14371.htm       CIMSZO:        Schwab           SZEMELYNEV          Schwab Oroszlán (LöW)         SZOCIKK:            Schwab Löw, pesti főrabbi, szül. Kruknauban (Morvaország) 1794 márc. 11., megh. Budapesten 1857 ápr. 3. Tanítványa vol, Nikolsburgban R. Benet Mordechainak, majd Szófer Mózesnak Pozsonyban. Egymásután lett rabbi Gewitschben, Prossnitzban és 1836. Budapesten. Nagy műveltségű, amellett a hagyományokhoz szigorúan ragaszkodó tudós volt. Felsőbb matematikával és filozófiával is foglalkozott. Mint teológus konzervatív volt. A szertartásban csak éppen annyi reformot engedélyezett, amennyi elkerülhetetlenül szükséges volt. Az első rabbi volt Morvaországban, aki irodalmi német nyelven prédikált és aki az esketési szertartást templomban végezte. Rövid pesti működése alatt megalapozta a zsidó kórházat és a dohány-utcai templomot. Jelentékeny része volt a zsidó emancipációs törekvésekben s e tekintetben publicisztikai tevékenységet is fejtett ki. Petíciót nyújtott be a vidéki zsidóság nevében az országgyűléshez és a támadásokat külön iratban azonnal megcáfolta. Egyik vallás-erkölcstani pedagógiai müve félszázadon át nagyon népszerű volt: Emlékeztetés a vallásban nyert oktatásra az iskolából kilépő izraelita ifiúságnak ajándék gyanánt (1846, németül is). Több hitszónoklata is megjelent, így a szegedi templom felszentelést beszéde : Das Gotteshaus und die Himmelspforte c. (1846). S.-nak nagy része van a Magyar Izraelita Kézmű és Földimívelő Egylet létrehozásában és a reformtörekvések mérséklésében. Amint a zsidóságnak, úgy az egész magyarságnak is lelkes szószólója volt a szabadságharc alatt és után. Ezért 1849. letartóztatták és 12 hétig fogságban tartották az Újépületben. Vallásossága, műveltsége, kitűnő or-ganizáló képessége és főpapi magatartása következtében nagy tiszteletnek örvendett országszerte.                               Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 4371 .cimszó a lexikon 776 . oldalán van.