14542.htm       CIMSZO:        Somogyi          SZEMELYNEV          Somogyi Béla   SZOCIKK:     "Somogyi, 1. Béla, szocialista politikus és publicista, szül. Halastón (Vas vm.) 1868 máj. 16., meggyilkolták Budapesten 1920 febr. A munkásság és polgárság gyásza mellett a Kerepesi temetőben helyezték nyugalomra. S. szegénysége miatt tanítói pályára lépett s előbb Felsővisón volt tanító, de már ekkor munkatársa a szocialista lapoknak, majd 1897 óta a Népszava és Volksstimme szerkesztője.Később kémia természettudományi szakos középiskolai tanári oklevelet nyert s a főváros felső keresk. iskoláiban tanított publicisztikai munkássága mellett. 1906-ban ala pította az Uj korszak c. lapot és megszervezte a Magyarországi Tanítók Szakszervezetét. 1919-ben a Beniczky-kormány balratolódásakor önként ott hagyta állását s tagja lett a forradalmi munkás tanácsnak. A proletárdiktatúra alatt S. nemcsak államtitkári, hanem egyszerű tanári fizetését sem vette fel s inkább nyomorgóit, de később mégis állásától fosztották meg. A diktatúra bukásakor a fővárosban maradt és szerkesztette a Népszavát, abban a higgadt tónusban, amely egész működését jellemezte. S.-t a munkásság mártírjának tekinti, nem csupán Magyarországon, hanem az egész világon. Rendkívül kiterjedt irodalmi munkássága a nép nevelésére irányult. Számos füzetet írt világos tiszta stílusban; ezek: A több termelés könyve, vagy a kisgazda tudománya (1916); Mi baja a magyar népnek? (1912); A keresztény szociális népámítás (1917); A keresztényszociális néppárt programja (1918). Ezeken kívül lefordította Bebel és Lassalle több munkáját magyarra."                          Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 4542 .cimszó a lexikon 796 . oldalán van.