13046.htm       CIMSZO:        Lugos                          SZOCIKK:     "Lúgos (Lugoj, R.), rend. tan. város Krassó Szörény vm. 19,818 lak. A zsidó hitközség 1780-1790 között alakult. Az alapítók nagyrésze Makóról származott, de névszerint ismeretlenek. Az első elnök, akiről   tudomásunk van Holczner Adolf (1845—59). Utána következett Lőwinger Adolf (1856—96) és Fényes József (1896—1905). A hitközség első rabbija  Cevi Hirsch Oppenheimer, a Bánát főrabbija volt. 1790-ben megalakult a Chevra Kadisa, amelynek 220 tagja van és Brauch Rudolf vezetése alatt áll. 1833-ban népiskolát létesítettek, amely ma is működik és  55 tanítványa van.  A   tantestület  tagjai: Lenke Manó főrabbi igazgató, Keszler Gabriella és Popoviciu Angelina tanítók. 1842-ben felépült a nagytemplom. Később a tagok gyarapodása folytán fiókimaházat is létesítettek. 1875-ben létesült a Nőegylet, valamint az Árva Egyesület. A Nőegylet 240 tagot számlál és Hirschl Miksáné a vezetője. 1903-ban Talmud-Tórát alapítottak, amelynek 160 tagja van és László Mór vezetésével működik. A háború alatt az iskola épületében kórházat rendezett be a hitközség, amelynek vezetését Lenke Manóné és Berdach   Henrikné intézték. 173-an teljesítettek katonai szolgálatot, akik közül 11 hősi halált halt. A hitközség kongresszusi alapon áll és a XXI. temesvári községkerülethez   tartozik. Lélekszáma 1700,  családszám 550, adófizotő tag 502. Foglalkozásuk : 270 kereskedő, 40 magántisztviselő, 15 ügyvéd, 15 iparos, 10 nagykereskedő, 10 gazdálkodó, 10 munkás, 6 nagyiparos, 5 mérnök, 4 orvos, 4 köztiszt viselő, 3 tanító, 2 író, 1 vállalkozó, 52 magánzó és 56 egyéb. A hitközség évi költségvetése 800 OO0 lei, amely összegből 100,000 lei filantrópikus ée szociális célokat szolgál. Anyakönyvi területéhez tartoznak: Bálinc, Boksánbánya és Resicabánya. A következő alapítványokat kezeli a hitközség 1.Kiházasítási alap (1905—6), mennyasszonyok támogatására; 2. Schnitzer Albert (1910) jótékonysági alap, 3.Tauszk-alap (1920) tanulók jutalmazására ; 4. Deutsch Ignác és neje (1925) szegény kereskedők támogatására. A hitközség tagjai közül a következők tulajdonában vannak nagyobb gyárüzemek: Kammer és Társai textilgyár (300 munkás), Löffler és Strausz kaptafagyár (100 m.), Barát és Lengyel textilgyár (50 m.), Pártos és Schwartz téglagyár (50 m.), Schwartz Hermann műmalom (30 m.), Szántó és Epstein seprűgyár (20 m.), Amigó és Grosz fagyapotgyár (10 m.), Salinsky Artúr szalmatokgyár (10 m.). A mezőgazdaság terén fontos szerepük van Eckstein Fülöp és Fekete Antal birtokosoknak. A hitközség mai vezetősége: Lenke Manó főrabbi, Berdach Henrik elnök, Hirsch Miksa és Grünbaum Miksa alelnökök, Sebestyén Lipót, Brauch Rudolf, Huszár Vilmos, Fried Lőrinc, Szidon Dezső, Dobi Jenő és Deutsch Mór előljárósági tagok, Stern Ármin jegyző."                                   Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 3046 .cimszó a lexikon 546 . oldalán van.