12596.htm       CIMSZO:        Kinyilatkoztatás                                   SZOCIKK:     "Kinyilatkoztatás, zsidó teológiai fogalom, amelyet a rabbinikus irodalom Giluj Sechinónak nevez, másrészt Isten akaratának megnyilvánulásai tényekben, így legfőképpen a Tóra adásával. A patriarchák, Mózes és a próféták vízióik alkalmával jelekben látták Isten megjelenését, de az isteni K. alatt a zsidó vallás szempontjából mégis a sinai K.-t szokták érteni. Az emberszeretet s a társadalom fennmaradásának örök időkre szóló törvényeit Mózes az államalkotó géniusz bölcs meglátásával rendkívüli külsőségek és ünnepélyesség keretében adta át a népnek, mely a Sinaj-hegy lába körül gyülekezett, «hogy az Égből jövő Tíz Parancsolatot meghallgassa», míg Isten jelenvalóságát külső jelek árulták el (Exod. 19. 9., 20. 22.; Deuter. 7. 4., 5. 2). A sinaji K.-nak az egész zsidóság tanúja volt s az egész nép ígéretet tett, hogy megőrzi a Törvényt, melyet Isten Mózes által neki örök időkre adott. A későbbi próféták, de a liturgia is a sinaji K.-nak döntő fontosságot tulajdonítottak. Juda Halévi a Kuzariban (1. 25, 87, 97; 4. 11) a sinajai K. tényét tartja az egész zsidó vallás alapjának. Ugyanez a rabbinikus iratok véleménye is két évezreden át. A K. valódiságát az egész Izrael egységes Egy Isten hite tanúsította legjobban. (V. ö. Kohler, «Jew. Encycl.»)."                               Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2596 .cimszó a lexikon 479 . oldalán van.