12242.htm       CIMSZO:        Jahrzeit                        SZOCIKK:     "Jahrzeit. Magyarországon is meghonosodott német szó a halálozási évforduló megjelölésére. Ezt a vissza-visszatérő gyásznapot főleg a gyermekek tartják elhunyt szüleik után. Az első J. a temetés évfordulójára esik, az ezután következőket a halálozás évfordulóján tartják meg. Szertartásai : 1. a lélekmécs meggyújtása; 2. ha lehetséges, az elhalt szülő sírjának felkeresése; 3. a halott lelki üdvéért való ima (l. Él mólérachamim); 4. a fiúgyermekek kadist mondanak. A férfiak előimádkozói teendőket is szoktak végezni e napon; 5. Magyarország északi és észak-keleti vidékein halotti torra emlékeztető áldomást isznak (tikkun); 6. Sokan szüleik halálozási napját magukra nézve fogadalmi böjtnek nyilvánítják. Olyan esztendőben, amikor két ádár hónap van, a J.-ot a másodikban tartják, kivéve ha a halál egy szökőév első ádár havában következett be. Némely vidék rítusa szerint a közönséges év ádár-i J.-ait szökőévben minden ádárban tartják. A J. elnevezés német eredetre vall, de fogalomképp már olyan időkből ismeretes, amikor még nem voltak zsidók Németországban."                               Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2242 .cimszó a lexikon 404 . oldalán van.