13177.htm       CIMSZO:        Marcali            SZOCIKK:     Marcali, nagyk. Somogy vm., 4637 lak. M. a Széchenyi grófok birtoka volt, akik türelmi adó ellenében engedték meg a zsidóknak, hogy a községben letelepedjenek. A hitközség, mely később kongresszusi lett, körülbelül 100 évvel ezelőtt alakult meg. A 40-es években épült fel a régi templom, míg az új zsinagógát 1906. emelték Müncz Simon akkori hitközségi elnök kezdeményezésére. A hitközség első rabbija, akiről feljegyzés maradt, Marczali (Morgenstern) Mihály volt, aki 1852. foglalta el állását. Fia Marczali Henrik (l. o.) ny. egyetemi tanár, a kiváló történettudós. 1852-ben már fennállott a régi elemi iskola, amely 1903. új hajlókba költözött. Kutter, Schwarc, majd 35 évig Gold Adolf és Löbl Lipót tanítottak ebben az iskolában, melyet jelenleg Gábor Ignác vezet. Chevra Kadisaja 1826. létesült s 1926. ünnepelte fennállásának százéves évfordulóját. Mostani elnöke: Berger László, alelnöke Ullmann Henrik. Gold Samuné vezetésével működik még egy nőegylet és egy kulturális célú leányegylet, melynek Fábri Anna az elnöknője. A hitközség 8000 pengős évi költségvetéssel dolgozik és nagyobb összeget fordít szociális célokra. Több alapítványt is kezel, így a Marczali Henrik, Mitzger Miksa, Gold Adolf és Löbl Lipót féle alapítványokat, melyeknek évi kamatait a legjobb előmenetelt tett tanulók kapják. A hitközség anyakönyvi területéhez Kéthely, Balatonújlak, Balatonkeresztúr, Balatonberény, Balatonszentgyörgy, Nikla, Csömend, Pusztakovácsi, Hollád, Fönyed, Sámson, Tótszentpál, Varjaskér, Mesztegnyő, Böhönye, Nemesvid, Nemesdéd, Csákány, Nagyszékácsi, Sávoly, Gadány, Horvátkút, Vész és Tapsony    községek tartoznak. A lélekszám 270, a családok száma 90, az adófizetőké 103. 5 nagykereskedő, 1 tanító, 25 kereskedő, 3 ügyvéd, 1 köztisztviselő, 10 munkás, 1 nagyiparos, 2 orvos, 1 állatorvos, 10 magántisztviselő, 20 iparos és 40 magánzó van a hitközség tagjai között. A világháborúban részt vett tagok közül 15-en haltak hősi halált. Az ellenforradalomnak hat áldozata van: Löbl Lipót tanító és fia, Gold Vilmos bádogos és fia, Dénes Izidor és Mayer István joghallgató. A hitközség mai vezetősége: Rückländer Jakab elnök, Berger Zsigmond alelnök, Gábor Ignác jegyző, Honig Béla pénztáros, Sattler Sándor templomgondnok, Berger László, Dénes Antal, Drucker Mihály, Faragó Ferenc, Gold Samu, Gold Aladár, Gulyás Ferenc, Kertész Mór, Mayer Ignác, Róna János, Rosenspitz Izidor, Somogyi Béla, Szabados Sándor, Ullmann Henrik, Willheim Vilmos, Weisz József és Weisz Sándor képviselőtestületi tagok.                                                                                                                          Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3177 .cimszó a lexikon 574 . s köv. oldalán.