga az egyiptomi király kívánta a Tóra fordítását. Zs.-i szempontból e fordítás tehát nem jelent gazdagodást, de a zsidó eszmének a külvilágban való propagálására ez a legelső s egyben a legdöntőbb lépés. Ez a görög fordítás Egyiptom viselt dolgainak kedvezőtlen megvilágítása miatt ellenszenvet keltett az egyiptomiakban és így vele indul meg az antiszemita áramlat. De az erre válaszoló önvédelmi irodalom is, mely a világ és a zsidóság előtt tisztázta a vallási nézeteket, ethikai és bölcseleti szférába vonta azokat, a bibliafordítás nyomán keletkezett. A Septuaginta keletkezését mondái alakban Aristeas levele tárgyalja, mely a pseudoepigrafikus iratok közt egy könyvet tesz. Ezt a mondát a Talmud is felemlíti, de már módosítva a következőkben: «Beszélik, hogy Ptolomaeus 72 tudóst maga köré gyűjtött és nem mondta előre, mi végből. Mindegyikhez külön lement és mondta: írjátok le Mózes tanítótok Tóráját. Ekkor Isten szelleme egy véleményre hozta őket és írták a következő szándékos eltéréseket: «Kezdetben teremtette Isten» helyett: Isten teremtette kezdetben (a görögben a szórend félreértésre adhatott volna alkalmat). «Teremtsünk embert» helyett: Teremtsek embert. «És befejezte Isten a hetedik napon a művét» helyett: És befejezte Isten a hatodik napon művét (Móz. 1. 1)- «És fogta Mózes nejét és gyermekeit és ültette őket szamárra» helyett:.. emberhordó állatra (Móz. II. 4. 20). A szamár ugyanis szent állat volt az egyiptomiak előtt s így sértő lett volna rájuk. «Egy szamarat sem vittem el» helyett: egy értékdarabot sem vittem el (Móz. IV. 16. lő). A tisztátlan állatok felsorolásában «a nyúl» helyett: kurtalábú (Móz. III. 14. 7), mivel a király feleségének neve Nyúl volt (Megilla 9a). Valójában más és sok százra menő eltérést találunk a mai Septuaginta kiadásokban. Mindamellett a Septuaginta ma is nélkülözhetetlen segédeszköz a bibliai szöveg magyarázatában, sok esetben homályos héber szövegeket a fordítás megvilágít sok szó kihalt volna a héber nyelvtudatból, ha a Septuaginta fordítása nem Őrizte volna meg jelentményüket. A hellenista korszaknak értékes terméke továbbá a Makkabeusok első könyve, mely Palesztinában keletkezett és így természetesen héber nyelven, az általa elbeszélt események közvetlen hatása alatt Hyrkanos Jochanan makkabeus király idejében (kb. 100. Kr. e.), de a palesztinai kánonba nem jutott be, bizonyára amiatt az ellenséges áramlat miatt, amely a Dávid trónjára került új dinasztia iránt később megnyilvánult. A Septuaginta érdeme, hogy ezt legalább görög fordításban megmentette számunkra. A könyv a makkabeus-felkelés történetét mondja el, még pedig annak a kornak mondákra hajló történeti modorával szemben tisztán objektív történeti hitelességgel. (Magyarra fordította Dercsényi Móric, megjelent a Zsidó Népszerű Könyvtárban, szerk. Bánóczi József és Gábor Ignác). A Makkabeusok második könyve az előbbi könyvtől független, de ugyanazon háborúnak epizódjait beszéli el. Érdekessé teszi a Chanuka eredetének más beállítása. A könyv egy levéllel kezdődik, melyben a palesztinai zsidók az egyiptomi testvérekhez azt a felszólítást intézik, hogy ünnepeljék ők is a Chanukát. A levél így végződik: «Ünnepeljétek tehát a ,Sátoros-ünnep’ napjait kiszlev havában a 180. esztendőben.» Egy másik hasonló átirat így szól: «Mivel kiszlev hó 25-én a templom megtisztítását akarjuk ünnepelni, nem mulaszthatjuk el, benneteket egyről értesíteni, hogy ti is ünnepeljétek meg a «Sátoros ünnepet», és a «tűz ünnepét» üljétek, mely akkor rendeltetett el, mikor Nechemia a Templomot az oltárral felépítette… Mikor ugyanis őseink Perzsiába vándoroltak, az akkori papok az oltár tüzéből parazsat vittek magukkal és egy kiszáradt kútba rejtették... visszajövet elhozták, de sárrá váltán, amikor az oltárra öntötték, kigyulladt... (l. f.). És nagy örömben 8 napos ünnepet tartottak, a Sátorosünnephez hasonlón, arról emlékezve meg, hogy röviddel ezelőtt a Sátoros-ünnep alatt hegyekben és barlangokban vadállatokhoz hasonlóan bujdostak. Ezért lombbal körülfont vesszőket hordoztak és hálaénekekre zendítettek (10. f.). E beállítás szerint tehát a Chanuka voltaképp egy pót-sátorosünnep (a pót-peszach mintájára). A zsidó-görög irodalom bizonyítványt állít ki magának a vallásos zsidóérzület megrendíthetetlenségéről a Ben Szira (röviden Szira, Sirách) példabeszédeiben, mely még a Biblia utolsó könyvének, Dánielnek megíratása előtt keletkezett és pedig ugyancsak héber nyelven. A kánonból mégis kirekedt, emiatt héber eredetije el is veszett és csak napjainkban fedezték újból fel egy töredékét. De mégsem részesítették olyan rideg bánásmódban, mint a többi apokrif könyvet. Az egyetlen kánonon kívüli könyv, melyből bőven idéz a Talmud és pedig ugyanolyan formula kíséretében (amint írva van) mint a Bibliából. Hogy a kanonizálásra nem méltatták, annak talán az lehetett az oka, hogy némely tanításában inkább a gyakorlatiasság érvényesül, mint a vallásosság (pl. a szolgával szemben szükség esetére kemény bánásmódot ajánl, bár nyomban utána megbecsülését ajánlja). A Salamon-példabeszédekhez viszonyítva irodalmi fejlődést észlelünk látókörének tágulásában s a nagyobb szakaszokban, melyek a gondolat kifejtésére bővebb alkalmat adnak. Korának haladottabb gondolkodásmódját tükrözteti vissza a következő tanítása: «Ha valakid meghalt, engedj szabad folyást könnyeidnek és mivel szörnyen szenvedsz, gyászénekre zendíthetsz. A halottat őt megillető módon takarítsd el és ne légy gondatlan vele szemben. Keservesen sirasd... rangjához illően egy-két napig, hogy a megszólásnak elejét vedd, aztán pedig vidulj föl, vess véget a gyásznak. Mert a gyász újabb halált okozhat, a szívbéli gyász ugyanis lenyomja az életerőt. A gyászkísérettel együtt oszlik a bánat is, de az élet, melyet a szegénynek viselnie kell, az életet emészti... Ne feledd ezt, mert nincs visszatérés, ő neki már nem használhatsz, magadnak pedig csak ártasz. Gondolj arra, hogy az ő sorsa vár terád is: ma nekem, holnap neked. Amint a halott nyugalomra tért, ne gondolj rá többet és vigasztalódj rajta, mivel lelke elszállott belőle» (88. f.). Egyébiránt szól a kísértések elleni küzdelemről, a szülők iránti kötelességekről, szerénységről, könyörületességről, szegények iránti gyöngédségről (mert jobb a szép szó, mint maga az adomány), az igaz barátság ápolásáról, gyakorlati tanácsokat ad a hatalmasokkal szemben való alkalmazkodásra, elnézést ajánl a bűnösökkel szemben, óv a nők csábításaitól, bölcs módjára korholja a fecsegést és dicsőíti a hallgatást, ékesen szól a gazdagságra való törekvés veszélyeiről, viszont lelkére köti olvasóinak, hogy a jótállástól tartózkodjanak. (L. Szirach). Philo (l. o.) az alexandriai zsidó kultúra csúcspontján álló filozófus Platón, Heraklitos, Parmenides, Empedokles, Zeno tanítványának vallotta magát, de azért egy hajszálnyira sem hajlott el a zsidó vallástól. A két disciplinát csak úgy tudta összeegyeztetni, hogy a szavakban rejlő ésszerű jelentésen túl mélyebb, allegorikus értelmet is tulajdonított a Bibliának, itt-ott azonban azt is megengedi magának, hogy a szószerinti értelmet oktalanságnak mondja. A zsidóság nem fogadta el módszereit, a középkori zsidó írók nem is ismerik, csak Azarja de Rossi (1511—1578) a reneszánszkori nagy műveltségű zsidó régiségbúvár az egyetlen kivétel. Hogy mily messze megy Philo a bibliai szöveg átértelmezésében, mutassa e pár példa: Isten nevét négy betűvel jelöli Mózes... a négyben benne van minden : a pont, a vonal, a sík, a test, a Világegyetem méretei és a zene legjobb hangjai. Áron botja mandolát termett. A mandola hártyája keserű, a magját körülfogó burok igen kemény, úgy, hogy a kettő közé zárt gyümölcs nem egykönnyen hámozható ki. Ez jelképezi a munkáló lelket. Csak keserű, kemény munkából fakad a jó. Akik dúsan élnek, lelküket elpuhítják, azoknál nem lakozik az erény (Mózes életéből, ordította Fischer Gyula, megjelent a Népszerű Zsidó Könyvtár kiadásában [17—18. sz.]. Szerk. Bánóci József és Gábor Ignác). Josephus Flavius (37—kb. 105), női ágon a makkabeus fejedelmek sarja, buzgón tanulmányozta korának vallásos irányait: a farizeus, a szadduceus és esszénus gondolkodásmódot, amellett a római udvarral is érintkezésbe jutott; a rómaiak elleni felkelésben a galileai hadsereg vezérletét vállalta és hősies harcok után római fogságba esett. De Vespasianus felszabadította és maga mellett tartotta. A császári palotában tartózkodott utódja Titus és Domitianus alatt is és itt írta műveit: 1. A zsidó háborúról szóló könyvét eredetileg arám nyelven írta, később görögre fordította le. A könyv visszanyúlik egészen Antiochus Epiphanes koráig (175 Kr. e.). 2. Antiquitates Judaicae (görögül : Ioudaiké Archaiologia); a zsidók története a Tórával és a bibliai könyvekkel párhuzamosan, de folytatva Nero koráig, számos oklevél közbeiktatásával, teljesen görögös mondatfűzésben. 3. Önéletrajz: hadvezéri működésének igazolása (l. Zsidók története.) 4. Apion ellen vagy a zsidóság magas koráról. Ez különösen az által vált becsessé, hogy számos elveszett irodalmi értékű kútfő kivonatát közli; a zsidóság védelmét tartalmazza a róla költött szamárfő-imádás s más babonás hitellen. Csak latin fordításban töredékesen maradt ránk. Egyik történeti érdekességű helye: «Nincsen egyetlen görög vagy nemgörög város, ahová a hetedik napunknak szokása el ne jutott volna és ahol böjtjeinkét és gyertyaünnepünket (Chanuka ?), valamint étkezési tilalmainkat meg ne tartanák. Sőt még arra is törekszenek, hogy utánozzák a mi egyetértésünket, a mi adakozó hajlamunkat, a mi munkásságunkat és kitartásunkat a törvénytiszteletünk miatt való szenvedéseinkben (30. f.). Történeti munkájának szemléltetésére l. Josephus Flavius, Farizeusok, Szadduceusok, és Esszénusok cikkeket, melyek magukban véve is jó tájékoztatást nyújtanak azon kor eszmeáramlatai felől. A Sibyllák pseuchepigrafikus, azaz az alcímet viselő könyvek közé tartozik. Görög jósnőnek szájába ad zsidó prófétai tanítást, hogy ezáltal a pogány világ számára elfogadhatóbbá tegye azt. Ebben a könyvben a zsidó gondolat előbb keresztény feldolgozáson ment keresztül. Arám bibliafordítások (Targumok). A zsidóság nem mindig a héber nyelvet használta társalgási nyelvül, a babiloni fogságból visszajövet már az arám dialektust hozta magával és ezt tette kereskedelmi és közforgalmi nyelvvé, ügy, hogy a Tórát is már arámra kellett lefordítani, hogy a nép megérthesse. Számos ilyen arám fordítás maradt a Biblia különböző könyveire. Ezek irodalmi méltatást azért igényelnek, mert bennük a Biblia-értelmezésnek már újabb fejlődési foka mutatkozik és rendszerint polémikus éllel majd a szadduceusok, majd a hellenisták felfogása ellen irányul. 1. Onkelosz Targuma általában véve nagyon híven követi a héber szöveget, tudatosan kivételt akkor tesz, mikor anthropomorphismusokat (l. o.), azaz emberről vett, de Istenre vonatkozó kifejezéseket akar elkerülni, vagy amikor messiási célzatot lát a bibliai szóban és ezt világosabban akarja érvényre juttatni; akkor is, mikor a költői helyeket is már prédikációs alkalmazásban veszi és végül, mikor már vallásgyakorlati alkalmazásában ismertetni akarja a tórái törvényt. Példák: «Isten szelleme lebegett a víz fölött» (a szól fújt Isten jelenléte elöl a víz felszínére) (Móz. 1.1, 2); «Ne főzd a kecskegödölyét anyja tejében» helyett: ne egyetek húst tejben (Móz. 2. 34, 26); «Nem távozik a jogar Judából és a törvényhozó öléből, amíg el nem jut Silohba» (Nem lesz elragadva az, aki uralmat gyakorol, Juda házából, sem pedig a tudós az ő gyermekeitől, míg el nem jön a Messiás, akié az uralom. .. Visszatér Izrael az ő városába, népek építik fel templomát, jámborok veszik körül, bíbor lesz a ruhája (Móz. I. 49,10). A Jeruzsálemi Targum a legrégibb, de csak töredékekben maradt ránk és beleolvadt a Jonathán Targum-ába, mely már inkább költői fantáziákkal átszőtt midrási körülírás. Példaképpen ezt említjük fel: «öt csoda történt Jákobbal: megrövidültek a nap órái és a nap nem alkonyatkor szállt le, mivel Isten beszélni akart vele. Mikor Beer Sebából távozott, eléje ugrott (előre hömpölygött) a föld és ő Háránban találta magát (célpontján). A kövek, melyeket este feje alá rakott, reggelre egy kővé tömörültek és ezt tette emlékkővé»... stb. (Móz. I. 28, 10-11-hez). Még szabadabb a Szentiratokhoz készült Targum Séni (második Targum), mely már csak alapul használja a szöveget legendák hozzáfűzésére. így pl. ezt a mondatot: «Azon éjjel eltűnt a király álma» így írja körül: «Azon éjjel égbeszállt Izrael jajveszékelése, könyörületében elhatározta az Isten, hogy Izrael vesztének sorsáról a pecsétet letépi és elküldte a nyugtalanítás angyalát a királyhoz. Ez reggelre kelve nyugtalankodott és előhozatta a krónikát. Amikor az íródeák ahhoz a helyhez ért, hogy Mordecháj az ő életét megmentette, ezeket a lapokat elfordította és nem akarta elolvasni, de Isten úgy rendelte, hogy ezek a lapok mindig maguktól lapozódtak vissza.» A zsidó irodalom egyik mellékterméke az Új- Testamentum (l. o.), mely szerzőitől és az olvasó közönségtől eltekintve, melynek szánva volt, már csak azért is zsidó irodalmi jelenség, mivel a zsidóságban irodalmi ellenhatást váltott ki, mely leginkább latens allegorikus alakban a talmudi Aggadában (l. o.) jutott szóhoz. (Például szolgálhat a Mózes halála c. legenda, Új- Testamentum.) A Talmud (l.o.) Izráel népének legsajátosabb irodalma, mely annyira az ő lelkéből fakadt, hogy a zsidóság a Bibliára sohasem fordított annyi szellemi erőt, mint a Talmudra és manapság is a Talmudot mondhatjuk az európai irodalmak közt a legkevésbé holtnak, mert az elmék ezreit köti le úgy törvény-fejtegetési (Halacha), mint szépirodalmi (Aggada) részeiben. Ez irodalom kevésbé nyert művészi formát, mint más. A Talmudban az anyag rendszerességéről szó sem lehet, mégis bizonyos vonzóerőt ad neki az a közvetlenség és elevenség, mely a szóbeli előadások nyomán való följegyzéséből ered. Eredetileg a templomi tórai előadáshoz fűződő apróbb megjegyzések, melyeket leírni nem is volt szabad, nehogy az Szentírás tekintélyével vetekedjenek, szolgáltatták a talmudi diskussziók tárgyát; az előadás elevenebbé tétele kedvéért pedig átcsaptak a vallásos látókör más területére is: az erkölcsre, a történetre, a bölcselkedésre. E kitérések idővel öncélokká lettek és terjedelemben is úgy megnőttek, hogy a szövegtől független elbeszélésekké lettek. Ezeket később a Midrásokban külön gyűjtötték össze. Egy részük azonban belekerült a Talmudba, ahol meg-megszakítják a törvényfejtegetéseket (Aggada). A vallásfejlődés iránt érdeklődőt a Halacha érdekelheti elsősorban,az irodalom szempontjából csak az Aggada jöhet tekintetbe. Az Aggada anyagának osztályozására a főszempontokat Zunz Lipót adta meg a XIX. sz. első felében, de még igen sok teendő vár e tekintetben a tudományos kutatásra. Az Aggada kezdetlegesebb fejlődési fokáról képet nyújt a következő Aggada, mely még a szövegmagyarázat jellegével bír: «A Tíz ige két táblára volt írva, 5—5 ige egy táblán, úgy, hogy az első igével a 6-ik, a másodikkal a 7-ik stb. került egy sorba. Ennek pedig jelentősége a következő: 1. «Én vagyok az Örökkévaló» — 6. «Ne ölj!» Mert aki embervért ont, az a Teremtőt is megtagadja, mint mikor a császárok tiszteletére szobrot állítanak és érmeket nyomnak, aztán ezeket megsemmisítik… Az ember is Isten képmása. 2. «Ne legyen neked más istenséged előttem» — 7. «Ne légy házasságtörő». Aki bálványt imád, olyan az, mintha Istennel való házasságát törné meg. 3. «Ne ejtsd ki Isten nevét hamisságra» — 8. «Ne lopj». Aki lop, később hamis esküvésre is vetemedik; 4. A Szombat törvénye egy sorba kerül a hamis tanúzás tilalmával. Mert a szombat megszentségtelenítője nem tesz tanúságot amellett, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot. 5. «Tiszteld atyádat és anyádat» – 10. «Ne kívánd felebarátod házát és nejét». Mert aki a szülők ellen vét, olyan gyermeket hoz majd a világra, ki a szülőt nem tiszteli, de tisztel mást atyául (Mechilta 8); l. Talmud, Aggada, Halacha). A Talmudszerzés időszaka egy évezredre terjed, ezalatt szünetelt minden irodalmi ág, csupán egy történeti krónika látott napvilágot (Megillasz Taanisz). A talmudi kor végén kezd derengeni a vallásos költészet kora. Ez voltaképp még a második Templom idejébe nyúlik vissza, amikor zsoltárköltők lélekemelő hangulatokkal igyekeztek megszépíteni az áldozati istentiszteletet (l Zsoltárok). De jóval a Templom pusztulása után, a középkornak volt fenntartva, hogy tulajdonképpeni imákat szerezzen, melyek már a rendszeres, mindennapi ájtatoskodás tárgyai. A kötelezővé vált imákon kívül (l. Liturgia) egyes jámborok még külön szereztek imákat. Ilyen imádság a mai imakönyvünkben : «Minden korban legyen az ember hallgatagon istenfélő, de az igazat hangosan vallja és szívében is igazat gondolva reggelenként mondja : Világegyetem Ura, nem ami igazunkra támaszkodva ontjuk könyörgésünket eléd, hanem a Te végtelen irgalmadra számítva. Mert mik is vagyunk mi, mi a mi életünk, mi a mi szeretetünk, mik a mi igazaink... Mit is mondhatunk Előtted, hisz a hősök is csak olyanok Előtted, mint a semmik... minden tettük hiúság, életük csak egy lehelet Előtted és az ember felsőbbsége a barom fölött semmi, minden csak hiúság. De mi mégis csak a Te néped vagyunk, Ábrahám, Izsák és Jákob ivadékai» stb. A vallásos költészet virágzása csak abban a korban következett be, amikor a zsidóság megismerkedett az arab kultúrával és átvette abból a versmérték és rím alkalmazását. Az előimádkozók már nem érik be a régi sematikus imákkal, hanem csupa formagyönyörből újakat alkotnak és ezzel változatosságot hoznak be az istentiszteletbe. De egy különös zsidó szükséglet is forgott fenn erre. Nevezetesen szokásos volt minden istentiszteleten Tórát is fejtegetni s nem minden gyülekezetnek állottak rendelkezésére arra való tudós aggadisták. Gondoskodni akartak tehát arról, hogy ez a tórái fejtegetés, különösen az ünnepnapokon pótoltassák oly imaszerzeményekkel, melyek a nap aktuális témáiról szólnak és a Midrásnak az ünnepre vonatkozó szép, lélekemelő elbeszéléseit költői alakban feldolgozzák. Különösen a Tízparancsolat sovuoszi és a tengeren való átkelésnek peszachi olvasása tette változatossá a költői feldolgozást, úgy, hogy minden vers egy-egy külön költemény refrénjévé vált. Ezt a költészetet: piutnak nevezik, a költők: pajtánok (a latin poéta spanyolos átírása). Az első pajtánok : Kaliri, Jószé ben Jószé, később a nagy spanyol költők: Dunas, Ibn Gabirol, Juda Halévi, Ibn Migas is versenyeznek a pajtáni babérért. A piutok egy része, mely bűnbánati tartalmú: Szelichő, másik része, mely a Jeruzsálem pusztulása és a középkori «gólusz» szenvedéseit tárgyalja, Kinósz (gyászdal) nevet visel. A Kinósz között, melyek az áv hó 9-iki gyásznap liturgiáját teszik, külön csoportot alkottak a Cionidák, melyeknek elseje Juda Hatévitől való: «Cion, immár nem kérdezed rab gyermekeid sorát, e kicsiny maradvány, lám, pedig mennyit gondol reád.» (Fordították Vajda Béla, Patai József). Úgy a Szelichók mint a Kinók történelmi kútfők értékével is bírnak, amennyiben egyes oly eseményeket énekelnek meg a zsidóüldözések korából, melyekről másutt nem találunk említést. Találunk a piutokban olyan Midrásokat is feldolgozva, melyek elvesztek. A Szelichók formailag külön része a Pizmonok, éneklésre szánt refrénes szerzemények. A szerzők rendszerint az achrostikonokban (versszakasz kezdőbetűiben) örökítették meg nevüket. Világi költészet. A zsidó néplélek úgy beleforrt a Bibliába és szellemét úgy lenyűgözte a vallásos költészet, hogy fantáziája meg sem sóvárogta a szabadabb szárnyalást. De a második Templom pusztulása óta egyébként is csak a gyászra és szenvedésre rezonált a zsidóhangulat. A Szanhedrin feloszlatása után még a borozókban sem daloltak az emberek. (Szóta 48a). A zsidóság egész lelkisége a tanházakba menekült és az írásmagyarázat komoly munkájában keresett feledést és vigasztalást. De hosszú időre még sem fojthatta el költői ösztöneit. Itt-ott már a Talmudban és a Midrásokban is felcsillan a poézis; az aforizmák, mesék és parabolák izgató fűszerén megmámorosodva, megárad a felhevült néplélekben a gondolatritmus és ujjongó megnyilatkozásokat követel. És már bontakozik is a világi költészet, de nem bízik még a saját erejében és idegen szellemből táplálkozik. Egy karaita zsidó arabra fordítja az indus Kahla vedimna mesegyűjteményt, amely elbűvöli az arabul olvasó zsidóságot és még Száadja gáon, a karaiták nagy ellenzője is magasztalja azt tanulságos tartalma miatt. Ezután a félénk megindulás után még mindig nem csattant ki a héber költőkből a világi dal. Mintha nem tartották volna világias költészetre is alkalmasnak a héber szót, vagy mintha attól tartottak volna, hogy profanizálnák azt a nem-vallásos költészettel, még az igazán tehetséges költők is csak arabul verseltek ez időben. A Mohamed előtti arab irodalom számos zsidó költőt mutat fel. Haszon nélkül azért nem múlt el ez a periódus, mert az arab iskolában finomodott ki a zsidó költők formaérzéke és a hébernyelv későbbi kicsiszolására is itt kapták az első ösztönzést. A puszta hangsúlyra támaszkodó verselés helyébe Dunas ben Labrát Afrikából hozta át a hosszú és rövid szótag váltakozásán és a szótagok szabott számán alapuló verselést. A karaita szakadás is előre lendítette a héber költészet fejlődését. A Bibliához való visszatérés ugyanis elháríthatatlanul követelte a héber nyelv alapos grammatikai kikutatását, a gyök, tő, rag és képző megkülönböztetését és ezzel útját egyengette az új szóképzésnek a nyelvtanilag megengedhető keretek között. A nyelvújítás természetesen harccal jár és ennek eredményeit a költészet aknázta ki, amely szemlátomást izmosodott. A fejlődés mindazonáltal nem egyenletes és lassúbb, vagy erőteljesebb, aszerint, hogy milyen talajon termékenyülhetett meg és mennyi szabadsággal bontakozhatott ki a zsidó szellem. A héber világi költészet csak spanyol és provencál, később olasz földön virágozhatott, ahol a zsidóság a politikai nyomás alól felszabadult. A zsidó és világi szellem egybeolvadásának legérdekesebb tünete a muziv-stilus megteremtése. Ez abban áll, hogy a költők sztereotip, a közönség előtt is ismeretes bibliai szólamokat használnak fel, amelyek szent vonatkozásuknál fogva lekötik a figyelmet, de az ő költészetükben egész más értelmet nyernek és néha nagyon is világias célzatokra éleződnek ki. Különösen Alcharizi mestere ennek a művészetnek, melynek csiráit már az Aggadában is találjuk. A világi költészet virágkorát egy zsidó mecénás, Chaszdaj ibn Saprut (950 körül) nyitja meg, aki III. Abdurraham kalifa háziorvosa és minisztere volt; és mindjárt e kor elején tetőpontját éri el Salamon ibn Gabirol-ban (1050 körül), ki mint bölcselkedő főkép vallásos költeményekkel gazdagította a zsidó irodalmat, de mély lelkülete világi költészetben is kiélte magát. Egész modern hangokat üt meg egyik bordala: « A víz nyomorúsága». Általában véve azonban Gabirol a világfájdalom megszólaltatója. Kiss Arnold a zsidó Arany Jánosnak mondja, míg Juda Halévit a zsidó Petőfinek. (V. ö. Kiss Arnold, Salamon ibn Gabi-ról [Népszerű Zsidókönyvtár 4.J) Gabirolt már kora is megértette. Alcharizi az ő makamajában irodalomtörténeti méltatását adja és a költők királyává avatja. Magyarra fordították: Klein Mór, Kies Arnold, Makai Emil, Patai József, Kecskeméti Lipót (Népszerű Zsidó Könyvek). Egy másik költő, ki a világi költészet terén is működött, Mózes ibn Ezra (1070—1139), Granadában élt,szerelmi viszony fűzte fivérének lányához, de ez másnak lett a felesége és fiatalon halt meg. A költő e fölötti bánatában bujdosásnak adta magát. De nemcsak a szerelem oltárához merészkedik költészetével, még a bor mámora is felszabadítja lelkét. Jellemző Mózes ibn Ezrára és kortársaira, hogy nem csupán zsidó olvasóközönséget tartottak szem előtt, hanem arabot is, és ennek kedvéért írtak elegáns arab stílusban tudományos munkákat. Mózes ibn Ezra egyszersmind Herder elődének tekinthető abban a tekintetben, hogy a Magyarázat és emlékeztetés c. könyvében a Bibliát esztétikai szempontból tárgyalja, még pedig Aristoteles poétikájában gyökerezve. Legismertebb a spanyol költők között Juda Halévi, kit téves ismeretek alapján bár, Heine mutatott be a világirodalomban. A XI. sz. végén született Kasztíliában és orvosi gyakorlatot űzött. Híressé vált Cion dalain kívül világi tárgyú költeményeket is hagyott ránk, melyek a borról, barátságról és a szerelemről énekelnek. A világi költészetben csillogtatta szellemét Ábrahám ibn Ezra is, ki különben híres exegeta is. Nyomorúsága világgá űzte. Bejárta Angliát, Franciaországot, Egyiptomot, Palesztinát, Babilóniát, öreg korát Rómában töltötte, de végül visszatért Toledóba, útközben érte utól a halál. Ibn Ezra elsősorban szellemes írásmagyarázó, de költői tehetségét az exegézis terén is ragyogtatja. A tórakommentárhoz írt bevezetésében élesen jellemzi a keresztény, karaita misztikus és allegorikus magyarázatirányokat. A spanyol-zsidó fénykor egyik utolsó csillaga Juda Alcharizi. Toledóban a XII. sz. végén élt, ő is sokat vándorolt nyugaton és keleten. Rímes prózáját Tachkemóni c. gyűjteményében hagyta ránk. Ebben Hémán nevén ő maga szerepel, mint költő, aki kalandokba sodródik. E műfajt Arany János is utánozta a Bolha c. makamajában. Szellemességben, nyelvkezelési ügyességben, a muzivstílus helyes alkalmazásában utolérhetetlen. Alcharizi egyik makamája «A spanyol zsidó költők» korának nagyjait örökíti meg és irodalomtörténeti forrásul szolgál. Olaszországban Anyou Róbert nápolyi király udvarában számos zsidó költő és tudós héber munkákat fordított a király számára, ők fordították Aquinói Tamás munkáit is. Ezen írók legkiválóbbja Kalonymos ben Kalonymos a Próbakő c. szatirikus mű szerzője. A világi költészet egyik legnagyobbika Manuelló. A renaissance kori Olaszország szülötte, Dante kortársa, Bocaccio előde a novellaírásban, az első héber szonett-író s bár még a kabbalába is behatolt, az olasz új szellem gyermekének bizonyul, amikor a ledér hangnak csaknem egyedülálló megszólaltatója a héber irodalomban. Dante Divina Comoediájának mintájára írja a Pokol és Mennyország c. makámaszerű szatíráját. Természetesen a bort is dicsőíti: Ura vagyok a világnak, korlátlan nagy hatalmam, Élet üdve, halál mérge Nálam vannak karjaimban. Megtiltom az engedettet, A tilosat megengedem, Siratom a nevetőket, A sírókat kinevetem .... Szerelmi lángja később átnemesült; már nem a bűnös szerelemért hevül, hanem az erkölcsösért. Szonettjeiben oly hangokat üt meg, melyek méltán hívták ki az utókor tilalmát verseinek olvasására. De tréfálkozását nem kell túlságosan komolyan vennünk. Odaadóan foglalkozott komoly bibliai tanulmányokkal, melyeknek gyümölcsét értékes kommentárokban hagyta hátra és saját maga szerkesztette nekrológjában a római hitközség körül szerzett érdemeit büszkeséggel említi fel. Hatvan éves korában írta a Tófet ve éden (Pokol és mennyország) c. makámáját. Dante halála annyira megrendíti, hogy ezentúl csak Kohelet-szerű kesernyés elmélkedéseket írt. A regény terén is képviselteti magát a Zs. Ábrahám ibn Chiszdáj halévi személyében, ki a Herceg és dervis makamaszerű művében a Barlam és Josafát óindus regényt dolgozza át, gazdagítva aggadai elemekkel. Kalonymos ben Kalonymos (1287) Róbert nápolyi király héber oktatója A próbakő c. szatírában korának minden típusát: a hazugot, a képmutatót, a kevélykedőt és szédelgőt állítja pellengére. Az újzsidó irodalom. Azzal a képpel szemben, melyet a spanyol és renaissance-kori zsidóság az ő magasfokú műveltségével és sokoldalú irodalmi munkásságával elénk tár, a XVIII. sz.-ban nagyon sivár a zsidóság zömének kulturális állapota. A német zsidóságot orosz és lengyel rabbik árasztották el és ezek a maguk szűk látókörükben a nyugattal való haladásában akadályozták, a tudományt és műveltséget veszedelmesnek tartották a vallásra. Kivételt tesz e tekintetben Elia Wilna, ki maga ugyan minden külső behatástól menten kora tudományának csaknem minden ágába behatolt és a vallástudományok tanításának szükséges reformjára is némi útmutatást adott, de aktivitást e tekintetben nem fejtett ki. A vallástanulmány is minden világi tekintet nélkül folyt tovább és a vallásos szellem megmerevedett orthodox ritualitásban áll; a spiritualizmus, a prófétai erkölcs teljesen kihalóban van és csak itt-ott húzódik meg a kabbalát űző chásszideusok elevenebb vallásos életében. Fordulópontot jelent több tekintetben Mendelssohn Mózes fellépése (l. Zsidótörténet), aki bibliafordításával a német zsidóságot a német nyelv ápolására és egyben a talmudi kazuisztikus tanulmányok mellett legalább a Biblia tiszta vallásos tanításainak újabb átérzésére terelte. Mendelssohn irodalmi munkásságának egy része a világirodalomba van kebelezve, (Phädon, Philosophische Gespräche). Zsidó vonatkozású a Jerusalem, mely a vallási türelmetlenség ellen fordul és követeli a gondolatszabadságot, az állam és egyház szétválasztását. A zsidóságot a morál vallásának mondja, melynek nincsenek dogmái, csak életnormái. Inti hittestvéreit, hogy lenézés és elnyomás ellenére is tartsanak ki vallásuk mellett a hazaszeretetben is. E könyve Kant magasztalását is kivívta. A Mendelssohn felidézte mozgalom hullámai Magyarországra is átcsaptak. Irodalmi követői között Bürger Sámuel, Dukesz Lőb, Oppenheimer Beer, Levisohn Salamon (l. alább) említendők fel. Magyar ellenzői közül Szófer Mózes pozsonyi rabbi (1762— 1839) a Chaszam Szófer c. responzum gyűjtemény szerzője, fia Szófer Ábrahám Sámuel Benjámin (1815—71) a Ketab Szófa responzum gyűjtemény szerzője, Benedikt (Benét) Mordecháj (1753—1829) később Morvaország főrabbija. E kornak egyéb orthodox zsidó tekintélyei Magyarországon: Deutsch Dávid az Ohel Dávid responzum gyűjtemény szerzője, Minz Mózes óbudai rabbi, responzumíró (mh 1831), Ullmann Salamon (makói rabbi megh. 1863) a Jeriosz Selomó c. kódexkommentár és responzumok szerzője Löw Eleazár a Semen Rokeach talmudi mű szerzője (mh. 1887 Abaújszántón) Goiten B. hőgyészi rabbi a Keszef nivchor c. talmudi enciklopédia szerkesztője, Eisenstadt Meir az Imré As responzum gyűjtemény szerzője, Aszód Juda (mh. 1866) szerdahelyi és szenici rabbi a Jehuda jáale c. responzum gyűjtemény szerzője. A zsidó tudomány legjelesebbjei között Löw Lipót, Rappaport Salamon Juda, Krochmal Nachman, Zunz Lipót, Geiger Ábrahám, Philippsohn Lajos, Sachs Mihály, Luzatto Sámuel Dávid, Jost Mark Graetz Henrik között méltó helyet foglal el Löw Lipót pápai és szegedi rabbi, a magyar hitszónoklat megalapítója, a magyar zsidó történet első művelője, a Ben Chananja folyóirat szerkesztője és számos tudományos mű írója. Ezt a korszakot reprezentálja Dukesz Lipót is, aki nyelvtörténeti műveket írt. A Mendelssohn megindította felvilágosodási mozgalom új irodalmat teremtett, melyben teljes egészében polemikus jellegű és más jelentőségre alig tarthat számot. Ennek nyomába lép azonban a zsidóság múltját feltáró tudományos irodalom, melyet ugyan a felvilágosítási tendenciák irányítanak és így inkább destruktív jellegű a vallás szempontjából, de amúgy is nagy érdemet szerzett a zsidóság múltjának a világtörténelmi kapcsolatokba való helyezése által. A Hameaszéf c. folyóirat, melyhez még Mendelssohn is szolgáltatott cikkeket, programja a bibliai héberség szépségének ismertetése volt, tehát nem a vallás, hanem a nemzeti kultúra kincsének ápolása. A világirodalom termékei, mint Klopstock Messiás-a,, Byron Héber melódiái, Racine Athaliá-ja. és Goethe Faust-ja találtak héber átültetőkre. A zsidó tudomány a világi tudományt és bölcseletet kezdi a zsidóság múltjára alkalmazni, Krochmal Nachman (1785—1840) a hegeli történetfilozófia kategóriáit viszi át a zsidó történetre. Tudományos folyóiratok mint Hechaluc, Kérem Chemed, Bikkuré Háittim, Ocar Nechmad, Hamelic egymást váltják fel a «zsidó tudomány» művelésében, de meg kell vallani, hogy a zsidó történeti önérzet ébresztésének üdvös hatása mellett a fegyelemlazító hatásoktól nem maradt ment e nagy buzgalommal űzött munkásság. Csak itt-ott találkozunk a tudományos irodalomban olyan hangokkal is, melyek a vallás védelmére kelnek. Így Luzzattó Sámuel Dávid (1800— 1865) korának egyik legképzettebb és legtöbb oldalú tudósa (a Páduai rabbiképző megalapítója) heves támadásba lép a túlzóan racionalizáló (csodákat ésszerűen magyarázó) bibliaértelmezés és a bibliai történet hitelességét kétségbe vonó tanok ellen. Ő lemondott arról, hogy a vallást a tudománnyal összeegyeztesse, mint azt Majmuni is céljául kitűzte, a vallás rendeltetését nem abban látta, hogy ismereteket tartson fenn, hanem külön, másrendű hivatást jelölt ki számára az érzelem és erkölcs szférájában. Míg korának tudósai asszimilációban az európaiasodásban látták a zsidóság haladásának célját, ő magában a zsidóságban látta a célpontot és e tekintetben az első zsidó nacionalistának mondható; a vallási intézmények szerinte nem elavultak, mert azok is életben tartják a zsidó nemzeti érzést, azok képezik a «kanócot, mely magában véve értéktelen, de mely nélkül a lámpa nem világit». Volt bátorsága a cioni vonatkozású imák fenntartását követelni akkor, mikor a német reformirány asszimilációs okokból mellőzni akarta. (Manapság az orthodox irány fordul a cionizmus ellen, de fenntartja a cioni imákat konzervatizmusból, a reformirány pedig a cionizmusra való tekintettel). Az orthodox tanok és szokások maradéknélküli fenntartásáért szállt síkra a különben modern filozófián nevelkedett nagykultúrája Hirsch Sámson Rafael német ékesszólással megírt műveiben. A Mendelssohni korszak német szépirodalmi írói között, kik saját nemzetük irodalmában is számot tesznek, kiválók: Kuh Efrajim Mózes (1731—90), költeményei, epigrammái megjelentek Rammler Múzeumában, később önállóan is. Falkensohn Iszachár Beér (1746) Lengyelországból került Németországba. Nagy tudományra és műveltségre tett szert, úgy hogy Lessing is barátságára méltatta. Egy lengyel zsidó költeményei c. kötete Goethe kritikai ismertetése által is lett híressé. Frankl Lajos Ágost (1810—94) Habsburglied-je feltűnést keltett. A Kelet mondái; Ráchel; A pusztulás után; Tragikus királyok stb. költeményei közül néhányat Arany János magyarra is átültetett (Az utolsó főpap stb.) Stein Leopold a Hasmoneusok c. drámájában bizonyult alakító tehetségnek. Heine Henrik ma már a világirodalomé. Bucharachi rabbi c. regénye, mely a spanyol zsidó fénykorban játszik, töredék marad. Auerbach Berthold (1812— 1882) Spinoza életé-t írta meg regény alakjában. Költő és kereskedő-ben Kuh költőt teszi hősévé. Philippsohn Lajos Saron-ja és Sepphoris és Róma; Jákob Tirado; A folyamok mellett, három évezreden át c. novellái és regényei soká képezték széles körök kedvelt olvasmányát és még ma is hatással vannak ifjabb lelkekre. Kompert Lipót (1822—1886) a Neuzeit szerkesztője írt regényeket: Geschichten aus dem Ghetto-ja nagy feltűnést keltett. Cseh zsidók, Az ekevas mellett, Újabb ghettőtörténetek, Egy utca története, Romok között, Franci és Heini c. könyveit több nyelvre lefordították és igen sok barátot szereztek a zsidótörténet alakjainak. Bernstein A. Mendel Gibbor és Vögeleder Maggid-jában a korfestés hűsége kedvéért jargon nyelven is szólaltatja meg alakjait, Kohn Salamon (1824) Gabriel-je és a Szippurim gyűjteményben, de azokon kívül is megjelent prágai ghetto-képei, valamint Fejedelmi kegy c. regénye korának legjelesebb irodalmi termékéhez tartoznak. Franzos Károly Emil (1848) Félázsiából, a Barnovi zsidók, Pármai Moskó, Trachtenberg Judit c. művei lengyel zsidók gondolatvilágába vezet be és sok keresztény olvasóra is tettek szert. Keleten a zsidóság sokáig ösztönszerűleg borzadt a felvilágosítási irodalomtól és még a héber nyelvnek nyelvtani alapon való tanítását is kárhoztatta, mert az volt a felfogása, hogy a nyelvtan a talmudi törvényfejtegetések alapját ássa alá. De a felvilágosodás rohamát már nem lehetett feltartóztatni és az orosz kormányok is általa akarták a zsidóságot elszigeteltségéből és erkölcsiségének elmaradottságából kiemelni. Csakhamar nagy irodalma sarjad ki a felvilágosodásnak (Haszkala), mely a vallásos szigorú fegyelem mögött meghúzódó alantasabb erkölcsi gondolkodásról rántja le a leplet és a zsidóság erkölcsi emelése körül érdemeket szerzett. (Lebensohn: Emeth ve-emuna c. drámája.) Gordon Juda Léb (1830—92), Schiller hatása alatt álló filozófus költő Dávid és Michal szerelme, Dávid és Barzilái költeményeiben a mezei életet és a földművelés előnyeit magasztalja. De nem csak ily pozitív irányban igyekszik az új kor követelményeit népével megértetni, hanem egyenesen harcra hevíti a régi kor hagyományai ellen. Cidkijáhu a fogházban c. versében a próféták jámborsága ellenében a világi hatalmat szomjúhozó király pártjára áll, aki munkásnépet akar, mely szabadságát meg tudja védeni, nem pedig imádkozó chásszideusokat csupán. Még érdekesebb a kifakadása a talmudi obszervancia túlzásai ellen az Egy kicsiségért (Patai magyar fordításában: Két árpaszem) c. költeményében, melyben egy zsidó iparos családja belepusztul abba, hogy peszachkor árpaszemet találtak a levesben és a rabbi semmi körülmények között nem volt hajlandó a Sulchan Áruch rovására engedményt tenni. Számos ifjúsági költeményében a zsidóföldhöz és múlthoz érzett melegsége a zsidó nép nevelőjévé avatta. Meséiben (Misié Jehuda) a tiszta esztétikai gyönyörködtetés célja vezeti, de az Oroszlán fogai között c. mesterművében Jeruzsálem másodszori pusztulását ecsetelve, a békepártot és főalakját Jochánán C. Zakkajt állítja pellengérre, amiért a nemzeti eszmét vallásos meggondolásoknak rendelte alá. Bialik a jesiva neveltje és annak értékei iránt megértéssel viseltetik, sőt át akarja menteni az új kultúrába. A nyugati egyetemeken a klasszikus szellem annyira megejtette az orosz zsidó ifjak lelkét, hogy a zsidóságból a vallásos szellemet: a jámborságot, békevágyat, idealizmust száműzni akarták. Úgy látták, hogy ez a népet testileg lelkileg elsorvasztotta, a vallásos kötelességtudás állandóan lenyűgözve tartotta a lelkületét és kiapasztotta a lélek minden egyéb erejét. Nem csupán az orthodox kinövéseket akarták tehát lenyesegetni, hanem a zsidó pszichét akarták megvénhedtségéből megifjítani és kórosságából alapjában kigyógyítani. Nietzsche hatása alá kerülve, ismét vissza akarják ültetni trónjára a természetimádó görög szellemet a maga ifjonti pajzánságával, játszi életkedvével. Ennek egyik nagy népszerűségre szert tett apostola Csernichovszky Saul (1876), számos idillben mesterien írja le a zsidó népmulatságot. A Brisz milá címűt Klausner egyenesen Goethe Dorotheája mellé állítja); de fájdalommal nélkülözi a zsidó néplélekben a tiszta szép kultuszát. Apolló szobra előtt c. költeményében hódolatát fejezi ki a zsidóságtól fel nem ismert szépség istensége előtt. Csernichovszky egyébként Heine óta az első dalköltö a zsidóságban, aki reflexió- és célzatmentes tiszta érzelmi költészetet nyújt klasszikus formában. Amit Csernichovszky dalban nyújt, azzal regény alakjában gyönyörködtette Mapó Ábrahám olvasóinak ezreit. A bibliai idők idilli életét a maga tisztaságában, tudományos meglátással tárja fel Ahavasz Cion c. 1853. megjelent és azóta két angol-amerikai, hét jiddis és egy arab fordítást megért regényében a zsidó királyság korából. De következő hasonló tárgyú Asmasz Somron (Szamária bűne) c. regényében a költészet tiszta teréről már a szatirikus célzatok terére csap át, hogy az orthodox ritualizmus túlzásait ostorozhassa. Teljesen határozott az irányzatossága Ájit Óovua (Festett karvaly, Alakoskodó) c. regényében, melyben már a jelen típusai szerepelnek mesteri ecsetelésben (törtető, álszenteskedő rabbi, a batlan, sadchen, stb.) és egészséges humortól átitatott előadásban. Számos új héber lap (Hasachar, Hamaggid, Hakarmel, Hamélic) foglalkozik az új irodalom ismertetésével és bírálatával, sőt szocialista programmal lépnek a porondra a Haemesz és a Hakól c. lapok. A felvilágosító irodalomban esztétikai értékű.még Brandes (1841 —1902) Hadasz vehachajim (A vallás és az élet) c. regénye. A hagyományrombolók divatos korán túl, eszméivel elkésve jelentkezik Snejur S., aki már nem is a zsidó egyoldalúságot, hanem magát a vallást ítéli halálra (A Szajna partján, És lészen), megtagadja az örök béke ideálját, az emberi egyenlőséget is kárhozatosnak tartja, de egyik-másik költeményéből zsidó szív lüktetését érezzük ki. A Sivatag látomásá-ban már Baudlairi nyomokon halad. Az emberi unalom és minden eszménynek relativitásában való hit őrjítő hatása ellenében a rosszban keresi a megváltást, de végül kiábrándul ez elmélet unalmasságából és úgy érzi, hogy mégis csak a természet ölén (A hegyek közt) találja meg a zsidóság is, melyet eddig a talmudi gondolkodás a természettől elidegenített, a maga boldogságát. A Mandolin hangjai mellett költői müvében Rómát átkozza, mely a zsidó államot feldúlta. Ezen sivár hagyományrombolás szelleme nem terpesz-kedhetett soká a Zs.-ban ellenhatás nélkül. A kor éleslátói csakhamar észrevették, hogy a felvilágosodási mozgalom semmi új pozitív gondolattal nem gazdagítja a zsidóságot, az új módi istentisztelet a maga túlrendezettségóvel csak takarója az ürességnek, melyet a vallástalanság vájt lelkében és a múltnak folytonos magasztalása a zsidó történetben egyben lemondás a jövőről. A zsidó hagyomány rehabilitációjáért száll síkra Smolenski az általa alapított Hasachár-ban a balirány tévedései ellen és Am haólam (Örök nép) c. könyvében a nemzeti különjelleg ápolásáért, Ész lataasz (Ideje az ültetésnek) c. műben pedig a Mendelssohni kor tana ellenében, mely szerint a zsidóság csak felekezet és nem nemzet. Am haolómban a zsidó ideált, a jövő messiási reményét ecseteli a chásszidisztikus torzításoktól megtisztítva és már a Zsidó Állam gondolatának veti meg alapját. Hatoe bedarké hachajim (Az élet útján tévelygő) a zsidó élet kinövéseit ecseteli Jókaira emlékeztető humorral és meseszövéssel, úgy hogy számos európai lapban feltűnést kelt, de zsidó érzése annál nagyobb megértést árul el a hagyománynak erkölcsi értékei iránt. Számos más regénye mutatja még ez író nagy tehetségét és finomult ízlését. A kor leghivatottabb költője Bialik Ghajim Nachman, kinek költeményei orosz, olasz, német, lengyel, magyar, angol fordítást értek. Híressé vált Hamaszmid (a kitartó, az aszketa) c. költeménye, mely Patai József fordításában a «Talmudista» címet viseli. Ez bevezet a talmudiskolába, annak egész milieujében mutatja be azt a kedvelt alakját, kire nem hatottak sem a természet csábításai, sem az élet téveszméi, hanem a zsidó hagyomány mellett tart ki. A puszta halottai-ban ugyanazon motívum kerül feldolgozásra epikus alakban. E színhalottakon nem vesz erőt sem a prédára lecsapó sas, sem az alattomban öldöklő kigyó, sem pedig az állatvilág királya, az oroszlán, maga a puszta azonban égbekiált az ő néma lakói ellen, mire a halottak kitámadnak, életet kívánnak, minden szenvedély feléled, de a puszta ismét magába zárja őket. A chén chacir haam c. költeményében elsóhajtja, hogy népe eltévesztette célját az idő labirintusában. A kisenevi pogrom (1903) borzalmainak leírása Az öldöklések városában c. költeményében alapot szolgáltat arra, hogy népe megrögzött egykedvűségét, céltudatlanságát élénk színekben állítsa szemei elé és a tettek mezejére szólítsa az eddig sóhajokban magát kiélt népet. Bialik egyébként nemzeti kereten kívül is talált anyagot dalaihoz. Lewinski Léb (1887—1910) a Hasiolach c. folyóiratban megjelent Gondolatok és tettek c. szépirodalmi színvonalon álló tárcáiban a zsidóság minden problémáját öleli fel, Utazás Palesztinába ISO év múlva reális színekben nyújt utópiát. Bersadzki Ezsajás (1870—1908) Cél nélkül és Az ár ellen c. és kisebb elbeszéléseiben a mai ideál és hit és becsvágy nélküli zsidónak szomorú életét ecseteli. Hasonlóan látja népét Brenner Chajim, aki a Tél idején és a Pont körül és Két víz között c. regényeiben a Talmudon töprengő és az életet meg nem látó ifjakat, másrészt pedig a szocializmusban új Talmudot valló és végül a cionista kolonizációba is a golusz ideológiáját átplántáló meddő zsidóságot rajzolja. Hasonló sötétséget tár fel a Határon túl c. drámájában. A zsargonírók közül főkép Perec emelkedett világirodalmi színvonalra elbeszéléseivel, de írt értékes verseket is. Morris Rosevfeld is számos oly költeményt irt, mely a jelenkori lírai költészetben számottevő. Steinberg Jákob prózában és versben jeleskedik az elsők között. Sálom Asch drámáját (Bosszúálló Isten) Budapesten is játszották. Az újzsidó irodalomban a magyar zsidóságot főkóp ezek képviselik: Leudsohn Salamon (1789. Mórott született 33 éves korában búskomorságban halt meg). Kelet országá-ban Palesztinával foglalkozik. Jesurun költészete poétikai művében néhány verset is nyújt. Ezek között A költészet szól (ford. Patai József) a szépségnek minden alakban való megvalósulását énekli meg. Erter Izsák a budapesti egyetemen orvostudományra adta magát és később orvos létére a lengyelzsidó chásszidizmus babonás hite ellen fordul Száné Szanszané és Szemangelof c. szatírájában. Bacher Simon szül. 1823. Liptószent-miklóson, megh. 1892. Budapesten. Héber költeményeit fla a híres tudós Bacher Vilmos gyűjtötte össze és adta ki. Ezek között számos magyar költő versének fordítását találjuk. Bergl József (1802—1885) kaposvári orvos, a Héber nyelv virágai c. versgyűjteményt és zsidó orvostudomány történeti monográfiát hagyott hátra. Bolgár Mózes (szül. 1882. Csornán), szerkesztette a Zsidó Szemlét, fordított elbeszéléseket Perectől és írt eredeti verseket, A gólusz meséiben pedig a Midrás költői remekeit ültette át magyarra. Hameiri Feuerstein Albert szül. Ó-Dávidházán 1886., számos verset írt. Jiddis, héber és magyar verseket ír Holder József. A szépprózai elbeszélésben és rajzban a magyar irodalmat gazdagította Újvári Péter zsidó tárgyú regényeivel. Ugyancsak zsidó rajzokat írt Mezey Ferenc, zsidó regényt, novellát Kiss Arnold és Fényes Samu. A magyar-zsidó irodalom művelői között a tudományos írók nagy száma is helyet foglal. A legújabb korból felemlítendők a magyar történeti és irodalmi vonatkozásban : Kohn Sámuel A zsidók története Magyarországon c. mű szerzője. Németnyelvű történészünk Kayserling Majer; Krausz Sámuelnek néhány magyar tárgyú magyar nyelven írt történelmi tanulmánya; Bacher Vilmos a Magyar Zsidó Szemle szerkesztője az IMIT bibliafordításának egyik szerzője; Ballagi Mór, a Biblia és imakönyv magyar fordítója; Bernstein Béla: Az 1848—49-iki magyar szabadságharc és a zsidók c. történeti monográfia szerzője (1899); Pollák Miksa: A zsidók története Sopronban 1897. és Arany és a Biblia c. mű szerzője. Büchler Sándor: A zsidók története Budapesten 1901. c. mű szerzője, a zsidótörténet első magántanára a budapesti Pázmány Péter tudományegyetemen. Venetianer Lajos: A zsidóság szervezete az európai államokban 1902. szerzője. Dr. Frisch Ármin szerkesztette a Magyar-zsidó oklevéltárt I. k. 1092-1239; (dr. Weisz Mór közreműködésével 1903) dr. Wellesz Gyula Rási élete és működése 1906, szerzője. Kecskeméti Ármin : A zsidó irodalom története I. és II. k. 1909. és A zsidók története c. mű írója. Kaufmann Dávid számos tudományos műve között Buda ostromának monográfiája szerepel. Blau Lajos a Magyar Zsidó Szemle szerkesztője, számos tudományos mű és cikk szerzője. Makai Emil a zsidó műköltészet remekeinek átültetésével szerepel az irodalomtörténetben, hasonlóan Patai József és Gábor Ignác. Weiszburg Gyula a Jövő és a Hitközségi Szemle szerkesztője. A történeti eszmélés pillanatától, a Mendelssohntól számított újkortól kezdve a zsidó történetírás nyomon követi az egyes alkorszakok világszemléletét. Amint megvolt a langy reformkorszaknak Graetz-ben a maga klasszikus történetírója, úgy megvan a cionizmus korának is Dubnow-ban a maga historiografusa, ki a zsidóság jövőjét azonban nem a külön zsidó területen megvalósítandó államéletben, hanem a diaszpórában élő zsidóságnak nemzetközi egyesülésében látja. És meg van a Hirsch Sámson Rafael felidézte neoortodoxiának is a maga nagy tudománya és mély látású történésze Javec személyében. A chasszidizmus is felújult és ennek a neochásszidizmusnak rendszeres történetírója ugyan még nem akadt, de Horodeczki és Buber történetbölcseleti tanulmányai már éreztetik ennek szükségességét. Misztikus irodalom. A misztikus irodalom eredetét illetőleg eltérők a nézetek. Némelyek egykorúnak tartják a zsidó hagyománnyal. Sőt a perzsafennhatóság korába nyúlónak tartják egyes gyökérszálait; mások viszont kimutathatni vélik, hogy egyetlen tanítása sem található fel sem az esszeus titkos tanokban, sem a zsidó nép egyéb hagyományaiban és így tisztán a középkor szülöttjének kell mondanunk. A misztikus irodalom maga főképp R. Simon ben Jóchájra utal, mint alapvetőre, ami azonban támaszpontot nem talál a Talmudnak e tanai tájára vonatkozó közléseiben. A misztikus tanok (kabbala) nem alkotnak összefüggő rendszert és nem mutatható fel köztük logikus kapcsolat. Nem a szemléletből felmerülő elvont tanok, hanem a képzelet szüleményei és inkább a vallásos lélek mélyén szunnyadó kívánalmak kifejezői. A tanok homályán keresztül is áttetszők azok a lelki problémák, melyekre választ keres a vallásos töprengés: Ha Isten végtelen és tökéletes, hogy van az, hogy véges és múlandó világot teremtett ? Ha Isten tanát kihirdette, miért nem látja át annak igazságát minden ember és miért esik bűnbe? Ha Isten tisztán szellemi lény, miért kell őt testi mozgásokkal, szertartásokkal szolgálni. Miért kell az ártatlanoknak szenvedniük? Ha Izrael Isten népe, miért van vértanúi sorsra ítélve? Ezek a kérdések mutatják mar, hogy a kabbala hivatva volt a zsidóságot a talmudi életrendszer merevségéből kiemelni és vallásos lelkületét a prófétai tanítások melegével újból áthatni, újból visszavezetni a vallás eredeti tisztaságához, a lélek kultuszához. Ámde a kabbala sem kerülte el a vallásos töprengések sorsát, belefulladt az általa adott feleletek, elméletek szövevényébe és ma már csak alig néhány főbb irányvonalat tudunk e tanítások tömkelegében fölismerni. Ezeket a következőkben látjuk: Isten végtelen, világfölötti tökéletes lény, a világot nem is közvetlenül teremtette, hanem közvetítő lények (demiurgoszok) által, kiknek legfelsőbb rangúit ő maga hívta életre, de akikre ráruházta a hatalmat tovább folytatni a teremtés művét. Ezek mind lejjebb és lejjebb szállnak a mennyei eszményiségből az anyagiság felé. Az első tízet (Szefirót) Isten emanációja, kisugárzása hívta életre. A 10 szefira a következő: 1. a legmagasabb Korona; 2. Bölcsesség; 3. Belátás (praktikus ész). Az eddig három egy csoportot képez, melyek közül a bölcsesség és a gyakorlati belátás ellentétes sarkokon helyezkednek el az ész birodalmában, de a legfelsőbb korona» eszméjében kiegyenlítődnek. Hasonló háromszöget alkot a következő három szefira: 4. Nagyság vagy Szeretet, 5. Erő vagy Törvény és 6. Fenség vagy Könyörület. A szeretet odaadásával szemben áll a törvény szigora, mely az enyém, tiéd, övé elvét követi, de a könyörületesség ez ellentéteket feloldja. A következő szefirák: 7. Győzelem (erkölcs hatalma), 8. Szépség,. 9. Alap. A természet birodalmában észleljük, hogy az erkölcsiséggel a szépség szeretete ellenkezik, kedvezést nyújt az erkölcsi igazság rovására, de az alapeszmének mélyében találkoznak. Az utolsó szefira Koszorú vagy Uralom, az alsóbb lények összekötő kapcsa. E tanokban az arisztotelesi realisztikus és platói idealisztikus filozófia összeütközését kell észlelnünk. A Kabbala egyre több hívet hódított és köztük találjuk a nagy tudománya bibliamagyarázót, Nachmani-t is (1195—1270) és Abulafia olasz-zsidó filozófust (1240. szül.), aki III. Miklós pápát is a Kabbalának akarta megnyerni és emiatt halálra ítéltetett, de a pápa hirtelen halála következtében megmenekült. A német misztikusoknál szefirót elmélete háttérbe szorul az Istennév jelentőségének tana mögött. Később 10 szefirótban csak jó tulajdonságokat látnak és ezek ellentéteiképp a 10 Kolifot (hüvely) létezését is tanítják, mint az alsóbbrendű világ kategóriáit. A világoknak egész nagy láncolata áll fönn tehát, melyek egymásba fűződnek és külön rétegeződnek. Isten és az ember közötti végtelen réteghalmaz áttörhető bűnbánat, imádság és jócselekedet által. Az Istentől eltávolodott, bűnös lélek alantasabb világba kerül, ahol bűnét levezekli, ellenben a hozzá emelkedő a világrendjét is megváltoztathatja: csodát művelhet. Mindezen tanokat a Kabbala irodalma a Bibliának «rejtett» értelméből véli levonhatni és támogatásul felhasználja a Talmudnak szórványos tanításait az angyalokról, a túlvilágról, démonokról. Valójában azonban a Talmud befejezése után virágzott gáoni irodalom a bölcsője ezen idegenszerű fantazmagóriáknak. Nevezetesebb termékei e kor kabbalisztikus irodalmának : R. Akiba alfabetje, mely a héber abc minden egyes betűjére alapít misztikus tanításokat a világ jövendőjéről, a Tóráról stb. Ez már sokat szól az emberből lett (Henoch) Metatron angyalról, de a tiszta valláserkölcsiség körében mozog és talán tankönyvül is volt szánva. Messze elkalandozik e tanoktól a «Siur Kóma» c. névtelenül ránk maradt könyv, mely Isten lényének geometriai méreteiről szól oly anyagias felfogásban, melyen joggal ütközött meg a későbbi irodalom és Serira gáón egy hozzá intézett kérdésre csak e választ adhatta: «Isten őrizzen feltennünk, hogy csak ugyan E. Jismáeltől eredne c. tanítása. Hiszen «kihez akarnátok hasonlítani Istent és micsoda alakot tulajdonítanátok neki» mondja a próféta. A zsidó vallásos szemlélet e megtévelyedését csak mohamedán iskolák befolyásának feltevése alapján érthetjük meg. A kabbalisztikus irodalom legfőbb tekintélyű műve a Zóhár (Fény), melyet az olasz Leon Mózes-nek tulajdonít a tudomány, ki 1250—1305. Spanyolországban tartózkodott, nagyelméjű ismerője a kabbalának. A mű maga azonban Rabbi Simon ben Jochájra vezeti vissza magát. Biblia-kommentár alakját ölti a régibb Midrások módjára és ennek tulajdonítható, hogy misztikus körökben valóságos kánonná avatódott, mely a Talmudot is háttérbe szorította. Értelmezése fölötte nehéz, mivel tanait nem vezeti le ismert tényekből, hanem éppúgy, mint a Talmud már közismerteknek tételezi föl, homályát fokozza még az arám idióma. Bölcselete gyermekiesen anthropocentrikus, úgy hogy a világ minden alakulatára átviszi a kétszerűséget, mely fölött az egységes közvetítő princípium lebeg. A hímnemű princípium (szeretet) alkotó természetű, a nőnemű (törvény) ebből ered, befogadó természetű és anyja a könyörületnek. A Zóhár hatása elterjedt Spanyolországból az egész világra, különösen Palesztinában és Lengyelországban talált rajongó hívekre. Egyik adeptusa Luria Izsák (1533—1572) vitte bele a Zohár tanulását a vallásgyakorlatba és ennek köszönhető, hogy álmessiások, mint Sabbataj Cevi, a vallásgyakorlat megváltoztatásának varázshatásával kábították el az elméket. L. Biblia, Zsoltárok, Talmud, Toszefta, Midrás, Tannak, Amorák, Szaboreusok, Tanchuma, Akiba, Meir, Szirach, Philo, Josephus Flavius, Gáonok, Toszafisták, Responsumok, Rambam, Rasi, Kabbala, Zóhár, Biuristák, Zsidó történetírás, Mendelssohn. P. M. Irodalom. Karpeles, Geschichte d. jüdischen Literatur (Berlin 1886); u. a., Ein Blick in die jüdische Literatur (Prag 1895); M. Steinschneider, Jewish Literature (London 1857); u. a., Jüd. Literatur, az Esch—Gruber-féle Encyclopediában; H. L. Strack, Bibliographischer Abriss d. neuhebräischen Literatur (1884); Winter—Wünsche, Dia jüdische Literatur; Zunz, Gesammelte Schriften; Hebrew Literature, Comprising Talmudic Treatises, Hebrew Melodies and the Kabbalah Unveiled, with Introduction by E. Wilson (The Worlds Great Classics gyűjteményben, London—New-York 1901); Hebrew Literature, with Introduction by Harris (Washington—London 1901, az Universal Classic Library gyűjteményben); Abrahams, Chapters on Jewish Literature (Philadelphia 1899) ; Cassel, Lehrbuch. d. jüdischen Geschichte u. Literatur (2. kiad. Frankfurt 1896); N. Schlousz, La Renaissance de la Litterature Hebräique, 1743—1885 (Paris 1903); S. Bernfeld, Dór Chacham (héb. Warschau 1896): J. Fürst, Bibliotheca Judaica (Leipzig 1848-63). Ez utóbbi 18,000 héber könyvet és kb. 86,000 Judaicát sorol fel; M. Steinschneider, Bibliographisches Handbuch (Leipzig 1859) ; M. Schwab, Les Incunables Hébreux (Paris 1881) ; J. Zedner, Catalogue of the Hebrew Books in the Library of the British Museum (London 1867) ; Bartolocci, Bibliotheca Magna Rabbinica (Roma 1675—94); J. Chr. Wolf, Bibliotheca Hebraea (4 k. Hamburg 1715—1733); Köcher, Nova Bibliotheca Hebraica (Jena 1783—84) ; J. D. Azulai, Sém ha-Gedolim (Livorno 1786—96); Annales Hebraeo-Typographici 1501—1540 (Parma 1799); Catalogus Librorum Hebraeorum in Bibliotheca Bodleiana (Oxford); Neubauer, Hebrew Manuscripts in the Bodleian Library (u. o. 1886); M. Steinschneider, Hebräische Bibliographie (1858. és köv.); Zeitschrift f. hebräische Bibliographie (1898. és köv.) ; W. Zeitlin, Bibliotheca Hebraica Post-Mendelssohniana (Leipzig 1891—95); De Rossi, Bibliotheca Judaica Antichristiana (Parma 1800). a vonatkozó címszavak irodalmát. Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 5498 .cimszó a lexikon 987 . s köv. oldalán.