15089.htm CIMSZO: Tiszteletnyilvánítás ima alkalmával SZOCIKK: "Tiszteletnyilvánítás ima alkalmával (Adoratio)- A T. máig meglévő formái a vallásos érzés természetes kifejezései. Benső ösztönből bontakoztak ki ezek a formák és ennélfogva a legrégibb időkig visszavezethetők. A zsidó vallás adoratiós formái asszir-babilon és egyiptomi eredetűek. Számos kifejezési forma az idők és a vallás fejlődése alatt szimbólummá vált, vagy egészen elkopott, de a megmaradt formák már a jeruzsálemi Templomban is megvoltak. Minthogy Izrael népe maga és legősibb kultúrája is Mezopotámiából származott, jól ismerte az észak-sémi népek Baal-kultuszát és ennek formáit is. A Biblia számos helyen tanúskodik erről. Ezért volt a legrégibb T., a csók, később a csók-intés még a próféták korában is szokásban volt a zsidók között és a Baal-kultusz letűnése után a görög-római világban is megmaradt a vallásos tiszteletmegnyilvánulás formája gyanánt. Máig meglevő maradványa ennek a szokásnak Tóraköpeny, a Tóratekercs megcsókolása a felolvasás elején és végén, a Frigyszekrény függönyének s maguknak a tallisz-rojtoknak bizonyos imák alkalmával történő megcsókolása is, továbbá az, hogy az ájtatoskodók belépéskor és távozáskor ujjaikkal megérintik a templomajtó oldalát és azután megcsókolják az ujjaikat; az ókorban a templombejárat padlóját csókolták ilyen formán, még pedig nem csak zsidók, de a sémi népek általában. A sarulevetés a templomküszöbön szintén ókori szokás. A sarulevetés ma már nagyon kevés esetre korlátozódott, de át is alakult, mert ma talpnélküli posztócipőt húznak ilyen esetekben. Az Engesztelő Nap alkalmával az orthodox rítusnál máig kötelező ez a szimbolisztikus sarulevetés, de kötelező minden zsidó templomban a kohaniták számára áldás ""duchenolás"" alatt és a rabbi és előimádkozó Engesztelő Napon szintén posztócipőben végzik a modern templomokban funkcióikat. (1. Sarulevetés). Az ókori zsidók magasra emelt kézzel imádkoztak ; ez a könyörgés bensőségét fejezte ki és asszír reliefek tanusága szerint észak-sémi hatás alatt honosodott meg. Az imaközben való meghajlási formák szintén a zsidó vallás kezdetéig nyúlnak vissza. A keleti népeknél ez a meghajlás eredetileg teljes földre borulás vagy teljes térdhajtás volt, mely alkalommal az imádkozó homlokával megérintette a földet. A jeruzsálemi Templomban még szokásban voltak e formák, de ma már, erősen mérsékelve, csupán tiszteletadási szimbólumképpen használatosak. A Talmud teljes részletességgel foglalkozik a tiszteletadási formákkal és megállapítja ezek használatát az imák, ünnepek és szertartások szerint. A térdelés asszír eredetű, de a zsidóságnál csupán az Engesztelő Nap egyes imái alkalmával volt ez előírva úgy a kohaniták (papok), mint az összesség részére. A földig leboruló térdhajtás, a templom padlójának megcsókolásával járó térdhajtás is megvolt eredetileg. A térdreborulás annyira szabályozva volt már a jeruzsálemi Templom, ill. a talmudszerzés korában, hogy az csupán mai formájában létezhetett. A teljes térdreborulást a kereszténység az ősi szokás nyomán honosította meg, de akkor a zsidóságnál az már csak mai formájában létezett. A zsidó vallás a földreborulást és teljes térdhajtást a máig élő liturgia szerint Magyarországon is csupán az Engesztelő Napra írja elő, ill. engedélyezi éspedig szigorúan meghatározva annak módját Ez az ""Olénu"" ima mondása és a főpapi funkciót leíró szövegbe felvett magasztos imádság recitálásakor történik. A jeruzsálemi Templom fennállásakor ez úgy történt, hogy amikor a Kohen-Gódol (főpap) az Isten-nevet fennhangon kiejtette, ő maga és utána az egész gyülekezet földrevetette magát. Ez a nefilasz ápáim, melyet ma az említett engesztelő-napi ima alkalmával az előimádkozó és rabbi az egykori szabályok szerint gyakorolnak (összetett lábakkal, térdelve, leborulva s ugyanazon helyre felemelkedve). A térdhajtásnak utánzása és meghajtással való helyettesítése máig megvan bizonyos imarészek elmondása közben, így a semóné eszré, a naponként háromszor elmondott tizennyolc-áldás kezdetén, közepén és végén s ez a meghajlás már a jeruzsálemi Templomban ugyanúgy volt megállapítva. Úgyszintén már a Talmud megállapítja teljes pontossággal, mely imák mondandók állva és melyek ülve. Az állva imádkozás és az ég felé nézés szép szokása asszír eredetű, úgyszintén a kohaniták kézfelemelése is. Végezetül meg kell említenünk egy különös szokást, mely a chásszideusok közt máig megvan, s amely szintén ókori sémita eredetű: Ez a kezek dörzsölése ima közben, mely az ó-germánoknál is megvolt, s amelyet árja eredetűnek tartottak, holott az összes ókori sémi népek használták azt adorációnál. A keresztény vallások adorációs formái a Jézus előtti korban a zsidóknál is előforduló sémi szokásból eredtek, maga a zsidó vallás azonban már a kereszténység keletkezése korában a tiszteletnyilvánításnak csupán ma használatos, módosított formáival élt. (V. ö. Ginzberg (Jew. Encycl.); Noovack, ""Lehrbuch d.hebräschen Archeologie II.""; Riehm, ""Handbuch d. biblischen Altertums I."") S R." Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 5089 .cimszó a lexikon 900 . oldalán van.