14553.htm       CIMSZO:        Sopron SZOCIKK:     Sopron, szab. kir. város, Sopron vm. 35.248 lak. A S.-i zsidóság története visszanyúlik a magyar állam-alapítás koráig. 1526-ban a ható­ságokhoz intézett feliratukban a S.-i zsidók azt állították, hogy őseik már 1000 körül S.-ban lak­tak, de ezt nem lehet egészen hiteles adatnak el­fogadni, mert az üldözések idejében írták, amikor talán túloztak is, hogy ősiségük alapján jogai­kat megvédhessek. Ezzel szemben határozottan megállapítható, hogy a XIV. sz. elején már több zsidó lakott S.-ban, még pedig külön zsidó utcá­ban, az akkori idők szokásainak megfelelően. A S.-i zsidókról ez a legrégibb történelmi értesülés. Az 1379-i S.-i telekkönyv azonban már pontos adatokat közöl róluk. Ekkor már majdnem min­den városrészben találhatók és e kimutatás sze­rint huszonhét ház volt zsidó tulajdonban. 1360-ból, száműzetésük idejéből (1. Kiűzetés) kevés emléket hagytak magukról a S.-i zsidók, ük is, mint a nyugati részben lakók, Ausztriába vándo­roltak. Nagy Lajos egynémely kivételes rendel­kezése éppen a S.-i zsidókat sújtotta, mert S. városának adományozta. A Bécsújhelyen meg­telepedett S.-i zsidók állandóan fenntartották az összekötetést Magyarországgal, de a számkive­tési rendelet visszavonása után is sokan marad­tak Ausztriában. Tudunk S.-i zsidókról, akik ko­moly pénzügyi tekintélyek lettek Ausztriában is (1. Smerl; Eferl). A száműzetés alatt fenntartott kapcsolatok súlyos károkat okoztak a Bécsújhe­lyen lakó S.-i zsidóknak, mert a S.-iak továbbra is vettek fel kölcsönöket tőlük, de amint szóba került ismét a zsidók visszatérésének lehetősége, a S.-i polgárok folyamodtak Lajoshoz, hogy mentse fel őket adósságaik visszafizetésének kö­telezettsége alól. Lajos, hogy a S.-iaknak ked­vébe járjon, Rudolf osztrák herceghez fordult, mert csak az ő beleegyezóze mellett menthette fel a S.-iakat adósságaik alól, mivel a Bécsújhelyen megtelepedett S.-i zsidók már nem az «ő zsidói», hanem a herceg zsidói voltak. 1365-ben a herceg semmisnek nyilvánította a Bécsújhelyen lakó zsidóknál lévő S.-i adósleveleket. Mikor az 1365 előtt kiadott királyi rendelet értelmében ismét visszaköltöztek a zsidók, ingatlanaik javarészét idegen kézben találták, mivel ezeket gazdátlan­ságuk idején a polgárság markosabbja, sőt maga a város is önkényesen lefoglalta. Ebből aztán számos per keletkezett, amelyek a felvetődött bonyolult jogi kérdések miatt évekig eltartot­tak. 1368-ban Izrael nevű zsidónak ügye magát Lajost is foglalkoztatta (1. Izrael). A S.-i zsidók kérték adósságleveleik újabb megerősítését is a keresztény lakósok ellenben a levelek végleges megsemmisítését sürgették. A S.-i zsidók ezidö-tájt sokféle zaklatást szenvedtek, S. külön vámpénzt fizettetett velük (1. Zsidó-vám), aztán a pecséthasználat jogától  is  megfosztották őket (1. Héber pecsétek). Viszonyaik nem sokat javulhattak az idők során sem, mert 1412. ügyeik rendezésére Zsigmond király teljhatalmú megbízatással egy Suiylo nevű nemesembert küldött ki, aki 1386. alkancellár volt S.-ban. A hitelüzletek körül is állandó sérelmek érték a zsidókat, így Albert király is 1438. György mészárosnak elengedte a kamatokat, amelyekkel zsidó hitelezőinek tartozott. 1440-ben az özvegy Erzsébet királyné is súlyos méltánytalanságot követett el ellenök. A város falain kívül lévő házakat erő-dítósi  szempontok miatt lebontották. A házak lakóinak és tulajdonosainak a királyné úgy nyújtott kárpótlást, hogy egyszerűen nekik ajándékozta a zsidók belvárosban lévő házait és rendeletének végrehajtásával a városi tanácsot bízta meg. Intézkedését azzal indokolta, hogy a keresztény hit híveit többre kell becsülni a zsidóknál és hitetleneknél. A kárral sújtott polgárokat felmentette még ama kölcsönök visszafizetése alól is, amelyeket a lerombolt házaikra vettek fel a zsidóktól. A zsidóknak megparancsolta, hogy ezentúl valamennyien csak négy házban lakhatnak. Erre a rendeletre még 1525. is hivatkozott a város, de Erzsébet rendelkezéseinek nem vehette hasznát, mert Erzsébet Fridrik római királynál és ausztriai császárnál S. városát zálogba vetette, a :r,álogbirtokos pedig a zsidók kérelmére Erzsébet rendeletét   érvénytelenítette  és   meghagyta, hogy a zsidóknak tizenhat házát és zsinagógáját el ne vegyék és a tőlük felvett kölcsönöket visszafizessék. A S.-i zsidók így egészen az 1526. évig bekövetkezett újabb kiűzetésükig meghagyott jogaikban éltek. Az 1440-től kezdődő periódusban, amikor az országos zsidóbíró hivatala megszűnt (1. Országos zsidóbíró), a S.-i zsidók épúgy, mint az ország többi zsidói, a városi hatóságoknak voltak alárendelve és viszonyaikban 1476 körül állott be javulás, amikor  Mátyás király felállította a zsidó praefecturát (1. Zsidó praefectura). Mátyás halála 1490. újabb megpróbáltatásokat hozott rájuk, mert S.-ban zavargás tört ki, ami komolyan veszélyeztette a zsidók élet- és vagyonbiztonságát. S. város börtönbe vetette a zsidókat és csak azzal a feltétellel bocsátotta őke tismét szabadon, hogy adósaiknak engedjék el a tartozásaikat. Beatrix, Mátyás özvegye és fia Corvin János maguk is közbeléptek, hogy a város engedje szabadon az elfogott zsidókat. Nemsokára ezután az adózás miatt gyűlt meg a  bajuk Baithmüller Lajossal,  S. katonai parancsnokával. Ez 1495. az ottani zsidókra «taxát)) (1. Zsidó adók) vetett ki, egy részét erőszakosan már be is hajtotta, midőn az önkényesség tudomására jutott Ulászlónak, aki a S.-i hatóságokat  felszólította, hogy a zsidóktól beszedett összegeket fizessék vissza. 1503-ban a S.-i zsidókat mind börtönbe vetették, mivel egy Salamon nevű zsidónak megkeresztelkedett fia, aki visszatért a zsidóságba, azt a vallomást tette, hogy a zsidók csábították a keresztény hit elhagyására       A Dózsa-féle parasztlázadás idején, 1514. Újabb veszedelem fenyegette a S.-i zsidókat. Ulászlóhoz fordultak segítségért, hogy védje meg őket a lázadókkal szemben, mire a király S.-nak különös védelmébe ajánlotta őket. így el is kerülték a súlyosabb megpróbáltatásokat. Ennek a kornak igazságszolgáltatásáról jellemző példát jegyzett fel a történelem. Egy Dorothea nevű gyilkos asszonyt, aki Handel nevű zsidónak a feleségét meggyilkolta és kirabolta, a városi hatóság állítólag Brandenburgi György kérelmére szabadonbocsátott és a városi bíró a rablott holmi egy részét a maga számára lefoglalta. A meggyilkolt asszony férjének végül is a kormánytanács szolgáltatott igazságot. Ebben a korban gazdasági téren is sok megszorításnak tették ki a S.-i zsidókat, így megtiltották nekik a finomabb és drágább posztóneműekkel való kereskedést, mivel féltek versenyképességüktől a keresztény kereskedők (1. Kereskedelem). Csak könnyű cseh posztót árulhattak, azt is csak mérsékelten. A szabó-céh keresztülvitte,  hogy zsidó szabók új ruhát ne adhassanak el kereszténynek. Az alkuszok elérték, hogy keresztény által kötendő üzletnél zsidó ne közvetíthessen. Az élelmiszerárusok és piaci kofák az ellen léptek fel sikerrel, hogy zsidók olyan árukat, amilyenekkel ők kereskednek, eladásra ne vásárolhassanak. S.-ban minden egyes házhoz tartozott a városi teleknek egy bizonyos része, csak a zsidók házainak nem jutott egy darab sem. Egy 1379-ből való okirat maradt fenn őrről a S.-i levéltárban. A S.-i zsidóknak elnyomott helyzetén nem egyszer segített az a körülmény, hogy a zsidók megkárosítása a királyi kincstár kárára történt, minthogy a zsidók a király kamaraszolgái voltak (1. Kamaraszolgák). Így II. Ulászló alatt is ez okból történt királyi beleavatkozás az érdekükben, majd II. Lajos is kijelentette S. városának, hogy nem fogja tűrni az ottani zsidók elnyomását. 1523-ban oltalma alá vette a S.-i zsidókat és meghagyta a városnak, hogy az általa is megerősített szabadalmaik értelmében hagyja békében élni a zsidókat és gondoskodjék vagyoni és személyi biztonságukról. A különböző adókkal azonban csak nyomorgatta a város még ezután is a zsidókat (1. Zsidó adók). Az ingatlanok után is neki fizettek és egy Jakl nevű S.-i zsidó-nőről feljegyeztetett, hogy megvásárolt háza után évenként egy magyar forintot fizetett a városnak. A S.-i zsidók létszáma egy 1527. kelt okirat szerint, négyszáz főnyi volt. Ennyire teszi az akkortájt kiűzött S.-i zsidók számát is. S. városa 1526. az ottani zsidók nagy száma miatt panasszal fordult Ferdinándhoz, ez a nagy szám azonban öt-vagy hatszáz lehetett mindössze, ha tekintetbe vesszük, hogy a mohácsi vész idején S.-ból is számosan megszöktek, azonkívül pedig a zaklatások miatt sem várták meg mindnyájan végleges kiűzetésüket s már korábban önként távoztak A S.-i zsidó község középnagyságú volt és az 1517. Kivetett  taxa extraordinariá -hoz 80 forinttal járult hozzá. Az 1406 és 1450 közötti időben a pozsonyi és a S.-i zsidók hitközségo volt a legtekintélyesebb és egy időben a vezérszerep a S.-i zsidóknak jutott. De sok zaklatás között fejlődött a hitközség és így tartott ez a mohácsi vészig. A végzetes vereség után, amikor a türelmetlen katolikusok vették kezükbe az ország kormányzását, a zsidók helyzete   nagyon rosszra fordult Magyarországon. 1526-ban hosszas huzavona után a S.-i zsidók királyi dekrétummal   örök-időre  kiűzettek a városból, ahová csak a XVIII. sz.-ban kezdtek visszatérni. A S.-i zsidóság vallási életéről e korból kevés történelmi adat maradt ránk. Kétségtelen, hogy S.-ban virágzó hitközség volt, amely egy színvonalon állott a  két legnagyobb hitközséggel, a budaival és a pozsonyival. A zsidókat kiűzetésükkor ki is rabolták és a héber pergamenteket bekötési tábláknak használták fel, amelyekből néhány még ma is megvan a S.-i levéltárban. Ezekből kitűnik, hogy a zsidók Talmuddal és a Biblia exegesisével foglalkoztak és tanulmányozták Maimonidesz törvénykönyvét is. Természetesen egyházi intézményeik is voltak. 1379-ben két rituális fürdőről van tudomásunk. 1440 óta többször említtetik a zsinagóga, amely az Új-utcában volt.  Ez az utca volt a zsidók utcája. Tudós rabbik álltak a hitközség élén. Körülbelül a XIV. sz. végén élt Meier rabbi, akire a Minhógim szerzője, mint kiváló tekintélyre hivatkozik. A XV. sz.-ból ismerjük Kálmán rabbit, Gedl rabbit, Jákob rabbit és Juda rabbit. Utóbbit a XIV. sz. egyik történetírója, a Salselesz Hakabóló szerzője, mint az askenáz országok egyik nagy tudósát említi. Valószínű, hogy ezek tanházakat is tartottak fenn, erre azonban nincs bizonyíték. A mai zsidóság története 1840. kezdődik. Azelőtt is laktak néhányan a városban, de csak titokban, mint  megtürtek  és nem végeztek semmi közösségi munkát. 1840-ben az országgyűlés megnyitotta a zsidók számára a szabad királyi városokat és ekkor kezdetét vette a zsidók letelepedése S.-ban. Érdekes jelenség, hogy legtöbben Lakompakról, Kis-Martonból, Kaboldról, Német-Kereszturról és Nagy-Martonból jöttek, ahová őseik tulajdonképpen S.-ból kerültek az 1526-i száműzetés alkalmával. A S.-i városi tanács a tradíciókhoz hűen ismét áskálódott a zsidók ellen, de ezúttal teljesen eredménytelenül. A zsidók száma állandóan növekedett. Eleinte a beköltözöttek nem tömörültek külön hitközségbe, hanem annak a hitközségnek kötelékében maradtak, ahonnan elkerültek és csak  vallási társulatot  létesítettek. Ez minden tekintetben nehézségeket okozott, de leginkább a temető és az iskola hiányát érezték. 1850. temetőhelyet kérelmeztek a várostól, amit azonban a tanács nem adott meg.  1852-ben magániskolára való engedélyt kértek; ezt meg is kaptak, de a létrejött iskola kezdetben nagyon gyengén működött. Az utolsó zsidóellenes zavargások 1858. voltak, a kormány azonban szigorú parancsot adott ki és azonnal rendet teremtett. A zsidók most már zavartalanul élhettek és mindinkább érezhetővé vált az önálló hitközség alapításának szüksége. Horschetzky  Róbert, a vallásos gyülekezet elnöke 1857. kérvényt nyújtott be a hitközség alapításának engedélyezése végett és miután kimutatta, hogy hányan tartoznak a soproni községhez, megkapták az engedélyt s a. bizottság megalakult. Az  első elöljárók Horschetzky Róbert. Zappert Miksa, Meller Miksa, Kohn  Salamon és         Dux Mózes Áron voltak. Ekkor azonban temető, rabbi  éa állandó zsinagóga még mindig nem volt. Az ima-összejöveteleket különböző bérelt lakásokban tartották.  Miután 1862. a temető helyre vonatkozó kérelmet a városi tanács ismét visszautasította, a hitközség vezetősége elhatározta, hogy önerejükből fognak temetőt létesíteni. Összegyűjtötték, a szükséges pénzt és 1869. megvették az ú.n.  Leimsieder -telket, ahol a mai zsidó temető áll. Ugyanebben az évben alakult meg a Chevra Kadisa, amely ma Léderer Sándor vezetése alatt áll és 90 taggal bir. A hitközség már 1868. szükségét érezte egy lelkipásztornak és Alt Lázárt bízta meg, aki Rehberger A. dájánnal együtt végezte a rabbi-teendőket. Működésével azonban nem voltak megelégedve és 1872. elbocsátották. Ekkor a hitközség 20 évig rabbi nélkül maradt, ami azzal magyarázható, hogy a templom- és iskolaépítéssel volt elfoglalva és ez a munka minden erejét lekötötte. Az emancipáció (1. o.) utáni emlékezetes kongresszus következtében a tagok egyrésze kivált és megalapították az orthodox hitközséget. De az anya-hitközség sem fogadta el a kongresszusi szabályzatokat és megmaradt régi sta-tusquo-ante alapon. A templomépítés eközben nagyon lassan haladt s egy szerencsétlen véletlen jött a hitközség segítségére. Rosenfeld Jakab, a hitközség legnagyobb jótevője az Asehaf-fenburg melletti vasúti szerencsétlenségnél életét veszítette és a katasztrófa helyén végrendeletet készített, amelyben 20,000 forintot a soproni hitközség javára hagyományozott. Ebből az összegből és a tagok járulékaiból épült fel a mai templom 1876., amelyet nagy  ünnepélyességgel Jellinek Adolf bécsi rabbi avatott fel. 1884-ben befejeződött az iskola felépítése is. amelyhez 400 forinttal Széchenyi László gróf is hozzájárult. Az iskola mindinkább magyarosodni kezdett és 1893.rendszeresítették a magyarnyelvoktatást. A jótékonyság gyakorlását különböző, e célból alakult egyesületek végezték és végzik ma is. 1863-ban   megalakult a Nőegylet, később a Betegsegélyző Egylet, a szegény gyermekek felruházásával foglalkozó Fillér-Egylet és a szegény diákok támogatására szolgáló Deáksegélyző Egyesület. 1892-ben a rabbiszék betöltése végett meghívták Spira Jakab és Büchler Adolf rabbikat. Mindkét jelöltnek voltak párthívei és az ellentétek annyira kiélesedtek, hogy legjobbnak látták mindkettőtől elállni. A választást bizonytalan időre elhalasztották és csak 1894. tartották meg, amidőn szinte egyhangúlag megválasztották Pollák Miksát (1. o.), aki ma is a hitközség élén áll. A hitközség lélekszáma kb 1500, családszám 250 körül van, 308 adófizető taggal. Foglalkozásuk: 120 kereskedő. 8 nagykereskedő, 36 köztisztviselő, 30 magántisztviselő, 20 magánzó, 19 orvos, 17 iparos, 13 ügyvéd, 6 tanító. 4 nagyiparos, 4 vállalkozó, 4 mérnök, 3 más szabad pályán, 2 író, 2 katona, 1 gazdálkodó és 19 egyéb, 10 közadakozásból él. Évi költségvetés  32,906 pengő, amiből 30,000 pengőt hitéleti, szociális és filantropikus célokra költenek. Anyakönyvi területéhez tartoznak a soproni járás községei. Az iskola tantestülete Lantos Jakab igazgató, Hoffner Júlia és Weinberger Ernő tanítók. A világháborúban 356-on katonáskodtak és 23 hősi halált halt. A hitközség tagjai közül többeknek nagy szerepük van a gyáripar kiépítésében. A következő vállalatok vannak zsidók kezében: Hacker Lipót és Fia, Schwartz Viktor téglagyárak, Maier Leo. Eisenmann és Reisz, Walter Kürt textilgyárak, Jacobi Sándor szivarkahüvelygyár. A hitközség mai vezetősége: Pollák Miksa főrabbi, Schönberger Gusztáv elnök, ifj. Hacker Lipót és Mitzger Salamon alelnökök, Schiller Vilmos pénztárnok, Scheiber Samu, Strausz Jakab és Weisz Henrik templomgondnokok, Német Vilmos iskolaszéki elnök, Strasser Emil iskolaszéki alelnök, Kemenes Aladár hitközségi ügyész, Léderer Sándor és Kerpel Ignác iskolaépületi gondnokok, Nagy Ferenc, Krausz Mihály és Spitzer József előljárósági tagok, Horvát Rezső jegyző Az orthodox hitközséget a hitközségből 1873. kivált 48 tag alapította meg. Még a megalakulás évében rabbit választott a hitközség Grünwald Manó (1. o.) személyében, aki 55 év után ma is a hitközség élén áll. A hitközség első elnöke Pollák Salamon volt, akit Fuehs Vilmos, Gellis Miksa,  Frischmann Jakab, Wittmann Károly, Klaber Károly, Fuchs Jónás, Klaber Adolf, Klaber Ödön, Ullmann Henrik, Rosenberger Béla, Schiff  Ödön,  Friedmann Izidor, végül pedig Weiler Béla követett az elnöki székben. A kiváló és lelkes vezetőknek tulajdonítható, hogy a hitközség gyors tempóban fejlődött, tagjainak száma csakhamar megkétszereződött s olyan intézményei létesültek, amelyek gondosan őrködnek a hagyományok felett. 1874-ben létesült a Talmud Tóra iskola, amelyet a hitközség csak szubvencionál,  de magánosok  tartanak fel. A Talmud Tóra 1923. új, modern berendezésű hajlékba került, melyet Goldsohmied Szigfried kezdeményezésére önkéntes adományokból létesítettek. Az iskolának ma három tanítója van s növendékeinek száma 80. 1890 -91-ben épült a hitközség nagy temploma. A 23,800 forintos építkezési költséget a hitközség kölcsön útján fedezte.  1911-ben rituális fürdőt és pászkaházat épített a  hitközség,  ugyanakkor és ezután is többször próbált elemi népiskolát létesíteni, de nem sikertilt, úgy hogy a gyermekek a status-quo hitközség iskoláját látogatják. 1912-ben Klauber Győző nagy adománya segítségével külön temetőt létesítettek. 1917-ben alakult meg a jesiva,  amelynek Poser Simon a vezetője és hallgatóinak száma kb. 50. A hitközség intézményei : a Chevra Kadisa, melynek   elnöke Friedmann Vilmos, alelnöke Bienenfeld Benő, a Talmud Tóra, melynek elnöke  Goldschmied Szigfried, alelnöke Schischa Simon, a felnőttek talmudi   és   biblia oktatására szolgáló Sász Chevra, melynek elnöke Bienenfeld Dezső, alelnöke Fleischmann Samu, előadó rabbija Müller Lajos. Ezenkívül van még egy Nőegylet, melynek Schiff Izidorné az elnöke és Steiner Miksáné az alelnöke, egy Bikur Cholim beteg-segélyzőegyesület, mely Breuer Ignác elnöklete alatt működik és egy Tiferesz Bachurim egyesület, mely a héber kultúra ismertetését tűzte ki céljául. A hitközség tagjai közül Weiler Béla elnök városi ügyész, a társadalmi életben is előkelő szerepet játszik. Ipari vállalkozásokat létesítettek: Steiner József (téglagyár), Steiner Gyula és Emil (ugyancsak téglagyár); mindkét üzem nagyszámú munkást foglalkoztat. A hitközség 50,000 pengős évi költségvetéssel dolgozik, melyből 8000 pengőt fordít szociális és filantropikus célokra. A hitközség történetét Pollák Miksa írta meg: A zsidók története S.-ban c könyvében. A hitközség lélekszáma kb. 1100, a családok száma 225, adót 209-en fizetnek. Foglalkozás szerint: 12 nagykereskedő, 1 tanító, 124 kereskedő, 2 ügyvéd, 2 munkás, 4 nagyiparos, 1 orvos, 16 magántisztviselő, 2 vállalkozó, 14 iparos, 12 magánzó és 19 egyéb. A hitközség mai vezetősége : Grünwald Manó főrabbi, Weiler Béla elnök, Schischa Simon alelnök, Feigelstock Mór pénztáros, Friedmann Izidor ellenőr, Müller Fülöp és Goldschmied Ede templomi elöljárók.                                                                                                             Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 4553 .cimszó a lexikon 498 . s köv. oldalán.