13135.htm       CIMSZO:        Major  SZEMELYNEV          Major Henrik   SZOCIKK:     "M. Henrik, festő és karikaturista, szül. Nagyszalontán 1889. Rövid ideig a képzőművészeti főiskolán Ferenczy Károly alatt tanult Budapesten. Korán feltűnt karikatúráival Huszár Károly Deres c. előlapjában, majd a Fidibuszban. A Műcsarnokban állított ki először ceruzarajzokat. 1913-ban a Művészház kiállításán olaj festésű arcképekkel szerepelt és önarcképével díjat nyert. Egyike a legtökéletesebb arckép- és karikatúra-rajzolóknak, aki egy-két odavetett vonással rögzíti meg az ábrázolt karakterét. 1921-ben Hollandiába hívták a Telegraph rajzolójának, onnan Londonba ment és a Graphic, Daily Grarhic lapoknak közéleti kiválóságokat rajzolt. 1923-ban Amerikába költözött, hol a New- York American, majd a Wallstreet Journal c. lapoknak rajzolt politikai nagyságokat és fllmstarokat. 1928-ban Berlinben telepedett le. Hollandiában, Angliában és Amerikában, mint arcképfestőnek is nagy sikerei voltak, az utóbbi helyen pedig karikatúra-kisplasztikájával is feltűnést keltett. Grafikai munkái: M.-Kürthy: Komédiások (1912 Tevan); M. panoptikuma, írók és hírlapírók karikatúrái (1913 Tevan); Album Amerika leggazdagabb embereinek 180 karikatúrájával (New-York)."                          Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3135 .cimszó a lexikon 568 . oldalán van.