14060.htm CIMSZO: Reform-zsidóság SZOCIKK: Reform-zsidóság, A Mendelssohn működését követő időszak azon mozgalmának elnevezése, mely a zsidók politikai egyenjogúságának elnyerésén kívül vallási, különösen pedig istentiszteleti újításokra törekedett s e tekintetben messze túlment azon a határon, amelyet a liberális zsidóság aránytalan nagy többsége bárhol követett volna. A R. keletkezési helye Németország, de már igen korán átszármazott az Egyesült-Államokba, újabban pedig Londonba is. Mindenütt csupán kisszámú frakciót alkot a zsidóságon belül s hitközségeit az anyahitközségtől seholsem különíti el, kivéve Amerikát, ahol csakis különálló hitközségek vannak. De még elkülönültségében is a zsidóság más törekvéseiből sohasem vonja ki magát s működése kizáróan szertartási önállóságra szorítkozik. Eredetileg a ghettó összes hagyományai, de éppen úgy az eredeti zsidó hagyományok ellen is fordult és az istentisztelet modernizálására, a liturgia megrövidítésére s a kegyszerek mellőzésére törekedett. Ilyen alapon hagyta el pl. Magyarországon Chorin Áron (l. o.) aradi rabbi a Kol Nidrét, melyet Zsoltárral pótolt. Ezt valamennyi reformközség temploma megfontolatlanul követi. Éppenígy elhagyták a babiloni korszakból eredő arameus nyelvű imákat, továbbá a liturgiába kegyeletből felvett, de korántsem kötelező pijutokat, a középkori üldözések alatt szerzett vallásos költeményeket. Ehelyett a szónoklatnak, az orgona mellett működő vegyesénekkaroknak az anyanyelven elmondott imáknak juttattak nagyobb szerepet. Ők vezették be a konfirmációt, de néhol a szombati istentiszteletet vasárnapra helyezték át (Berlin R.-a templomában) s a rituális vágást, valamint a tisztátlannak minősített állatok élvezetének tilalmát mellőzték. Egyik főcéljuk volt a világi és modern ismeretek megszerzése s a teológusok modern kiképeztetése. A harmincas években még nem állandósultak meg későbbi és szórványosan jelentkező túlzásaik (l. alább) s éppen ezért a modern zsidó teológusokat is híveik közé számították, úgyszintén a világiakat; előbbiek közt voltak Zunz, Chorin, Holdheim, Geiger A., Phillipson L, stb. ; utóbbiak között Riesser Gábriel, a német zsidóság emancipációjának előharcosa, Jost, a történetíró stb. Az első reform-hitközségek, amelyek önálló templomot létesítettek, Hamburgban, Frankfurtban, Berlinben voltak. De az egész németül és az országuk nyelvén beszélő zsidóság körében, mindenütt reform-községnek minősítették azokat, amelyeknek templomaiban élőnyelvű hitszónoklatot tartottak, így a bécsi és pesti, a nagykanizsai és szegedi stb. templomokat is. Nézeteik a reform-zsidókat korán ellentétbe hozták nem csupán az ortodoxiával, mely természetesen egészében elvetette azt, hanem a tradíciókat tisztelő modern zsidóság kiválóságaival is. Egyik legjelentékenyebb ellenfele a mozgalomnak Frankel Zachariás, a breszlaui rabbiszeminárium első rektora, a kiváló zsidó teológus volt s működőse a R.-gal szemben a legmélyebb hatású volt. Orthodox részről a modern tudással nagymértékben rendelkező Hirsch Samson Raphael és Hildesheimer Izrael rabbik küzdöttek eredményesen a reformmozgalom ellen, de különváltak attól a progresszív zsidóság legkiválóbbjai, így Geiger, PhiIlippson, Jellinek stb. is. A R. mozgalmának első fázisa azzal az eredménnyel járt, hogy a zsidóság majoritása éppen a középutat választotta és számos, külsőségekre vonatkozó szokást átvett ugyan a R.-tól, de anélkül, hogy akár az istentiszteletben a liturgián, akár a tradíciókon lényegesen változtatott volna. A középúton haladó zsidó majoritás templomaiban ugyan világszerte az anyanyelven tartják a hitszónoklatokat, a zsinagóga külső és belső ünnepélyességét igyekeznek esztétikai szempontból is növelni, de a R. túlzásait mindenütt elvetik s a liturgiából is csupán a kötelező erővel sohasem bíró részeket hagyják el. Az eredeti különbségek közt, amelyek szellemileg megvoltak, igen fontos a Palesztina visszaszerzését remélő s a nemzeti Messiást váró orthodox zsidóság álláspontja, amellyel szemben a R. kizáróan a saját hazáját akarta lelkileg is szolgálni. Ezért kezdetben a R. a liturgiából mindazon részeket törölte, amelyek a Messiás eljövetelére céloztak. Éppenígy elvetették az egész szóbeli hagyományt, mint elavultat s vele együtt a mózesi törvények legnagyobb részét, a zsidó tudományos iratok helyébe pedig a modern filozófiát tették. Annál inkább jellemző, hogy ezeket a kísérleteket a R. tartósan seholsem tudta megvalósítani, főképpen nem a szombat áthelyezését. A messianizmus hitét sem tudta eliminálni, mert a XIX. sz. végén jelentkező cionizmus a R. táborából feltűnő sok kiválóságot hódított így Herzlt magát, Nordant, Fr. Oppenheimert. Oppenheimer állásfoglalása annál jellemzőbb, mert atyja, Julius Oppenheimer oly reform hitközség rabbija volt, amelyik az összes rituálékat elvetette, s a szombatot vasárnapra helyezte stb. Amerikában a cionizmus propagálói és apostolai sok esetben szintén a szélső R.-ból kerülnek ki. Itt még az is jellegzetes, hogy sok kiváló zsidó teológus éppen a R.-hoz tartozik. A R. tanai röviden abban foglalhatók össze, hogy az a zsidóságot adottságnak veszi, nem pedig veleszületett, kötelező erővel bíró hitnek; elveti a dogmatizmust, illetve azt, amit ő ennek vél, miután a zsidóságnak a monotheista hitbevalláson kívül más dogmája nincs; elveti a messiási hitet s a zsidóságot, amely igazságosságot és az egész világon jótékonyságot gyakorol, a próféták utódainak és a messiási gondolat megtestesülésének tartja. Ez alapon a tökéletességre való törekvés s a józan földi élet a zsidóság célja. Eszerint megtartja a zsidó Egy-Isten hitét, minden dogmatikus magyarázat nélkül, hisz Izrael kiválasztottságában s miután a kaszt-papságot elveti, a papok-népében; hisz abban, hogy éppen azért mert kiválasztott nép (l.o.), morális kötelességeit fokozottabb mértékben kell teljesítenie; hisz az emberek tökéletes egyenrangúságában isten előtt; nem tekinti a góluszt, a diaszpórát isteni csapásnak, hanem a Gondviselés akaratának, mely Izraelt közelebb hozta a többi népekhez,- Izrael történetének végcéljául pedig nem a nemzeti újjáéledést, hanem azt a tökéletes harmóniát tekinti, melyben Izrael isten szeretetében a többi emberiséggel egyesülten működhetik; elveti a R. a veleszületett bűn gondolatát, mely egyébként távolról sem zsidó dogma, hanem éppen a pauliánus-keresztény egyházaké; elveti a cirkumciziót s a házassági jognak szerinte elavult szabványait. Ezen az új hitvalláson és a fentmondott liturgiái újításon kívül a jelenleg főképpen Amerikában nagy számmal levő szélső reformzsinagógák feltűnően és csodálatosan erős zsidó érzésű liturgiáiban még több újítás szerepel; ilyenek : az áldozási szimbólumot tartalmazó muszaf-ima pótlása bűnbánó Zsoltárokkal, a Tóra felolvasás nem szakaszonkint, hanem egyhuzamban és felhívások nélkül történik; továbbá megszüntették a templomokban a nők elkülönítését, a duchant, vagyis a papi (kohanita) áldást és a minjant, a tíz hívőhöz kötött istentiszteletet, a talliszt, tefillint és kittelt. Az almemer a frigyszekrény közvetlen közelében van. A péntekesti istentiszteletet szigorúan megtartják s amely reform-zsinagógák vasárnap is tartanak ünnepi istentiszteletet, azok sem hagyják el azt. Az újítás arra törekszik, hogy gyakrabban tartsanak ájtatosságokat s ebben alkalmazkodnak a polgári szünetekhez, anélkül, hogy a szombat szent jellegét elvileg csökkentenék. Az amerikai Egyesült Államokban hatalmas zsinagógáik vannak, így New-Yorkban, Baltimoreban, Cincinnatiban, Chicagóban s más városokban. Az ottani R. a zsidóság minden filantróp ügyében a legmesszebbmenő módon tevékenykedik. Létezésük a negyvenes évekig megy vissza s első kimagasló vezéreik a németországi származású Einhorn Dávid rabbi, az oroszországi Lilienthal rabbi, a magyarországi Isaac Wise newyorki és Szold (l. o.) baltimorei rabbik voltak. Liturgiájukat Einhorn D. állította össze, majd Szold pótolta. A nők része a mozgalomban igen jelentékeny. Jelenlegi kimagasló egyéniségei közt több kiváló teológust is látunk, így Emil J. Hirsch rabbi, chicagói egyetemi tanárt, a rabbinikus irodalom kiváló ismerőjét, Kaufmann Kohler rabbi, v. szemináriumi tanárt, perzsiai nagykövetet stb., Stephen Wise rabbit (l. o.), a mozgalom legjelentékenyebb vezetőjét. Németországban újabban erősödőben van a R., mely azonban továbbra is szigorúan megmarad az anyahitközségek keretén belül s csupán templomaiban válik külön. Magyarországon a negyvenes években, majd 1848. Horn Ede (l.o.) tábori lelkész kezdett reformmozgalmat,mely azonban rövidéletű volt. A nyolcvanas évek elején Stern Albert újpesti rabbi, kitűnő teológus próbálkozott a túlzó reform-iránnyal, de 1884. már le kellett mondania rabbiállásáról, mert saját hitközsége is idegenkedett a mozgalomtól. 1928 augusztusában a R. vezetői internacionális gyűlést tartottak Berlinben, amelyen Sir Claude Montefiore, londoni filantróp és jelentékeny zsidó teológus elnökölt; míg női részről a vezetést Lady Montagu látta el. A gyűlés a modern korhoz való teljesebb alkalmazkodás szükségességét hirdette, de arra a modern zsidóság tradícióhoz hű árnyalatait is meghívta. Az elmondottakon túlmenő különbségek itt sem merültek fel, sőt a kölcsönös közeledés és a R. régebbi túlzásainak elhagyása, másrészt a progresszív zsidóságnak a R. némely hasznos újításához való közeledési szándéka az eredmény. Ebben azonban sem a szombat, sem egyéb kimagasló tradíciók és vallási törvények elhagyása nem foglaltatik bent. Irodalom. Főorgánum a Reform Advocate 1891-től kezdve Chicagóban, szerk. E. G. Hirsch, ezenkívül számos más hetilap így a Jewish Times 1870-től, a The Jewish Reformer 1887-től kezdve, mindkettő New-Yorkban. Jost, Culturgeschichte zur neueren Geschichte der Israeliten von 1815 bis 1845 (1847) ; u. a., Geschichte des Judentums nnd seiner Sekten (III. 1859) ; A. Geiger, Jüdische geschichte von 1830 bis zur Gegenwart (1849); Holdheim, Geschichte der Berliner Reformgememde (1857); J. H. Ritter, Geschichte der jüdischen Reformation (Berlin 1865); S. Stern, Geschichte des Judentums von Mendelssohn bis auf die neuere Zeit (u. o. 1870); M. Le-in, Die Reform des Judentums (u. o. 1895); David Einhorn's Ausgewählte Predigten und Reden, ed. K. Kohler (New-York 1879) ; Ner Tamid (Katechismus, 1865 Philadelphia) ; Samuel Hirsch, Die Reform im Judentum (Leipzig 1843) ; Claude Montefiore, Liberal Judaism (London 1904); K. G. Hirsch, The Originality of Judaism (Cinncinati 1904) ; Kaufman Kohler, Backwards or Forwards? (New-York 1885); E. Schreiber, Reform Judaism and its Pioneers (1892); S. Bernfeld, Juden und Judentum im neunzehnten Jahrhundert (Berlin 1898); J. H. Ritter, Die Jüdische Reform, gemeinde zu Berlin (u. o. 1902) ; D. Phillippson, The Beginnings of the Reform Movement in Judaism (Jew. Quart. Rewiew. X., XV.- XVII). Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 4060 .cimszó a lexikon 735 . s köv. oldalán.