13607.htm       CIMSZO:        Neugebauer     SZEMELYNEV          Neugebauer László      SZOCIKK:     Neugebauer László (aszódi), műfordító, szül. Pesten 1845., megh. Budapesten 1919. Bécsbe az Osztrák-Magyar Bank vezértitkárságának vezető tisztviselője volt. Hosszú éveken át súlyt és tekintélyt szerzett a bécsi Magyar Egyesületnek, amelynek előbb elnöke, később örökös dísztagja volt. Egyike azoknak, akik a XÍX. század második felében nagy érdemeket szereztek a magyar költészetnek, elsősorban Petőfi lírájának Németországon való megismertetése és népszerűsítése körül. 1878-ban adta ki vaskos kötetben Petőfi válogatott verseit Jókai Mór és Bodenstedt Frigyes, a híres német költő és műfordító előszavaival. Ez a kötet három kiadást ért és elterjedt a német közönség minden rétegében. Lefordította Kiss Józsefet és Mikszáth Kálmánt, Arany János, Vörösmarty, Tompa, Lévay József, Vajda János, Tóth Kálmán, Gyulai Pál, Endrődi Sándor sok versét, Jókai számos regényét, Pulszky Ferenc tanulmányait, Tolnai Lajos, Ambrus Zoltán, Herczeg Ferenc elbeszéléseit, valamint Csiky Gergely több drámáját. Melegek és hangulatosak azok a dalszövegei, amelyeket többek közt Liszt Ferenc, Goldmark Károly, Mihalovits Ödön és Hubay Jenő zenésített meg. Tagja volt annak az írói csoportnak, amely megalapította a Petőfi-Társaságot. Érdemeiért a Kisfaludy-Társaság és a Kemény Zsigmond Társaság is tagjává választotta. A király 1890. a magyar nemességet adományozta neki aszódi előnévvel.                                Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3607 .cimszó a lexikon 650 . oldalán van.