14497.htm       CIMSZO:        Siofok                         SZOCIKK:     Siófok, nagyk. Veszprém vm. 3150 lak. A (kongresszusi) zsidó hitközség nem nagy múltra tekinthet vissza. 1860-ig csak két zsidó család lakott S.-on, Muth Mátyás regálbérlő és Braun Sámuel szatócs családja. Muth Mátyásnak öt fia (Mór, József, Simon, Ádám és Sándor) megnősülvén, ugyancsak S.-on telepedett meg s az ő családjaik vetették meg a hitközség alapját. De 1860-tól kezdve, a Déli vasút megnyitása után, minek következtében S. lett a vidék kereskedelmi gócpontja, gyors egymásutánban telepedtek ide más zsidó családok is, úgy, hogy két év múlva, 1862-ben, már meg is alakult a hitközség. A Balatonkajári rabbikerülethez tartozó hitközség első rabbija Dessauer Mór, első elnöke Fleischmann Ignác kereskedő volt, akiknek buzgó és agilis vezetése alatt gyors tempóban tekintélyessé fejlődött a hitközség. A hívek lelkes áldozatkészségére mi sem jellemzőbb,  minthogy mindjárt a hitközség megalapításának évében  kéttanerős  magyarnyelvű népiskolát nyitottak, mely kezdetben bérházban volt elhelyezve, de 1874. saját hajlékába költözött. Az iskola most három tanerős és negyvenöt éven keresztül Rónai Adolf, a jelenlegi hitközségi jegyző volt vezetőtanltója. 1869-ben templomot, majd hivatalnok-lakásokat és rituális fürdőt épített saját erejéből a hitközség. Chevra Kadisája 1863-ban alakult. Van ezenkívül Nőegylete Freud Imréné vezetése alatt és Leányegylete, melynek Schiffer Paula az elnöke. S.-ról származik Kálmán Imre (1. o.), a világhírű operettszerző. A kicsi, de viruló hitközség lélekszáma 360, akik 109 családban élnek s közülük 122-en fizetnek adót. Ezek között 1 gazdálkodó, 40 kereskedő, 36 iparos, 4 orvos, 1 ügyvéd, 3 köztisztviselő, 5 magántisztviselő, 2 tanító, 18 magánzó és 6 egyéb. A hitközség 10,956 pengős évi költségvetéssel dolgozik, illan tropikus és szociális célokra 450 pengőt költ évente. A hitközség számos tagja vett részt a világháborúban, akik közül 11-en hősi halált haltak. A hitközség jelenlegi vezetősége : Grosz Farkas rabbi, Hirsch Mór elnök, Rabin Zoltán másodelnök, Friss Emil iskolaszéki elnök, Rónai Adolf jegyző, Freud Imre pénztáros, Weinberger Mór templomelőljáró és Büchler Mór gondnok                            Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 4497 .cimszó a lexikon 792 . oldalán van.