15196.htm CIMSZO: Uzsora SZOCIKK: Uzsora, (bibl. héber: nesek, a. m. harapás, későbbi héber: ribbit) így nevezi a közgazdaságtan a megengedettnél nagyobb kamatot. Minthogy azonban a régebbi korokban nem volt államilag szabályozott kamatláb s a kamatszedés általában a katolikus kánonjog értelmében elvileg tiltva volt, továbbá a kamatra vonatkozóan a világi és egyházi felfogás nem egyezett s a pénzgazdálkodás fejletlensége mellett mégis szükségessé vált a pénz előteremtése: ezeknél az okok-fogva az U.-t régebbi időkre vonatkozólag egyáltalában nem lehet mai mértékkel mérni, sőt gyakran megállapítani sem. A Biblia eredetileg megtiltja a kamatszedést. Ez a tilalom tehát fokozatosan vonatkozik az U.-ra is. Van azonban olyan bibliai kitétel, mely a más népeknek való kölcsönzést megengedi (Exod. 22. 24; Levit. 25. 36. 37; Deuter. 23. 20. 21). Ezékiel próféta szerint az U. szedés főbűn (18. 13.17), a 15. Zsoltár pedig az igazságosan érző ember egyik tulajdonságának azt tartja, hogy nem ad kölcsönt U.-ra. A Talmud még tovább megy az elítélésben s Ezékiel versére támaszkodva, ezt tanítja: «Aki uzsorára kölcsönzött, kamatot szedett, annak nem szabad élnie, miután elkövette ezeket az aljasságokat» (Bába Mecia 61b), továbbá: «meg kell halnia, vér tapad hozzá». Ebből kitűnik, hogy a talmudi felfogás szerint a kamatra kölcsönző egy kategóriába kerül azzal ,aki vért ont. Az exilium idejében Babiloniában, ahol magas kultúra volt az első tíz században, a zsidó törvényhozás 20% évi kamatot állapított meg s ez elterjedt az európai pénzgazdálkodásnál is, mert a babilóniai Akadémiák döntéseit világszerte elfogadta a zsidóság a középkorban. A babiloni Talmud (Bába Bátra 60a) is ugyanilyen kamatról tesz említést, a Misna pedig még szigorítja a bibliai tilalmat és semmiféle kibúvóval nem engedi az U.-t, sőt a normális U.-t is eltiltja. Az U. és haszon közti különbséget a Bába Mecia talmudtraktátus tárgyalja részletességgel. A középkorban Maimonides hatott oda óriási tekintélyével, hogy a talmudi és gáóni korszak szigora enyhüljön. Erre azért volt szükség, mert a zsidóság a megváltozott viszonyok közt kereskedésre, számos helyen kizárólagosan pénzkereskedésre volt utalva s ezen kívül azonban csupán néhány iparágat (aranyművesség) űzhetett. Maimonides megengedi a kamatot, de határok közé szorítva. Az árvák, szegények és az iskolák részére gyűjtött pénzt lehetett bizonyos kamatra kikölcsönözni. Egyeseknek csupán végső szükség esetén engedélyezi Maimonides a kamatszedést. Az U. nagy jelentőségre azonban a nyugati államokban emelkedett. Kamatot és U.-t nem tudtak akkor megkülönböztetni. Az egyház rigorózus felfogása erkölcsi szempontból épen oly határozottsággal tiltja a kamatszedést s az azzal azonosított U.-t, minta Misna. III. Sándor pápa exkommunikációval fenyíti meg az U.-sokat, de Aquinoi Tamás, a Maimonides műveit ismerő éles eszű scholasztikus filozófus már engedélyezi a jogos kamatot. U., vagy kamatszedés miatt azonban az egyházi átkot csak ritkán alkalmazták. Mindenesetre az egyházi tilalom sok helyen Európában azt eredményezte, hogy a zsidók voltak a legfőbb pénzváltók, kivéve Itáliában, ahol a lombardok túltettek rajtuk. A francia-, angol-, német- és magyarországi zsidóknál azonban legfőbb foglalkozási ág volt egyes iparágak mellett a pénzváltás, amelyet megengedett a világi és egyházi uralom számukra s amelyért sok helyen betelepítették a zsidókat, akik számos világi és egyházi fejedelem pénzkölcsönzői, bankárjai lettek. Sokszor nagyon megbecsülték a zsidó bankárokat, akiket egyáltalán nem tekintettek U.-oknak, de máskor megkeresztelkedésre kényszerítették őket, csupán azért, mert ez esetben, mint keresztények már nem kérhették vissza a kamatra kölcsönzött pénzt. Számos olyan esetről tudunk, amikor ellenkezés esetén vérvádat vagy ostyamegszentségtelenítési vádat emeltek a zsidók ellen. Ilyen eset volt pl. a középkori Anglia híres zsidó bankárjáé, Abraham of Lincolné, de tipikusan ilyen a bazini zsidók máglyára hurcolása is. is (l. Bazini vérvád). A spanyol zsidóság kiűzésénél is döntő szerepet játszott a tartozásoktól való szabadulás épen katolikus Ferdinánd részéről s ezzel kapcsolatosan a zsidók vagyonának elvétele, mint az magának Ludovicus a Paramon inkvizítornak művéből kitűnik. A középkori pápák egy része, a pénzgazdaság fejlődését meg nem értve, számos alkalommal eltiltotta a fejedelmeket a kamatszedés megengedésétől, de ez kivihetetlen volt. Legtipikusabb példát Anglia története nyújtja. Itt a XIII. sz. végén a zsidókat kiűzték U. címén, valójában azonban azért, hogy koholt vádak alapján vagyonukat elkobozhassák, ami meg is történt. A gazdasági élet fejlettsége szükségessé tette, hogy a pénzváltó zsidók helyét a náluk aránytalanul kevesebb rizikóval dolgozó, ellenben privilegizált lombardi pénzkereskedők foglalják el. Nem sokkal később azonban ezeket a közvélemény a pápa uzsorásainak nevezte s nyíltan hangoztatta, hogy sokkal irgalmatlanabbak, minta zsidók voltak (v. ö. Brodnitz, «Wirtschaftsgeschichte Englands» I.). Főleg azt kell tekintetbe venni annak a megértésénél és megítélésénél, hogy a zsidók U.-sok voltak-e, hogy milyen kockázattal dolgoztak. A zsidónak fejadót kellett fizetnie, de ezenkívül helypénzt, a város elhagyása és másikba költözése esetén úti-, vásári- és újabb fejadót, külön adót a tartományi fejedelmeknek, a városnak stb., úgy, hogy mai megállapítás szerint a nagyon soknak látszó esetleges 70% egyáltalában nem hozhatott különösebb hasznot a középkor jogtalan zsidójának. Épen ezért a legtöbb modern gazdaságtörténész (Sombart, Brentano, Oppenheimer) nem tekintik U.-kamatnak a középkori zsidók által szedett kamatot, míg pl. Bücher, a legkiválóbb gazdaságtörténészek egyike, mégis U.-nak tekinti azt. Egyébként a kamat országonként és időnként változott. A francia zsidók ki űzetésük előtt Philippe Auguste alatt a XIII. sz.- ban évi 43%-ot szedhettek, Szicíliában II. Frigyes ugyanazon században 10%-ot engedélyez, Castiliában X. Alfonz pedig 25%-ot, de a cortes ezt redukálta. A zsidó olykor még behajtani sem tudta követelését, sőt maguk az uralkodók fosztották meg kihelyezett tőkéitől, mert felmentették a keresztény adósokat a zsidóktól kapott kölcsönök visszafizetése alól. Mégis a szóbeszéd és rágalom évszázadokon át U.-soknak bélyegezte a zsidókat, jóllehet mindenütt kimutatható, hogy ők csupán úttörői voltak a pénz- és hitelgazdálkodásnak az egész művelt világon s ahol azzal a keresztények foglalkoztak (pl. Hansa-városok, Lombardia stb.), ott ugyanilyen, vagy még magasabb kamatra adtak pénzt a keresztény bankárok, akiknek a jogrend nagyobb védelmet nyújtott s akiknek a kockázata aránytalanul kevesebb volt, mint a pénzkereskedésre ráutalt zsidók. (Az U. magyarországi vonatkozásait l. Pénzüzletnél.) Irodalom. Sombart, «Die Juden und das Wirtschaftsleben» (II. kiad.) : u. a. «Der Kapitalismus» (II. kiad.) ; Endemann, «Die nationalökonomischen Grundsätze der kanonischen Rechtslehre (1863) ; Ashley, «Introduction to the Economie History of England (1888, 2 k.) ; Brodnitz, «Englische Wirtschaftsgeschichte (1918) ; Scherer, «Rechtsverhältnisse der Judens»; Bücher, «Die Bevölkerung der Stadt Frankfurt im Mittelalter»; Schipper, Anfänge d. Kapitalizmus bei den abendlandischen Juden (1907.) Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 5196 .cimszó a lexikon 929 . s köv. oldalán.