15075.htm       CIMSZO:        Tisó beóv         SZOCIKK:     Tisó beóv. Áv hó 9-ike, estétől estig tartó szigorú böjtnap Jeruzsálem kétszer történt pusztulásának évfordulóján. A zsidóság Jeruzsálemet sohasem adta fel és pusztulása emléknapján csakúgy, mint a mindennapi imában, újjáépüléséért és régi dicsőségének visszatéréséért imádkozik. A legszélsőbb reformirány is, melynek            egyik programmpontja, hogy a szentföldi vonatkozású imákat a nemzeti egységbeolvadás kedvéért feláldozza, fenntartja a T. böjtjét. Megülésének módja: előző este a templomban a frigy-szekrényről a kárpitot eltávolítják, a templomot félhomályban hagyják, az imát halkabban mondják el, esti ima után sarútlanul földön, vagy zsámolyokon ülve eléneklik Jeremiás siralmait (Écho) néhány más záró gyászének (Kinó) kíséretében. Reggel is sarútlanul imádkoznak. A szokásos imaszíjakat (tefillin) nem veszik föl, a reggeli ima és alkalmi Tóraolvasás után ismét középkori eredetű gyászénekeket (Kinósz) énekelnek földön, illetve zsámolyokon ülve. Népies szokás volt még az önkínzás fokozására a bogáncsdobálás is, ennek nyomaival már csak itt-ott találkozunk régi ritusú, főkép lengyel-zsidó templomokban. Az ima befejezése után szokás a temetőbe menni, az érdemes emberek sírjait felkeresni, de családi sírlátogatás kizárásával. A délutáni imához felveszik a reggel mellőzött tefillint. Egész nap mindennemű mulatságtól, szórakozástól tartózkodni kell, még vallástanulmányi olvasmány is tilos, csupán a Jeruzsálem pusztulására vonatkozó talmudi szakaszt (Chorban) szabad olvasni. (L. Jeruzsálem pusztulása). A T-ot megelőző 8 napon át (a szombat kivételével) húsos ételektől és bor élvezetétől tartózkodnak, tejes ételeket esznek és e tekintetben a hal épúgy, mint a keresztényeknél, böjti ételnek számít. (L. Kilenc nap).                                                               F- D.                                                                                                                         Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 5075 .cimszó a lexikon 896 . s köv. oldalán.