15020.htm       CIMSZO:        Teka    SZOCIKK:     Teka, kamaragróf 1125 körül élt II. Endre és IV. Béla uralkodása alatt.  Kozár származású volt és nevét valamely T. nevű birtok után vette fel     Egy 1384. kelt okirat említ is egy Thehan nevű birtokot. Apjának egyébként már Imre, vagy III. Béla Besenyőt adományozta, amelyhez hatalmas földbirtok tartozott. Ezt a birtokot atyja halála után 1230-ig tartotta meg. A Sopron melletti Ruhtukeur, a mai  Röjtök, is tulajdonába tartozott. T. nemcsak Magyarországon,  hanem Ausztriában is jelentős szerepet játszott és neve először Lipót osztrák herceg és Endre kiegyezése alkalmával 1225. szerepel. T. vállalta a kezességet azért a 2000 márkáért,   amelynek lefizetésére   Lipót   kötelezte magát.   Mikor  Béla atyjának, Endrének  pazarlásait  helyre   akarta hozni és számos királyi adománylevelet érvényteleníttetett, T.-t is megfosztotta Ruhtukeur birtokától és azt Simon aragóniai lovagnak adományozta. T. nehezen vált meg birtokától, de 1228. mégis kénytelen volt engedelmeskedni a királyi rendeletnek. Tekintélye mindamellett egyre gyarapodott, neve szerepel az osztrák-magyar békeszerződésben. Közben ugyanis megbízták a királyi kamara, illetve a kincstár vezetésével és ily módon jutott a kamaragrófi címhez. 1233-ban eladta Besenyőt is, hogy a királyi pénztárnál csinált adósságát kifizethesse. Lehet azonban, hogy nem anyagi kényszer miatt adta el, hanem, mert már akkor elhatározta, hogy kivándorol Magyarországból. Mikor 1233. a zsidókra vonatkozó szigorú rendeletek miatt (l. Beregi eskü) tisztségét ott kellett hagynia és a zsidó folt viseletének elrendelése is csak újabb megalázást jelentett volna számára, kivándorolt Ausztriába és 1235. már Bécsben élt, ahol zálogüzletekkel foglalkozott. Mikor IV. Béla a tatárveszedelem hírére kénytelen volt visszavonni azt a határozatot, amely a zsidókat a közhivatalok viselésétől eltiltotta, T. visszatért és ismét tekintélyes szerepet játszott. IV. Béla ekkor T.-nak egy Csenke nevű földbirtokot adományozott, amit viszont Simon aragóniai lovagtól vett el, valószínűleg azért, mert a tatárok ellen készülő királynak T. nagy kölcsönöket bocsátott a rendelkezésére. A tatárjárás után T. nyomtalanul eltűnt. Birtokát a király ismét Simon lovagnak adományozta.                                                                                                                          Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 5020 .cimszó a lexikon 887 . s köv. oldalán.