14953.htm       CIMSZO:        Táháró                         SZOCIKK:     Taháró (h). Tisztítás. Tágabb értelemben a holttest mosdatásának szertartása. A halott mosdatását csak akkor szabad  megkezdeni,   ha  a halotti ruhák már elkészültek. Maga a mosdatás a következőképen történik. Két vagy három ember felemeli a halottat úgy, hogy lába, keze a földet ne érje s reáhelyezi a mosdatódeszkára, vagy márványra (lábával az ajtó felé). A holttestet langyos vízzel mossák meg, annak minden részét. Majd álló helyzetben tartják a halottat s kilenc mérték vízzel leöntik fejétől lábáig. A mosdatok minden leöblítés után ez kiáltják: tohór (tiszta). Majd tojásból és borból készült keverékkel kenik meg testének részeit ugyanolyan sorrendben, ahogy a mosdatást végezték. Végül letörlik a holttestet. A mosdatásnál az Énekek éneke leíró verseit idézik s annak sorrendjében haladnak, nevezetesen: fej, szemek, arc, kezek, vállak, lábszárak. Majd a felöltöztetés következik. L. Táchrichin.                               Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 4953 .cimszó a lexikon 872 . oldalán van.