13106.htm       CIMSZO:        Magyar zsidók a Balkánon       SZOCIKK:     Magyar zsidók a Balkánon. Budának törökkézre jutása után (1526. szept. 11.) szóródtak szét a M.-k a Balkánon. Legelőször a német zsidók által alapított szófiai hitközségben tűntek fel. Hatvannál        több magyar-zsidó család telepedett meg itt és nagy feltűnést keltettek a szófiaiaktól eltérő vallásgyakorlataikkal. Az új bevándorlók azonban mindössze csak három-négy esztendeig éltek Szófiában, mert elköltöztek az Aegei-tenger mellett a Rhodope-hegység alján fekvő Kavalába. A budaiak nagy tiszteletben álló rabbija, Kohén Naftali ben Izsák még 1532 tavaszán is Szófiában élt, de későbbi sorsáról semmit sem tudunk. A wormsi emlékkönyv a vértanúhalált halt tudósok közt említi a nevét. Amint nem teljesen ismertek azok az okok, amiért a budaiak a Balkánra vándoroltak (l. Buda), úgy homályban maradt az az ok is, ami a budaiakat Szófia elhagyására kényszerítette. A zsidók Budáról való kivándorlását Szulejmán telepítési politikájával hozzák kapcsolatba és nem büntető internálásnak minősítik a zsidó és török kútfők. A szófiai kivándorlás már sokkal valószínűbben kényszer hatása alatt történt, mert nem valószínű, hogy a maguk jószántából cserélték volna fel egészséges lakhelyüket a rossz vizű és tűrhetetlen klímájú Kavalával, ahol a szultán száműzöttei éltek. E telepes magyar zsidók Mátiszjó ben Nátánát, Sidero-Kapsa híres rabbiját tekintették rabbijuknak. Valószínű, hogy 1562. a kavalai rabbitanács tagjai Mózes ben Nátán és Elkónó ben Jakab magyar származásúak voltak. A budai zsidóknak egy másik csoportja a bolgárországi Viddinbe, a «hét kút városába», Szalonikibe és Konstantinápolyba (l. Törökországi magyar községek), valamint Plevnába került. Ez utóbbi helyen a magyar zsidók a túlsúlyban lévő spanyol és német telepesekkel szemben is megtartották önállóságukat. Egy darabig azért békés összetartásban éltek, közös jótékony és temetkezési egyletük volt, a végén azért mégiscsak összetűzésre került köztük a sor egy elöljáróválasztás alkalmával. Valószínűleg a spanyolok és a németek vethették fel azt a tervet, hogy a három gyülekezet szertartási szabadságának megsértése nélkül az adminisztratív ügyek vezetésére közös elöljárókat válasszanak. Ezt ellenezték a budaiak, aminek aztán súlyos következményei lettek. A plevnai zsidók megfogadták, hogy a hozzájuk költözött magyarokért, bármi is érje őket, három éven át nem járnak közbe a vajdánál és a városi hatóságnál. Elhatározásukat csak az esetben változtatják meg, ha a budaiak ellen olyan mértékben nyilvánulna meg az ellenségeskedés, hogy az az ő hitközségüket is veszélyeztetné. A budaiakat vallási vonatkozásban is kiközösítették maguktól, örömükben, gyászukban senki részt nem vehetett és a rabbiknak tilos volt budaiak részére ítéletet hozni. A bíráskodási tilalom csak az esetben szűnhetett meg, ha e határozatot aláírók többsége a tilalmat felfüggeszti. A plovnaiak tudósaikat és tanítóikat is megeskették a határozat betartására. A budaiak védelmét magáévá tette Lévi József és főleg Plevnának öreg és tiszteletreméltó rabbija, Lévi Izsák bon Jakab. Noha a kiközösítési határozatot ő maga is aláírta, azt mégis semmisnek nyilvánította, mivel az csak úgy kötelezhette volna őt, ha azt Lévi József, az ő rabbitársa is aláírja. A budaiak védelmezőit súlyos támadások érték, különösen Gerzson ben Juda plevnai tudós részéről. Végül is Lévi Izsák a        plevnai határozatot a Balkán legelismertebb tudósainak ítélőszéke elé vitte és Almosino Mózes, Kálái Sámuel, Adárbi Izsák, Medina Sámuel szót emeltek a magyar-zsidók érdekében. Érvénytelennek nyilvánították a kiközösítési ítéletet, mert nem ismétlődhetik meg Izrael történetének az az eseménye, amikor Benjámin törzsét kiátkozták A budai zsidókat a plevnaiak megkövetésére és javulásra szólították fel. Így állott aztán helyre Plevnában a gyülekezetek békéje. (V. ö. Büchler Sándor, «A zsidók története Budapesten.»                                                                                                                     Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3106 .cimszó a lexikon 566 . s köv. oldalán.