14965.htm CIMSZO: Talmud az Új-Testamentumban SZOCIKK: Talmud az Új- Testamentumban. Az Új- Testamentum hőse, Jézus, valamint hagyományozói és leírói zsidók voltak és így érthető, hogy egész képzetviláguk a rabbinikus zsidóság gondolatvilágából való volt, mely később a Talmudban, illetve Midrásokban rakodott le. A jelenkor egyik leghíresebb keresztény teológusa Harnack így nyilatkozik e tekintetben: Jézus semmi új gondolatot nem hozott. Mi is lehetne új, miután az emberiség Kr. e. oly rég óta élt és annyi szellemben és ismeretben volt része? A monoteizmus már rég meg volt alapítva. Lehetett-e ama zsoltárköltőnek erős és mély vallásos egyéniségét túlhaladni, aki vallotta: «Kicsodám van az égben és kívüled nem kívánok senkit sem a földön?»... stb. (V. ö. Dos Wesen des Christenthums 1900. 30. 1.). Néhány példa hadd világítsa meg ezt: 1. «Boldogok, kik az igazságért üldöztetnek» (Máté 5. 10.) A Talmudban (Bába Káma 93a): «Mindenkor tartozzék az ember az üldözöttekhez és nem az üldözőkhöz, mert lám a madarak közt egy sincs, mely több üldözést szenvedne, mint a gerle és mégis egyedül ezt tette az írás alkalmassá az áldozatra. (Lev. Rabba 27): «Isten az üldözöttnek jár utána» (Kohelet 3. 15.) vagyis, ha az igazságos ember üldöz igazságost, Isten akkor is az üldözöttnek fogja pártját, sőt ha igazságos gonoszt vesz üldözőbe, akkor is Isten az üldözöttet kéri számon». Máté 5. 21., 22.: «Mondatott nektek: Ne ölj, aki azonban öl, a bíróságnak adassék át, én azonban azt mondom, hogy valaki csak bosszantja is testvérét, bíróságnak adassék át, én azonban azt mondom, hogy valaki csak bosszantja is testvérét, bíróságnak adassék át, aki pedig azt mondja testvérének: ostoba a Szanhedrionnak adassék át, aki pedig bolondnak mondja, a tüzes pokolnak lesz kiszolgáltatva». Talm. Kiddusin 28a: «Aki felebarátjának az mondja: rabszolga, átok alá vettessék; aki fattyúnak mondja, botbüntetést kapjon, aki pedig gonosznak csúfolja, annak a sértett életét alááshatja (élelmiszermegvonással, Rási). Bábá Mecia 58b: «Egymást ne bántalmazzátok» Móz. III. 25. 17. sz. ez szóbeli bántalmazásra értendő. Ha valaki bűnbánó, nem szabad neki azt mondani: Emlékezz csak ezelőtti életmódodra. Ha zsidó vallásra térnek fiai, nem szabad neki azt mondani: emlékezz csak őseid életére. Ha szenvedés vagy betegség éri az embert, vagy ha gyermekeit kellett eltemetnie, ne mondjuk neki, amit Jóbnak mondottak barátai: «Hát nem nyújt bizalmat a vallásosságod ?... Gondold meg csak, vesztébe ment-e már ártatlan?.» Súlyosabb még a szóbeli bántalmazás, mint a vagyoni (károsítás), mert csak az előbbinél találjuk a kitételt: félj a te Istenedtől (Móz. III. 25. 17.). Az egyik jóvátehető, a másik nem. Abót 3. 11: «Aki felebarátját többek előtt megsérti... még ha Tóratudás és jócselekedetek birtokában van is, nem részese a túlvilági életnek… Aki mást megszégyenít, olyan mintha vért ontana, mert orcáinak pírját veszi el».Máté 5. (23—24.): «Azért, ha ajándékodat az oltárhoz akarod vinni és ott megemlékezel arról, hogy atyádfiának valami panasza van ellened, hagyd ott az oltár előtt ajándékodat és menj el, békélj meg először atyádfiával.» Talmud, Jóma 8, 9 : «Embernek Isten elleni bűnét az Engesztelés napja kiengeszteli, embernek ember elleni vétkét csak akkor, ha (a bántalmazó) előbb megköveti (a bántalmazottat»). 3. Máté 5. 27.: «Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek : Ne paráználkodjál! Én pedig mondom nektek, hogy valaki nőre tekint gonosz kívánságból, immár paráználkodott azzal szívében; Midrás, Vajikra Rabba 23 : «az is, aki szemével paráználkodik, paráznának mondatik…. mert írva van: «ne járjatok szívetek és szemetek után, melyek paráznaságra csábítanak benneteket»; Beráchót 61a:«Aki egy asszony mögött egy folyón megy át, annak nincs része a túlvilági életben. Aki egy asszonynak pénzt olvas a kezébe, hogy ezalatt szemet vessen rá, az, ha annyi Tóraismeretnek és jócselekedetnek tulajdonosa is, mint Mózes tanítónk, nem fog büntetlenül kikerülni a gyehennai ítéletből, mert írva van (Példab. 11 21.): «Kezet kézbe, nem marad büntetlenül a gonosz»; Talmud, Nidda 13b: «Aki szemérmetlen gondolatok hatalmába adja magát, azt nem engedik be Isten mennyei honába.» Midrás, Tanchuma: «Ha egy asszony koitusz közben más férfire irányítja gondolatát, nincs ennél nagyobb házasságtörés.» Pesz. 112: Rabbi Akiba végrendeletében meghagyta fiának, hogy elvált asszonyt ne vegyen feleségül, mert az olyan házasságból való gyermek, melyben a házasfelek lelkileg még máson csüggnek, erkölcsi értelemben már törvénytelennek tekintendő. 4. Máté 5. 30.: «Ha jobbkezed megbotránkoztat téged, vágd el azt és vesd el magadtól, mert jobb neked, hogy egy vesszen el tagjaid közül, hogysem az egész tested a gyehennára vettessék»; Talmud, Nidda 13b: «Mit jelent e bibliai ige : Kezeitek vérrel vannak telve ? (Jer. 1. 15.). Azt, ha valaki kezével paráználkodik... annak keze vágassák le ... Jobb, ha hasa felvágatik, semhogy a romlás vermébe essék». 5. Máté 5. 31.: «Megmondatott nektek: Ha valaki elbocsátandja nejét, adjon neki válólevelet. Én pedig mondom nektek, aki nejét elbocsátja, paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt és aki elvált nőt vesz el, paráználkodik» ; Talmud, Gittin 90b : «Gyűlöli Isten az elbocsátást». Maleáchi 2. f. 16. v.: «Ha valaki első feleségét elbocsájtja, az oltár is könnyet ejt miatta, amint írva van : (u. o.) elborítjátok Isten oltárát könnyekkel, sírással és jajveszékléssel, úgy hogy nem is fordul többé áldozataitok felé...» 6. Máté 5. 39.: «Én pedig mondom nektek: a gonosznak ne álljatok ellene, hanem aki téged jobbfelől arculüt, fordítsd neki a másikat is» ; Talmud, Sábbát 88b : «akik megaláztatnak, de nem aláznak meg, kik meghallgatják gyalázásukat, de nem gyaláznak, kik szeretetből cselekszenek és a szenvedést örömmel veszik... olyanok, mint a napfelkelte teljes erejében (Bir. 5. 31.); Beráchót 17a : «Mindennapi ima: Szidalmazóimmal szemben némuljon el lelkem és lelkem porhoz hasonló legyen (tapodják bár, türje)» ; Béth Hamidrás 5, 61: «Ha bal arcodba üt, nyújtsd oda a jobbikat is.» Számos más példa van arra, hogy a Talmud is oly erkölcsi mélyítéssel értelmezi a tórái igét, mint az Új- Testamentum, azzal a különbséggel, hogy a Talmud magában az alapigében, egy-egy szavának kiemelésében, nyomatékában találja a célzat alapját és nem a maguk tekintélyével fedi a Talmud bölcseinek következtetéseit (Én pedig mondom nektek.) Már magában a Bibliában is találunk hasonló erkölcsi elmélyítést, amikor pl. a Tóra vagy Jeremiás próféta hangoztatja : «Metéljétek meg szívetek kérgét és nyakaitokat ne keményítsétek meg» (Móz. V. 10. 16.), ez a. m. «ne csupán a szokásos szertartást végezzétek magatokon, hanem szívetekre is terjedjen ki a megtisztítás». 6. Máté 5. 43.: «Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, de gyűlöld felebarátodat.» A mondat első fele tudvalevőleg Móz. III. 19. 18.-ből való, a de-vel kezdődő rész azonban puszta önkényes következtetés, melyre a szöveg semmiféle alapot nem ad. A tórai vers teljes szövege : «Ne állj bosszút és ne tarts haragot néped fiaira, hanem szeresd felebarátodat mint tenmagadat. Én vagyok az Isten.» A jeruzsálemi Targum arám fordítás hozzá teszi: «Ami neked kellemetlen, ne tedd neki», ami nem egyéb, mint a «mint tenmagadat» magyarázata. A fordító ugyanis lelkiismereti kérdést csinált abból, hogy oly feladatot ne rójon az olvasóra, amely emberileg lehetetlen: Annyira szeretni embertársunkat, mint önmagunkat, emberfölötti teljesítmény volna, de megkímélni őt attól, mi nekünk is fáj, jogos követelmény. Ezt a körülírást találjuk az apokrif Tóbit könyvében (4, 15) is és később Hillel ajkairól is ez hangzik el. De megtaláljuk keresztény iratban is: a Tizenkét apostol tanításában. Ellenben Jézus ajkairól [Máté 1. 12.) így hangzik: «Mindazt, amiről akarjátok, hogy az emberek megtegyék nektek, tegyétek meg nekik.» Ebben már nem reális követelményt kell látnunk, hanem mennyei célpontot, mellyel szemben az ember eleve is tehetetlennek érzi magát. Akiba e bibliai igét magas összefoglaló tételnek mondja, vele szemben Ben Azrai még magasabb rendűt lát ebben: «Ez az ember leszármazásának családfája... attól fogva, hogy Isten megteremtette, Isten hasonlóságára teremtette» (Móz. I. 5. 1.). Az a tény ugyanis, hogy egy emberpártól származik minden nép és hogy ezen egy emberpár fölött ott lebeg az Alkotó, kihez való hasonlatosságunk természetünk alapvonása, általánosabb és magasabb elv annál a puszta parancsnál, melynek alapja nincs megadva, hogy t. i. szeressük embertársunkat, mint magunkat. A Midrásban (Beresit R. 24) folytatása e tanításnak : «Ne mondd : mivel én meg lettem sértve, legyen felebarátom is, hanem gondolj Isten képmására. Vagyis mint embertárs, talán hajlandó volnál sorsodat ráhárítani, de ha arra gondolsz, hogy Istent sérted benne, akkor megváltoztatod gondolkodásodat irányában.» Jézusnak ajkain e hozzátételt: «de gyűlöld ellenségedet» úgy érthetjük, hogy a «gyűlöl» a héber eredetiben (száné) voltaképp csak szakítást, közönyösséget, nemszeretést jelent (pl. ha valakinek két felesége van, egyik kedvelt, a másik «gyűlölt» stb.), a következtetést pedig arra alapította, hogy a «felebarát»-ot nem embertárs értelmében, hanem közelálló, honfitárs értelmében vette. Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 4965 .cimszó a lexikon 876 . s köv. oldalán.