13308.htm       CIMSZO:        Mezőberény     SZOCIKK:     Mezőberény, nagyk. Békés vm., 13,477 lak. Habár már előzőleg is laktak zsidók a községben, csak 1851. szervezték meg a hitközséget. Az alapítók Lusztig Salamon, Haasz Izrael, Füchsel Adolf, Marmorstein Sámuel, Marmorstein Mór és Hoffer Ignác voltak, akik Füchsel Adolfot és Marmorstein Sámuelt választották elöljáróknak. Ezek a vezetők nagyon intenzíven dolgoztak a hitközség megalapozása érdekében és rövid időn belül több intézményt létesítettek. Még 1851. megalapították a Chevra Kadisát és imahelyiséget béreltek. A hitközségi élet annyira érdekelte a tagokat, hogy már az első években többen versengtek az elnöki tisztség eléréséért, ami ugyan torzsalkodásokat is előidézett — olykor a választásoknál a szolgabíró közbenjárását is igénybe vették — de mindenesetre a hitközségi élet elevenségére vall. Az alapítókon kívül a következők szereztek maguknak nagy érdemeket a hitközség felvirágoztatása körül végzett munkásságukkal: Zoller Lipót, Forscher Jakab, Ziener Márton, Hacker Jónás, Cziegler Jakab és Lusztig Sámuel. 1879-ben elemi népiskola létesült, amelynek első tanítója Haasz Ármin volt. 1881-ben rendszeresítették a magyar nyelvet és mivel akkor a tanulók száma már 43-ra szaporodott, még egy tanerőt alkalmaztak. 1892-ben a második tanítói állást beszüntették és ismét egyedül Haasz Ármin vezette az iskolát haláláig, 1894-ig. Halála után Pollák Jakab került a tanítói székbe. 1914., amikor a községben hét tanerős áll. elemi iskola létesült, a hitközség átadta az iskolát az államnak. 1884-ben Hoffer Károly elnöklése idejében közgyűlésileg elhatározták a templom építését. Az építést még ugyanaz évben befejezték és Kohut Sándor nagyváradi főrabbi jelenlétében nagy ünnepélyességek mellett felavatták az újtemplomot 1880-ban megalakult a Nőegylet, amely ma Strasser Mórné vezetésével működik. 1911-ben Schwartz Ferenc, szülei emlékére 60 hold földet ajándékozott a hitközségnek,; ez az alapítvány a sírkert gondozására szolgál. A hitközség status quo alapon áll és a szegedi községkerülethez tartozik. Lélekszáma 218, családszám 59, adófizető tag 71. Foglalkozásuk: 30 kereskedő, 7 orvos, 4 gazdálkodó, 2 ügyvéd, 2 nagykereskedő, 2 köztisztviselő, 2 magántisztviselő, 1 tanító, 13 magánzó és 8 egyéb. 2 közadakozásból él. A hitközség évi költségvetése 4035 pengő, amely összegből 1200 pengőt filantropikus és szociális célokra fordítanak. Anyakönyvi területéhez tartozik Kőröstarcsa község. A háborúban 46-an vettek részt, közülük öten hősi halált haltak. Megemlítésre méltó üzem Cziegler Mór szövőgyára, amely 128 munkást foglalkoztat. A hitközség mai vezetősége: Berényi Károly elnök, Stern Lipót alelnök, Ulmer Jakab és Rosmann Ignác gondnokok, Kékesi Sándor pénztárnok és Stern Menyhért jegyző.                                                                                                                            Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3308 .cimszó a lexikon 592 . s köv. oldalán.