13304.htm       CIMSZO:        Mezei   SZEMELYNEV          Mezei Mór       SZOCIKK:     M. Mór, ügyvéd és publicista, szül. Sátoraljaújhelyen 1835. jan. 17., megh. Budapesten 1925. nov. 20. Fiatalon került Pestre, ahol befejezte gimnáziumi tanulmányait és az egyetem jogi fakultását. 1861-ben, mikor az alkotmányos mozgalmak új életre keltek, M. többedmagával megalapította az Országos Izraelita Magyar Egyesületet, melynek előbb titkára, majd elnöke lett. Ugyanekkor átvette Farkas Alberttől a Magyar Izraelita szerkesztését is és elsőnek hangoztatta az országos kongresszus összehívásának szükségességét. Szerkesztői állásából 1862 végén erőszakkal elmozdították és hírlapírói működésének nemzeti szelleme miatt katonai törvényszék elé állították. Külön királyi engedéllyel 1864. ügyvédi irodát nyitott, de tovább folytatta publicisztikai működését is és állandóan tevékenykedett az emancipáció érdekében. E célból számos hírlapi cikket írt az 1865-8. országgyűlések alatt, sőt a kiegyezés után még nagyobb lendülettel. Az Eötvös báró által 1868. egybehívott zsidó kongresszusnak egyik legfőbb szereplője és vezéregyénisége volt. A kongresszus jegyzői funkcióit is ellátta. Később az Izraeliták Országos Irodájának elnöke s mint ilyen a kongresszusi zsidóság vezető egyénisége lett. M. a recepció idején a már előzőleg megalkotott nagybizottság elnöke volt s a küzdelmet leginkább ő szervezte. Wahrmann Mór halála után a Lipótváros országgyűlési képviselőjévé választották két cikluson át, 1893- 1901 közt, mely idő alatt több nagy beszédet mondott. M. Magyarországnak egyik legjelentékenyebb kereskedelmi jogásza volt. Ő vele készíttették el a részvénytársaságokra vonatkozó határozatoknak a gyakorlatban való keresztülviteléhez mintául szolgáló formákat.                           Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3304 .cimszó a lexikon 591 . oldalán van.