13335.htm CIMSZO: Midrás SZOCIKK: Midrás (héb. szó, a «deras» gyökből, a. m. «tanulmányozás», «nyomozás»), a, zsidó bibliaexegetika eredeti, ókori formája s az ezt felölelő rendkívül kiterjedt M.-irodalorn elnevezése. A M. kifejezés legrégebben a II. Krón. 13. 22. és 24. 27-ben fordul elő. A M. már az igen régi korban is, ellentétben a szószerinti interpretációt jelölő pesattal, a betűszerinti értelmen túl a Szentírás szellemébe behatoló exegézist jelölte, azt, amely a szöveget minden oldalról megvilágítani kívánta. A rabbik moralizáló biblia exegézisét már az ókorban megkülönböztették a tulajdonképpeni törvénymagyarázattól; az előbbi M. Haggada, az utóbbi M. Halacha néven ismeretes. Maimonides szerint a M. a Halacha terméke. Nachmanides pedig éppen megfordítva véli, de eldöntve ez máig sincs. A M. azon igen régi hiten alapszik, hogy a Bibliában nincs felesleges szó s annak magyarázatáról a szóbeli hagyomány gondoskodott, mely egyenesen Mózes koráig megy vissza. A M. története három korszakra osztható : a Szóferek (másolók), Tannak (l. o.) és Amorák (l. o.) korára. A) M. Haggada, (Hagódó) moralizáló tartalmú M., mely felöleli, magyarázza, illusztrálja ethikai alapon és célzattal a Biblia nem legális vonatkozásait. Az arami «agada» v. héber «haggada» (többesben «haggadósz») szó eredetileg a Szentírás realizálását jelentette, tágabb értelemben pedig a Biblia exegetálását. Zunz így határozza meg a Haggadát: «A Haggada az eget a gyülekezetnek szándékozott lehozni, az embereket pedig felemelni az égbe... Ezért vannak benne a vallásos igazsággal egyező, morális tanítások, aforizmák, az isteni igazságszolgáltatásra vonatkozó viták, Izrael múltja és jövendő nagysága, a zsidó múlt jelenetei és legendái, az isteni és a zsidó intézmények összehasonlítása, a Szentföld dicsérete, bátorító, serkentő történetek.» A Haggada vallásethikai exegézis, mely «Isten útján járásra» akarja szoktatni a gondolkodó embert. Ehhez képest a Biblia valamennyi részletét, történeteit, epizódjait a vallásfilozófia, miszticizmus és ethika keretében adja, emellett erősen zsidó nemzeti szellemben, a messiási hit reménységével átszőve. A haggadikus M. anyaga a különböző című M.-ok egész sorozatát teszi s alapjuk már a Biblia némely helyén megtalálható; ehhez a szóferek is adtak toldást s ők voltak a tulajdonképpeni megalapítói a biblia-exegézisnek; számos M. Haggada található Philónál és Josephusnál, meg az apokrifáknál. A tannak és amorák haggadái közt nincs különbség. A haggadikus magyarázat igen népszerű volt abban az időben, mint az a Talmudból kitűnik (Jerus. Horójót III. 48b). A Haggada később is, egészen az V.sz. végéig virágzott a korábbi haggadikus legendák, parabolák, példabeszédük és szentenciák nyomán. Az amorák utáni korban és a gáóni korszakban (l. o.) azután összegyűjtötték ezeket, majd revideálták s miután írásban fixírozták a M. Haggada szövegét, az általában véve nem is változott; másrészt azonban különböző csoportosítás szerint külön művekben gyűjtötték össze azokat. Minthogy a halachikus vitákat is szövegezték, ez az oka annak, hogy a Talmud, Misna és Toszefta szintén tartalmaznak nagy számmal halachikus M.-okat, melyeknek főanyaga a Biblia egyes könyveihez és fejezeteihez írott és rendszerezett haggadikus kommentárokból és homiletikus M.-okból áll. Ezek a M.-ok majdnem mind névtelenek, vagyis a végleges szerkesztő neve is ismeretlen, de ezeken kívül néhány haggadikus mű szerzőjét is tudjuk, továbbá a Buber által összegyüjtött és kiadott haggadikus kommentárok is ide számítanak. A Haggada virágzása korában az speciális stúdium tárgya volt s retorikailag és homiletikailag is alkalmazást nyert főkép a szombati bibliamagyarázatok alkalmával. Voltak még a III. sz.-ban is tudósok, akik tiltakoztak a Haggada M. leírása ellen, azzal okolva azt meg, hogy a leírt magánvélemények esetleg káros hatásúak lehetnek. De azért voltak írott példányok már akkor is. R. Josua b. Lévi is merített ilyen írott szövegből (Jerus. Sabbat 16. 15 c; Szóferim 16.). Egy «iskolai Haggadakönyv»-et egy másik rabbi említ R. I. Juda pátriárka idejéből (Szanhedrin 57 b), míg R. Jochanan egy Haggadát mindig magával vitt (Jerus. Beráchót V. 9a). Ezeknek az elveszett M.-oknak az anyagát később kétségtelenül felvehette a bibliai könyvekhez írott M.-irodalom, de a tisztán haggadikus-exegetikus M.-okat csupán a Talmud lezárása utáni időben adták közre, tehát azt lehet mondani, egy évezred szóbeli hagyományát örökítik meg a M.-ok. A haggadikus vagyis exegetikus M.-ok és a homiletikus M.-ok közt nagy különbségek vannak. Valamennyinél a gazdag költészet és a bibliai szövegmagyarázat váltakoznak. Exegetikai módszerük először is a szöveg értelmezésében, betű szerinti pontos interpretálásában áll, de ennek magasa foka az, hogy az értelem megállapítása után az abból nyert gondolatokat szabad formában fejlessze, továbbá a vallás misztériumait és az érzékfeletti világot vita tárgyává tegye. Általános szabályai a M. exegetikájának éppen oly kevéssé vannak, mint a próféták retorikájának. A fő hangsúly a M.-okban nem a betűn van, hanem Biblia szellemében, rejtett tartalmában, melyet a tradícióit tisztelő zsidó tudomány mindig kapcsolatba kívánt hozni a való élettel, a minden-kori jelenkorral, amelyre azt ethikailag alkalmazta. A szabad-exegézisnek ez a módja többféle úton történt: a bibliai kijelentések és kifejezései nyilvánvaló értelmét követték, a belső jelentést kutatták, boncolták és megfontolták, vagy pedig a tradicionális haggadához, a Maszórához folyamodtak, de a Szentírást sohasem hamisították meg arra, hogy elferdítették volna, vagy meg fosztották volna azt valódi értelmétől; csupán a gondolat szabad kifejezése volt a M.-ok célja, s ezt érték el költői, ethikai és exegetikai módszerrel. A M. Haggada a tannaiták M.-aiban három nagy csoportra oszlik, ú. m. Mechiltá-ra, Szifrá-ra és Szifré-re.1. A Mechilta. (Mechiltó.) így nevezik az Exodushoz írt legrégibb M.-t, mely R. Ismael iskolájából származik s a 12. fejezethez, tehát az Exod. első legális részéhez írt kommentárral kezdődik. A szerző eredetileg halachikus M.-okat akarhatott itt összegyűjteni, de a haggadikus anyag az előbbivel összevegyült s ez dominálja az egészet; még a Tízparancsolathoz írott M. is haggadikus, míg a Mispótim-fejezet nagyobbára halachikus, a tárgy természeténél fogva. Az egész Mechilta párasát és mászechták szerint van felosztva. 2. A Szifra v. Tórász Kohánim, R. Akiba iskolájából származik, toldaléka pedig R. Ismáeléből; szerkesztője R. Chijja volt. Tartalmazza a a Leviticus halachikus kommentárjait s e szempontból minden egyes szót tanulmány tárgyává tesz. Haggadikus anyaga csekély. 3. Szifré Mózes IV. és V. könyveihez, R. Ismáel iskolájából származó M, nagyobbrészt haggadikus tartalommal, Hiányosan maradt fenn, mert éppen némely bibliai történeti leírás minden magyarázat nélkül áll. A Deuteronomium Szifréje halachikus anyagot is tartalmaz. A két legrégibb exegetikus M. a Berésit Rabba és az Echa Rabbati (Echó Rabószi). A BerésitRabba nem csak régisége, hanem tartalma miatt is legfontosabb az összes M.-ok közt. Szerkesztésének ideje a III. sz. s összeállítója valószínűen R. Hosája, egyik első amóra volt, de alapját a tannaiták bibliakommentárjai képezhették. Felosztása a parasák szerint halad, de teljesen egyenlőtlen, ami arra mutat, hogy a M.-ok egyrésze elveszett A Rabba (Rabó) szót a címzésben más Pentateuch-ok után is feltették s ezeket (pl. «Vajikra Rabba», Semósz Rabba ), mint a Midras Rabbói gyűjteményt együtt adták ki. Ilyen pl. a velencei kiadás 1545-ből, amely magában foglalja a Pentateuch és a Megillák M.-ait: címe: Midras Rabbot al Chamisó Chumsé Tóra. Az öt Megilla első kiadása 1519. jelent meg Pesaroban Midras Chomes Megillot címen. Ma a legelterjedtebb tudományos kiadás a wilnai, melynek számos újabb kiadása van a XIX. sz. elejétől fogva. Az egész M. Rabba Zunz megállapításai szerint tíz teljesen különböző M. összetétele. A fennmaradt kéziratok száma nem több hatnál. Az Echa Rabbati a Jeremiás Siralmaihoz írott legrégibb palesztinai M., mely mai formájában azonban csupán a VII. sz.-ban lett összeállítva. Legjobb kiadása az 1899-i, vilnai Bubertől. II. A homiletikus M.-ok, melyek, mint nevük is mutatja, homiliák, bibliamagyarázó szónoklatok gyűjteményei haggadikus anyaggal, a Biblia hetiszakaszainak és az ünnepek és szombatok jelentőségének megfelelően. Ilyen homiletikus M.-gyűjtemények a következők: 1. Peszikta de- Rab-Kaháva, (Pesziktó de Rov Kahanó), melyből egyetlen kiadás a Buber-féle (1868). A Peszikta H. homiliából áll s ebből 12 Haftóra-M. Keletkezése egyidejű a Berósit Rabba -val és Echa Rabbati -val. 2. Vajikró Rabba (Rabó) szintén a legrégibb M.-szövegek közül való. 37 párását (porosó-t) és ugyanannyi homiliát tartalmaz a Leviticushoz. ezek közül némelyik a Pesziktával azonos. Gyakoriak benne a szellemes példabeszédek és aforizmák. 3. Tanchuma Jelammedenu, az előbbivel szemben, mely csupán a Pentateuch egyik könyvéhez IV-VI. ez az egészet felöleli a heti szakaszok szerint; ezenkívül homiliákat is tartalmaz az ünnepnapokra és szombatokra. Ezeknek a homiliáknak rendje: a halachikus bevezető magyarázat, az első vers kifejtése s végül a messiási konklúzió. Elnevezését a benne előforduló gyakori kifejezésből vette: «jelammedenu Rabbenuw (Tanítson meg bennünket tanítónk), amely kifejezéssel a halachikus bevezetés kezdődik. Máskép M. Tanchumá-nak is nevezik. (l. Tanchuma.) Első kiadása az 1520-22. konstantinápolyi, újabb a Buber-féle (1885). 4. Peszakta-Rabbati (Rabószi) a Pentateuchhoz és a prófétákhoz írt homiliák gyűjteménye. Azért hívják Rabbati (bővebb)-nek, hogy megkülönböztessék azt a régebbi Pesziktától, melyhez különben nem is hasonlít, ellenben annál inkább hasonló a M.-Tanchumára. Legjobb kiadása a Friedmann-féle (Wien 1880), amely 51 szakaszból és 51 homiliából áll. Ezek a homiliák nem csupán szombatokra, hanem részben a nagy ünnepekre is vonatkoznak, így ros hasónára és jom kippurra is. Ezek azonban valószínűen későbbi hozzátoldások. Stílusa néhol megkapóan szép. Keletkezésének ill. összeállításának ideje a IX. sz. közepe. 5. Devórim Rabba, 25 homiliát és két töredéket tartalmaz a Deutoronomiumhoz. Homiliái halachikus alapon indulnak. Keletkezési ideje a IX. sz. legvége. 6. Bamidbar Rabba, a Nuraerihez írt, nem önálló M., hanem csupán a Tanchuma kivonatolása. Mint az előbbi, úgy ez is a «jelammedenu Rabenni» helyett a halacha szót használja. 30 homiliát tartalmaz párásak (porosó-k) szerint. 7. Semót Rabba, az Exodushoz irt M. 32 párasában. Nem egységes mű; homiliákat és homiletikus töredékeket tartalmaz, melyek némelyike a Tanchumából van átvéve. Zunz szerint a XI.-XII. sz.-ban állították össze, tehát a Berésit Rabbától, melynek folytatása akar lenni, legalább ötszáz év választja el. 8. Aggadat Berésit (Agodusz Berésisz), a Genesis szidráihoz írt homiliák gyűjteménye. A Buber-féle 1903. krakkói kiadás 83 homiliát közöl; minden homilia három szakaszból áll s úgy van elrendezve, hogy az első a Genesis szidrájával, a második a háftórával (vagyis a prófétai résszel), a harmadik rész a Zsoltárokkal, ill. a liturgiával van összekapcsolva. Tartalma nagyobb részben a Tanchumából való s késői keletű. Régi szerzők egyáltalában nem említik. Szerzője vagy összeállítója minden esetre görög területen élhetett, mert oly görög szavakat vegyít a héber szövegbe, melyeket más M.-ok egyáltalában nem használnak. Első kiadása 1618. Velencében jelent meg s kiadója, Menachem di Lonsano is felismeri a görög nyelvhatást benne. 9. M. Ve-Hizhir (v. Haskem), melyet J. M. Freimann adott ki (I. Leipzig 1873, II. Warschau 1880) a müncheni kódex alapján. Szintén a M. Tanchumán alapszik, halachikus része pedig a Talmudon. III. Exegetikus M.-ok az öt Megillához. Két legrégebbi kiadását s az idetartozó Echa-Rabbati -t l. fentebb. A továbbiak: , 1. Sir ha-Sirim Rabba, exegetikus M. az Énekek Énekéhez, annak versei szerint. Sokat vesz át régebbi homiliákból és más M.-okból, de a Misnát és Baraitát is felhasználja s idézi. Ugyancsak az Énekek Éneke M.-a az ezzel nem azonos Aggadat (Agodasz) Sir ha-Strim, melyet Schechter adott ki (Cambridge 1896 és Buber a M. Zuta-ban). Ismét más M. ugyanahhoz a M. Sir ha-Sirim, melyet Grünhut adott ki (1897 Jeruzsálem). 2. M. Ruth a Ruth-könyvéhez írott haggadikus kommentár nyolc párasában. Szövegét a fent említett két első kiadáson kívül közli a Buber-féle M. Zuta . 3. M. Kohelet, (Koaelesz) az Ecclesiasteshez írott M., mely a legtöbb más M.-t felhasználja. Szövegét szintén a két első olasz és a Buber-f éle kiadás tartalmazza. 4. M. Megillat (Megillasz) Eszter, szintén kompiláció, mely a többi említett M.-ok nagyobb részén kívül a Joszippon c. legenda-történetből is merít. Az 1519-iki konstantinápolyi első kiadáson kívül Buber és Horowitz gyűjteményei (l. Irodalom) is tartalmaznak Eszter könyvéhez M.-t, mely nem azonos a M. Megillat Eszterrel, hanem dél-arábiai eredetű. Gaster is közöl egy Eszter könyvéhez írott M.-t, amely mindkettőtől különbözik. Az Eszter Rabba című M. szintén más szöveg. A Kisebb M.-ok a prófétákhoz és egyéb szentiratokhoz: 1. M. Jesája, melynek szövege nem maradt fenn, de Abravanel és Ábrahám Portaleone említik azt. 2. M. Jona, Jónás prófétának az Engesztelő Nap mincha-imája alkalmával recitált haftóra szövegéhez írt haggadikus M. Szövegét Jellinek részben közli ( Beth ha M.I.)s ez nem más, mint a Zóhár arameus szövegrészének héber fordítása, míg a másik rész a Jalkutban fordul elő, de a Pirké R. Eliezer-ből is sokat vesz át, úgyszintén a Jeruzsálemi és Babyloni Talmudból is. Legrégibb kéziratát a De Rossi-kódex közli. 8. M. íj6b, melyre csak hivatkozás van, de szövege ma már ismeretlen, csupán kivonatai vannak meg a Jalkut Mochiri-ben, továbbá Sámuel b. Nisszim Maznuth Májon Ganim (Berlin 1889) és Isaac b. Solomon művének Jób-kommentárjaban (Konstantinápoly 1545). Ezeket összegyűjtötte Wertheimer a Leket M.-imban (Jerusalem 1903). Ezeken kívül vannak még M. ok Sámuel prófétához, a Zsoltárokhoz és a Példabeszédekhez. 4. A jil Semuél (v. Agadat (Agodisz) Sámuel ), melyet Rasi több helyt említ, haggadikus magyarázatok és homiliák Sámuel prófétához, 32 fejezetben. A legtöbb M.-ból merít. Kéziratát a parmai könyvtár őrzi; első kiadása az 1517-iki konstantinápolyi, második az 1546. velencei, a legutóbbi és legjobb a Buber-féle (Cracow 1893). 5. A M Tehilim-eket Buber adta ki s látta el bevezető magyarázatokkal (Wilna 1891). 6. A M. Misié, a Példabeszédekhez írott M. vagy haggadikus tartalma miatt Agadat (Agodasz) Misié nincs meg teljes szövegében, de a Jalkut összeállítója még felhasználta a ma már elveszett részt. Szerkesztője valószínűen Babiloniában élt, mert csupán a Babiloni Talmudot tudja felhasználni. A M. Mislét szintén Buber adta ki (1893) ugyanily címen, de első kiadása a konstantinápolyi dátum nélküli, a második az 1547-iki velencei. A protestáns hebraista August Wünsche németre fordította le (Leipzig 1885). V. Speciális haggadikus M.-ok: 1. Pirké de-Rabbi Eliezer 54 fejezetben, másképp Baraita d. R. Eliezer-nek is nevezték régebbi szerzők. Ez a többi M.-okhoz hasonlóan sem exegetikus, sem homiletikus mű, de világos héber nyelvezetével, bibliai frazeológiával és poézisével válik ki. A mű befejezetlen s a Pentateuch haggadikus kommentálását tartalmazza Mirjam büntetéséig. Szerző R. Eliezer b. Hyrcanus szájába adja a tanításokat, de az ő szerzőségére nincs bizonyíték, hanem ellenkezőleg, sokkal későbbi korból ered az, amit megerősít az a körülmény, hogy a gáóni-korszakra s a kalifákra van célzás benne. Zunz ezerint a VIII. sz.-ból való, de szerzője valószínűen palesztinai volt. Szövegét először a De-Rossi-kódex közölte, majd Horowitz a British Museumban levő kézirat alapján. 2. Szeder Elijáhu (Elijóhu) v. Tanná debé Elijáhu; ez két részre oszlik, ú. m Szeder Eliáhu Rabba és Szeder Elijáhé Zuta (Zutó) címűekre s a Talmud (Ketubót 106a) célzása szerint egy régebbi műből származik. Összeállításának ideje a X. sz. második fele. Tartalma vallásetikai haggadikus magyarázatok gyűjteménye. Ethikája meglepően pártatlan, parabolái, aforizmái, imái és buzdításai egyaránt tanítják ezt. Elfogulatlanságára jellemző a következő mondás: Tanúmul hívom az eget és földet, hogy a Szent Lélek valakin cselekedetei szerint nyugszik, akár izraelita, akár nem-izraelita, akár férfi, akár nő, akár szabad, akár rabszolga az illető. Héber nyelvezete rendkívül szép, de az összefüggés nem mindig található meg. Első kiadása az 1186. kódex alapján a velencei 1598. kiadás, Friedmann pedig a vatikáni 1703. kézirat alapján adta ki (Wien 1902). VI. csoport M. a Jalkut Simeont, Jalkut Ha-Mochri és M. Ha-Godólhoz: A Jalkut Simeoni szerzője is ismeretlen; tartalmazza a Biblia 24 könyvének haggadikus és halachikus kommentálását. Első kiadása 1526- 1527. Szalonikiben jelent meg Széfer Jalkut ha-nikró Simeoni címmel (I-II.) s ennek utószava szerint R. Simeon ha Darsan állította Össze s adta ki. A velencei 1566. kiadás címlapja R. Simeonról, a frankfurti darsanok fejéről beszél, az 1909. Odera Frankfurtban megjelent kiadás pedig R Simeont Frankfurt a. M.-be helyezi. Zunz a szerzőséget megállapítatlannak tartotta. Az első kiadásban a források nem a margón, hanem a szövegben vannak s ezek az utalások az összeállítónak az egész talmudi és midrasi irodalomban való nagy járatosságáról tanúskodnak. A Jalkut Ha-Mochiri szerzője Mochir ben Abba Mari s későbbi keletű, mint az előbbi. Csupán újabban adták ki részletekben; így a Jezsajás-kommentárt (ed. Spira, Berlin 1894), a Zsoltárokét (ed. Buber T Berditschew 1899, a Példabeszédekét (ed. Grünhut, 1902) a Széfer ha-Likutim mellékleteképpen; kódexét a 12 kisebb prófétához a British Museum és az 1415. Codex Leyden őrzik. Szerzőjük a M.-irodalom legnagyobb részét felhasználta, de némelyek ismeretlenek előtte. Mindkét jelzett Jalkut ignorálja a Targumot, a miszticizmus és a rabbinikus irodalom termékeit, viszont a M. ha- Oodol kivonatolja Rasit, Ibn Ezrát és Maimonidest. Szerzője névtelen akar maradni, de szerénységében a zsidó irodalom minden ágának valóságos tárházát gyűjti össze; a Genesishez írt kommentárt Schechter adta ki (Cambridge, 1902). B) M. Halacha (Halóchó, a. m. «halacha-kutatás»), a tradicionális halacha igazolása a bibliai források és azok magyarázata segítségével, mely főképpen a biblia legális részének exegetálásában áll. A M. Halacha kifejezést először Naohman Krochmal, a Móré Neuchó ha-Zeman szerzője alkalmazta a talmudi M. Tóra kifejezés nyomán (Kiddusin 49b). A M. Halacha fejlődése szerint három részre osztható: A régi és a későbbi Halacha M.-ára, továbbá a későbbi tannaiták és az amorák M.-ára. A régi Halacha M.-a feltűnően tömör nyelvű lexikográfia és exegézis; célja a törvények exakt definiálása a Szentírás pontos szövege alapján s ehhez képest először a szavak korrekt értelmének megmagyarázására törekszik. Az újabb Halacha nem csupán egyes törvények és tételek szószerinti jelentésének megmagyarázására törekszik, hanem logikai következtetéseket is von le a szövegből, miáltal különbözik a régi Halacha egyszerű exegézisétől. Ez már a Bibliát fejlődése szerint tekinti, annak interpretálásában pedig túlmegy a szómagyarázat határain. Nagyon valószínű, hogy anyagának nagyobb részét még R. Ismael és R. Akiba iskolái gyűjtötték össze. Egyébként halachikus M.-t tartalmaznak úgy a Babiloni, mint a Jeruzsálemi Talmud. A későbbi tannak és az amorák M.-a mesterkélt s alig nevezhető bibliaexegetikának. C) Kisebb M.-ok. Ezek többnyire későbbi keletűek az eddig említett két főcsoport M.-ainál. Jelentékeny, de kisebb M.-ok a következők: 1. M. Abkir (Avkir), mely a Pentateuch két első könyvét kommentálja s melynek neve a benne levő homiliák záróformulájának achrosztikonjából származik (Ómen Bejoménu Kén Jehi Rócón). A mű szidrákra van osztva; nyelve tiszta héber s keletkezési ideje a későbbi haggadikus korszak; bennük az angelológia is szerepet játszik. Részleteket belőle a Jalkut és más művek szerzői őriztek meg. Azaria dei Rossi is ismerte. 2. M. al-Jithallel (Jiszhallel), amely Salamon bölcsességéről, Dávid hatalmáról és Kórach gazdagságáról tartalmaz allegóriákat és legendákat. Szövegét Jellinek adta ki (Betti Hamidrás VI.), a yemeni kéziratból pedig Grünhut (a Szefer ha-Likutim-ban I.), a források eredetének megnevezésével. Ennek a M.-nak tartalma is sokhelyütt megegyez más M.-éval. 3. M. Ászeret ha-Dibrót, (Aszeresz ha-Dibrósz), mely Jellinek szerint a X. sz.-ból származik s a Sovuósz ünnepre vonatkozik. Valláserkölcsi tanításokat ad a Tízparancsolat magyarázása kapcsán, de a teremtéssel és kinyilatkoztatással is foglalkozik. Stílusa tiszta és világos héber. Törvénymagyarázat mellett számos legendát is tartalmaz Saul királyról, R. Méirről stb. 4 Ihbré, ha-Jamhn (Ivra Eajoniom) sel Móse, bibliai héberséggel írva, számos legendát tartalmaz Mózesről, morális oktatás céljából. Első kiadása az 1516-iki konstantinápolyi, második az 1561-iki velencei, újabban Jellinek adta ki. 5. M. Éle Ezkéra (Ezkeré), mely nevét a jom-kippuri ugyanolyan kezdetű szelicho kezdőszavai után kapta. Ez tartalmazza a Hadrian korabeli tíz mártír kínhalálának leírását. Ezek neveit az Echa Rabbati és a M. Tehillim részben máshogyan közli. Ugyanazt a Hecholósz kezdetű av hó 9-iki kinó is tartalmazza. 6. M. Észer Galujjót (Golujosz) eredetileg a Szeder Ólam bevezetése lehetett. Először Jellinek adta ki (u. o. IV.), majd Grünhut értékes jegyzetekkel (Széfer Likutim III.) látta el. 7. M. Eszfa (Eszfé), melynek kivonatát a Jalkut közli, s amelyeket a IX. sz.-ban Babiloniában írhattak. 8. M. Hallel, Zsoltár M. (l. fentebb). 9. M. Lechu Nerannena (Nerarené), amelyet a Machzor könyv említ (§ 426) s amelyből töredékek maradtak fenn csupán, amelyekből arra következtetnek, hogy Chanuka-ünnepi homilia volt eredetileg. 10. M. Maaszé Tórah doktrínákat és viselkedési szabályokat tartalmaz; kiadásai az 1519-iki konstatinápolyi, az 1544-iki velencei és 1697-iki amsterdami, azonkívül Jellinek újból kiadta. Ez a M. képezte a mintáját R. Elijah Wilna azonos c. gyűjteményének (Warschau 1804). 11. M. Petirat (Petirasz) Aharón, a Numerihoz írt M.-kommentár. Kiadásai az említett XVI. sz.-iak és a Jellinek-féle. 12. M. Petirat Móse Mózes utolsó cselekedeteivel és halálával foglalkozik s allegóriákat tartalmaz. Részleteket vesz át belőle a Deuteronomium Rabba; teljes szövegét közli Jellinek míg Gaulmyn (Paris 1692), latin fordítása csupán ezen M. recenziójának fordítása. 13. M. Taámé Chaszérót viszeerót (Chaszérósz viszerósz), melyet teljes szövegében Wertheimer adott ki (Jeruzsálem 1899). E mű a toszafisták előtt a középkorban is ismeretes volt már. 14. M. Tadve, másképpen Baraita d'Rabbi Piwchasz b. Jair, a Genesis I. fejezetének interpretációja, s amely analógiát mutat a Jubileumok Könyve apokrifával. Epstein a M. szerzőjének R. Mózes ha-Darsant tartja. 15. M. Temura v. M. Temurót, három fejezetből álló kis M., mely az élet és halál kérdésével foglalkozik s a XIII. sz. ból származik. 16. M. Vájchulu, a Genesis megfelelő verséhez írt M., másképp Vájchulu Rabba. 17. M. Vajósa, az Exod. XIV-XV.-höz írt M., nagyobbára a Tanchuinából véve. Kiadásai: Konstantinápoly 1519., Metz 1849 és Jellinek. s. R. Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3335 .cimszó a lexikon 600 . s köv. oldalán.