14432.htm       CIMSZO:        Semá                           SZOCIKK:     "Semá (h), a zsidó liturgia egyik legismertebb része, amely több szakaszból áll, valamennyi a Pentateuchusból való. Három szakasza így oszlik meg: I. Mózes ötödik könyve 6. fejezet 4-9. versek. II. Mózes ötödik könyve 11. fejezet 13-21. versek. III. Mózes negyedik könyve 16. fejezet 37-41. versek. Napjában mindhárom szakaszt kétszer mondják, a sacharisz és maariv imánál. Az első két szakasz a tefillin és mezuzo, a harmadik a cicisz (1. o.) törvényét tartalmazza. Ezért helyezik el az első két szakasz szövegét pergamenttekercsen a tefillinbe és mezuzóba. A S. első (I.) szakaszát a lefekvés előtt való imában is elmondják. Az első rész első és második verse között a következő benedikciót mondják : ""Dícsértessék uralmának fenséges Neve mindörökké"". Ezt az egész esztendő folyamán halkan, jomkippur napján azonban hangosan kell elmondani. Ha az imát otthon és nem a közösségben mondják el, akkor ezzel a három szóval vezetik be : El melech neemon =Fenséges király az Isten. A közösségben az utolsó szakasz két utolsó szavát, ([Ani] Adonój elohéchem = Én vagyok a Örökkévaló, a ti Istenetek) a következő ima első (emesz = igaz) szavával együtt megismételik te hát így : Adonój Elohéchem emesz. Az ismétlés a gyülekezetben el nem mondott három bevezető szót pótolja. (E három szót is számításba véve a S. 248 szót számlál és az ókori anatómia szerint az ember teste is ennyi tagból áll. E magyarázat és számítás természetesen kabalisztikus tartalmú) A S. első mondata ""Halljad Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az örökkévaló egyetlen egy"" hit vallomás jellegével bír s így külön szerepet kapott a liturgiában is. A Tóra kivételénél szombat és ünnepnapokon, a muszaf imánál, a jom-kippuri és a jom-kippur-kótón (1. o.) liturgia befejezésénél is elmondják ezt a hitvallomást. Hitvallomás szerű tartalma folytán a középkori vértanuk e szóval ajkukon léptek a máglyára. A hitvallomás első ket szava (S. liszroél) indulatszóként is él a nép nyelvén, leginkább akkor, ha valami meg ijeszti, vagy csodálatba ejti."                                  Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 4432 .cimszó a lexikon 783 . oldalán van.