14996.htm       CIMSZO:        Taslich                         SZOCIKK:     "Taslich (h.). Az a hagyományos szertartás, amely a bűntől való feloldást szimbolizálja. Ros hasónó első napjának délutánján, vagy ha ez szombatra esnék, úgy második napon, a zsidó hívek valamely folyóvízhez vonulnak és ott Micha könyvének utolsó 3 versét mondják el. Ezekben többek közt azt hirdeti a próféta: «(Isten) újra irgalmaz nekünk, eltünteti bűneinket és a tenger mélységeibe veti összes vétkeinket». Ebben a versben fordul elő a T. szó (T. bimadósz jom = elveti a tenger mélységeibe) és nemcsak a népies szokás származott ebből, de még a neve is. A babonás színezetű szokás mögött a bűnteher komoly tudata rejtőzik és az a remény, hogy az ember erős akarattal a bűneiből kitisztulhat és el is vetheti azokat magától. Magához a szertartáshoz természetesen senki sem fűzi azt a gondolatot, hogy bűneit egyszerűen a vízbe dobja és meg is szabadul tőlük; csupán a próféta ígéretében keres megnyugvást és erőt a megtisztuláshoz. A bűnök eldobásának jelképezésére kenyérmorzsát vetnek ilyenkor a folyóvízbe."                          Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 4996 .cimszó a lexikon 884 . oldalán van.