14773.htm       CIMSZO:        Székesfehérvári Salamon                                 SZOCIKK:     Székesfehérvári Salamon. Zsigmond király uralkodása idején élt 1396 körül. Ő volt az első zsidó népmegbízott, aki az országban levő minden zsidók nevében és képviseletében megjelent a király előtt és szót emelt a zsidóság jogaiért (1. Zsidó népmegbízottak). A zsidóság ekkor ismét szorongatott helyzetben volt, mert azok a kiváltságok, amelyeket IV. Béla kiváltságlevelével kaptak (1. Béla IV. zsidótörvénye), teljesen feledésbe mentek. A zsidóknak volt ugyan tudomásuk arról, hogy van egy régebbi törvény, amely számukra kiváltságokat biztosít, de nem ismerték a törvény szövegét és magának a törvényes okiratnak sem voltak a birtokában. Arra, törekedtek hát, hogy valami módon az okirat birtokába jussanak. Mikor megtudták, hogy az okirat eredetijét a székesfehérvári káptalan levéltárában őrzik, megbízták Salamont, aki minden valószínűség szerint Székesfehérvárott lakott és talán a községben vezetőszerepet vitt, hogy kérje a királytól az okirat hiteles másolatának kiadatását. Salamon ekkor a maga és a magyar királyságban lakó zsidók nevében a király elé járult, az idők szellemének és követelményeinek megfelelően bizonyosan kellő anyagi felkészültséggel, mire Zsigmond 1396. utasította a szésesfehérvári káptalant, hogy kerestesse ki a kért okiratot és annak hiteles másolatát adja ki Salamonnak és a királyságban lévő többi zsidónak, hogy jogaikhoz hozzájuthassanak. A káptalan valóban meg is találta IV. Béla kiváltságlevelét és a király utasítása szerint azt kiszolgáltatta Salamonnak. Salamonnak így igen jelentékeny szerep jutott abban, hogy a zsidók Zsigmond alatt, ha nehezen is, de lassan visszaszerezhették régi jogaikat. V. ö.: Kohn S., A magyar zsidóság története.                            Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 4773 .cimszó a lexikon 835 . oldalán van.