14935.htm       CIMSZO:        Sztropkó                                 SZOCIKK:     "Sztropkó (Stropkov, Cs.-Szl.), kisk. Zemplén vm. 2585 lak. A Sz.-i (orthodox) hitközségre vonatkozó adatok az orosz invázió alkalmával elpusztultak és így története csak szájhagyományok alapján állítható össze. Ezek szerint Sz.-n már 300 évvel ezelőtt is laktak zsidók, amit különben a temető régi sírkövei is tanúsítanak. Mintegy 200 évvel ezelőtt kiutasították a zsidókat Sz.-ról, akik a közeli Tizvény községben telepedtek meg. 1800 óta újból letelepedhettek Sz.-n, s tulajdonképen ettől az időponttól kezdődik ott az intenzívebb hitközségi élet. A hitközség első elöljárója Rosenberg Léb Neuman Mendel és Gerhardt Ábrahám voltak. Az első rabbi Schönfeld Mózes volt, aki 1826. halt meg Sz.-n. Utódai közül nagy tudománya révén Teitelbaum Salmen Leb vált nevezetessé; továbbá Gottlieb József, aki caddik hírében állott s egy Tuv Gittin c. művet hagyott hátra. A jelenlegi rabbi Halberstam Sulem, aki évtizedek óta működik már a hitközségben. A hitközségnek két temploma és egy Bész hamidrasa van. Az első templom még 1800. épült. Talmud-Tórát 1870. létesített a hitközség és azt 80 növendék látogatja. Intézményei: A Chevra Kadisa, a Bikur Cholim, a kiházasítással foglalkozó Hachnoszasz Káló, a Poel Cedek és a Nőegylet, melynek vezetői Róbert Béláné, Ungár Andorné és Hercog Jakabné. A hitközségnek van egy többezer kötetes, nagyon értékes könyvtára. A hitközség 100,000 cK.-s évi költségvetéssel dolgozik, melyből 10,000 cK.-t fordít szociális és filantrópikus célokra. Anyakönyvi területéhez 72 község tartozik. Lélekszáma 2000, családok száma 200, adót 150 fizet. Foglalkozás szerint 5 nagykereskedő, 10 gazdálkodó, 7 tanító, 60 kereskedő, 1 ügyvéd, 4 köztiszviselő, 20 szabadpályán levő, 1 orvos, 15 magántisztviselő, 3 vállalkozó, 15 iparos. A mai vezetősége: Halberstam Sulem főrabbi, Weiszberger Hermán elnök, Handler Mihály alelnök, Farber Adolf jegyző, Treitel Joel, Friedmann Manó, Weinberger Bernát, Friedmann Salamon, Weinberger Jakab, Reich Dávid, Fried Antal, Eichenbaum Bernát és Grün Leopold választmányi tagok."                                Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 4935 .cimszó a lexikon 869 . oldalán van.