15036.htm   CIMSZO:     Tenczer     SZEMELYNEV  Tenczer Pál       SZOCIKK:    Tenczer  Pál, politikus  és  publicista,  szül.  Nagybajomban 1836 ápr. 11., megh. Budapesten  1905 febr. 6. Keszthelyen és Budapesten tanult,  azután tanító lett. A hatvanas évek elején kezdett  szerepelni s a magyar eszme szolgálatában megszervezte a zsidó ifjúságot. Megalapította többedmagával a Magyar Izraelita Egyesületet és 1862—1867 közt alapította és szerkesztette a Magyar  Izraelita c. hetilapot, mely a zsidó emancipáció  első szószólója és harcosa volt, 1868. képviselővé  választották és a balszárny egyik elismert vezetője lett. Később a Deák-párthoz, majd a szabadelvűekhez csatlakozott.  Az   1868—69-iki zsidó  kongresszuson a keszthelyi kerületet képviselte  s a haladópárthoz csatlakozott. Kiadta a kongresszus albumát az összes tagok arcképével és életrajzával (1869. két füzet). 1876. megalapította és szerkesztette a Magyar Újságot, majd tizennyolc évig a Neues Politisches Volksblattnak volt a szerkesztője. A főváros közügyeinek irányításában is állandóan részt vett és pedig úgy a politikai, mint a pedagógiai és főkép filantróp ügyekben. Műve: T. Pál emlékiratai. írta Tövis (1896).                Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 5036 .cimszó a lexikon 890 . oldalán van.