15109.htm CIMSZO: Tóraírás SZOCIKK: Tóraírás. Tórapéldányt a megállapított
írásszabály szerint kell készíteni. A zsinagógákban őrzött Tórák külseje
megegyezik a Jeruzsálemi Tórák külsejével. A keleti népek már régen bőrre
írtak, ezt a szokást a zsidók is követték. Háromféle bőrt használtak az
íráshoz: a gevil-t, a keláf-ot és a dochszosztosz-t. Gevilnek nevezték a bőrnek
azt a faj táját, amelyről csak a szőrt kaparták le. Ha a bőrt
kettérepesztették, akkor a bőr külső részét «keláf»-nak, belső részét
«dochszosztosz»nak nevezték. A pergament e két formája közül a «keláfot»
használták a. T.-ra. Olyan vad- és háziállat bőrét szabad a széfer készítésére használni, amelynek húsát
élvezni szabad. A Tórát csak fekete tintával szabad írni. A Talmud szerint
koromból (vagy inkább olajkoromból) kell a tintát készíteni. A talmudi korban
írónáddal írták a Tórát, később madártollal, de nincs tiltva az acéltoll
használata sem. A vonalozás a T.-nak elmaradhatatlan része. Az óhéberek csak a
benyomott vonalozást ismerték és ez a vonalozás még most is érvényes. A Tórát
hasábokra osztják és ilyen hasábokra írják is. A hasábnak nem szabad hosszúnak
lenni. Egy sorban kb. 40 —50 betű és minden hasábon 40—50 sor van, de erre
nincsenek szabályok. A mostani tóratekercsek nagyobbak, mint amilyenek régen
voltak. A Szentkönyv nagyságát és tekintélyét ezzel akarják kifejezni. A lap
mérete a feldolgozott bőr nagyságától függ. Egy túl nagy lapra 4—5 hasáb fér
el. Nyolc hasábnál többre egy lapot nem szabad használni. A megírt lapokat
összevarrják. A varrásra való fonalat a bőrnek erre alkalmas részéből kell
sodorni. Fönt és lent egy darabon nem szabad megvarrni, nehogy a legöngyölésnél
megsérüljön. Az ókori zsidók és nemzsidók a könyvet tekercsformájúnak ismerték.
Az ókori zsidóság nem ismerte a könyv másik alakját, a kódexet. De ezer évvel
később megismerték a kódexet is és csak két könyv őrizte meg a tekercs
formáját. Ezek: a Tóra és a Megilla. Hogy a Tóra milyen nagy legyen, azt nem
szabályozzák. A jeruzsálemi Tóra kb.