15449.htm CIMSZO: Zeloták SZOCIKK: "Zelotak (héb.: kannáim), a. m. túlbuzgók, így nevezik azt a zsidó nemzeti, faji és szigorúan, vallási alapon álló pártot, amely Judaea fennállásának utolsó századában, főképpen pedig Jeruzsálem elpusztulása korában a legelszántabb és legvégsőkig menő harcot hirdette és ténylegesen alkalmazta Róma és a pogány befolyás ellen. A Z. pártjának tagjait másképpen «sicarii» néven is említik, mert mint harcosok, állandóan tőrrel (sicae) jártak és ha bárhol szentségtörést láttak, ami a zsidó érzést provokálta, kíméletlenül leszúrták a botránkoztatót. Josephus nyomán Graetz és Schürer arra az eredményre jutnak, hogy a Z.-at negyedik pártnak kell tekinteni a farizeusok, szadduceusok és esszénus-chaszideusok (1 az illető címszavaknál) mellett s hogy ezt a pártot Galileai Juda alapította (Josephus, De bello judaico II. 8, § 1; Antiquiates XVIII. 1. § 1, 6). Ennek a megállapításnak azonban ellentmond az a tény, hogy éppen már Galileai Juda atyja, Ezekia guerilla-csapatot szervezett az idumeai Heródes ellen, mint azt Josephus állítja (De bello judaico I. 10, § 5; Antiquit. XIV. 9, § 2), még inkább azonban az, hogy Herodes alatt már voltak organizált merénylő szervezetei a Z.-nak. A «Törvény iránti vakbuzgalom» a makkabeus korszakban a jámborság fokmérője lett az erőszakos hellenizálással szemben. Így magáról Mattathias főpapról olvassuk, hogy Fineaszhoz hasonló buzgalommal cselekedett, amikor a zsidó bálványimádót ledöfte. Mattathias mondása: «Aki a Törvény buzgó védelmezője (zelota) s megőrzi a Szövetséget, az kövessen engem» (I. Maccab. II. 27. 43—45), a valóságban a Z. pártjának elismerése volt. A Talmud különböző helyei tanuskodnak arról, hogy a Z. valóban fanatikus túlbuzgók voltak. így nem engedték meg semmi körülmények közt a nemzsidó nővel való házasságot és érintkezést, a kép- és bálványimádás puszta szemlélését, a szobrokra való puszta rátekintést, az árnyékukban való hűsölést. A pogány szokások utánzását pedig a legerélyesebben eltiltották. De erkölcsi tartalmat nem csupán abból merített az irányzatuk, hogy ők maguk ezektől valóban őszintén undorodtak, hanem ama szóbeli hagyományból is, hogy Isten csupán bálványimádás esetében alkalmaz bosszút: «Amíg bálványimádás van a világon, addig isteni harag is létezik» (Szifré Deuter. 96 ; Szanhedr. 106 ; v. ö.I. Makkab. III. 8). A Z. keletkezését Josephus s részben elveszett műve nyomán részleteseb ben Hippolytus keresztény egyházatya Originis Philosophumena sive Ammium Haeresium Reputatio c. műve adja (9.26., ed. Dunker 1859) igen érdekesen : «Ezeknek (t. i. az esszénusoknak) némelyike még szigorúbb gyakorlatot követ azáltal, hogy nem vesz kezébe és nem néz rá a pénzre, melyen kép van, mondván, hogy senkinek sem szabad hordania vagy néznie képet: sem nem lépik át egy város kapuját, amelyen szobrok vannak, minthogy tilos a Törvénybe ütköző kép alatt elhaladni.» «Mások a nem-cirkumcizionalt idegeneket, akik az istentiszteletet megfigyelik s nem vetik magukat alá a rítusnak, vonakodás esetén nyomban megölik. Ezekért őket Z.-nak vagy «sicarii»-nek nevezik. Mások ismét senkit sem szólítanak Úrnak, kivéve Istent, még ha kínozzák vagy megölik őket, akkor sem.» Herodes idegen uralma robbantotta ki a Z. fanatizmusát s alakította át őket politikai pártszervezetté. Josephus leírja, hogy míg az iskola- és törvényhozásvezető Sémája és Abbalion Szanhedrin-ülnökök hallgatólag elismerték Herodest, addig voltak olyanok, akiket torturával sem lehetett rábírni arra, hogy királynak nevezzék azt.» (Antiquit. XIV., XV.). Ezekia alatt «bandává» szervezkedtek ezek a túlbuzgók, de valójában nem banditák voltak, hanem Heródes véres uralmának rendszeres támadói. Maga Josephus, aki minden buzgó patriótát, aki a véres szörnyeteggel szembe mert szállni, banditának nevez, csodálattal emlékezik meg a Z. vértanuságra kész állhatatosságáról. Egy esetet mond el Josephus a számtalan tragédia közül: az egyik zelota ahelyett, hogy megadta volna magát az usurpátor-nak, a kavernába menekült és inkább lemészárolta héttagú családját, semhogy gyermekei másnak engedelmeskedjenek, mint az Úrnak, atyáik Istenének (Antiquit. XIV. és Bell. Jud. I.; Assumptio Mosis IX. 1—7). A Z. főerődítménye Sepphoris városa volt (Antiquit. XIV.). Igen jellemző, hogy a «sicca», a tőr használatát a rómaiaktól tanulták el, holott éppen azért harcoltak ellenük, hogy a nép semmiféle szokásukat át ne vehesse. A siccát mégis átvették tőlük, fő¬képp azzal a célzattal, hogy magát Heródest megöljék. Tíz zelota elhatározta, hogy az amfiteátrumban ledöfi az usurpatort. Ez azonban kémeitől megtudta a szándékot és tortura után megölette a merénylőket. A nép mártírnak tisztelte őket és a besúgókat darabokra tépte. Midőn pedig Heródes uralmának végén a Nagy-Templomra a sast feltétette, a Szanhedrin két előkelő tagja és negyven ifjú zelota ledobták azt, amiért valamennyien tüzhalált szenvedtek Heródes rendeletére (Josephus, De belloellum judaico 1.33, § 2; Antiquitaies XVII. 6. §§2—4). Mindazáltal a Z.mozgalma nem szünetelt e véres bűnhödés után sem. Heródes halála után Archelaus ellen küzdöttek s vezetőjük a Heródes által kivégeztetett Ezekia fia, Galileai Juda lett, aki katonailag újból organizálta őket. Ugyanezen Galileai Juda unokái szervezték meg a későbbi Z. küzdelmét és sem kompromisszumba nem mentek bele, sem békét nem akartak kötni Rómával. Juda két fiáról maga Josephus kénytelen megállapítani, hogy szintén mártírhalált haltak, míg harmadik fiát Menachemet királynak akarták elismerni, de ellenségei leszúrták (Bell. Jud. II. 17). Ennek rokona és követője volt Eleazar ben Jair (u. o. és VII.), aki teljesegészében fenntartotta elődei megalkuvást nem tűrő elveit. Túlzó fanatizmusuk miatt, maguk a farizeus tudósok egyidőben «gyilkosoknak» bélyegezték a Z.-at (Szóta IX. 9) s elveiket ezek a békeszerető és tűrő moralista tudósok elvetették. Mégis, amikor Gamalai Judas Galileában Róma ellen szervezkedett, a farizeus R. Cadok, Sammai tanítványa, egyik vezetőül csatlakozott hozzá (Antiqu. XVIII. 11). A Quirinus prokurátor által kivetett adó fizetését megtagadták, mert a rómaiaknak beszolgáltatott adót a rabszolgaság jeléül fogták fel. Főkép Sámmai iskolájának tudósai csatlakoztak a Z.-hoz a Templom lerombolása előtti időben s ezek a fegyver használatát is megengedték és alkalmazták a Törvény védelmében (Sábbát 17a). Mikor I. Agrippa óta Judaeát provinciakép kezelte Róma s a jeruzsálemi Szanhedrint megfosztotta juriszdikciójától, nyilt forradalom tört ki s a Z. vezetői bejárták az egész országot, sereget gyűjtöttek, de minden felkelésüket a római csapatok leverték s vagy kivégezték vagy száműzték vezetőiket (Antiquitates XX. 1, § 1). Juda fiait, Jacobot és Simont a prokurátor, Tiberius Alexander keresztre feszítette (időszám. el. 47). A legborzasztóbb sorsuk azonban Cumanus, Felix és Florus prokurátorok alatt volt a Z.-nak. Ez idő alatt a Róma elleni harcot Eleazar ben Dinai, Amram és Tahina vezették {Antiqu. XX. 1; Bell. Jud. II.; SzotalX. 9). Forradalmaikat,úgy látszik, a tehetősebbek nem szívelték, mert a tulajdonjog elleni merényleteik meglehetős gyakoriak voltak, minthogy abban római érdekeltséget láttak. Ezért számos panasz van ellenük feljegyezve a Talmud-ban (Menachót57a; Jerus. Sabbat 14a; GittinV. 6, 55b ; Jerus. Gittin V. 47b). A római elnyoma¬tással és zsarnoksággal együtt növekedett a Z. fanatizmusa, mellyel kapcsolatban az álmessiások is jelentkeztek. Végül Gessius Florus prokurátor vad vérengzései valósággal őrjöngőkké tették őket (Antiqu. XX.; Bell. Jud. II.) és a terrortól sem riadtak vissza. Két frakció keletkezett, egyik az engedékenyebb, mely engedni akart Rómának, a másik, amely Isten segítségével a legelszántabb harcot kívánta. Ennek vezetője Eleazar ben Anania, a nagy Templom papi kormányzója volt, akihez több pap csatlakozott {Bell. Jud. II. 17; Toszefta Sabbat 17. 6; Gittin 56a). Ezek Galileai Juda fiának, Menachemnek vezetésével a galileai Masadában lemészárolták a római várőrséget s elfoglalták az erődítményt, Eleazar ben Jair pedig a nyilt hadjárat élére állott. Másik vezér Simon bar Giora volt s mindketten jelentékeny hadi redményeket tudtak elérni, így Cestius egész seregét megsemmisítették 66. Galileában Giskalai János lett a vezető, de Josephus még mások neveit is megörökíti (Bell. Jud. II. 21; IV. 4; Vita §. 12, 27, 35—36). Sepphoris vára azonban nem csatla¬kozott a forradalomhoz. Ekkor küldte Josephust, a későbbi történetírót, aki papi törzsből való hadvezér volt, a jeruzsálemi, nagyobbrészt Z.-ból álló Szanhedrin Sepphorisba, hogy álljanak el Róma támogatásától és segítsék a galileaiakat Judea, felszabadításának hősi küzdelmében. Azonban Josephus Róma kezére juttatta Galileát. A Z. emberfeletti hősiességgel küzdöttek tovább a túlnyomó és kitűnő hadvezérekből és katonákból álló rómaiakkal szemben Vespasianus és Ti tus alatt. Maga Josephus kénytelen elismerni ezt a Z. utolsó kitűnő vezetőjének, Eleazar ben Jairnak és társainak tragikus és hősies halála leírásában (Bel. Jud. VII. 8—9). Simon bar Giora, Eleazar ben Simon és Simon ben Jairvalamint Giskalai János vezetésével különböző Z.-frakciók keletkeztek s ezek esztelenül feldúlták a városi lakosság gabonatárházait (Bell. Jud. V. 1; Abt. de R. N. VI.). Simon bar Giorát és Giskalai Jochanant a Titus császár diadalíve alatt hurcolták végig kötéllel nyakuk körül, majd az előbbit a tarpei szikláról ledobták (Bell. Jud. V. 5). Másokat kínoztak, ismét másokat kegyetlenül kivégeztek. A Z. túlzásait a késői történetírás is csak elítélni tudja, de hősiességük és jellemszilárdságuk még ma is csodálatot ébreszthet. Irodalom. Kaufmann, Kohler, Zaelots (Jew. Encycl. 1904); Grätz, Geschichte der Juden III. ; u. a. Jahresbericht (1892); Schürer, Geschichte des Volkes Israel (3. kiad. I.) ; Rosenthal, (Monatsschrift 1893); Krauss Sámuel, (Byzantinische Zachr. II.); u. a., Lehnwörter; J. Derembourg, Essai sur l'Histoire et Géographie de Palestine (1867)." Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 5449 .cimszó a lexikon 971 . oldalán van.