12285.htm CIMSZO: Jesája SZOCIKK:
Jesája, (Jesájóhu,
Ezsajás). Próféta. (Könyve az utolsó próféták könyveinek sorában első helyen
áll.) Izráel legnagyobb prófétája, akinek működése történelmi kihatású. Vallási
és társadalmi jelentőségén túl fellépése a zsidó állami életre is korszakos
hatással volt. Elsőnek jelölte meg Izráel hivatását és ő juttatta
legpregnánsabban kifejezésre az isteni ítélet és a messiási idő eljövetelének
eszméjét. J. működése az állam szorongattatásának idejére esik. Pekách, az
északi birodalom királya és Recin szír király szövetséges hadjáratot terveztek
III. Tiglat Pileszár asszír kitály ellen és csatlakozásra akarják kényszeríteni
Áchár királyt (736-722) is. A nép is, a király is kétségbeesik. De ekkor
jelenik meg J. és Istenbe való bizalomra serkenti a királyt. Ne rettegjen a
«két füstölgő csóvától», hanem higgyen inkább ügyének igazságosságában,
Istenben is, mert hit nélkül nincs megmaradás, ő a hit prófétája.
Szenvedélyesen hitt a zsidó nép és Ción rendeltetésében. «Ciónból indul ki az
isteni tan és Isten igéje Jeruzsálemből.» Ción és a nép tehát nem pusztulhat
el. Szenvedni fog a nép,, de a maradéka megtisztul és ez lesz a jövő alapköve s
Isten birodalmának biztosítéka. A hit és a politika érvei talán nem győzték meg
a királyt,. azért hát jósígéretekkel akarja felrázni. Megjövendöli egy csodás
fiú születését, akinek Immánuel (velünk az Isten) lesz a neve. Ez hozza majd az
üdvösséget és a megváltást. De sem a király, sem a nép nem fogadta még magába
az ő nagy hitét s kétségbeesésükben Assyria karjaiba vetették magukat. J.
megjövendöli, hogy éppen Asszíria hatalma válik végzetessé Izraelre. De azért
még most is küzdött a csüggedés ellen. Asszíria is eszköz csak Isten kezében és
«kevélykedhet-e a fejsze a favágóval szemben ?» Judának egy kis maradéka meg
fog térni és akkor: «Dávid házából vessző sarjad, amelyen a bölcsesség és
okosság, a meggondolás és erő, az istenszeretet és istenfélelem ihlete
nyugszik, igazság szerint mond ítéletet az elnyomottak fölött, szája ostorával
sújt le a zsarnokra és derekának öve az igazság lesz». A hit prófétájaként
lépett fel később is, mikor Szanherib Chizkijáhu királyt szorongatta. Szanherib
biztosra vette a győzelmét és Chizkijáhut már a hatalmában érezte. («Mint
madarat a kalitkában, úgy fogom a királyt» ; így dicsekedik ékiratos tábláin,
amelyek megmaradtak.) Chizkijáhu azt hiszi, hogy csak nagy adót kell
felajánlania és megválthatja magát. J. közbeveti magát. Ne roskadjon össze a
félelemtől. «Mint az éhes, aki álmodja, hogy eszik, de arra ébred, hogy üres a
gyomra, vagy mint a szomjas, aki álmodja hogy iszik, de mikor felébred, mégis
bágyadt, úgy járnak majd a népek sokaságai, amelyek Ción ellen vonulnak fel.»
Csak a hittől várta a felszabadulást és lenézte azokat a prófétákat, akik a nép
sorsát más szemszögből figyelték. «Az Isten tébolyt öntött a prófétákra, úgy
hogy bezárt könyv ő előttük a jövő, amelyből nem olvashatnak. (Minden bajnak az
az oka, hogy) ez a nép csak szavakkal járul elém és csak ajkaival imád, szíve
azonban távol van tőlem és vallása csak betanult szabályokból áll.» Minden
politikai fordulatot arra használ fel a próféta, hogy hasson a nép erkölcsére
és kitisztítsa vallási és társadalmi romlottságából. Merészen vágja a király és
az országnagyok szemébe: «A láb talpától a fejig nincsen ép hely (az
országban). Mint lett kicsapongóvá a hűséges város, egykor csupa igazság volt,
most gyilkosok tanyája lett. Ezüstöd salakká változott; borod vízzel hígult;
gazdáid latrok, tolvajok cimborái, valamennyi szereti a megvesztegetést. De árváinak
nem szolgáltatnak igazságot; az özvegy peresügye eléjük sem kerül». A régi
próféták szellemeden fordul a formalizmus ellen, istenszemlélete a legteljesebb
istenismeret emanációja. Isten a világ ura, a sorsintéző, minden esemény az ő akaratából
ered és minden ítélete méltó az ő igazságához. A mindenttudó és mindenttehető
nem áhíthat áldozatokat. «Csak a jogtisztelet fogja megváltani Ciónt és csak az
igazság az ő megtérőit. Mosakodjatok, tisztuljatok, vessétek el gonosz
tetteiteket, távolítsátok el a bűnt, gyakoroljatok jót, keressétek az
igazságot, egyenesítsétek fel az elnyomottat, szolgáltassatok igazságot az
árvának és védjetek meg az özvegyet.» Ez az ő Istenhite, de politikai
hitvallomása is. Csak az erkölcsi tisztaság mentheti meg a nép jövőjét. A
léhaság, a belső romlottság, a szegények kárán tobzódó fényűzés elpusztítja és
nagyon keserű lesz a hanyatlás. Mesterien festi meg ennek a kornak feslettségét
a következő jövendölésben: «Akkoriban elveszi az Isten a lábikráknak nap- és
holdképes cicomáit, a függőket, láncokat és fátylakat, a pártákat, lábláncokat
és díszöveket, az illatszelencéket és a varázsereklyéket, a karikákat és az
orrgyűrűket, a tükröket, gyolcskendőket, fejkendőket és átalvetőket. Illat
helyett bűz lesz, öv helyett kötél, fodros hajdísz helyett tarfej.» A gazdagok
példája csábította a népet erre a prédáló fényűzésre és mindenki a
harácsolásból merítette a hozzávaló tehetséget. Mindenki telhetetlen volt és ez
csak végső romlásra vezethetett. «Jaj azoknak, akik házat házhoz építenek,
mezőt mezőhöz foglalnak, hogy nem is marad már hely mások számára, de majd
maradtok magatokra az országban.» A nép, ha érezte is romlottságának
veszedelmeit, mégis remélt, mert bízott az intézményeiben. De J. éppen ezen a
ponton szállt szembe az általános felfogással. A béke és az üdvösség kútforrása
nem a formákban rejlik, hanem a nép jellemében. Ezért bízik Chizkijáhuban, aki
vallásos reformjaival tisztultabb istenismeretet árult el és tőle várja, hogy
helyreállítja az igazságot és megalapozza az üdv birodalmát. Világszemlélete
oly magas csúcsra emelte, hogy Izrael határain túlra is vethette jószemének
tekintetét. Nem csak Izraelt látta, de a népek sorát is. Fájt neki a nemzsidó
népek sorsa is és egy-egy reménysugárral földerítette látókörüket. Seregszemléje
az egész világra kiterjedő eszchatológiával végződik: «Mert az Úrnak minden
haragja vagyon minden pogányok ellen és búsulása azoknak minden sokaságán,
veszedelemre rendelte és halálra adja őket. Az egeknek minden serege is
megsenyved és összegöngyölődik tekercs módjára az égbolt és minden serege
lehull, ahogyan lehull a szőlőtő levele és ahogyan lehull a fügefa hervadt
lombja. Mert fellázadt az Égben az én fegyverein és imé az edomitákra leszáll
ítéletre és a népre, amelyet veszedelemre rendeltem. Az Úrnak fegyvere
megteljesedik vérrel, meghízik kövérséggel, a bárányok és bakok vérével, a
kosok veséinek kövérével, mikor az Úrnak áldozat leszen Brezrában és nagy
öldöklés Edómban. Mert az Úr leszámolásának napja és a büntetésnek esztendeje
lészen Ciónért.» (Jes. 34. 2, 4, 5, 6, 8). De aztán a megváltott Cionra gondol
és a tekintete felderül : Örül a puszta és a sivatag, vigad a vadon is és
kivirágzik, mint a nárcisz. Akkor a vakok szemei megnyílnak és a süketek fülei
megnyiladoznak. És a délibáb tóvá lészen és a szikkadt föld vizek forrásává. És
lészen ott örvény és út és szentség útjának neveztetik... és nem járnak azon
mások csak azok, akik megváltattak.» (Jes. 34. 1,5, 7,8,9). — Deutero J. vagy
Babiloni Névtelen próféta. J. könyvének egységessége a 40. fejezetnél
megszakad. A további 26 fejezetben is az előzők szelleme nyilatkozik meg, de
mégis újszerűen és még erőteljesebben. De a megváltozott stílusnál feltűnőbb
még a történelmi szemlélet, amely más, mint az első 39. fejezetben. A
babilóniai exiliumról itt más képet kapunk, amely nem egyezik az eddigi
fejezetekben rajzolt helyzettel. A bibliai kritika ez oknál fogva a könyvnek
hátsó részét (40—66. f.) egy másik prófétának, a Babilóniai Névtelennek
tulajdonítja. A próféta Babilonjában élt. Hírét vehette hogy harminchét
esztendei raboskodásból felszabadul Jojachim király és hogy messze keleten
Cyrus diadalai népeket szabadítanak fel jármuk alól. Izrael népének egy része
már nem is akart tudni a visszatérésről, másik része áhította ugyan, de nem
merte remélni. Ő mégis a nemzeti ébredésnek prófétájaként fordul a
csüggedtekhez és kishitűekhez. Régibb jóslatok is (melyeket Jesája könyvébe
[13. 1], iktattak), voltak forgalomban Babilónia bukásáról. «Még a ciprusfák is
kárörvendenek fölötted valamint a Libanon cédrusai: mióta elbuktál, nem jár
ránk, aki kidöntene. Az alvilág alulról eléd háborog, eléd riogatja árnyait, a
föld régi hatalmasait, felkelti trónjaikról a népek valamennyi királyát.
Mindannyian megszólalnak és mondják : te is elaléltál, mint mi, hozzánk hasonlóvá
lettél... Mi mélyen zuhantál alá az égről, fényes csillag, hajnalfia; földhöz
vágódtál, népek sanyargatója. Azt forgattad elmédben: felhatolok az égbe, Isten
csillagai fölé emelem trónomat... felszállók felhők magasságába, hasonló leszek
a Felségeshez : most letaszíthattál az alvilágba, a sírgödör legmélyére ... A
nemzetek minden királya sírboltjában nyugszik, dicsőségesen, téged pedig kivet
a sírod is, mint korhadt csemetét» (14. 8—19). Minden múltbeli jövendölés és
jelenben lejátszó világtörténeti esemény reményt öntött beléje, hogy Izrael nem
veszett el örökre és közeledik a megváltás órája. «Vigasztaljátok,
vigasztaljátok népemet, szól az Isten, hassatok szívére és hirdessétek, hogy
immár letelt rabságának ideje, hogy kivette már kétszeresét büntetésének Isten
kezéből». Szerinte «Cyrus jobbját Isten fogta meg», hogy meghódoltasson előtte
népeket, hogy ércajtókat feltörjön és vaszárakat felpattantson. Csak magának,
Izraelnek is rá kell még eszmélnie, hogy Istennek tervei vannak ő vele, hogy ő
általa akarja nevét a földön elterjeszteni. Izrael népe Isten szolgájává
magasztosult szenvedéseinek tisztítótüzében. Ő nem tűzzel-vassal terjeszti majd
a hitet, sőt repedt nádszálat sem tör ketté és pislogó kanócot sem olt el,
mégis napvilágra deríti az igazságot. Eddig lenézték, megkínozták, «latrok közé
szánták a sírját», de egyszer beismerik hogy «a mi bűneinkért szenvedett, a mi
vétkeinket viselte és az ő sebeiből gyógyulás fakad számunkra» (