15080.htm CIMSZO: Tiszaeszlári vérvád SZOCIKK: Tiszaeszlári vérvád. 1882 ápr. 1. Solymosi Eszter tizennégyéves, róm. kat. vallású szolgáló, Huri András r. kat. vallású tiszaeszlári lakos házából, ahol alkalmazva volt, eltávozott és többé nem tért vissza. Valamely bántódás vagy összekoccanás miatt egyenesen a Tiszának ment és titkát magával vitte a habokba. Az anyja kutatni kezdte, a faluban pedig az a hír kezdett terjedni, hogy a zsidók rituális gyilkosságot követtek el ellene. A hír gyorsan elterjedt a megyében, és az egész országban s hatása alatt Ónody és Istóczy antiszemita képviselők a parlamentben a zsidók kiűzését javasolták, a lakosságot országszerte felizgatták, úgy, hogy sok helyen kilengések és fosztogatások voltak, noha Tisza Kálmán miniszterelnök tőle telhetőleg igyekezett gátat vetni azoknak. Az antiszemita agitátorok azonban falvakban és városokban gondoskodtak arról, hogy a koholt vád hitelre találjon, s hogy főleg Tiszaeszlár felizgatott lakossága elhigyje azt. Május 4. Solymosi Eszter anyja megjelent a falusi bíró előtt és a zsidók ellen vádat emelt, mire kezdetét vette a nyomozás. Tiszaeszlár a nyíregyházi bíróság kerületébe tartozott s ez Bary vizsgálóbírót küldte ki a helyszínre nyomozni. A vizsgálóbíró három Tiszaeszláron időző metszőt letartóztatott és ugyanekkor Scharf József hitközségi alkalmazott alig ötéves Sámuel nevű fiát is részint fenyegetésekkel, részint cukorral vallatni kezdte. A vizsgálóbíró betanítására a gyermek azt vallotta, hogy atyja Solymosi Esztert becsalta a zsinagógába és a nyakát elvágta. Ezzel kezdődött a per. Az alig ötéves gyermek atyja és mások jelenlétében a vizsgálóbíró előtt megismételte vallomását, hozzáfűzve, hogy ő és bátyja, a tizenhároméves Móric segítettek a leány vérének kifolyatásánál. A metsző és Móric fia természetesen tagadták, hogy bármit is tudnának az egész meséről. Május 19. Scharfot és nejét a vizsgálóbíró letartóztatta, bár ugyanez alkalommal Scharf Móric megismételte, hogy semmit sem tud rnég hallomásból sem az egész dologról. Erre még ugyanezen nap estéjén Móricot Recsky csendőrbiztos Nagyfalura vitte a lakására, ahol a gyermeket Péczely nevű írnok felügyeletére bízta. Ugyanez a Péczely, aki gyilkosság miatt tizenkét évig fegyházban ült, most már a gondjára bízott Móricot fenyegetésekkel és kínzásokkal rábírta, hogy terhelően valljon atyja és az egész zsidóság ellen. Scharf Móric kényszer alatt tett vallomásában azt állította, hogy saját atyja egy szombat reggeli istentisztelet után becsalta Solymosi Esztert lakására, hogy ez egy gyertyát mozdítson el, mert neki ez a vallás értelmében tiltva volt. Amikor ez megtörtént, egy, a házukban időző zsidó vándorkoldus, Wollner Herman a templomba vitte a leányt s miután ott levetkőztette, a két metsző, Buxbaum Ábrahám és Braun Lajos megragadta, a harmadik, Schwarz Salamon pedig a nyakát elvágta és a vérét edénybe eresztette. Mindezt Móric a templom kulcslyukán látta a vallomás szerint. A szóbanforgó három metsző nem a tiszaeszlári hitközség alkalmazottja volt, hanem csupán pályáztak oda s ezért jöttek Tiszaeszlárra s időztek istentisztelet után a templomban. Később az is beigazolódott a terepszemlén, hogy a templom kulcslyukán át egyáltalán semmiféle aktust sem lehetett volna észlelni. Móric vallomása szerint az aktus negyvenöt percig tartott s ennek elteltével ő látta, hogy a meggyilkolt leányt újra felöltöztették, nyakát beburkolták s minezd Lustig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Jünger Adolf jelenlétében történt. Amint a rovott múltú Péczely főnökének, Recskynek ezt a vallomást tudomására adta, ez azonnal a vizsgálóbíró elé ment, aki előtt Móric rögtön felmondta a leckeszerű vallomást, hozzáfűzve, hogy miután a tettesek véghezvitték a gyilkosságot, bezárták a templomot, amelyben sem a holttest, sem vérnyomok nem voltak többé láthatók. Bary vizsgálóbíró erre lázasan hozzáfogott az újabb nyomozáshoz, melyet kiterjesztett a templomra, környékére és a temetőre, s bár sehol semmi nyomra nem akadt, mégis tizenkét zsidót letartóztatott, mint gyanúsat, Scharf Móricot pedig börtönbe vettette, hogy továbbra is elkülönítse és terror alatt tartsa. Eközben, jún. 18. Tisza-Dada, községnél egy leány holtteste vetődött partra. A holttestben a körorvos és egy tiszaeszlári asszony felismerte az eltűnt Solymosi Esztert, akit azonban saját anyja nem akart felismerni, jóllehet a ruhákról kénytelen volt megállapítani, hogy azok a lánya ruháival azonosak. Minthogy a vizsgálóbíró ezen eredményt túl kedvezőnek találta, vidéki orvosszakértőkkel vizsgáltatta azt felül, akik 18-20 év körülinek találták a hullát, mely szerintük 8-10 napos lehetett. Erre Solymosi Esztert eltemették a tiszaeszlári r. kat temetőben, de az antiszemita agitátorok, köztük a helység plébánosa, azt állították továbbra is, hogy a holttestet a zsidók öltöztették Solymosi Eszter ruháiba, illetve a tutajosokat megvesztegették, hogy adjanak rá a hullára egy zsidóasszony által hozott ruhát. A vizsgálóbíró új letartóztatásokat rendelt el s a per világbotránnyá dagadt. Júl. 29. vádat emelt az ügyészség és pedig: Schwarz Salamon, Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót és Wollner Herman ellen gyilkosság miatt; Scharf József, Jünger Adolf, Braun Ábrahám, Lusztig Sámuel, Weiszstein Lázár és Taub Emánuel ellen gyilkosságban való bűnrészesség miatt; Vogel Anzelm, Smilovits Jakab, Herskó Dávid, Grosz Márton és Klein Ignác ellen bűnpártolás és a holttest elrejtése miatt. Ebben az egész eljárásban az ügyészségnek még mindig másodrendű szerepe volt; a hosszas halogatást, a letartóztatásokat Bary vizsgálóbíró törvénytelen és önkényes cselekedete okozta s ugyancsak ő cselekedett az államügyész megkérdezése nélkül, amikor a gyanúsítottakat kínoztatta, valamint ő írta le a tanuk nélkül felvett vallomások alapján pontos részletességgel a vélt gyilkosságot. Felsőbb rendelkezés folytán a kiskorú koronatanút, Scharf Móricot a börtönből kihozták és a falusi bíró, illetőleg annak jóvoltából Heuter nevű őrre bízták, hogy hozzátartozóitól és általában a zsidóktól elzárják, s a tárgyaláson teendő vallomására kioktassák. Védők voltak: Eötvös Károly orsz. képviselő s mellette Friedmann Bernát, Funták Sándor és Székely Miksa fővárosi és Heumann Ignác nyíregyházai ügyvédek. Eötvös első dolga volt, hogy Pauler igazságügyminiszternél tiltakozott a Bary vizsgálóbíró és a két csendőr által alkalmazott tortura ellen, de ennek nem volt hatása. Kozma főállamügyész leutazott Nyíregyházára, hogy személyesen ejtse meg a vizsgálatot. Az antiszemita agitáció ekkor már csúcspontját érte el és pamflettel árasztotta el az országot. Viszont a védőiratok sem hiányoztak. A magyarokon kívül a külföld legkiválóbb keresztény teológusai komoly tartalmú és tárgyilagos nyilatkozatokban ítélték el a vérvád mesét, melyet a középkori, sőt ókori babonák maradványainak bélyegeztek, így Strack berlini protestáns hebraista és a bécsi egyetemnek eredetileg jezsuitarendi hebraistája és más tudósok. Kossuth Lajos turini száműzetéséből nyilatkozott s tiltakozásában elítéli, középkori előítéletnek, Magyarország gyalázatának, a civilizációhoz méltatlannak nevezi az egész vérvádrágalmat. Azonban Kossuth ezen őszinte felháborodása szembenállott az akkori képviselőház előítéletével. Itt csupán Mezei Ernő interpellálta kilengések miatt 1882 nov.-ben. Erre Havas főállamügyészt küldték Nyíregyházára, aki mikor látta, hogy dacára a vizsgálóbíró hivatalos jelentéseinek, a vádlottakat ki sem hallgatták, néhány foglyot szabadon bocsátott. Ezen intézkedése miatt azonban hivatalos körökben is nehézségei támadtak, mire ügyészi állásáról leköszönt és visszavonult. Szept. közepén Scharf József nejét kiengedték, de férjét és más gyanúsítottakat továbbra is fogva tartottak. A védők indítványára a holttestet exhumálták és felboncolták a budapesti egyetem kirendelt tanárai: Scheuthauer, Belley és Mihalkovics professzorok, akik az előbbi, vidéki orvosokból álló bizottság véleményét teljesen tudománytalannak és valótlannak minősítették, amely véleményüket a törvényszéki tárgyaláson is leszögezték. A szakértő tanárok a holttestet már felbomlott állapotban találták és így számos tényt nem tudtak tisztázni, de a nyakelvágás meséjének így is elejét vették. 1883 jún. 17. volt a nagy per utolsó felvonása a nyíregyházai törvényszék előtt, ahol Kornis József elnökölt, a vádat Szeyffert Ede államügyósz, Solymosi Eszter anyját pedig Szalay ügyvéd képviselte. Jóllehet, a vád jogi alapja egyedül a gyermek Scharf Móric kicsikart vallomása volt, mégis harminc ülést tartottak, hogy a részleteket kiteregessék s e célból számos tanut hallgattak ki. A vádakat koholó gyermek vallomásai a betanítás ellenére is nyilvánvalóan ellentmondók voltak s a helyszíni bizottság terepszemléje be is igazolta azok tarthatatlanságát, úgy, hogy Eötvös Károly és Friedmann Bernát ragyogó védőbeszédei után a bíróság egyhangúlag felmentette a vádlottakat aug. 8-án. Csupán Solymosi Eszter anyjának ügyvédje protestált ez ellen, de felebbezését a fölsőbb bíróság elutasította. A felmentés után Scharf József Pestre költözött fiával, aki bevallotta, hogy kényszer alatt tanúskodott hamisan apja és hitsorsosai ellen. Scharf Móric rövidesen Amsterdamba költözött, ahol gyémántköszörűs lett, támogatta szüleit, aztán ő maga is családot alapított s 1924. halt meg. Bary vizsgálóbíró később kúriai bírói címet kapott s mint ilyen élt sokáig Nagy váradon, ahol filoszemita hírében állott. A vérvádakról általában 1. Rituális gyilkosságvád, Vérvád. S. R. Irodalom. Az összes 1882-iki lapok, különösen külföldi felekezeti heti lapok, így a bécsi Neuzeit, a berlini Allg Zeitung des Judentums és a hannoveri Jeschurun. Az utóbbiba L. S. (Seltmann Lajos hódmezővásárhelyi főrabbi) írt cikket, továbbá a névtelenül New Yorkban 1883. megjelent Der rituále Mordprocess von Tisza-Eszlár és Paul Nathan u. o. című könyve (Berlin 1890). Legrészletesebben a per legkimagaslóbb alakja, Eötvös Károly írta meg annak lefolyását A nagy per c. 3 kötetes klasszikusan szép művében. Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 5080 .cimszó a lexikon 897 . s köv. oldalán.