13053.htm       CIMSZO:        Maariv                         SZOCIKK:     "Maariv, az esti ima héber neve. A jeruzsálemi Szentély istentiszteleti rendjéhez viszonyítva az áldozati részek füstölögtetésének felel meg. A befejező részen kívül két főrészből áll, a sémából és a teflllóból. A séma szakaszait itt is, mint a reggeli imában, áldások előzik meg és utánuk is áldások következnek. A bekezdő áldások : ha-maáriv áróvim; óhév amó Jiszróel; a befejező áldások: sómér ámó Jiszróel loád ; góál Jiszróél. A főima azonos szövegű a délutáni tefillóval, a 19 áldásmondás tehát rövidebb, mint sachariszkor. Záróimául az olénut mondják, amit még helyi szokás szerint egy-egy zsoltárral toldanak meg. Ünnepkor az imarészek és az azokat befejező áldások közé költeményeket iktatnak be (l. Maárovisz). A későbbi betoldású utolsó áldás szombat és ünnep beköszöntésekor elmarad. A somér ámó Jiszróél ilyenkor megváltozik, befejezésül bibliai verset mondanak. Péntek este a M. előtt a 95., 96., 97., 98., 99., 29. Zsoltárt mondják. A Zsoltárok után a Lechó dódi, ezután pedig a 92. és 93. Zsoltár következik. Vannak hitközségek, ahol az előbbi Zsoltárokat, ha szombat és ünnep (vagy félünnep) összeesnek, elhagyják. A tefillo péntek este 7 áldásból áll; 4 önálló szövegezésű, az első és utolsó 3 a szokásos (l. Tefilló). Ünnep este a tefilló 7 áldásból áll, egyező szövegű a sacharisz és minchó tefillóval (l. o.) A templomi istentiszteletnél itt a kidust (l. o.) iktatják be. A befejező rész szombat este a 91. Zsoltárral, az uvó lecijon második felével (veátó kódós) és bibliai versekből összeállított áldómondatokkal (vajitén lechó) bővül. A templomi istentiszteletnél itt szombat- és ünnepnap kimenetelekor a havdoló (l. o.)-t iktatják be."                            Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3053 .cimszó a lexikon 547 . oldalán van.