14866.htm       CIMSZO:        Szíriai faj                                 SZOCIKK:     Szíriai faj. Ez a meghatározás a németektől ered és az a célja, hogy a zsidók faji alacsonyrendűségét bizonyítsa. A magyar antisémiták is átvették ezt a meghatározást, amely legalább is tudománytalan. Mert csak éppen etnográfiailag helyes a kifejezés, de minden más tekintetben erőszakolt. A zsidóság csak úgy lehetne Sz., ha attól származna, vagy összekeveredett volna vele, vagy lett volna csak egyetlen olyan periódusa is, mikor közösséget tartott vele. De a zsidók nem a szírektől származnak, a velük való összekeveredés nagyon csekély lehetett és kultúrközösség pedig sohase volt szírek és zsidók között. Éppen ellenkezőleg, a héberek kitartóan a szír kultúra ellen küzdöttek és minden sémi vagy sémi-ere-detü ázsiai nép között a zsidók legnagyobb ellenségei a szírek voltak. A történelem, a hagyomány és a fejlődés már évezredek előtt választotta el egymástól a szír és a zsidó népet, az erőszakolt azonosítás tehát inkább a történelmet sérti, mint a zsidóságot.                          Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 4866 .cimszó a lexikon 854 . oldalán van.