13727.htm CIMSZO: Orvostudomány SZOCIKK: Orvostudomány. A zsidó vallásnak a vértisztaságra vonatkozó intézkedései, valamint mindazok a higiénikus rendszabályok, amelyeket a mózesi könyvek és a Talmud megörökítettek, bizonyítják, hogy az orvostudomány terén a zsidók már az ókorban is tevékenykedtek. Az orvosok, ellentétben más keleti kultúrnépekkel, a zsidóknál nem a papok voltak, s kuruzslók sem voltak a papok közt. Egyébként Mózes a papoknak csupán az erkölcsök felett való őrködést jelölte ki s a járványok és ragályok alkalmával való felügyeletet. A zsidók józan felfogását az orvosok szükségességéről legjobban visszatükrözteti Szirach (38. 1—12): «…fiam, ne hanyagold el betegségedet, hanem mutasd meg az orvosnak s ne válj el attól, mert szükséged van rá ...» Külön feljegyzésre méltó, hogy a Szinhedrion Bész-dinje bizonyos bűn esetekben orvosi véleményt kért ki beidézett orvosoktól. Az orvos héber elnevezése rofe volt, a véleményadásé umdéna (Szanhedrin 78a; Gittin 12b). Testi büntetést csupán orvosi felügyelet alatt hajtottak végre (Makkot 22b). Hogy a kuruzslást kiirtsák, a talmudi korban sem volt szabad orvosi praxist folytatni, csupán annak, akinek a helyi bírói hatóságok engedélyt adtak arra (Bába Batra 21a ; Mákkot 20b). Minden község kötelességszerűen legalább egy orvost tartott. (Szanhedrin 17b). A talmudszerzők közt számos kitűnő és elismert orvos volt. Ezeknek tudománya a tradíción, a boncoláson, a betegségek megfigyelésén és állatokon végrehajtott kísérletezésen alapult. Az ügyes orvosok milyen népszerűek voltak Judaeában, bizonyítja az a rendelkezés, mellyel a háztulajdonosok eltiltották bérlőiket attól, hogy albérletbe adják helyiségeiket orvosoknak, mert a páciensek nagy lármája miatt az ilyen ház kellemetlen (Bába Bátra 21a). Az orvosokat aránylag jól honorálták, egy egykorú zsidó közmondás szerint pedig «az olyan orvos, aki nem fogad el semmit, az nem is érdemel semmit» (Bába Káma 85a). A Talmud és Misna számos orvostudományi dolgot tartalmaznak, de összefoglaló orvostudományi traktatusa nincs, s így nem tudhatjuk pontosan, milyen fokon állott az ókori zsidó orvosok tudománya. Említést egyébként maga a Misna tesz egy elterjedt ókori zsidó orvosi könyvről, melynek címe Széfer Refuót volt s amelyet a tradíció Salamon királynak tulajdonított (Pesz. 4. 9); azonkívül a Talmud említ egy farmakológiai könyvet is, melynek címe Megillat Sammanim volt (Jóma 38a), de egyik sem maradt meg. Hogy mily rendkívüli figyelemmel kísérték a régi zsidók az emberi szervezet működését, azt elsősorban a .Bibliában előforduló rengeteg kifejezésből látjuk. Ezekből anatómiai fogalmaikat is megállapíthatjuk. Még a hasonlatok és allegóriák is telve vannak anatómiai képzetekkel (Genes. 32. 25—32; Exod, 28—29; Levit. 1. 14-16, 5. 8 ; Deuter. 32. 10 ; Jerem. 9. 17 : Ecclesiastes 12.2b; Jób 10. 9—11). Kétségtelen, hogy az alexandriai korban a görögöktől sokat tanulhattak a zsidó orvosok éppen az anatómia terén, mert a Talmud ily irányú ismeretei igen nagyok, mint az néhány példából kitűnik: a rabbik a Talmudban az emberi szervezet 248 féle csontjáról tudnak, ezek közül 40 az alsólábszár, 6 térd, 3 medence, 11 csigolya, 30 kéz, 2 kar, 2 könyök, 4 vállcsont; azonkívül 9 fej, 8 nyak, 5 porc, 6 mellcsont. Természetesen a fogalmak korlátozva voltak az ókorban, de az újkor első fele sem volt még fejlettebb e tekintetben és a tudomány nélkülözte még azokat a kifejezéseket, amelyeket a Talmud nyelve sem tud kifejezni pontosan. így pl. azt látjuk, hogy az ín, ideg, sőt néha a véredény is ugyanazon egy szóval (gidim) van kifejezve. Főképp a Bekorót, Chulin, Oholót és Nidda traktátusok foglalkoznak anatómiával és fiziológiával. Név szerint a Talmud egy Theodos nevű zsidó orvost említ, mint osteológust (Nazir 52a). Biológiai ismeretekről is tudunk (Chulin 93a, 59a, 55b). A Talmudból tudjuk, hogy ismerték a mirigyek szerepét (Ab. d' R. N. 31.) és pontos helyét (Lev: Rab. 16.), az Achilles-inat, a pharynxot, az esophagust és larynxot (Chul. 43a), a pylorust és peritoneumot. A gyomor működését és a máj szerepét meglepően jól látták, különösen korrekt a has szerveinek leírása (Tamid 31a), a vesét és lépet is többször említik szabatos meghatározással. Részletesen foglalkoztak a tüdővel és szívvel (Tamid 50a, 93b, 47a, 46a; Chulin 45b). Az agyat a Biblia nem említi, de a Talmud ezzel is foglalkozik (Chulin 45a), a Zóhar pedig részletesen tárgyalja: «A koponya három üreget tartalmaz, amelyben az agy van elhelyezve, az agyból harminckét út vezet ki s ágazik el a test minden részébe, összekötve azokat az aggyal (Zóhár a Levit. 26.-hoz). A genitáliákkal egész részletesen foglalkoztak anatómiai és higiénikus szempontból is. Erről számos talmudi hely tanúskodik (Bek. 40a; Chulin 45a és b, 93a; Jebámot 75a; Jerus, Jebám. 1—2 ; Nidda 66b, 18a, 17b, 41b; Sabbat 64a, Ar. 7a). A Talmud embriológiával is foglalkozik. A foetus a hatodik hét végére formálódik (Nidda 25b) s Aba Saul, aki főképp embriológiával foglalkozott, azt ajánlja, hogy az embriót nem vízben, hanem olajban és napfénynél kell megvizsgálni. R. Sámuel, egy másik embriológus azt mondja, hogy a negyedik hó vége előtt nem lehet megállapítani a nemet, ami egyébként a modern embriológusoknak is a véleményük. A természetellenes embriókról és újszülöttekről is van feljegyzés a Talmudban. A halva született csecsemőt alaposan tanulmány tárgyává tették (Nidda 23b, 24a, b). A menstruálás processzusa részletesen le van írva (Nidda 11. 8). A rabbik voltak azok, akik először ismerték fel, hogy a betegségek a belső elváltozások külső szimptómái. Ezt abban az időben még Hippokratész sem látta, csak később fedezte fel Galenus. A rabbik valósággal kényszerítve voltak patológiával foglalkozni, mert a tisztátlan húsra (teréfo) vonatkozó tilalmak miatt a levágott állatok vizsgálat alá kerültek és azokat máig is megvizsgálják. Különösen a tüdők patologikus elváltozását szemlélték; a tüdő vörös színét hyperemiának (Chulin 47b) tartották, de ezt még nem minősítették tisztátlannak, viszont a kék és világos-zöld tüdőt veszélyesnek (u.o.), a feketét pedig felbomló állapotban levőnek tartották s tudták, hogy abból normális tüdő nem lesz; a világossárga tüdőt is veszedelmesnek minősítették stb. A tüdővel és vérrel rendkívül részletesen foglalkoztak a talmudi korban, aminek fő oka a tisztasági törvényekben és a fajtisztaság megóvásában keresendő. A Talmud (Chulin 51a) leír egy diagnózist, melyet egy juhon állapított meg Rabina s amely a juh felboncolása után igazolódott be. Ez az egyetlen post mortem beigazolódott diagnózis az egész ókorból, amiről tudunk. A szív és máj, a gerinc, a belek stb. patologikus elváltozásairól is részletesen tudtak a zsidó orvosok. Feltűnő, hogy már a Biblia sokféle sebről tesz említést: gyulladás, tályog, genny, seb meg vannak különböztetve. A bibliai korból csak egyféle sebészeti beavatkozásról tudunk, a cirkumcíziónál. A kasztrálás szigorúan el volt tiltva (Deuteron. 23. 1). A talmudi korban a sebészet igen magas fokot ért el s némelyik orvos egyenesen ebben specializálta magát. A sebészeket ummánim-nak nevezték (Szanhedrin 91b). Operáció közben a ruha felett külön kötényt tartottak (Kelim 26. 5); voltak különböző sebészeti műszerek (Kel. 13. 2) és érzéstelenítő, azaz mámort okozó folyadék alkalmazásáról is tudunk. Ezt szamé de-szintó-nak nevezi a Talmud (Bába Mecia 83b). Az érvágást ötven éven felül sűrűn alkalmazták s ezt túlságba vitték. Nagyon vigyáztak a tisztaságra operáció után is (Sabbat 129a); tudunk műfogakról. melyeket aranyból és ezüstből készítettek (Sabbat 65a; Nedarim 66b); súlyosabb amputálásokról és trepanálásról is tudunk (Keritot 66a; Semahot 28 ; Sabbat 66a), úgyszintén a lép sikeres kimetszéséről is (Avoda Zára 44a): az anyaméhtükör használatát is ismerték (Nidda 66). Az V. sz. közepén élt utolsó tibériási patriarcháról, VI. Gamalielről Marcellus római orvos úgy írt, mint a lépfene gyógymódjának feltalálójáról. Az V. és VI. sz.-tól kezdve a zsidó orvostudomány egy ideig nem fejlődhetett, mert Honorius és Theodosius római császárok (V. sz.) és Kobad perzsa király a hivatalok gyakorlásától eltiltották a zsidókat, de az iszlám államainak megalakulásakor az eddiginél is nagyobb lendületet vett a zsidók orvostudománya. Előbb bebizonyíthatóan a zsidók voltak a mohamedánok tanítói az orvostudományban s vezető szerepüket később is megtartották. Tudjuk, hogy számos kalifa háziorvosa zsidó volt; így Messer Jawait 883-ban a bassorai kalifa orvosa volt és szír nyelvből régebbi orvosi munkákat lefordított arabra, míg Isaac b. Amram önálló művet írt a mérgezésről és a mérgek hatásáról a VIII. sz.-ban. A Hárun-al Rásidtól alapított bagdadi egyetemen Josua ben Nun (800 körül) volt az orvostudományok tanára. Egészen a XIV. sz.-ig megőrizték a zsidó orvosok az iszlám országaiban vezető szerepüket a Keleten. A zsidó orvosok Alexandria, Kairó, Kairaan és Bagdad orvosi iskoláiból kerültek ki. Egyik hírneves zsidó orvosnak, Israelinek (IX. sz.) kitűnő orvostudományi könyvét latinra is lefordította már a XI. sz.-ban egy szerzetes a saját neve alatt, de 1515. Leydenben Opera Omnia Isaaci Judaei c. újból megjelent. A rendkívüli nagyszámú hírneves arab-zsidó orvos közül kiválik Maimonides, Szaladin szultán udvari orvosa, akinek fia, unokája és dédunokája is jeles orvosok voltak, ő maga orvosi iskolát alapított s tanítványai elárasztották az egész Keletet. Még jelentékenyebb szerepük volt a zsidó orvosoknak a nyugati kalifátus területén. Chaszdai ibn Saprut (X. sz.) udvari orvosból lett nagy vezír Cordovában és Juda ha-Levi is jeles orvos volt, úgyszintén Ábrahám ibn Ezra, a nagy exegéta. Zsidó orvosa volt III. Ferdinánd aragoniai, XI. Alfons kasztiliai és II. Jüan aragoniai királyoknak; ez utóbbinak szemészorvosa Ábrahám de Lerida volt. Az arabok kiűzésével az intolerancia is növekedett s a salamancai zsinati határozat nyomán 1412. II. Jüan kasztiliai király eltiltja a zsidókat az orvosi gyakorlattól. Portugáliában I. Ferdinánd, I. és II. Joao uralkodóknak voltak zsidó udvari orvosaik. Nagyobb hírre tett szert már a középkor első felében a salernói orvosegyetem. Kiváló zsidó orvosok fejlesztették naggyá ezt az évszázadokon át virágzó orvosegyetemet, amely a IX. sz.-tól kezdve az volt a Nyugaton, ami Bagdad a Keleten. Görög, héber és arab nyelven tanítottak itt és rendszeresen boncoltak. Az intézetben, megalapítása óta zsidó orvostanárok működtek s neveik sorrendjét is pontosan tudjuk. Híres volt köztük (Copho, a Compendium Salernitanum, az első orvosi enciklopédia szerzője. Egy másik, Faragot (1250 körül), Anjou Károly király udvari orvosa volt. Innen kerültek ki még Isaac, VIII. Bonifácius pápa, Angelus Manuele pedig IX. Bonifáciusnak udvari orvosa. II. Anjou Károlynak is zsidó orvosa volt. Hasonlóan híresek voltak a dél-franciaországi Narbonne és Montpellier zsidó orvosi főiskolái. Az exegétika mellett évszázadokon át itt művelték leginkább az orvostudományokat a XI. sz. elejétől fogva. Montpellierbon az egyetem orvosi fakultásának dékánja a XI. sz.-ban Jaakov Ha-kóton volt, a marseillesi Abba Mari pedig II. Frigyes császárnak volt udvari orvosa Nápolyban. Az Ibn Tibbon család, amely csupa kiváló hebraistából és exegétából állott, orvostudománnyal is foglalkozott. Egyikük, Machir ibn Tibbon, akit Profatius Judaeusnak hívtak a keresztények, 1306. a párisi egyetem orvosi fakultásának dékánja lett. Amikor a keresztények azt hitték, hogy eltanulták a zsidók orvostudományát, akkor a montpellieri főiskola is úgy járt, mint a salernói és bagdadi s 1246—54. zsinati határozatokkal eltiltották a zsidókat az orvosi gyakorlattól és a tanítástól, de 1350. a zsidó orvosokat visszahívták s közülük sokan udvari orvosok lettek. Angliában és Belgiumban is tudunk jelentékenynek tartott zsidó orvosokról a középkorban. Németországban rendkívül sok üldözésnek és vádnak voltak kitéve, mégis állandóan voltak zsidó orvosok, akik közül számosan az uralkodók és püspökök kezelőorvosai voltak. A XV. sz.-ban Frankfurtban egy zsidó orvosnő is működött. III. Frigyes császár orvosa zsidó volt. 1422-ben V. Márton pápa a zsidóknak megengedte az orvosi praxist, de már ugyanazon század végén a legnagyobb nehézségekbe ütközött annak gyakorlása, jóllehet a tilalmak dacára később is zsidó orvosuk volt maguknak a pápáknak is, így az inkvizíciót engedélyező IV. Sixtus, VIII. Innocentius, VI. Sándor, X. Leo, majd VII. Clemens pápáknak. Tudjuk pl. azt is, hogy X. Leo súlyos vérbetegségét kiváló zsidó orvosa, Lattes gyógykezelte. Jellemző, hogy a zsidók iránt kevésbé jóindulatú pápáknak is zsidó orvosuk volt már a régebbi középkorban is, így a XV. sz.-ban IV. Eugenius, III. Calixtus és V. Miklós pápáknak, előzőleg pedig több avignoni pápának. Itália volt a hazája a legjelentékenyebb zsidó orvosoknak, akik közül főbbek: Elia Delmedigo padovai egyetemi tanár (XV. sz.), Juda de Blanis, Abraham de Balnes, Theodorus Sacerdotti, Isaac Zarfati, Bonet de Lattes, Elia Montaldo, Medici Máriának és Sanchez, II. Katalin cárnőnek udvari orvosa stb. A jelentékeny zsidó orvostudósokat, akik a XIX. századig éltek és működtek Paristól Szt. Pétervárig egész Európában, nem lehet azok nagy száma miatt felsorolni. Ellenben röviden szakmák szerint megemlíthetjük azokat a világhírű zsidó orvostudósokat, akik szakmájuk legelső képviselői közé tartoztak a XIX. és XX. sz.-ban. I. Külföldiek. Anatómusok: F. G. Heule (Göttingen, megh. 1883), kora egyik legkiválóbbnak elismert anatómusa; J. Herz (Erlangen. megh. 1871). akinek zsidó létére szobrot állítottak; M. Hirschfeld (Varsó, megh. 1876); S. Spitzer (Konstantinápoly, udv. orvos, megh. 1894); L. Mandl (Paris, megh. 1881,1. o.); Hirschfeld Ludvig, varsói; Hirschmann Leonard*, kharkovi egyet, tanár és Schwalbe* német prof. Fiziológusok: L. L. Jacobsen (Copenhagen 1840.); Levi Carlo, modenai egyet, tanár; S. Fubini (Palermo, megh. 1898.); Fleischl v. Merzon (Wien, megh. 1891.); M. Schiff (Genf, megh. 1896.); G. G. Valentin (Bern, megh. 1893.); J. Bernstein (Halle); K. és Immanuel Munk, Nathan Zuntz (Berlin); Jacques Loeb (Chicago). Mikroszkopia: Gottl. Gluge (Brüsszel, megh. 1898.); Louis Mandl (l. o., Paris). Színfényképezés (feltalálója): Gábriel Lippmann (Paris). Bakteriológia: Alex. Marmorek (Paris); Paul Ehrlich (Frankfurt);A. v. Wassermann (Berlin) M. J. Rosenau (Newyork); Waldem. Haffkine (Kalkutta). Embriológia: Rob. Remak (Berlin, megh. 1865.); Leop. Schenk (l. o.) (Wien, megh. 1903) Fr. Boas (Newyork). Patológia: R. F. Lanstatt (Erlangen, megh. 1873.); Jul. Cohnheim (Leipzig, megh. 1884.); F. v. Birch-Hirschfeld (Leipzig, megh. 1899.); M. H. Romberg (Berlin, megh. 1873); S. Sámuel (Königsberg, megh. 1899.); Salomon Stricker (l. o.)(Wien, megh. 1898.), a microtomya megalapítója és W. Steinach; K. Weigert (Frankfurt, megh. 1904.); Emil és Paul Zuckerkandl (l. o., Wien); A. Weichselbaum (Wien); Osc. Israel, L. Brieger (Berlin); M. Roth (Basel); Ph. J. Pick és Alfr. Pribram (Prag); Bertram Abrahams (London); Pio Foa (Turin); S. Flexner, Talmey, A. Abrams (Amerika); K. J. Salomonsen (Koppenhága); Flexner, a newyorki Rockefeller Kutató Intézet igazgatója. Beck A., lembergi egyetem v. rektora. Bel; ideg- és elmegyógyászat: Jones Freund (London, megh. 1880.); H. Jacobsohn Berlin, megh. 1890.); H. Lebert (Lewy) (Breslau, megh. 1878.); Ludw. Traube (Berlin, megh. 1876.) a kísérleti kórtan megalapítója; D. Gruby (l. o.) (Paris, megh. 1898.); Dániel Maduro Peixotto (Newyork, megh. 1850.); J. L. Caspar (Berlin, megh. 1864); Ludw. Fränkel (Berlin, megh.1872.); Ludw. Mayer (Göttingen, megh. 1900.); Mor. Meyer (Berlin, megh. 1893.); Ismar Boas és W. Ebstein (Göttingen); Ludw. Lichtheim (Königsberg); Osc. Minkoweky (Strassburg); Alb. Fränkel, Július Lazarus, Martin Mendelsohn, C. Posner, Ottomar Rosenbach, H. Senator, Geo. Ant. Solomon, H. Oppenheim, Em. Mendl (Berlin); M. Einhorn, Eshner, Knopf (Amerika); Cesare Lombroso (Turin); B. Luzatto (Padua); Alb. Eulenburg és Magnus Hirschfeld (Berlin); Leven Manuel (Paris); Kraus Friedrich és Klemperer Georg, berlini egyet, tanárok stb. Gynekológia: D. Haussmann (Berlin, megh. 1895.); E. Fränkel (Breslau); Leopold és Theod. Landau (Berlin); Jul. Schottländer (Heidelberg); Paul Zweifel (Leipzig); Brettauer, S. Marx (Amerika). Gyermekgyógyászat: A. Baginsky, Livius Fürst (Berlin); E. H. Henoch (Dresden); Alois Epstein és Max Kassowitz (Wien). Balneológia: Kisch Enoch Heinrich, v. prágai egyet, tanár. Sebészet: Michelangelo Asson (Velence, megh. 1877.); Leop. v. Dittel* (megh. 1898) Jos. Gruber (Wien megh. 1900.); Michel Lévy (Paris, megh. 1872.); Germain Sée (Paris, megh. 1896.); L. Oppenheim (London, megh. 1895.); Jul. Wolff (Berlin, megh. 1902.) Paul Güterbock (u. o. 1897); J. Israel (u. o. 1925.); R. Kuttner. W. Levy (Berlin); I. Singer (Wien); Birkovitz, Jacobsohn, Lilienthal, Steinbach (Amerika); L. Ewer (Berlin). Közegészségtan és balneológia: N. H. Július (Hamburg 1862); L. A. Cohen (Groningen 1889); G. Schmelkes (Teplitz 1870); Oesterreicher Manes (l. o.); Ernst Levy (Strassburg); J. Seegen (Karlsbad). Pharmakológia: H. Friedberg (Breslau 1884)-M. Jaffé (Königsberg); Osc. Matthias, Eug. Liebreich, L. Lewin (Berlin). Törvényszéki orvostan: C. Lombroso (Turin megh. 1905); Salvatore Ottolenghi (Siena); Lesser Adolf, v. brealaui egyet, tanár, városi főorvos; Blumenstock von Halbau Leo, krakkói egyet, tanár. Homeopathia: Emil Altschul (Prag., megh. 1865). Bőrgyógyászat: Kaposi Moritz (l. o., Wien, megh. 1902); O.Simon (Breslau, megh. 1882); H. von Zeissl (Wien, megh. 1884.); Albert Neisser (Breslau); G. Behrend, H. Köbner, O. Lassar, G. R. Lewin, Pinkus (Berlin); P. G. Unna (Hamburg); Isid. Neumann és S. Ehrmann (Wien, megh. 1927.); Pick (Prag); Bloch Iván (Berlin); Lesser Edmund, v. berlini egyet tanár Milien és Sabouraud (Paris) stb. Fülgyógyászat: I. Gruber (Wien 1900); A. Politzer (l. o.), H. Neumann (l. o.) és Hayek (l. o. Wien); L. Katz és L. Löwe (Berlin); R. Bárány (Upsala); Moos Salomon, v. heidelbergi egyet. tanár, korának vezető otológusa. Laringológia: J. Gottstein (Breslau 1895); Abr. Kuhn (Strassburg 1900); Joh. Schnitzler (Wien 1893); Elias Heyman (Stockholm 1889); K. Stoerk* (l. o., Wien 1899); L. Elsberg (Newyork 1885); I. Michael (Hamburg 1897); G. Ash (Newyork 1902); Paul Heymann és B. Fränkel (Berlin); M. Freudenthal, E. Maer (Newyork); B. B. Loewenberg és L. Dreyfus-Brisac (Paris); Sir Felix Semon (London). Szemészet: L. Mauthner (Wien 1894, az egyetlen zsidó, akinek szobra volt a cs. Ausztriában); Mandelstamm (Kiew); C. Cohn (Breslau); L. Laqueno (Strassburg); M. Solomon (Berlin); L. Weiss (Heidelberg); Is. Schnabel (Wien); R. Liebreich (London); Klein Salamon (l. o.), bécsi egyet, tanár; Hirschberg Julius, v. berlini professzor. Fogászat: L. H. Holländer (Breslau, megh. 1897), a tudományos fogászat egyik megalapítója. Orvosi enciklopédia és orvostörténelem: F. J. Behrend (Berlin 1889); Sam. Guttmann (u. o. 1893); Alb. Eulenburg, (Berlin), Aug. Hirsch (1894); A. H. Israels (Amsterdam 1883); F. R. Seligmann (Wien 1879); Julius Pagel (Berlin); Rosin Heinrich, berlini egyet, tanárok. Orvosi szakfolyóiratok, melyeket zsidó orvosok alapítottak: Berliner Klinische Wochenschrift (L. Posner); Wiener Medizinische Wochenschrift (L. Wittelshöfer); Journal f. praktische Arzte (P.Guttmann); Deutsche Medizinal-Zeitung (J. Grosser); Berliner Klinische Wochenschrift (L. Waldenburg), stb. Az első homeopátiái folyóiratot Altschul alapította 1853. II. Magyarországon a gyakorlati orvostudományt már az emancipáció (l. o.) előtt is művelték a magyar zsidók és a történelem során sok kiváló zsidó orvosnak a neve maradt fenn. Feltehető, hogy valójában sokkal több zsidó orvos működött, mint ahányat hiteles feljegyzések említenek. Zakariás (l. o.), aki II. Ulászló uralkodásának idején jelentős orvosi tevékenységet fejtett ki, nagy szolgálatokat tett az ország egészségügyének és magát a királyt is gyógykezelte. Apafi Mihály erdélyi vajdának is zsidó háziorvosa volt, Juda. Csak II. József uralkodása alatt, mikor az 1790: a királyt is gyógykezelte. Apafi Mihály erdélyi vajdának is zsidó háziorvosa volt, Juda. Csak II. József uralkodása alatt, mikor az 1790: XXXVIII. t.-c-ben biztosított tanszabadság lehetővé tette a zsidók számára a különböző pályákon való elhelyezkedést (l. Egyenjogúsító törekvés) kezdődött meg a zsidó orvosok egyetemi kiképzése Magyarországon. Eddig egyetemi tanulmányaikat külföldön végezték. Hirschel Mihály Náthán pozsonyi orvos 1733. Halléban szerezte meg orvosi diplomáját. Márkus Mózes, a pozsonyi rabbi fia 1764. Bützowban lett orvossá. Márkus sokat foglalkozott a Biblia orvostudományi vonatkozásaival. 1773-ban Oppenheimer Sámuel Bernát pozsonyi és 1776. Löbl Mendl holicsi orvosoknak, akik külföldön, Páduában, illetve Halléban végezték tanulmányaikat, a helytartótanács megengedte, hogy a nagyszombati egyetemen vizsgázhassanak. Az első magyar-zsidó, aki itt is tanult s királyi engedéllyel megszerezte a budai egyetemen az orvosi diplomát 1782., Oesterreicher József Manes (l. o.) volt. A magyar orvosi irodalom ezután két évtizedig nem tud oly orvosi disszertációról, amely zsidó jelölttől származott volna, de azontúl egyre sűrűbben jelentkeznek s 1840-ig igen tekintélyes számot mutatnak fel. Roth Sámuel 1821. Pesten, Grósz Frigyes (l. o.) Grósz Emil nagyatyja 1825. Bécsben lett orvosdoktor és 1830. már fenntartotta Nagyváradon szemkórházát, 1857. pedig megkapta a koronás arany érdemkeresztet. Arany érdemkeresztet kapott 1858. Pserhofér Samu pápai orvos is. Az alábbiak a következő sorrendben lettek orvosdoktorok: Saphir Zsigmond 1826, Löwy Ignác 1828, Auerbach Miksa Ede 1829, Chorin Károly Zakariás 1829, Bettelheim József Lipót 1830, Goldberger Adolf 1830, Gross Fülöp 1830, Grünfeld Vilmos 1830, Grünhut Jakab 1830, Heller Jakab 1830, Austerlitzer Simon 1831, Bing Herman 1831, Landshut Sámuel 1831, Pick József 1831, Pserhofer Sámuel 1831, Ádler Ignác 1832, Altschul Éliás 1832, Cajus Gábor* 1832, Czuker Sámuel 1832, Goldschmied Albert 1832, Hauser József Holländer Leó 1832, Horovitz Náthán 1832, Moscovitz Móric 1832, Pollák Herman 1832, Rosenthal Bernát 1832, Schlesinger Bernát 1832, Weisz Sándor 1832, Breslauer Jakab 1833, Deutsch József 1833, Deutsch Mór 1833, Koppel Zsigmond, Spitzer Hermán 1833, Auerbach József 1834, Braun Sándor 1834. Grünhut Jakab, 1834, Abeles József 1835, Billitzer Fülöp 1835, Eibenschütz Móric 1835, Frankos Dávid 1835, Herz Lipót 1835, Hőnig Ignác 1835, Klein Lázár 1835, Löwy Adolf 1835, Kain Albert 1836, Kestenband Bernát 1836, Oesterreicher Ede 1836, Pollák József 1836, Schönfeld Lipót 1836, Frankel Illés 1836, Glatter Ede Ignác 1836, Zucker Leó 1836, Abeles Simon 1837, Blumenfeld Ábrahám 1887, Buchwald Gyula 1837, Elsass Náthán 1837, Finály Zsigmond 1837, Geyer Sámuel 1837, Goldberger Móric 1837, Jakobovics Miksa Móric 1837, Kremzir Mózes 1837, Kuczynszki Salamon 1837, Landesman G. 1837, Rosenberg Zsigmond 1837, Rosentbal Zsigmond 1887, Blau Vilmos 1838, Fraenkl Jakab Gyula 1839, Grünwald Adolf 1839, Klein Ignác Mór 1839, Mangold Salamon 1839 Oesterreicher Éliás 1839, Schlesinger Ignác 1839, Guttmann Adolf 1840, Jakobovics Miksa Móric 1840, Rózsay József 1840, 1864. a M. T. Akadémia levelező tagja lett. E kornak orvosai között már akadt európai hírű tekintély is, mint Mandl Lajos (l. o.), akit 1846. a Magyar Tudományos Akadémia is kültagjául megválasztott. A negyvenes években más tekintélyes számú zsidó orvosdoktor folytatott gyakorlatot Pesten, többen azok közül, akiket fentebb felsoroltunk és még mások: Baruch Manó, Egger Ede, Finály Zsigmond, Goldberger Adolf, Goldberger S., Grosz Fülöp, Grünhut Jakab, Jakobovics Antal, Jakobovics Fülöp, Joffe Antal, Joffe Ármin, Kadisch Lajos, Kain Dávid, Kunewalder Zsigmond, Leó Bernát, Leitner Ármin, Loeblin Ignác, Löwy Ignác, Mandl Joákim, Milhoffer József, Oessterreicher Ede, Pessel Ábrahám, Pollák Henrik, Rechnitz János, Rosenfeld József, Rothberger Dávid, Saphir Zsigmond, Schlesinger Ignác, Schlesinger Jakab, Schwarz Lajos, Schwimmer Dávid és Stern M. Ezidőtájon már akadnak orvosok, akik gyakorlati tevékenységük mellett tudományos kutatással igyekeznek gyarapítani a szakirodalmat. Grünhut Eduárd 1841. Lemberger Herman 1841, Löwy Ignác 1841, Pserhofer Sámuel 1841, Rózsay József 1841,1846,1847, Roth Albert 1841, Brust Lajos 1842, Deutsch Dávid József 1842, Kohn Sámuel 1842, Kunewalder Zsigmond 1842, Löwy Márkus 1842, Pinkus Lipót 1842, Schlesinger Jakab 1842, Brünnauer Dávid 1843, Preiss Jakab 1843, Zuckerlandl Márkus 1843, Billnitzer Móric 1844, Bleuer Miklós 1844, Ganzler Lázár 1846,Gelbstein Lipót 18 44, Leitner Herman Arnstein Herman 1845, Bienenfeld Izsák 1845, Dietrichstein Dávid 1845, Grünfeld Dávid 1845, Kain Dávid 1845, Kátser Simon 1845, Lippe Salamon 1845, Rothberger Dávid 1845, Schlesinger Ede 1845, Weiszbach Miksa 1845, Ádler Herman 1846, Deutsch Jakab 1846, Glatter Ede Ignác 1846, Pollák Henrik 1846, Baruch Manó 1847, Deutsch Albert 1847, Detsényi Lipót 1847, Fischof Ignác Vilmos 1847, Herczl Fülöp 1847, Herczog Zsigmond 1847, Lemberger Lipót 1847, Manovill Miksa 1847, Preisach Lipót 1847. Az emancipáció óta egész bibliográfiája keletkezett a zsidó orvosdoktorok által irt irodalomnak. Jelentékeny orvostudományi írók voltak napjainkig: Alapi Henrik tanár, Áldor Adolf, Áldor Lajos, Alföldi Izidor, Árkövy I., Báron Jónás tanár, Baumgarten Egmont, Beck Soma, Benedikt Henrik tanár, Berceller Imre, Berend Miklós, Blum Ödön, Böke Gyula tanár, Bruck Lipót, Brück Miksa, Cohn L. F., Chorin Zsigmond, Csatári (Grosz) Lajos, Csillag Jakab, Detsinyi Frigyes, Deutsch Ernő, Deutsch László, Doctor Sándor, Donáth Gyula tanár, Edelman Menyhért, Ehrenreich Lajos, Elfer Aladár, Engel Gábor, Epstein László, Erős Gyula, Falkenstein Lipót, Falta Marcel, Faragó Gyula, Fejér Dávid, Fejér Gyula, Feleki Hugó tanár, Fenyő Ármin, Fenyvessy Béla, Ferenczi Sándor, Feuer Nathaniel, Fischer Adolf, Fischer Aladár, Fischer Győző, Fischer Jakab, Fleischl Lajos, Flesch Nándor, Frank Ödön, Frank Samu, Franki Izidor, Frimm Antal, Frimm Jakab, Friedrich Vilmos tanár, Goldzieher Miksa tanár, Goldzieher Vilmos tanár, Grosz Albert, Grosz Frigyes, Grosz Gyula, Grosz Lipót, Grossmann Lipót, Grünwald Mór, Halász Henrik, Hasenfeld Artúr, Hasenfeld Manó tanár, Havas Adolf tanár, Herczel Manó tanár, Herczeghy Mór, Hermann, Adolf, Hertzka Imre, Hetényi Lipót, Hirschler Ágoston, Honig Márton, Irsai Artúr, Jakobi József, Justus Jakab, Kállai Adolf, Kecskeméti Lajos, Keppich Emil, Kern Henrik, Klein Simon, Koffler Adolf, Konrád Márk, Kövesi Géza, Kriegler Mór, Krishaber Simon, Lessner Rezső, Lévai Lajos, Lichtenberg Kornél, Liebermann Leó tanár, Loewy Leó, Lőri Ede, Löwy Mór, Löw Sámuel, Löwy Samu, Mahler Gyula, Major Antal, Mátrai Gábor, Mittelmann Bernát, Münk Manó, Molnár Béla, Mohr Mihály tanár, Moskovitz Ignác, Münk Jakab, Neubauer Adolf, Onódi Adolf tanár, Pauncz Márk, Pfeifer Gyula, Plesch János, Politzer Alfréd, Pollák László, Pollatschek Elemér, Popper Alajos, Popper József, Porosz Mór, Preisich Kornél, Purjesz Zsigmond tanár, Purjesz Ignác, Ranschburg Pál tanár, Ráskai Dezső tanár, Reich Miklós; Reich Pál, Renner Adolf, Róna Sámuel, Rosenberg Izidor, Roth Adolf, Roth Alfréd, Roth Vilmos, Rothmann Ármin, Rózsa Félix, Rózsai József, Salamon Henrik, Salgó Jakab, Sarbó Artúr, Schächter Miksa tanár, Schäffer Károly, Schreiber Sámuel, Schein Mór, Schermann Adolf, Schiff Ernő, Schulhof Jakab, Schuschny Henrik, Schütz Aladár, Schwarz Hugó, Schwarcz Ignác, Schwimmer Ernő tanár, Sidhauer Ármin, Singer Bernát, Stern Ignác, Stern Samu tanár, Steiner Steinberger Sarolta, Stiller Bertalan tanár, Strauss Hermán, Sümegi József, Szalárdi Mór, Szegő Kálmán, Székely Lipót, Szenes Adolf, Szenes Zsigmond, Szili Adolf tanár, Szili Sándor, Tausz Béla, Tauszk Ferenc, Temesváry Rezső, Tihanyi Mór, Tolnai Bernát, Török Lajos, Ungár Adolf, Unterberg Hugó, Unterberg Jenő, Vajda Adolf, Vas Bernát, Venetianer Jakab, Vermes Mór, Wallfisch Ferenc, Weinberger Miksa, Weinberger Sámuel, Weisz Ede, Weisz Ármin, Weisz Emil, Weisz Ferenc, Weiszberg Zsigmond, Wettenstein József, Winternitz Adolf tanár, Willmann Lázár, Wohl Mór, Ziffer Emil, Ziffer Károly, Zwillinger Hugó. Úttörők és kezdeményezők voltak: Löry, a fülgyógyászat magyarországi megalapítója. Utána következett Bőke. Az első gyermekgyógyász Wittmann Lázár, az első szemészek Hirschler Ignác és Feuer Náthán, az első bőrgyógyász Schwimmer Ernő, az első dentista Árkövy, az első balneológus Oesterreicher Manes. Úttörők voltak még rajtuk kívül Herezel sebésztanár, Ónódy Adolf laringológus, Schwimmer Róna és Török darmatológusok, Korányi Frigyes*, Purjesz Zs., Benedikt H. és Elfer, Stern Samu belgyógyászok, Grósz Emil* szemész, Salgó J. és Donáth Gy. ideggyógyászok, Dettre László, Vas Bernát bakteriológusok. Pollacsek Elemér gégegyógyász és Salamon Henrik stomatológus, Ferenczi Sándor* (pszichoanalisis). A kísérleti pszichiátria: Ranschburg Pál és Révész Géza*. Magyar-zsidó orvostanárok, akik külföldre származtak, az egyetemes orvostudomány történetében jelentős szerepet töltenek be: Bárány fülgyógyász, Benedikt Móric, Biedl Artúr prágai tanár, Hayek tanár, Heitler és Neumann belgyógyász, Kassovitz Miksa, Kaposi Móric dermatológus, Klein Salamon, Mandl Louis anatómus, Neuman Henrik fülgyógyász, Politzer Ádám fülgyógyász, Róthi (Rosenthal) Lipót, Rosenthal Móric belgyógyász, Stern Sámuel, Schenk bécsi embriológus, Stricker Salamon bécsi biológus, Szili Aurél freiburgi, Vészi Gyula bonni, E. és P. Zuckerkandel anatómia és pathológia professzorok (l. az illetők életrajzainál) és kívülük még számosan mások, akik a külföldi egyetemek kiválóságai voltak. Az Országos Statisztikai Hivatal 1910-ik évről kiadott hivatalos kimutatása szerint a közegészségügynél a zsidók számaránya a következőképen oszlott meg: 2190 hatósági orvos közt 898 zsidó, 921 kórházi orvos közt 364 zsidó, 370 betegpénztári orvos közt 144 zsidó, 2084 magánorvos közt 1295 zsidó. Irodalom. R. Fischber C. D. Spivak, Medicine in Bible and Talmud (1904); Fred. T. Haneman, Medicine in post-talmudic and modern time (1904); I. Bergel, Die Medicin der Talmudisten (1885); Bitting, Biblical Medicine (1891 New-York) ; Carcassonne, Essai Historique sur la Medicine des Hebreux Anciens et Modernes (Montpellier 1811); D. de Pomis, De Medico Hebreo (Venezia 1588); Ebstein, Die Medizin im Alten Testament (Stuttg. 1901); Feusdorf, Über die Medizin der Alten Hebräer (Bamberg 1837); Friedrich, Zur Bibel: naturhistorische, anthropologische u. medizinische Fragmente (Nürnberg 1848); Jeoffroy, Les Sciences medicale chez Hebreux (Paris 1880); Halpern, Beiträge zur Geschichte der talmudischen Chirurgie (Breslau 1869); Harden, Note on the Medicine of Moses Hyrtl, Das Arabische u. Hebräische in der Anatomie (Wien 1879), Rabinovicz, La Medicine du Talmud (Paris 1880) ; Bennett, Diseases of the Bible (1887); Carnault, La Tuberculose Borine et le Talmud (Revue Scientif. 4. Serie Vol. XVII.) ; Ebstein, Die Medizin im Neuen Testament und im Talmud (1903) ; Preuss, Materialien z. Geschichte d. Alten Medizin (1898) ; u. a., Die Erkrankungen d. Haut (1903); u. a., Die männliche Genitalien u. ihre Krankheiten nach Bibel u. Talmud (Wiener med. Wochenschrift 1898); Schapiro, Connaissance medicale de Mar Samuel (Rev. des Etudes Juies LXII.); Carmoly, Histoire des Medecines Juifs (Brussels 1844.); Münz, Über die jüdischen Arzte im Mittelalter (Berl. 1887) ; Landau, Geschichte d. jüdischen Arzte (1895) ; Steinschneider, Über Medizin im Bibel u. Talmud u. über jüdische Arzte (1896); A. Friedenwald, Jewish Physicians and the Contributim of the Jews to the Science of Medicine (Philadelphia 1897); Kayserling, Zur Geschichte d. jüdischen Arzte (Monatsschrift VII.) ; Döllinger, Die Juden in Európa (1890); Publications of the Jewish Historical Society of America (passim). Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3727 .cimszó a lexikon 669 . s köv. oldalán.