12892.htm       CIMSZO:        Lederer            SZEMELYNEV          Lederer Sándor           SZOCIKK:     L. II. Sándor, a Pesti Izr. Hitközség elnöke, szül. Kiskunfélegyházán 1852., megh. Budapesten 1927 nov. 28. Jog- és államtudor. Egyetemi tanulmányainak befejezése után miniszteri tisztviselő lett. Baross Gábor kereskedelmi miniszter, felismerve kiváló képességeit maga mellé vette L.-t, aki gyorsan emelkedett s miniszteri tanácsos lett. Részt vett az 1885-iki országos kiállítás megrendezésében s ő rendezte később a belgiumi és a barcelonai világkiállítás magyar részét. Érdemei elismeréséül megkapta a Ferenc József- és a Lipót-rendet és a belga király is magas rendjellel tüntette ki. Nyugalomba vonulása után jelentős közgazdasági tevékenységet fejtett ki, több önálló közgazdasági munkát írt. A felekezeti életbe 1900. kapcsolódott be s azóta vezető szerepet játszott. Az 1918-iki választásnál mint az ellenzék vezére bekerült a Pesti Izr. Hitközség elöljáróságába. Előbb elnökhelyettes, majd Székely Ferenc (1. o.) távozása után elnök lett, mely tisztségét tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláig viselte. Különösen nagy szervezőképességével tűnt ki. Munkájának eredményei a templomépítésben csúcsosodtak ki. Az ő kezdeményezésére épültek a Páva-utcai, Nagyfuvaros-utcai és a Csáky-utcai templomok. Ugyancsak ő alapította meg a Magyar Zsidók Egyesületét.                                   Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2892 .cimszó a lexikon 526 . oldalán van.