14322.htm       CIMSZO:        Schlesinger       SZEMELYNEV          Schlesinger Ignác         SZOCIKK:     "Schlesinger Ignác, orvos, a Pesti Izr. Hitközség elnöke, szül. Pozsonyban 1810., megh. Pesten 1849 aug. 22. tüdővészben. Pesten nevelkedett és itt járt gimnáziumba, az egyetemet pedig Bécsben végezte, ahol 1832. orvosdoktori oklevelet nyert. Azután a kőszegi zsidó hitközség orvosának hívták meg s u. o. városi és kórházi főorvos lett 1833. Két év múlva Pestre költözött s itt kiterjedt orvosi tevékenysége mellett 1842. részt vett a Magyar Izr. Kézműves és Földmívelő Egylet (Mikéfe) alapításában és az egylet első titkára lett. 1843-ban kezdeményezte a Magyarító Egyletet. 1848. a Pesti Izr. Hitközség elnökévé választotta s azonkívül tagja lett annak a küldöttségnek, amely a zsidók érdekeit volt hivatva képviselni az 1848-iki nemzetgyűlésen. A szabadságharc alatt tábori kórházakban fejtett ki nagy tevékenységet, bár ő maga halálos betegségben szenvedett. A budapesti orvosegyesület alapító, a párisi orvosegyesület levelező tagja volt. S. nagyarányú tudományos működést is fejtett ki s tanulmányai részben az Orvosi Tárban jelentek meg 1838-47 közt, részben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Munkálataiban (1847), az Első Magyar Zsidó Naptárban (1848). Önálló formában a köv. művei jelentek meg: Dissertatio inaug. medica de hemicrania solari (1832 Viennae); Medizinische Topographie der Kön. Freistádte Pesth u. Ofen-Pesth 1840), mely utóbbit a pesti egyetem orvosi kara száz arannyal jutalmazta meg."                           Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a 4322 .cimszó a lexikon 772 . oldalán van.