13287.htm CIMSZO: Messiás SZOCIKK: Messiás (héb. ha-Mosiách, a. m. a felkent, gör. Christos, az Evangéliumokban Messiás, (János 1. 41, 4. 25). A zsidóság messiási hitének ideális királya, aki a róla elnevezett korban fog eljönni. A második Templom korában a jeruzsálemi főpapot (l. o.) nevezték formális felkenése után ha-Kohen ha-Mosiach-nak, a felkent főpapnak (Lev. 4. 3, 5, 16, 6. 5) vagy a Mosiach Nógidnak, felkent uralkodónak (Dániel 9. 25, 26), vagy egyszerűen M.-nak, mint III. Onéas esetében. Minthogy a királyt is felkenték, ezt Isten felkentjének, Mosiach ha-Sóm nevezték, mint aki Isten nevében és dicsőségében gyakorolja az uralmat Izrael népe felett (Sám. 11. 7. 8—11, 14; Jesája 55. 4 ; Zsolt. 89. 4, 21-29). Ehhez képest volt a király sérthetetlen (Sám. I. 26. 9). Jesája próféta Cyrus perzsa királyt, a zsidók megszabadítóját is M.-nak nevezi, miután a babiloni királyságnak és bálványimádásnak is véget vetett s Izraelt hazájába vezette. A Zsoltár a pátriárkákat nevezi Isten felkentjeinek (105.15), míg magát Izrael népét is illeti több helyen a Biblia ezen a néven (Zsolt. 28. 8, 84. 10; Chabakuk 3. 13). Jóllehet a M. név későbbi eredetű a legrégibb szentiratoknál, a személyes M.-ba vetett hit végigmegy az egész Biblián, a jövő reménységébe vetett próféciának pedig szükségszerű kifejezője. Az első próféta, aki részletes képét adta a M.-i királyságnak, Jesája volt (9. 1—6, 11. 1—10, 32. 1—5), majd Jeremiás és Ezékiel fejtik ki a M.-i eszmét. Jesája szerint a M. Jisájtól fog származni és Isten szelleme, mint bölcsesség fog rajta nyugodni és isten félelemmel fogja a világot kormányozni, igazságossággal és hithűséggel (11. 1—3, 5); nem fog háborút viselni egy nép ellen sem s a háború helyébe a békét állítja (9. 4); az igazságba vetett hitet a népnél visszaállítja (9. 6b, 11. 3b, 4); béke és rend fog uralkodni országszerte; a bárány nem fog félni a farkastól, a leopárd nem fogja bántani a gödölyét (11. 8), zsarnokság és önkény eltűnnek, mert Isten megismerése áthatja az egész országot (32. 1, 2, 16). A népet nem fogja serkenteni politikai ambíció, hanem beéri az egyszerű pásztor életével (32. 18, 20), de az ország éppen ezért felvirágzik, s nem fogja fenyegetni külföldi veszedelem (9. 6a, 32. 15), ellenben a többi népek a M.-hoz fognak jönni tanácsért és döntésért (11. 10); csodálatraméltó tanácsadó, Istenhez hasonlatos hős, Békefejedelem lesz az ő neve (9. 5). Jesájából nem csupán a moralista, hanem a politikus is beszól, amidőn a M.-hitet hangoztatja; ő nemzete függetlenségét s ezen belül Istenhez való megtérését akarta, de ellene volt az Assyriával és Egyiptommal való szövetségnek. Jeremiás M.-hite általában megegyezik Josájáéval; szerinte is Dávid igazságos sarja lesz a M., akinek neve Adonáj cidkénu (a. m. Isten a mi igazságunk 23. 5, 6). Ezékielnél a M. csupán passzív alak, míg a nép és ország újjászületése kizárólag Isten műve lesz. Azonban a későbbi fejezetek (34. és 37.), amelyek az exilium idejéből származnak, már részletesebb képét adják a M.-i államnak, mely a jövő állama s amelyet Dávid király sarja fog kormányozni dicsőségesen; nemzet újra egységes lesz, mint az első Dávid király idején. Az exilium utáni időkben Chaggai, Zacharja és Deutero-Jesája (60.) foglalkoznak a M.-sal; tőle remélik a Templom visszaállítása és az igazságos kormányzatot (Chaggai 2. 23 Zecharjah 3.8, 4. 12). Legmagasabban a második vagy ú. n. Deutero-Jesája fejti ki a messianizmus gondolatát. Benne érik el a próféták vallásos eszméi legmagasabb fejlődési fokukat. Jesája elgondolása szerint a történés végcélja az emberiség üdvözülése; Izrael hivatása, hogy az egész emberiség javáért szenvedjen, mert Isten rendelte erre a célra; de nem egy egyént, hanem az egész Izraelt, mert az emberiség regenerálását az van hivatva teljesíteni s az igaz istenhitet a népek közt hirdetni és terjeszteni azokat Isten szolgáivá megtéríteni, hogy minden nyelven Őt imádják (45. 23). Nem a saját korában élő Izráelt, hanem a jövő ideális Izraelét gondolja Jesája. Izraelt vallásos tapasztalata teszi alkalmassá e magasztos célra s Isten akarata az, hogy szenvedések és megalázások eltűrésével haladjon kitűzött célja felé. Úgy Jesája, mint Deutero-Jesája és Micha próféták megegyeznek abban, hogy a M. korszaka az általános világbéke kora lesz. A M. személyével sem ők, sem az exilium utáni Malachia és Joól próféták nem foglalkoznak, hanem csupán a M.-i eszmével. Az apokrifáknál a M. személye szintén nem játszik szerepet, bár némelyek hisznek benne és remélik azt (I. Makkob. 2. 57), míg Szirach, Judith, Tóbit, Baruch, II. Makkab. és a Salamon Bölcsességei egyáltalán nem említik a Dávid házából származó M.-t. A M.-i hitet kétségkívül kizáróan a zsidóság adta az emberiségnek, és pedig mint univerzális hitet. A zsidó felfogás nem is ragaszkodott szigorúan ahhoz sem, hogy zsidó legyen a M.; így a zsidóságot megváltó Cyrus perzsa királyt valóban annak tekintette a próféta is, később pedig Nagy Sándor körül egész legendák szövődtek, nem egészen ok nélkül. Ily legendákat, melyek a zsidóságot támogató nagy uralkodónak a zsidósághoz való viszonyát mutatják, említ a Talmud (Jóma 67b) és Josephus (Antiquitates 11. 8). A zsidóság egyeteme a személyes M.-sal csupán a Makkabeus uralkodóház kihalása után kezdett foglalkozni, az idegen Nagy Herodes zsarnoki uralma idején, amidőn a Rómától való függőség nyilvánvalóvá lett. Ismét Dávid eljövendő sarjától remélte Izrael megváltását az idegen iga alól. Hogy ebben a korban a M.-i hit a zsidóságnál általános volt, arra bizonyítékok a következők: 1. Jézusnak és híveinek meggyőződése, hogy Jézus M.; 2. Josephus (De bello Judai o VI. 5, § 4), Tacitus (Historia 5. 13) és Suetonius (Vespasianus 4.) szintén tudnak e kor zsidó M.-i hitéről; 3. Philo is beszél a jövő M.-királyról (De premiis et poenis § 16); 4. A második Templom lerombolása után megállapított mai formájú semoné észre imádság is vallja a M.-hitet. Hillel még nem hitte a M.-t, de ő Nagy Heródes uralma alatt élt, amikor a régi nézetek helyét az új, M.-t váró eszmék kezdték betölteni s reménységét a személyes M. eljövetelébe vetette a nép nagyobb része. Ekkor is Dávid házától várták azt s igazságot és békés kormányzatot reméltek a M.-tól. Azonban az akkori apokrifáknál már idegen elem is vegyül a M.-i hitbe s a tradicionális eszme mellett, amely szerint Dávidtól fog származni, felmerül az isteni és kezdettől fogva létező M. eljövetelének nem-zsidó gondolata. A régebbi apokrifáknál a M. földi király; így az Enoch könyve hetven pásztorának vízióiban (85—90.), amely Jochanan Hirkanosz zsidó király idejéből származik (időszámítás előtt, 135—105); a SibylIák könyvében (idősz. el. 1. sz.), a M.-t Isten küldi keletről s az véget vet a háborúknak s csupán Istennek engedelmeskedik; a Templom és a Szentföld rombolóit Isten fogja elpusztítani ekkor, az Utolsó ítéletkor pedig a pogányok megtérnek Istenhez s Isten örökké tartó királysága jön létre itt e földön, ahol az örök béke fog uralkodni. Hogy azonban milyen lesz, és honnan származik a M., azt a Sibyllák nem említik, ellenben a Salamon Zsoltárok apokrifja, mely Pompeius politikai beavatkozásakor keletkezett, Dávidtól származtatja azt, akinek eljövetelét egyedül csak Isten tudja előre. Ez az apokrif irat a M. személyét leginkább kiszínezi s részletesen elmondja, hogy először is le fogja tiporni az igazságtalan uralkodókat és a pogány okát, majd össze fogja gyűjteni Izrael szétszórt népét s megalapítja saját igazságos és békés uralmát, ahol a gonosznak nem lesz helye s a pogány népek alája lesznek rendelve s az egész világ Istent fogja dicsőíteni; Jeruzsálem ismét szent város lesz, ahova a világ minden széléről jönni fognak Isten dicsőségét imádni. Ez az utóbbi leírás Jesája hatását mutatja (Jesája 11. 1 és köv.). Bűntől mentesen, teljes istenfélelemmel, Isten szellemével telítve, hősiesen és igazságosan kormányozza a M. Isten nyáját s szavának hatalmával megakadályozza a bűnözést; féken tartja a hivatalnokokat, úgy, hogy az igazságtalanság és zsarnokság eltűnnek országából; nem harcosokba és hadiszerekbe, sem aranyba és ezüstbe, hanem egyedül Istenbe veti bizalmát s ebben lesz erőssége, nem pedig a hadseregben. A további apokrif irat Baruchó, mely a mai időszámítás első századának vége felé keletkezett. Eszerint a M. a Római Birodalom bukásakor fog eljönni s el fogja azt pusztítani a az utolsó imperátort láncon fogják Cion hegyére a M. elé vezetni, aki őt istentelensége miatt megöli, úgyszintén Izrael ellenségeit is kardélre hányja, míg a megmaradtakat uralma alá kényszeríti s ő maga az idők végéig fog uralkodni. Ez a zsidó tudósok által sohasem kanonizált apokrif irat egyébként bebizonyítottan több keresztény interpolációt tartalmaz. A további apokrifák, amelyek foglalkoznak a M.-i eszmével: Lévi Testamentuma, amely szerint a papi törzsből fog a M. eljönni s lényegénél fogva telesen szellemi lesz, aki Isten bölcsességét árasztja a világra és az emberiségre, megszünteti a bűnt s a gonoszságot s ideális papságával az idők égéig kormányozni fogja a világot, majd meg fogja nyitni a paradicsom kapuit, eldobja a karót s a szenteket az Élet Fájához vezeti. Ehhez hasonló a Juda Testamentuma apokrifa M.-hite, mely szintén a szellemi lelki tulajdonokat emeli ki. Szerinte a M. egyedüli küldetése az emberiség regenerálása s uralma igazságos és üdvhozó lesz az egész világra nézve. A 12 pátriárka testamentumának keletkezési ideje a Makkabeus királyok kora s innen magyarázható a papi törzsből származó M. eszméje. A legrégibb apokalipszis, amelyben a kezdettől fogva létező M. isteni elküldetéséről van szó, Enoch Könyve (87 - 71.), amely az idősz. előtti első századból való. Itt a M. Ember fiának neveztetik, s mint angyali lény van leírva, emberi arccal, de az Égben trónol. Ez a M. már a teremtés előtt élt, dicsősége pedig örökkévalóságtól örökkévalóságig tart. Ő lesz az igazság és bölcsesség megszemélyesülése s Isten valamennyi megnyilatkozásának közvetítője. Ha pedig eljő a világ vége, akkor Isten trónusa mellett foglal helyet s valamennyi teremtmény felett ítélkezni fog. Ekkor minden lény le fog előtte borulni, dicsőíteni fogja s hálát fog adni érte a Szellemek Urának. Rejtve nem maradhat előtte titok s valamennyi gonosztevőt, főképpen királyokat és hatalmasságokat örök kárhozatra ítél, de ugyanakkor az igazságosakat örök gyönyörben részesíti s közöttük fog lakni az örökkévalóságig. Enoch a M.-t Ember fiának nevezi, viszont az Enoch Könyv héber és szláv szövegében az Enoch név azonos a Letatron-nal (a. m. legmagasabb rendű szellem Isten közvetlen közelében, aki a világ kormányzatát intézi) s ugyanily értelmű a kabbalában és a rabbinikus irodalomban is. Ugyanilyen értelmű Philónál is a Logos, amelyet a jövő királyságának betöltőjére, azaz a M.-ra alkalmaz; az Ember fia (Bar Nas) kifejezés tehát M.-sal egyértelmű. Foglalkozik még a M.-sal Ezra Negyedik Könyve és pedig úgy az égi, mint a földi M.-sal. Ez a könyv az első sz.-ban keletkezett s szintén a római birodalom ellen irányul; ezt fogja a M. elpusztítani s utána még négyszáz évig fog uralkodni, azután meg fog halni az egész emberiséggel együtt. Itt a M. ille homo v. ipse homo kifejezéssel is van jelölve. A Talmudban a Szanhedrin-traktátus 98. szól a M.-ról. Érdekes még a jeruzsálemi Talmud (Jóma V.), leírása, a M.-ról. A rabbinikus irodalom M. koncepciója a földi M.-ba vetett hit s a mai időszámítás 1. századától kezdve ez a judaizmus M.-hite is. Ezt visszhangozza a zsidó liturgia naponként máig; e felfogás is Dávid sarjának nevezi a M.-t. A judaizmust a kereszténységtől szeparáló ezen M.-hit már, az I. sz.-ban feltűnt s a II. sz.-ban élt Justinius, valamint a Philosophumena (9. 30) szerzője is észlelik és megállapítják azt. Előbbi a Dialógus cum Tryphone (49.) c. művében, melyben hangsúlyozza, hogy a zsidók még ezután várják a Dávidtól származó M.-t. A zsidóság M.-a és a róla elnevezett jövő korszak a prófétáktól álmodott örök béke, a háború teljes kiküszöbölésének, a morálnak és szelleműek a pogányság és ösztönség feletti uralmát jelentik s ezt ma is vallja a zsidóság egész egyeteme naponkénti imájában. A teremtés előtti létezés is foglalkoztatta a rabbinikus irodalmat a legrégibb időktől kezdve. A Peszikta Rabba (33., 36.) koncepciója szerint a M. a teremtés előtt született az isteni Gondviselés adományaképp s Isten maga rejtette őt el, hogy egykor a gonoszságot és tagadást a M. győzze le. A Haggada is tud a M. preexisztenciájáról (Peszáchim 54a; Nedárim 39a; Jalkut 1. 20); eszerint a M. neve Jinnon és már a teremtés előtt volt meg, hat dologgal, amik szintén megelőzték a teremtést. Ugyancsak említik azt a R. Josua ben Levi jelenései, a Midras Kohen és a Széder Gan Eden apokaliptikus iratok, amelyek M. Ben Dávidnak nevezik a M.-t. Néhol a M. előlétezéséről és hirtelen, váratlan megjelenéséről van szó, így Máté Evangéliumában (24:. 27, 43-44), azonban még ez is tiszta zsidó koncepció, amely megtalálható az Exodus Rabba L-ben, a Midrás Tanchumában (Semósz), amely iratok Mózes hirtelen megjelenését várják Rómában a M. alakjában; ugyanúgy az Agadat ha-Mosiach is. Máshol szó van a született, de még meg nem jelent M.-ról s ez már a 2. sz.-ban ismeretes felfogás volt, mert ezt említi Justinus (i. m. VIII.), amellyel megegyezik a Szanhedrin-traktátus (896). A jeruzsálemi Targum szerint (Micha próféta 4. 8-hoz) a M. a földön van, de az emberek bűnei miatt elrejtőzött. Máshol ismét szó van a már rég született M.-ról; így a jeruzsálemi Talmud (Beráchót 2.) szerint Bethlenemben született a második Templom lerombolása napján, a Zerubbabel Apokalypsise szerint pedig Dávid király korában s elrejtve Rómában tartózkodik. Az Ezékiel prófétán (34. 23) alapuló felfogás magát Dávid királyt tartotta M.-nak. Egy másik felfogás a Józseftől származó M. eszménye, melyre a legrégibb feljegyzés a Szukkót-traktátusban van (52 a, b). Ez a csatában elesik. A Talmud nem részletezi ezt a M.-t, de később mások felvették ezt a koncepciót, így Száadja, a vallásfilozófus és Hái gáón, előbbi az Emunót ve-Deótban, utóbbi a Taam Zekénimben. Eszerint a Józseftől származó M. meg fogja előzni a Dávidtól származót s össze fogja gyűjteni Izrael népét Jeruzsálembe, ahol visszaállítja a Nagy Templomot s megalapítja az emberiességre és jogra épített uralmát, de Gog és Magog megjelennek előtte és megölik. Csupán a Mosiach ben Dávid fogja őt feltámasztani. Ezt a József M.-t az elveszett tíz törzsi (l. o.) M.-ának tartják, de a Nagy Sándor-mondával (l. fentebb) is hasonlóságot mutat (L. Judaizmus. Jézus, Kereszténység és zsidóság, Álmessiások.). Irodalom. A héber apokaliptikus iratok szövegét közli A. Jellinek a Bikkuré ha-Ittim I.-III. k.-ben. Kimerítő összefoglaló tanulmányt ad Moses Buttenwieser, M. (Jew. Encycl. 1904) Fontos művek még: Schfirer, Geschichte des jüdischen Volkes (3. ed. II.); R. Smend, Alttestamentliche Religionsgeschichte; W. Nowack, Die Zukunftshoffnung Israels in der assyrischen Zeit: Hühn, Die messianischen Weissagungen; Fr. Giesehrecht, Der Knecht Jahwes in Deutero-Jesaiah ; W. Bousset, Die Religion des Judentums im neutestamentlichen Zeitalter; F. Perles, Kritikz. Boussets Religion d. Judentums: P. Volz, Jüdische Eschatologie von Daniel bis Akiba ; H. J. Holtzmann. Lehrbuch der neutestamentlichen Theologie I. ;W. Baldensperger, Die messianisch-apokalyptischen Hoffnungen des Judentums; F. Weber, Jüdische theologie auf Grund des Talmud (2. ed. ;G. H. Dalman, Der leidende und der sterbende Messias): u. a., Die Worte Jesn; Kampers, Alexander der Grosse und die Idee des Weltimperiums in Prophetie und Sage ; Hackmann, Die Zukunftserwartung des Jesaiah ; Volz, Die vorexilische Jahweprophetie und der Messias: Marti, Geschichte der israelitischen Religion; u. a., Das Buch jesiach; Cheyne, Introduction to Isaiah ; Robertson Smith, The Prophets of Israel; Adolf Posnanski, Siloh, Ein Beitrag zur Geschichte der Messiaslehre. I. (Leipzig 1904); Gezzken, Komposition und Entstehungszeit der Oracula Sibyllina. Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3287 .cimszó a lexikon 588 . s köv. oldalán.