13312.htm CIMSZO: Mezőgazdaság SZOCIKK: Mezőgazdaság. Azt
a divatos és átlátszó célzatú elméletet, hogy a zsidó — éppúgy mint a föníciai
és a görög — kereskedőnép, amelynek semmi hajlandósága nincs a M.-hoz, nagyon
könnyű megcáfolni. A Biblia és a régi zsidó írások telve vannak a
földmíveléssel kapcsolatos törvényekkel és szabályokkal, amikből nyilvánvaló,
hogy Palesztina agrárállam volt és a zsidók első sorban földmíveléssel
foglalkoztak. Kereskedelemmel és pénzügyletekkel intenzívebben csak a
diasporában kezdenek foglalkozni, itt is többnyire csak kényszerűségből, miután
a temérdek akadállyal, mely a földet elzárta előlük, nem tudtak mindig, de nem
is tudhattak megküzdeni. De bármikor és bárhol csak a legcsekélyebb lehetősége
is mutatkozott annak, hogy földet mivelhessenek, a zsidók örömmel kaptak ezen a
lehetőségen s munkájuk eredményével bizonyították be, hogy ösztönszerű és
őszinte a föld és a földmunka iránt való szeretetük. Magyarországon a legrégibb
időkben foglalkoztak a zsidók M.-gal. Bebizonyított tény, hogy a honfoglaláskor
a magyarok már találtak az országban zsidókat, akik itt valószínűleg földet is
miveltek. A magyarokkal együtt bejött a kozárok zsidó törzse, mely részt vett a
honfoglalásban és részesült a földben is. Szent István alatt a birtok
szerzésének feltétele vagy ősfoglalás, vagy vásárlás, vagy hagyományozás volt.
A zsidóknak ekkor meglehetősen kedvező volt a helyzetük, szerezhettek ingatlant,
mívelhettek földet. Részesedtek az ősfoglalású birtokokból és adományozás útján
is hozzájutottak földhöz. Magyarország első két századában a honfoglalók minden
jogát élvezték a zsidók. De Szent Lászlótól kezdve sűrűn találkozunk olyan
intézkedésekkel és törvényekkel, amelyek a zsidók ellen irányult vallási
türelmetlenségből fakadtak, és végeredményben a zsidók gazdasági helyzetére
voltak súlyos kihatással. Szent László törvényben mondta ki, hogy zsidó
keresztény nőt nem vehet el feleségül, keresztény szolgát nem tarthat, vasár-
és ünnepnapon nem mívelheti a földjét. Kálmán király megtoldotta előde
törvényét azzal, hogy zsidók még külföldről származó keresztény szolgát se
tarthatnak, az esztergomi zsinat (1114) pedig eltiltotta őket a keresztény
szolgák bérbevevésétől is, ami rendkívül megnehezítette számukra a
gazdálkodást. A vagyonosabb zsidók akkor is túltették magukat a rendeleteken és
tudták miveltetni a földjeiket. Így tudunk egy Téka nevű zsidó várgrófról (l.
o.), aki még II. Endre előtt Besenyőt kapta meg egy nagyobb földbirtokkal
együtt s ezt 1232-ig mívelte, amikor is készpénzért eladta. A tatárjárás után
IV. Béla az ország jólétének emelése céljából sok kedvező intézkedést hozott, s
ezeknek hatálya a zsidókra is kiterjedt. Ekkor kapta a zsidó Henuk kamaragróf
(l. o.) Komárom várát 21 faluval együtt. A rossz gazdasági viszonyok és a
régebbi megszorító intézkedések következtében a zsidók ekkortájt kezdtek
pénzkölcsönzéssel foglalkozni ingatlan zálogba vétele ellenében, mely
követelésük kielégítésére teljes garanciát nyújtott. A kikötött határidő
elteltével a nem nemesek ki nem váltott birtoka azonnal, a nemeseké egy év múlva a hitelező zsidó
tulajdonába ment át. Mátyás király, hogy a nagymérvű eladósodásnak gátat
vessen, 1475. rendelettel megtiltotta a pozsonyiaknak az ingatlanok
elzálogosítását, a zsidóknak pedig az ingatlanra való kölcsönnyújtást. Amelyik
zsidó túllépi ezt a tilalmat, az elveszti a birtokosnak folyósított
kölcsönösszeget. Az ingatlanvásárlást azonban Mátyás is éppúgy, mint a többi
király, megengedte a zsidóknak. Hogy a zsidók nem szívesen éltek e jogukkal,
annak oka a jogbiztonság teljes hiánya volt. Erőszakoskodás ellen nem védte
törvény a zsidókat, akiket — nem szólva a folytonos háborúkról és
villongásokról — akármelyik oligarcha kiforgathatott birtokukból. A mohácsi
vész után, az ország helyzetével együtt a zsidók helyzete is rosszabbodott.
Több város kiűzte őket s ezért a földesurak jószágain és falvakban húzódtak
meg, ahol a kereskedelem közvetítőivé lettek. De természetesen M.-gal is
foglalkoztak, ott, ahol erre alkalom kínálkozott. Így Budán, Pozsonyban és
Sopronban a zsidók egy része ekkor intenzíven foglalkozott szőlőtermeléssel.
Általában azonban a zsidók helyzete ekkor nagyon sivár volt. Sokat közülük
kiűztek az országból, a bazini grófok tömegesen hurcolták őket máglyára, a
törökök is mintegy harmadfélezer zsidót vittek szolgaságba. A vallási
türelmetlenség a tetőpontjára hágott, amit az 1578-iki dekrétum is bizonyít,
amely kétszeres adóval sújtja a zsidókat, csakhogy minél előbb kiköltözzenek az
országból. Ily körülmények között természetesen nagyon megfogyatkozott a M.-gal
foglalkozó zsidók száma s József császár uralkodásának idejéig csak elvétve
találunk feljegyzéseket, amelyek a zsidóságnak a földdel való kapcsolatát tanúsítják.
Így tudunk arról, hogy a rohonci zsidók 1692. Batthyány Ádám gróftól béreltek
földet s azt az uraságnak fizetett földadó ellenében szabadon mívelhették. Egy
másik feljegyzés szerint egy zsidó a XVIII. században Kőszeg határában
szőlőbirtokot vásárolt. E ritka esetektől eltekintve azonban századokon át a
zsidóság gazdasági tevékenységének csak nagyon kis hányada esett a
földmívelésre, ami a jogbiztonság hiányával, a megszorító intézkedésekkel és a
zsidóság exisztenciájára is kiható vallási üldözésekkel magyarázható. A zsidók
későbbi fokozatos M.-i tevékenységének kiinduló pontja II. József császár 1783
március 31-én kiadott rendelete, mely a könnyítések egész sora mellett
megengedi azt is, hogy a zsidók parasztbirtokokat bérelhessenek, ha azt önmaguk
mívelik meg. II. Lipót az 1790: XXXVIII. t.-cikkben kimondja, hogy a zsidók
mindaddig, míg kiváltságaikat az országgyűlés le nem tárgyalja, azon állapotban
tartandók, melyben 1790 jan. 1. voltak, s ha abból netalán kizavartattak volna,
visszahelyezendők». A zsidók ettől kezdve tételes törvény alapján nagyobb
mértékben kezdtek földmíveléssel foglalkozni. Voltak ugyan még visszaesések,
pl. I. Ferenc alatt 1818. megtiltották, hogy a zsidók nemesi birtokokat zálogba
vagy haszonbérbe vegyenek, de ez a rendelet már a következő évben hatályon
kívül helyeztetett. E rendelet hatályon kívül helyezésének oka a magyar M.-i viszonyok akkori szomorú
állapotával függ össze. A folytonos háborúk és belső villongások a M. javait
pusztították el. A földek a legelhanyagoltabb állapotban voltak, a
birtokosoknak se kedvük, se megfelelő tőkéjük nem volt birtokukat jól
felszerelni és azt intenzíven megmívelni. A birtokosok nagy része csak úgy
tudott megélni, ha földjét haszonbérbe adta de a bérbeadás nemzeti érdek is
volt, mert enélkül a parlagon heverő földek tovább züllöttek és pusztultak
volna. A bérbeadás — e parancsoló szükség következtében — mind általánosabb
lett és a zsidók ettől kezdve sűrűn bérelnek földeket. Az 1839-iki országgyűlés
egyhangúlag elfogadta azt a javaslatot, hogy a zsidóknak adassanak meg a nem
nemeseket megillető összes polgári jogok. Az 1840: XXX. t.-cikk a bányahelyek
kivételével a zsidóknak szabad lakhatási és telekvásárlási engedélyt
biztosított. Ekkor már szerezhetnek tulajdonjogilag földbirtokot a város vagy a
megye engedélyével és az engedelmi okirat többnyire az illető érdemességével
indokolja az engedély megadását. Az 1844-iki országgyűlés 42 szavazattal 12
ellenében kimondja, hogy a zsidók nemesi birtokokat is vehetnek haszonbérbe, 25
szavazattal 24 ellenében pedig a nemesi jószágok zálogbavételét engedélyezik a
zsidóknak. Az 1867: XVII. t.-cikk kimondja a zsidók egyenjogúsítását és
korlátlan jogot ad nekik a M.-i ingatlanok szerzésére és hasznosítására. Ekkor
indul meg az eddigieknél jóval nagyobb arányban a zsidóság részvétele a M.-ban.
Nemcsak mint birtokosok, de különösen, mint bérlők foglalkoznak a zsidók
behatóan a földmíveléssel. A jogegyenlőség nem adja kellő magyarázatát annak,
hogy a zsidók között kezd elterjedni a bérlői foglalkozás. De mindjárt
érthetővé válik ez, ha a gazdasági viszonyokat figyelembe vesszük. A gazda
helyzete a múlt század közepe táján mind rosszabbá vált. A jobbágyság
felszabadítása után minden átmenet nélkül át kellett térni a pénzgazdálkodásra.
A munkaerőt pénzen kellett beszerezni és új befektetéseket kellett eszközölni.
Ehhez jöttek még a rossz termések, az alacsony gabonaárak, az amerikai verseny,
a rendezetlen hitelviszonyok és a magas kamat, amelyek együttvéve a gazdák
nagymérvű eladósodásához vezettek. A nagyobb gazdaságokkal tehát az adott
viszonyok között nem is lehetett mást tenni, mint bérbe adni azokat. Hogy miért
éppen a zsidók között akadtak számosan bérlők, annak egyszerű oka, hogy a
zsidók kereskedésre kényszerítve nagyobb készpénztőkével rendelkeztek s szívesen
fektették be azt haszonbérletbe. A másik ok pedig, hogy a keresztények nem
nagyon vették bérbe a földeket, ha volt is rá elegendő pénzük. Ezt mutatja a
királyi család ráckevei uradalmának példája. Egy 1903-as gazdacímtár szerint
ennek az uradalomnak 37%-át zsidók bérelték, pedig tárgyilagosan meg lehet
állapítani, hogy a királyi család jószágkezelője szívesebben adta volna
haszonbérbe az egész uradalmat keresztényeknek. Ez a példa — amely különben ma
már nem aktuális, mert a királyi uradalomnak ma nincs zsidó bérlője — élesen
rávilágít arra az utolsó években sűrűn hangoztatott
vádra, melyet a M.-ban való «térhódítása» miatt emeltek a zsidóság ellen. 1867
után a zsidók valóban az addiginál nagyobb lendülettel kezdtek M.-gal
foglalkozni, de ez korántsem jelenti azt, hogy térhódításról lehetne beszélni.
Ha a gazdák egy bizonyos csoportjában arányszámukat meghaladó számmal
szerepeltek is, a M. egészében kontingensük semmi esetre sem volt aránytalan.
Az meg egészen bizonyos, hogy a hetvenes években és azután a zsidók nemzeti
hivatást teljesítettek azzal, hogy a legkétségbeejtőbb gazdasági válság idején
a M.-ba fektették tőkéiket. A pusztuló, züllő gazdaságokat így sikerült
megmenteniük és a nemzeti termelés szolgálatába állítaniuk, ami a köz
szempontjából eléggé meg nem becsülhető eredmény. A zsidók részvétele a M.-ban
— mint az alábbi statisztikából kitűnik — nem haladta meg országos
számarányukat még akkor sem, mikor a földszerzésnek nem volt semmi akadálya.
Mióta azonban a birtokpolitika szabályozza a föld adásvételét, meg kell
állapítanunk, hogy a zsidóság helyzete e tekintetben rosszabbodott. Érdekes,
hogy egészen a legújabb időkig nyoma sem volt nálunk a földbirtokpolitikának. A
tiltó intézkedések évszázadok folyamán csak valamely vallásfelekezet ellen irányultak,
de semmi esetre sem tekinthetők birtokpolitikái intézkedéseknek. Ezektől az
intézkedésektől eltekintve, az ingatlanszerzésnek a legcsekélyebb korlátozása
sem állott fenn. Pl. sem 1848 előtt, sem azután nem találunk intézkedést vagy
törvényt, mely idegeneknek, tehát nem magyar állampolgároknak a birtokszerzést
megtiltaná. Ahogy a királyi adományozásoknál sem vizsgálták a megadományozott
állampolgárságát, ugyanúgy akkor sem törődtek vele, mikor az ingatlanszerzés
már a ma ismert jogi ügyletek alapján bonyolódott le. A világháború után többé
nem lehetett halogatni a földbirtokpolitikával való komolyabb foglalkozást. Már
a háború alatt is születtek egyes korlátozó rendeletek, amelyeket a háborús
viszonyok tettek szükségessé. B rendeletek a kormányt, illetve a
földmívelésügyi minisztert ruháztak fel azzal a korlátlan joggal, hogy az
ingatlan megszerzését minden indokolás nélkül megengedje, vagy megtagadja.
Kezdetben csak a nemzetiségi területeken lévő 35 vármegyére, később az egész
országra kiterjedt e rendeletek hatálya, amit azután teljes egészében
megszüntetett a Károlyi-kormánynak ú. n. Búza Barnaféle rendelete. Ez a
rendelet a kisbirtokok szaporítását igyekezett előmozdítani, s amiként nagy
előnyei, úgy nagy hibái is voltak. Pár hónappal a kommün bukása után
megszületett a ma is érvényben levő földbirtokreform-törvény. Nem célunk itt
kritizálni ezt a törvényt, de tagadhatatlan, hogy sok alapvető hibája arra
vezethető vissza, hogy amikor megszületett, közállapotaink nem voltak
konszolidálva s a lelkekben még erős hullámokat vetett a háborús, a forradalmi
és ellenforradalmi idők sok szenvedése. Nem soroljuk fel itt a
súlyosnál-súlyosabb hibákat, csak a földbirtokreformnak a zsidósággal
kapcsolatos vonatkozásaira akarunk rámutatni. A törvénynek van egy pontja, mely
szerint az 50 éven belül szerzett
földbirtok a megváltásra kerülhető birtokok sorrendjében előbbre van. Ez a
pont, ha kifejezetten nem is, de valójában mégis a zsidóság ellen irányul. A
zsidók ugyanis leginkább egyenjogúsításuk bekövetkezése, tehát 1867 utón
szereztek birtokot s magától értetődik, hogy a megváltást illetőleg elsősorban
az ő birtokaik jöhettek számításba. Ha egy ilyen irányú statisztika készülne,
abból kétségtelenül meg lehetne állapítani, hogy a földbirtokreform
következtében megváltást szenvedettek között valóban aránytalanul nagy számmal
szerepelnek a zsidók. Ami a zsidóságnak a M.-ban való részvételét általában
illeti, arra vonatkozólag a statisztika csak hozzávetőleges felvilágosítást
nyújthat. Mindenekelőtt is csak Nagy-Magyarországra vonatkozólag készült ilyen
statisztika - amelyet Kovács Alajos, a statisztikai hivatal igazgatója állított
össze - s ebből tiszta képet egyáltalán nem nyerhetünk, csupán körülbelüli
következtetést vonhatunk le a mai helyzetre. A zsidók szerepe a magyar M.-ban
százalék szerint: A birtok nagysága
Birtokosok Bérlők
%-okban %-okban 1000 holdon felüli
... ... ... 19-9 73-2
200-1000 holdas birtokok ._. ... 19-0 6240 100- 200 ... ... 80 27-0 50- 100 2-5 7-6 25- 50 0-7 2-0 10- 20
5- 10 5 holdon aluli 0--4 0-3 03
0-7 0-4 0-3. Látszatra ez a statisztika a zsidóságnak a M.-ban való túlsúlya
mellett bizonyít. De figyelembe kell venni a következőket: Az összeírás
idejében Nagy-Magyarországon 2.388,482 gazdaság volt. Ebből