15154.htm CIMSZO: Uj-Testamentum SZOCIKK: "Mielőtt eljött a hit, a törvény által óvattunk. A törvény a Krisztusra vezérlő mesterünk volt, hogy aztán hit által üdvözüljünk, de miután eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt.» (Galatabeliekhez írott levél 3, 17—25). Az Ú. részei a következők: 1. Máté, 2. Márk 3. Lukács és 4. János szerint való Evangélium. Apostolok Cselekedetei. Pál, Jakab, Péter és János apostol, tovább Júdás levelei (összesen 21). János jelenesei. A négy első könyvnek «Evangélium» a neve, ami jó hírt jelent; talán azt a jó hírt, amely Jézusnak eljöveteléről szól, de lehet, azt a jó hírt, amelyet Jézus hozott. Sok ilyen Evangélium volt forgalomban a kereszténység első századaiban, de az egyház valamennyit apokriffá nyilvánította, kivéve Máté, Márk, Lukács és János Evangéliumát, amelyeket kanonizált. De e között a négy könyv között is jelentékeny eltérések vannak és az egyház ennélfogva, a negyedik könyv szentségének érintése nélkül, az első hármat synoptikusnak (együttlátóknak) nevezte el, mert többé-kevésbbé egyeznek. A synoptikusok eredetét az első századra teszi a tudomány, szemben a negyedikkel, amely nem régibb hagyományok összeállításából keletkezett egyesek előadása szerint, hanem egyetlen hellénusi misztikus zsidó író műve és sok olyan anyagot tartalmaz, amelyet a synoptikusok nem ismernek. A negyedik Evangélium szerzője ismerte az első hármat, de nem használta fel az anyagukat és magáról Jézusról is más képet fest, mint amazok. Jóllehet, hogy a könyvek fundamentális jelentőségét már régen ismerték, a kanonizálás mégis csak a niceai zsinat után, a IV. sz. vége felé történt. Az Ú. könyveinek egy része héberül íródott, illetve arameusul, aztán ezeket is lefordították. A fordítók már nem bírhatták tökéletesen az arám nyelvet és ezért homályosul t el sok evangéliumi mondás, amely az eredetiben világos lehetett. Mert itt-ott olyan kijelentést találunk, amelyet nem lehet összeegyeztetni Jézus szellemével és így fel kell tételezni, hogy ezek csak a fordító fogalmazásában vesztették el eredeti jelentésüket. A biblia-kritika sokszor torpant meg Jézusnak e mondása előtt: «hagyd a halottakat az ő halottaiknak, hadd temessék ők el a halottaikat». A kritika jogosan kételkedik a fordítás helyességében, mert bajos feltételezni, hogy így hangzott volna eredeti formájában is a tanítása, hiszen Jézus a szeretet fogalmának adott egyetemesebb értelmezést és lehetetlen, hogy abból éppen a halottak iránt tartozó kegyeletet vetette volna ki. Nyilvánvaló, hogy csak az arám nyelv egyenlítheti ki az ellenmondást. A fordító hibásan olvashatta az eredeti pontozatlan arám szöveget, amely így hangozhatott: «Hagyd a halottat a halott temetőnek (a sírásónak), aki temeti a halottakat». Sok fejtörést okozott a kritikának ez a jézusi mondás is : «Aki hozzám jön és nem gyűlöli meg atyját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit, nővéreit és saját életét is, az nem lőhet az én tanítványom». (Lukács 14. 26). Ez nem a szeretet, hanem a gyűlölet hirdetése, azé az engesztelhetetlen gyűlöleté, amely éppen azok ellen fordul, akiket a vérség, a megszokás, a nevelés, a hagyomány, a vallás, de a társadalmi racionalizmus is forrasztotta össze az emberrel és eszményibb érdeklődésével. Jézus az általános emberszeretetet hirdette, lehetséges-e, hogy ezt a nagy gyűlöletet is meghirdette? Itt megint csak a héber nyelv védelmezheti meg a jézusi szellemet. Jézus héberül, vagy arameusul beszélt és az idézett mondásban előforduló gyűlöl ige az ő száján kétségtelenül a száné igeformája volt. Száné ige már nemcsak gyűlöletet jelentett az akkori nyelvhasználatban, hanem válást, szakítást is, főleg a házaséletben, de a fordító nem tudott erről, vagy megfeledkezett róla. A kritika szerint ezen az alapon kell rekonstruálni Jézusnak ezt a mondását, aki nem a szülők, gyermekek, testvérek meggyűlölését követelte, hanem a tőlük való elválást, az elhagyásukat csupán, a hozzá való csatlakozás teljes bizonyításaként. Ez nem gyűlölet, csak egy új élet megkezdése és szelleme szerint rokonságot tart a mózesi meghagyással, amely szerint a hitves elhagyja az atyját, anyját és az ő hitvestársát követi (Genesis). Minderről látnivaló, hogy az a tudományos tendencia, amely az U.-ot a zsidó irodalom számára reklamálja, inkább a keresztény egyház érdeke lehet, mint a zsidóságé. Mert ha a héber- és arám nyelv segítségével sok elhomályosult, vagy a fordításban elferdült evangéliumi helyet eredeti jelentésébe és eredeti formájába igazít vissza a tudomány, nem a zsidó kritikát, amely aránylag keveset foglalkozik a keresztény teológiával, hanem a keresztény kritikát köti meg destruáló munkájában. Az U. keletkezésének formája a zsidó rabbinikus irodalom keletkezésére emlékeztet. Szóbeli hagyományozás előzte meg, a hagyományokat gyűjtötték és tovább adták, mindaddig, míg a könyvek címében megnevezett evangélisták formába öntötték azokat. Az U. ezeket sem nevezi az evangéliumi könyvek közvetlen szerzőinek, hanem tradálóknak csupán, a hagyomány továbbszármaztatóinak és ami azokban olvasható, azt az összeállítók vagy szerkesztők az ő hagyományaik alapján jegyezték fel. Talán éppen a hagyományozással járó nyelvi és időbeli eltávolodások, a leírt korszakok történetének emlékezésbeli transzformálódásai okozták az evangéliumbeli eltéréseket és ellentmondásokat, amelyek sokszor igen nehéz feladat elé állítják a tudományos kutatást. Az eltérések éppen a leglényegesebb történelmi adatokra vonatkozóan állapíthatók meg, így pl. Jézus halálára vonatkozóan is. A szkeptikus történetkutatás éppen ezért nem egyszer, de nem mindig tárgyilagosan afelé a feltevés felé hajlik, amely Jézust csak mithikus alaknak képzeli el. A zsidóságnak semmi oka sincs arra, hogy ezt a negációt a magáévá tegye és örüljön olyan állításoknak, amelyeknek az a legnagyobb hibája, hogy argumentumaikat a nembizonyításból merítik. Viszont tény, hogy Josephus Flavius, a nagy zsidó történetíró, aki Jézus kortársa volt és őt még túl is élte néhány évtizeddel, aprólékosan írt le mindent, ami korában lejátszódott, de történeti munkájában nemcsak magáról Jézusról hallgat, de még a Jézus nevéhez fűzött új vallási mozgalomról is, amely az ő idejében már nagy hullámokat verhetett az U. adatai szerint." Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 5154 .cimszó a lexikon 919 . oldalán van.