15034.htm CIMSZO: Temető SZOCIKK: Temető. Héber neve: Bész hakvorosz vagy Bész hachájimnak, az élet házának és Bész Ólamnak, az örök háznak is mondják. A zsidó T.-ket a középkorban még «Hortus Judaeorum»-nak, zsidók kertjének is nevezik az okmányok Nyugat-Európában, míg Itáliában «Mons Judaicus»-nak, zsidó hegynek, miután legtöbbször a város területén kívül eső hegyoldalon volt az. A régi zsidó temetkezési törvény a T.-nek a város legközelebbi házától való távolságát ötven ölben állapította meg (Bába Báthra II. 9.). A talmudi korszakban a sírok vagy barlangokban, vagy külön sziklasírokban voltak elhelyezve. Kivételes esetben voltak mausoleum- és monumentumszerű sírok is. Az ókori római zsidók katakombákban temetkeztek s ilyet Rómában, Carthagoban és máshol is találtak görög és kevés héber szövegű feliratokkal. A Menóra mindenütt ott van. A középkorban a ghettó végén vagy ahhoz közel volt elhelyezve a T., főképp Közép-európában így Magyarországon is. Minthogy többnyire rendkívül kis területet kaptak a városoktól, azért egymás fölé temettek meglehetős sűrű időközökben. A sírok közt legalább hat arasznyi helyet kellett hagyni (Jóre Dea 363 Hai gáón döntése után). Néhol a város területén, ill. annak falain belül volt a T., így Londonban és Rómában a XII. sz.-ban. A középkorban több közeli városnak egy zsidó T.-je volt. Angliában 1177-ig csak egyetlen zsidó T. volt. A hamburgi zsidók igen sokáig Altonában temetkeztek s Bajorországnak majdnem félzsidósága Regensburgban. A városi hatóságok a zsidóktól külön temetkezési adót szedtek. Bűnösöket és öngyilkosokat a T. külön részén temettek (Szanhedrin VI. 5.; Sulchan Aruch Jóre Deach; 345 és 362), a rabbik és a kiválóbb közéleti férfiak külön sorba kerültek. A legtöbb esetben a koporsót úgy helyezték el, hogy a halott feje kelet felől volt. Minden zsidó T.-nek megvan a szertartási és lemosó terme, melyet ma Cidduk hádin-nak neveznek. A talmudi korszakban a T.-ket főképpen böjtnapokon látogatták (Taan. 16 ; Jerus. Taan. 2. 65a; Szót a 34b) s ez a látogatás imádkozással volt egybekapcsolva. A szokás megmaradt a középkoron át az újabb időkig. A zsidó T.-ben minden profanizáló jellegű viselkedés tiltva van, így sem enni, sem inni nem szabad de talliszt viselni, Tóra tekercset használni sem szabad, úgyszintén tilos az ott termett növényzetet magáncélokra kihasználni (Megilla-trakt 29a, Sulchan Aruch, Jóre Dea 367—8). A zsidó T.-kre már a talmudi korban nagy gondot fordítottak, úgy hogy a közmondás szerint «a zsidó sírok szebbek, mint a királyi paloták» (Szanhedrin 96b). Mégis az orthodox rabbik a XIX. sz.-ban ellenezték még a virággal való díszítést is, jóllehet ez is régi zsidó szokás. Nőknek a T.-k látogatását lehetőleg nem engedték a középkorban. Az ókorban T.-k éjjeli látogatását is megtiltották s az a démonhiedelmekkel volt kapcsolatban (Chagiga 3b., Nidd. 17a). A T.-be való belépéskor kötelező benedikciót a Talmud (Beráchot 58b) írja elő. A zsidó T.-k sorsa a zsidóság történelmének legtragikusabb fejezeteihez tartozik. Minden pogrom a T.-ben végződött s a megvadult gyilkoló hordák egészen a legújabb időkig az élők után a halottakra vetették magukat. A szelichók megemlékeznek ilyen gonoszságokról, de más feljegyzések is mutatják, hogy a zsidó T.-k köveit még nyugalmas időben is egyszerűen építkezésre fordították, Spanyolországban összetörték. Vannak helyek, ahol a zsidók 500, esetleg 1000 évig éltek (pl. Provence) és sírkövet jóformán még sem lehet ott találni. Ugyanez áll Magyarország régi zsidó T.-ire is. Sem Székesfehérvárott, sem Esztergomban nincs egyetlen Árpádkori sírkő, ellenben római- görög korszakbelit találtak. (L. Septima Mária és Cosimus.) A legrégibb feltalált magyar zsidó T.-k a buda-óbudai és a pozsonyi. (L. Koporsó, Sírkövek.) Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 5034 .cimszó a lexikon 890 . s köv. oldalán.