12965.htm       CIMSZO:        Lichtenstein      SZEMELYNEV          Lichtenstein Hillel         SZOCIKK:     "L. Hillel, rabbi, szül. Vecsén 1815., megh Kolomeában (Galícia) 1891. máj. 18. Szófer Mózes pozsonyi főrabbi tanítványa. Előbb Szt.-Margit községben működött, 1854. pedig Kolozsváron választották meg, de nem foglalhatta el hivatalát, Friedmann Ábrahám erdélyi országos főrabbi ellenzése miatt. 1865-67-ig Szikszón működött, ekkor Kolomeába hívták meg, ahol nagy jesivát is tartott fenn. Magyarországon ő volt vezetője a túlzó orthodoxiának, nem tűrte meg az almemor elmozdítását és fanatikusan ellenezte a világi nevelést. 1868-69-ben élénk tevékenységet fejtett ki, mint az orsz. zsidó kongresszus ellenzője s főleg a Rabbiszeminárium felállítása ellen küzdött. E célból már 1865 rabbigyűlést hívott össze Nagymihályra s küldöttséget menesztett az uralkodóhoz, hogy a szeminárium felállításának elejét vegye. Vallási szigorúságban felülmúlta összes magyarországi orthodox kortársait. Számos irata jelent meg részint héber, részint jiddis nyelven Hébernyelvű művei közül fontosabbak: Maszkil el-Dol; Ész laászósz."                             Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2965 .cimszó a lexikon 534 . oldalán van.