12996.htm CIMSZO: Liturgiaiének SZOCIKK: "Liturgiai ének, a templomi és házi imákat állandóan kísérő ének, amelyet meg kell különböztetni az egyes szövegekhez időről-időre tetszés szerint használt dallamoktól. L.-ről a reformáció idejében élt Mölln Jákob Lévi-ig alig lehet szó. A bibliai időben értesülünk ugyan templomi énekekről, hangszerekről, szervezetekről, de hogy a dallamok milyen eredetűek, milyen jellegűek és hagyomány által állandósítottak voltak-e, megállapíthatatlan. A Talmud (Gittin 7a) a jeruzsálemi Templom pusztulásának gyászául határozottan tiltja az imának éneklését, sőt az ének hallgatását is, viszont úgy a Tórának, mint a Misnának (Talmud) csak dallamos előadását tartja értékesnek (Meg. 32a). Ránk maradtak a Biblia szövegéhez fűződő neginók, melyek azonban nem zenei jelek, hanem eredetileg hangsúlyt és mondattani kapcsolatot jelző értékkel bírnak és csak később fűződött hozzájuk az időközben kifejlett dallam (kantilene), melyről azonban szintén nem állapítható meg, mennyiben eredeti, mennyiben általános érvényű es mennyiben maradt meg eredeti elgondolásában. Tény, hogy a Biblia különböző könyveinek egyazon neginóit nagyon eltérően éneklik; Tóra, prófétákból vett haftórák, Eszter K. és Siralmak K. a főtípusok. De a Tóra egyes részeit is a nagyünnepeken máskép adatják elő, mint szombatokon. A szefárd és az egyiptomi éneklési mód megint más-más változatot mutatnak. Mindez arra vall, hogy a L. egységes hagyományra nem nyúlik vissza. Jellegénél fogva az egyiptomi változat leginkább vall az ókori keleti eredetre. A talmudi énektilalom különben csak akadémikus érvényű volt. Az imakönyv újabb «piut» szerzeményekkel való gyarapodását nyomon követte az énekfejlödés. Későbbi századokban apológiát írnak az éneknek lelki hatásáról és csak a világi zenére vonatkoztatják a talmudi tilalmat; míg Majmuni magukat a piutokat is kárhoztatja, mivel énekes előadásra adnak alkalmat. A rítus elágazásával párhuzamosan a dallam elváltozása is jár. Világi énekek, népdalok is beszüremkednek a zsinagógába (így a chanukai «moóz cur» dallama német népdal vonásait tárja elénk; Birnbaum: Chanuka-Melodie, Zunz után.) Ha eredeti zsidó dallamok fennmaradását egyáltalán lehetőnek tartjuk, akkor azok a katolikus liturgiában a zsidó énekekkel itt-ott rokonságot mutató énekfoszlányokban keresendők. Mölln Jákob tekinthető a zsidó liturgiai ének atyjának, amennyiben hagyományosoknak vélt dallamokat megállandósított. Az ő dallamait a Sulchán Áruch kódex kötelezővé is tette, természetesen hangjegyekben való megrögzítés nélkül (Órach Chajim 51 §) s így bizonytalan, hogy a következő századokban beállott zenei züllést átélték-e hagyományos dallamok. Leo de Modena velencei rabbinak, Palestrina kortársának köszönhető, hogy (1605) a zsidó templomi éneket elméletben ismét hagyományos alapokra fektette. Selomo de Rossi volt az első, ki az ő buzdítására liturgikus zeneszerzeményeit hangjegyekben megörökítette.(Jig- dal, Adón Olom, Olénu és Zsoltárok). Németországban is világi zeneszerzők (Haydn, Mozart, Beethoven) hatása alatt jött létre a liturgiái ének megtisztulása. A Mendelssohn Mózes felléptétől számított reformkorszak a zsinagógái ének újjáalakítására nagy gondot fordított, de a hagyományos alapot csaknem teljesen elhagyta. Ezzel szemben a müncheni hitközség kiadásában megjelent énekes könyv az első, mely a hagyományos dallamokat felelevenítette. Ezt a műveletet folytatta és diadalra juttatta: Sulzer Salamon bécsi főkántor a XIX. sz. első felében a Siré Cion c. gyűjteményében, mely új zenestílust teremtett és terjesztett el a művelt zsidóság minden templomában. Parisban Naumburg S. a Zemirósz Jiszróél c. művében más régi dallamokat elevenít fel és azok zenetörténeti eredetéről értekezik; Mayerbeer és Halévy szintén szolgáltattak neki szerzeményeket. Berlinben Lewandowski Louis, Bach tanítványa: Kol rinó uszfilló c. művében nagyobb teret enged a közönség részvételének és ezzel véget vet annak a a visszás állapotnak, melyet az eddigi szerzők nem küszöbölhettek ki, hogy a közönség a karénekek alatt tétlenül hallgatásra volt kárhoztatva. Újabb műve Tódó vezimró négyszólamú karénekek nagy gyűjteményével gazdagítja a zenei irodalmat. Míg Sulzer merész és megrázó kompozíciói Beethoven stílusát követik, Lewandowski népszerű, kellemes dallamosság által igyekezett az áhítatot fokozni és inkább Mendelssohn nyomdokain járt. Magyarországon Friedmann Mór pesti főkántornak köszönhető néhány igaz zsidó érzést keltő dallam (Ovinu malkénu, Enos éch jicdák). Sok templomban meghonosodott Szegfi kedusója és Gottschall Resé bimnuchoszénuja." Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2996 .cimszó a lexikon 540 . oldalán van.