14823.htm CIMSZO: Szeretet SZOCIKK: Szeretet (héb. ahávó), ethikai fogalom; megnyilatkozásaiban az a hajlam, amelyet más személy iránt érez az ember, vagy mások iránt s amelynek következtében kényszerítve van sajátmagára való tekintet nélkül a másik részére lemondani, adni és tenni sokat vagy mindent. A Bibliában használatos ahávó , a görög ágápé -hez hasonlóan az érzéki szerelmet is jelenti (Hosea 2. 7, 9, 12; Ezékiel 23. 5, 9; Bírák 16. 4; Sámuel II. 13. 15), de lassanként egészen ethikai értelművé magasztosult, mint arra már az Énekek Éneke is példa (8. 6-7). Az ahávó még szülői és gyermeki szeretetet is jelent (Genesis 25. 28, 37. 3), éppenígy felebaráti szeretetet (1. o.) és barátságot is, melyet a nők iránti Sz.-nél többre becsül a Biblia. Ez Dávid és Jonathan barátságát így adja vissza: Testvérem, Jonathan, nagyon kedves voltál nekem, irántam való Sz.-ed csodálatos volt s túlszárnyalta a nőszeretetét (Sámuel II. 26). így a szerető kifejezés a bibliai iratokban a barát -nak felel meg (Példabesz. 18. 24; Zsolt. 38. 12, 88. 19). Az egész életet fokozatosan áthatja a Sz. s a bibliai iratok tanusága szerint az emberi lét Isten és ember, ember és ember kölcsönös Sz.-én alapul. Hosea próféta akinél a Sz. principiuma leginkább felmagasztosul s aki a Sz.-nek mélyebb és tisztább, megbocsátással párosult jelentést ad, mondja, hogy Isten Izraelt visszaesése dacára is szereti (11.1). Hoseá-nál a Sz. a szabad akarat megnyilvánulása (14. 5). Sz.-re alapítja Mózes a Deuteronomium egész törvényhozását. Isten szerette Izrael népének ősei s ez a Sz. átszármazott az utódokra, Izrael egész: népére, amelyet kiválasztott, bár nem az ő érdeme folytán, hogy missziót teljesítsen (Deuter. 10.15 7. 6-8, 23. 6). Isten ezekért csupán Sz.-et vár (u. o. 6. 5, 10. 12, 11. 1, 13, 22, 23. 4, 19. 9, 30 6, 16,20). Isten szereti az idegent, a jövevényt, az özvegyet, az árvát, a védtelent s csupán azt várja el, hogy Izrael népe is szeresse azokat (u. o. 10 18-19 stb.). Isten Sz.-e Izrael iránt Örökkétartó Sz. Jeremiás próféta szavai szerint (31. 3) s ezt a Sz.-et hangsúlyozza Jesája és Malachiás próféta is (Jes. 63. 9 ; Mai 2). A Biblia Istennek az emberiség iránti Sz.-ét nem a Sz., hanem az irgalom szóval fejezi ki (Zsolt. 45. 9) s ez a Sz. kiterjed mindenkire, aki parancsolatait megtartja (Exod. 20. 6 ; Deuter. 7. 9), aki igazságot gyakorol és igazságosan gondolkodik és beszél (Példab.lb.9,16.13; Zsolt. 146. 8),mert Isten is szereti az igazságosságot (Jezsája 61. 8 ; Zsolt. 11. 7, 99. 4). Hogy az isteni Sz. alatt a Biblia az erkölcsi törvények megtartását érti, azt bizonyítja ez a mondás: akit Isten szeret, azt megfékezi (megjavítja) (Példab. 3. 12). Isten szentségének lényege a Sz., az emberi életre vonatkozó törvények ennélfogva a Sz.-nek ebben a tanításában kulminálnak: Szeretned kell embertársadat, mint saját magadat (Leviticus 19. 18) s ez a Sz.-hitvallás kell hogy magába zárja az ellenfelet és ellenséget is (Exodus 23.4-5). Hogy milyen módon kell szeretni ellenségeinket, azt a Biblia így tanítja: Nem szabad szívedben gyűlölnöd testvéredet, nem szabad bűnt táplálnod ellene.. . sem pedig néped ellen bármiféle haragot táplálnod . A gyűlölség okát el kell távolítani, hogy felebarátainkat szerethessük (Levit, 19. 17) és pedig úgy, hogy ezt az idegenre, a jövevényre is kiterjeszthessük (u. o. 34). A Biblia a jogi értelemben vett bűntettest is testvéred -nek nevezi (Deuter. 25.3 ) , amit a világ egyetlen államának törvény hozása vagy közmorálja sem vallott (1. Felebaráti Sz.) A Sz.-et, mint isteni alapelvet különösen a chásszideusok (1. o.) és esszénusok (1. o.) vallották és gyakorolták önmegtagadóan; életük vezető princípiuma volt az Isten- és emberszeretet Isten az ő meghatározásuk szerint a Sz. lelke mindenki számára (Bölcsesség Könyve apokr.1.6) és a lelkek szeretője (u. o. 11. 24-26).Philo is (De opificiis mundi I. 4) a Sz.-et vagyis jóságot az isteni teremtés fő princípiumának és a világ mozgató hatalmának tartja. Midőn Ezra próféta panaszkodik a világ romlottságáról, viziójában Isten így szól hozzá: Nem szeretheted jobban az Én teremtményemet, mint Énmagam (IV. Ezra 8. 45). Az apokrif iratok általában a Sz. hitvallásának számos megnyilatkozását tartalmazzák, így a Tizenkét pátriárka Testamentuma. A talmudszerzők közül legmagasabb kifejtését a Sz. hite Hillelnél (1. o. és Ethika éri el (időszám előtt 30.). A Talmud rabbijai a teremtés müvét a Sz. isteni elvére vezették vissza (Gen.R. 12. 15) s hogy az emberi társadalom a Sz.-en és irgalmon alapul. Isten szereti az embert, akit az Ő hasonlatosságára teremtett, de különösen a Sz. az, amely az Istenhez való hasonlatosságot mutatja (Ábót 3. 14). A rabbik etikai elmélyedése az igazságot, amely a Sz.-en alapul, teszik a világ fundamentumává, míg mások megfordítva, így tanították: Amikor Isten látta, hogy a világ nem állhat fenn rideg igazságosság alapján, akkor a Sz.-tel mérsékelte azt (Genesis Rabba 12.). Simon ha-Cadik szerint a világ három dolgon épült fel: jótékonyságon, igazságosságon és békén (Ábót. 1. 15 ; Deuter. R. 5.1), mert a Sz. nem elég erős és szilárd ahhoz, hogy az emberiség életét megalapozza, sem az egyéneknél, sem az egész társadalomnál, mely utóbbi a bűnt nem tűrheti s az igazságszolgáltatást gyakorolja. A Sz. csupán ott uralkodhat, ahol Istent Atyának ismerik el az emberek s ekkor szánalom és megbocsátás lép az igazságszolgáltatás helyébe (Beráchót 7a). Az az ethikai kérdés, hogy az Isten közös atyja minden embernek, zsidónak és nemzsidónak, ahol valóban elismerik és vallják őt annak, vagyis ahol az isteni akarat, erkölcs parancsai szerint élnek: a görög befolyás alatt álló és a felvilágosodott, meg a konzervatívabb palesztinai rabbikat egyaránt foglalkoztatta. Az előbbiek a kinyilatkoztatás előtti Egy-Isten-hivőket az isteni Sz. részeseinek tekintették, így az ősatyákat, míg az utóbbiak szerint azoknál csupán Istenfélelem és nem tiszta Isten-Sz. nyilvánult meg, csakúgy, mint a Szelídebb pogányoknál, Jóbnál vagy Enochnál. A kereszténység az előbbi liberálisabb nézetet vallotta, ill. tette magáévá annak befolyását s eszerint Istent a Sz. fogalmával azonosította, minden embert egyaránt Isten fiának tekintve (I. János 3. 1, 4. 7-8, 11-20, 5. 3). Mégis, az uralkodó felfogás Pálnál tükröződik vissza legnyomatékosabban ; őszerinte a Szent Lélek az, amely keresztelés által a Sz.-et gyakorolja s a benne hívőket Isten fiainak tekinti (Róm. 8. 14-31). Pál apostol fejtegetései más szavakkal azt jelentik, hogy csupán a keresztrefeszített Jézus Isten-fia létének hite teszi az embert is Isten fiává s adja meg az embernek a jogot arra, hogy az isteni Sz.-et igényelje. Ezt a nézetet János evangélista is vallja (5. 20-24, 10, 17, 15. 9, 17. 26). Ez a felfogás a Sz. lényegéről és általánosságáról különbözik a zsidó ethika tanításaitól. A zsidó ethikai felfogás Isten fiá -nak tekintette mindazokat, akik az Egy-Istenben hittek s annak erkölcsparancsai szerint éltek, míg az áldozati véren alapuló isteni tíz. tanát elvetették a rabbik. R. Akiba Izrael egész népét Isten fiainak tartja ; Az izraeliták szeretett nép, amennyiben Isten gyermekeinek neveztetnek. A Sz. törvényeivel kapcsolatban a Biblia (Deuter. 14. 1) adja tudtul a zsidóságnak, hogy ők Isten gyermekei (Abót 3. 15). R. Akiba szerint Isten és Izrael egész viszonyát a szerinte legszentebb könyv, az Énekek Éneke tükrözteti vissza allegorikusan, mert az Isteni Sz.-et egy írat sem allegorizálja ily magasztosán Jad 3. 5; Sir-ha-Sirim Rabba, bevez.). Bár Izráel magát Isten gyermekeinek tekintette, ez az Isten-atyaság vitára adott alkalmat amiatt, hogy igényelheti-e vajjon Izrael népe Isten atyai Sz.-ét, ha erkölcsi törvényeit nem tartja meg; míg R Méir szerint ez esetben is Isten Sz.-ét élvezi Izrael addig R. Juda ezt tagadásba veszi. A zsidó törvényhozó bölcsek Isten Sz.-ét nem egyszerű poézisnek tekintették, hanem arra alapítva vezették le s hozták az életet körülbástyázó parancsolatokat (Menáchót 43b); Isten iránti Sz. a Tóra vagyis az erkölcsi törvények Sz.-évvel egyenlő a Talmud szerint (Ros Hasána 4a). Igaz, azt is lerögzítették, hogy Isten Izraelt nagyobb mértékben szereti, mint a többi népeket (Szifré Deut 144; Joma 54a), aminek jele a Tóra, mely közelebb hozta Istent és Izraelt (Peszikta II. 16 - 17), amely szereti Istent, akinek törvényeit élete árán is megőrzi (Mechilta, Jetró 6 az Exod. 20. 6-hoz ; Szifré Deut. 32; BerácJiót 54a); Isten iránti Sz. az Istennek való önzetlen szolgálatban nyilvánul meg (Ábót 1.3; Ábóda Zára 19a). Az igazságos érzületű ember a megpróbáltatás jámborsága próbakövének tekinti (Beráchőt 5a v. ö. Római Lev. 5. 30). Izrael összehasonlíthatatlan szenvedésekkel és a mártírság szakadatlan láncolatával szilárdította meg viszonyát Istennel és semmiféle nemzet sem olthatja ki ezt a Sz.-et (Ének. Én. Rabba 8. 7). Ez az egyedülálló Sz. megcserdül a zsidó liturgiában is, a mindennapi reggeli és esti imában. Isten hű szeretőinek lenni egyértelmű azonban azzal, hogy sérelmeket elviseljünk és ne zúgolódjunk; hogy gyalázkodásokat meghallgassunk, de rájuk ne válaszoljunk; hogy csupán Sz.-ből cselekedjünk s a megpróbáltatásoknak, mint Isten Sz.-e próbájának örvendjünk (Sabbat 88b ; Szófa 31a). A Sz.-et, mint az élet legmagasabb célját, különösen a Tanná debé Elijahu (26.) hangsúlyozza: A Sz.-nek tökéletesen önzetlennek kell lennie s szabályoznia kell az embernek embertársához való viszonyát. Ugyanezt fejtegeti Bachjaibn Pekuda, a Chovot ha-Levővősz(A szív kötelességei) c. ethikai művében (1. Ethika), ahol minden emberi cselekvést a Sz.-re alapít. Maimonides a Jad ha-Chazáka egy egész szakaszát a Sz. fejtegetésére szenteli s az Ábót 1. 3-ból (1. Pirké Abót) indul ki s valamennyi emberi cselekvés, ethikai és vallásos megnyilvánulás legfőbb mozgató okának fogja azt fel; mindennek az értéke annyi, amennyi Sz. foglaltatik benne. Nachmanidesz bibliakommentárjában (Deuter. 6. 4-hez és u. a. Szifréjéhez) azt fejtegeti, hogy az Isten iránti Sz. magában foglalja erkölcsi törvényeinek tanulmányozását és megőrzését, anélkül azonban, hogy ezért jutalmat szabadna várni. R. Eleazár Worms, a Rokeach c. kiváló etikai mű szerzője, müvét a Sz.-röl szóló fejezettel kezdi s felemlíti a Talmud és .Mid-rások erre vonatkozó fejtegetéseit, így a Midras-Tehillim-nek (13. 2. Zsolt.-hoz) azt az interpretációját, hogy isten iránt való Sz. abban a. Sz.-ben fejeződik ki, amelyet az ő teremtményei iránt érzünk ; az ember iránt érzett Sz.-ünk tehát nem lehet kisebb, mint az Isten iránt érzett Sz.-ünk. Önmagunkkal szemben pedig az Isten-Sz.-nek az az értelme, hogy aki valóban szereti Istent, az alárendeli minden más vágyát és kívánságát az élet magasabb rendeltetésének, ami nem más, mint Isten akaratának örömteljes teljesítése. Elijah de Vidas, a Résisz Chochmó szerzője ethikai művében (2. rész) a Zóhárt idézve, bizonyítja, hogy a tiszta Sz. minden önös vágy elnyomásán alapul, mert csakis ilyen Sz. egyesíthti a lelket Istennel. A Sz. kozmikus principiummá lett a XIV. sz.-i Chaszdai Crescas és az ő közvetlen hatása alapján Spinoza filozófiájában. Crescas és Spinoza Philohoz hasonlóan a Sz.-et teszik meg Isten lényegének. A Sz. isteni, tökéletes lelki gyönyör, ennélfogva Isten Sz.-e az örök gyönyör forrása halandó ember számára (Or Adonai I. 3, 5 és Spinoza Ámor intellectualisa; Ethica V.32- 36 és Tractatus Theologico-Politicus több helyén). Crescasnál is jobban kidomborította az intellektuális Sz. eszméjét a kereszténység körében Leo Hebraeus néven ismert Don Juda Isaao Abravanel, akitől a bizonyítások szerint Spinoza az Amor intellektuális eszméjét kölcsönözte. Az Az amore intellectivo , az amore mentale v. rationale Leo Hebraeusnál Isten lényege, a világegyetem központi mozgató ereje és célja. A Sz. a Kozmosz minden tárgyát egybekapcsolja, de míg a természeti világban a Sz. érzéki és önös, az isteni Sz. önzetlen és felemelő. Isten Sz.-e-teremtette meg a világot s hozta létre valamennyi tárgy tökéletesülését, de különösen az emberét, aki, ha jóságos, akkor Istent szerető és Istentől szeretett és akinek Isten iránti Sz.-e örök lelki gyönyörűség forrása számára s ez azonos az isteni Sz.-tel (Dialoghi di amore). Ez az intellektuális Sz. pedig azonos a bibliai és talmudi Hozzá (Istenhez) kell tartoznod (csatlakoznod) (Deuter. 10. 20, 11 22,13. 5; Szifré Deut. 49; Szóta 14a) kifejezés értelmével s ez a Spinoza- féle imitatio dei értelme is. A legmagasabb fokú tökéletesülés és legfelségesebb gyönyör az, amelyet a Bibliától kezdve Spinozáig a zsidó ethika említett nagyjai, Crescas és Leo Hebraeus értettek az intellektuális Sz. alatt. Irodalom. K. Kohler (Jew. Encyclop.) ; Grünbaum, Der Grundzug und dessen Entwickelung der Lielie im Judentume (Geigers Wissenschaftl. Zeitsohr. d. jüd Theologie II. és 111.) ; Joel, Don Chasdai Crescas religionsphtlosophische Lehren (1866); u. a., Spinoias Theologisch-politischer Tractat (1870) ; Schiller, Philosophische Briefe. X. 1838) ; B. Zimmers, Leo Hebraeus (1886). Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 4823 .cimszó a lexikon 846 . s köv. oldalán.