12526.htm       CIMSZO:        Kemecse                                 SZOCIKK:     Kemecse, nagyk. Szabolcs és Ung közigazgatásilag egyesített vm. 3706 lak. A K.-i hitközség körülbelül 100 évvel ezelőtt alakult. Alapítói K.-re beköltözött gazdálkodók voltak. Első rabbija Grünwald Gerson volt, akiről azonban nem jegyezték fel, mikor működött. Templomot 1824. épített a hitközség saját erejéből. Jesivája is van, körülbelül 50 évvel ezelőtt Glück Emmánuel rabbi alapította s átlag 25 növendék látogatja. A hitközség vallásos szellemének bizonyítéka a néhai Klein József és Láng Arnold által tett nagyobb alapítvány, melyből Talmud Tórát létesítettek. Ennek Láng Arnold a vezetője. A Chevra Kadisa, melynek programján a szegények gyógykezeltetése és támogatása szerepel, jelenleg Friedman S. elnöklete alatt áll. A kulturális és főként a gazdasági életben élénk szerepet játszik a fv.-i zsidóság. Pollatschek Sándor a járás köztiszteletben álló tb. főorvosa, Róth Jenő, K.-i takarékpénztár vezérigazgatója, Haas Ignác, aki 1200 hold földön gazdálkodik, műmalmot és szeszgyárat létesített, Ehrenberg Izsák és Zwibel Testvérek kőolaj-finomító gyárai, Fisch Salamon szeszfőzdéje és betongyára és Láng Arnold betongyára számos munkást foglalkoztatnak. A hitközség 7000 pengős költségvetéssel dolgozik, 55 család él a hitközségben, az adófizetők száma 48 A hitközség anyakönyvi területéhez Nyírbogdány, Kék, Beszterec, Vasmegyer, Sényő, Nyírtúra, Berkesz, Demecser, Gégény, Nyíribrony, Nyírkércs, Kótaj, Nyírszékely, Nyírtét, Oros, Nyírpazony, Tiszakarád és Ramocsaháza községek tartoznak. Foglalkozás szerint: 5 gazdálkodó, 16 kereskedő, 1 orvos, 10 iparos és 20 egyéb. A hitközségnek 32 tagja vett részt a világháborúban, a közülük 5-en estek el. A hitközség mai vezetősége: Leonorovits Géza főrabbi, Frischmann Izrael elnök, Friedmann Ignác gondnok, Feldmann S. pénztárnok, Weinberger Márton ellenőr, Klein Menyhért jegyző, Láng Arnold, Keszler Jakab, Scher Adolf és Amzel Adolf elöljárók.                          Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2526 .cimszó a lexikon 460 . oldalán van.