15056.htm       CIMSZO:        Tét                              SZOCIKK:     Tét, nagyk. Győr vm. 4232 lak. A T.-i (orthodox) hitközség alapításának időpontjára vonatkozólag semmi biztosat nem tudhatunk. A hitközség feljegyzéseket nem őriz, amelyek alapján történetét még hiányosan is össze lehetne állítani. Ellenőrizhetetlen szájhagyományok szerint a hitközség 130, vagy 200 évvel ezelőtt alakult meg, de úgy alapítóinak, mint első rabbijának és elöljáróinak nevei ismeretlenek. A hitközség a múlt század közepe táján építette saját erejéből templomát. Iskolát is létesített, de ezt még a háború alatt meg kellett szüntetni, miután nem volt meg a szükséges 30 növendéke. Az állami iskolába járó gyerekek vallási oktatásáról jelenleg a Talmud Tóra gondoskodik, melynek kb. 12 növendéke van. A hitközség intézményei: a Chevra Kadisa és a Nőegylet, mely Rosenberg Ignácné és Deutsch Simonné vezetése alatt áll. A hitközség területéről származott el Faludi Gábor, a Vígszínház volt igazgatója. A hitközség tagjai közül többen létesítettek nagyobb ipari vállalkozásokat, így: Deutsch Dezső és Poll Manó hengerműmalmot, a König testvérek (Ignác és Lajos) hengermalmot és Szold Manó szeszgyárat. Nagyobb mintagazdaságot Szold Manó és a König testvérek vezetnek. A hitközség 10,000 pengős évi költségvetéssel dolgozik, melynek egy részét szociális és filantrópikus célokra fordítja. Anyakönyvi területéhez Mórichida, Rábaszentmihály, Rábaszentmiklós, Csécsény Babot, Koronc, Szemere, Csíkvárad, Gyirmot, Malomsok és Gyarmat községek tartoznak. Lélekszáma 230, a családok száma 62, adót 60 fizet. Foglalkozás szerint: 1 nagykereskedő, 5 gazdálkodó, 30 kereskedő, 2 munkás, 3 nagyiparos, 1 orvos, 8 magántisztviselő, 10 iparos, 1 mérnök. A világháborúban a hitközségnek 38 tagja vett részt, akik közül 3 esett el. A mai vezetőség: Szófer Ignác főrabbi, Sauer Lipót elnök, Kugler Emil alelnök, Deutsch Oszkár pénztáros, Sauer Jenő és Blau Károly templomgondnokok, Poll Manó, Sauer Bernát, Krausz Samu, Krausz Miksa, Rosenberg Ignác, Raab Salamon, Fischer József, Singer Mór, Wittmann Adolf és Deutsch Dezső előljárósági tagok.                              Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 5056 .cimszó a lexikon 893 . oldalán van.