15163.htm       CIMSZO:        Ulászló levele                           SZOCIKK:     Ulászló levele. Pozsony városa 1508 májusában a zsidók kárára királyi levelet szerzett amely elengedte a kamatok visszafizetését az ottani polgároknak, a szegényeknek pedig, akik adósságukat egész vagyonukkal sem tudták le törleszteni, megengedte, hogy csak annyit fizessenek, amennyit bírnak. A zsidókat érzékenyen sújtotta ez a királyi rendelet, mire Mendel Jakab (l. o.) zsidó prefektus révén kérték a rendelet érvénytelenítését. Öt héttel később a király a rendeletet csakugyan visszavonta egy levélben, amit a zsidó prefektusnak adott azzal a meghagyással, hogy Pozsony városa a közte és a zsidók között felmerült viszályt igazságosan intézze el. A prefektus, aki tudta, hogy az erélytelen királyi szónak kevés foganatja lenne a pozsonyi hatóságok előtt, Anna királynétól is vitt egy leiratot Pozsonynak. A királyné, hivatkozással a király levelére, a maga részéről is intette a várost az ügy méltányos rendezésére, mert nem volt hajlandó eltűrni, hogy a zsidókat az igazság ellenére elnyomják.                            Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 5163 .cimszó a lexikon 924 . oldalán van.