12188.htm CIMSZO: Ipar SZOCIKK: Ipar. A zsidók szerepe a magyarországi iparban igen későn kezdődik. A középkori kézműves iparban való szerepük meglehetősen jelentéktelen, aminek az a magyarázata, hogy a honalapítás után megtelepedett kazár-zsidók, mint az államhatalom és az uralkodó osztály részesei, nem űztek kereseti foglalkozásokat. A különféle mesterségekkel inkább a zsidó őslakosság ivadékai foglalkoztak, amíg azonban mezőgazdálkodásuk elé akadályokat nem gördítettek, szívesebben űzték a földművelést. Az akkor szokásos és nélkülözhetetlen munkaerőt, a rabszolgákat használták fel a földek művelésére, amikor azonban az esztergomi zsinat (U. o.) 1114 körül végképp lehetetlenné tette számukra a rabszolgákkal való földmunkákat, már csak a kézművesség és az adás-vétel maradt meg számukra (l. Kereskedelem). A mesterségek sikeres gyakorlása elé is nehézségek gördültek, mert a hetivásárokat országszerte szombatra tették át és ez a zsidó kézművesek számára, akik ünnepnapjukat megakarták tartani, lehetetlenné tette, hogy áruikat értékesíthessék. Így maga a törvény szorította ki a zsidókat nemcsak a földművelés, de a kézműipar teréről is. A későbbi időkben, amikor a polgárság iparosai szakmai szervezetekbe, céhekbe tömörültek, állami és városi gazdaságpolitikában erős befolyással érvényesültek a céhek érdekszempontjai és a kifejezett kenyéririgység arra törekedett, hogy a zsidók keresetét és megélhetési lehetőségeit megszorítsa. Helyenként, mint pl. Budán és Pozsonyban versenyképességüket azzal a határozattal gátolták, hogy áruikat csak a zsidó utcában, vagy saját házaikban árulhatták, vagy a maguk házában. Ha pedig másutt rajtakapták őket, áruikat a bíróság elkobozta. A katolikus alapon álló céhek féltékenyen kizártak maguk közül minden idegen elemet és a nagyobb városukban, ahol a céhek külön-külön szervezeti szabályokat alkottak, zsidó iparos nem maradhatott. Ezeken a helyeken nincs is nyoma zsidó iparosnak. Ott, ahol voltak zsidók, akik ipari munkából éltek: szabók, vargák, kalaposok csak hitfeleik számára dolgozhattak. De ezek is mindenesetre a céhen kívül állottak. Kisebb helységekben azonban, valószínűleg olyanokban, ahol szervezett céhek nem alakulhattak, szórványosan találni egyes és kétségtelenül nem szívesen látott zsidó iparosokat, így pl. Bazinban, ahol e korszak vége felé egy zsidó szappanos és egy zsidó kardcsiszár élt, akiket a bazini vérvád (l. o.) vádlottjai között említ a történelem. A Franciaországból kiűzött zsidók, akiknek Zsigmond király megengedte a Budán való letelepülést, a szőnyegszövés mesterségét hozták be az országba. (V. ö. : Kohn S., «A zsidók története Magyarországon» Budapest 1884 VI. f. 2021. Fényes Elek, «Die Israeliten in Ungarn» c. értekezésével) Hogy a zsidók elhelyeződését az I.- i pályákon ennyire megnehezítették, számukra egyetlen megélhetési lehetőségnek a pénzüzlet maradt. E szabad terrénumon tartották fenn magukat egészen addig, míg a zsidógyűlölet felengedett és megnyitotta előttük nem csak az értelmiségi, de az ipari pályákat is. Röviddel azelőtt, hogy az elnyomatás felengedett, azért voltak már zsidó gyáriparosok is az országban, mint 1755-ben Simon Jakab és öt társa, akik Trencsén vidékén gyárat alapítottak nyírfakéregből lepárolás útján nyert olaj készítésére. Eddig Oroszországból importálták ezt a tímársághoz szükséges cikket, de most, hogy a gyárat üzembe helyezték, a szállítás körül olyan nehézségek merültek fel, hogy a gyárat csakhamar be kellett szüntetni. (V ö.: Mandl Bernát, «A XVIII. századbeli zsidók közgazdasági terveiről» az Imit 1905-iki Évkönyvében.) Az ipar reményteljesebb korszaka II. József császár ama rendeletével kezdődött, amely 1781. megengedte, hogy a zsidók szabó-, varga-, ácsmesterséget, műasztalosságot és gyáripart űzhessenek (l. Egyenjogúsító törekvés). Az 1783. Systematica gentis judaicae regulatio c. kiadott rendelet a bányavárosok kivételével megengedte a városokban való letelepülést és ezzel a zsidóság közgazdasági tevékenysége jelentős mértékben megnövekedett, az iparos zsidó megélhetése azonban még mindig lehetetlenné volt téve, minthogy nem tartozott valamely céhbe. A zsidó iparos most is csak számos zsidó által lakott városban élhetett, mert csak hitrokonai számára dolgozhatott. A XVIII. sz. végén Pozsonyban valamennyi zsidó iparos az úgynevezett zsidó utca egyik oldalán lakott, amely a Pálfi-birtokhoz tartozott és ahol szabadon űzhették az I-t. Az utca újabb része azonban már a város tulajdona volt, itt pedig csak céhbeli iparosok találhattak megélhetést. Az 1790. kiadott De Judaeis (l. o.) törvény ismét csak megerősítette a zsidók ama jogait, amiket II. Józseftől kaptak és ebben az állapotban éltek 1840-ig, természetesen viszontagságos körülmények között, mert az antiszemitizmusnak csak az eszközei változtak meg a középkor óta, de lényegében az elnyomatás csak nem szűnt meg (l. Antiszemitizmus). 1840-ben újabb törvény intézkedett a zsidók jogállapotának rendezéséről (l. Jogkiterjesztés) és ez a törvény kimondotta azt is, hogy «mesterségeket akár maguk kezükre, akár vallásukbeli legények segítségével szabadon űzhetnek.» «E törvénnyel kezdődik a zsidók polgáriasodásának korszaka, amelyben erőteljes lendülettel igyekszik feljutni arra a színvonalra, amelyen eloszlik minden előítélet.» (V. ö. Ventianer : «A magyar zsidóság története». Budapest 1922 II. r. II. f. 103.1.). Most megkezdődik az egyenjogosításért való küzdelem is (l. Emancipáció), de a zsidóellenes körök előbb a magyartalanság vádjával illetik a zsidóságot, majd mikor ez a vád megdől (l. Magyarosítás), előtérbe tolják azt a kérdést, hogy a zsidóság miért nem vesz részt az I.-i és a nehéz kézimunkákban, miért árasztja el az értelmiségi és kereskedelmi pályákat. A vádra csak az állampolitika felelhetett volna, mégis a zsidóságnak kellett megfelelni. És a zsidóság kész volt arra, hogy az elmúlt idők hibáit és mulasztásait, amelyek nem őt terhelték, helyrepótolja. Jakobovics Fülöp elnök-igazgató és Kern Jakab alelnök vezetésével megalapították «A nehéz kézműveseket és a földmívelést az izraeliták közt terjesztő pesti egylet»-et, hogy zsidó ifjakat neveljenek a nehéz kézimunkára és a magyar I. fejlesztésére. Az egyesület utóbb a «Magyar Izraelita Kézmű- és Földmíves-egylet» (l. o.) címet vette fel és hetven esztendős fennállása alatt sok ezer kiképzett iparost adott az országnak. Ezeknek az iparosoknak a sorát az 1846. mesterjogosítványt nyert Feiwel Lipót lakatos nyitotta meg. Az egylet vidékre is kiterjesztette működését és Aradon, Debrecenben és Nagykanizsán indult meg hasonló mozgalom. Sok akadállyal kellett megküzdeni a kezdeményezőknek és csak nagy pénzáldozattal lehetett a keresztény mestereket rábírni arra, hogy zsidó tanoncokat felvegyenek. A zsidó mesterek, akik József nádor közbenjárása folytán 1848-tól kezdve hatósági intézvényekkel és tanácsi végzésekkel szabadíttattak fel, mégis sok nehézséggel találták szembe magukat, mert a céhek zárkózottsága még mindig nem engedett fel. A kisipar így a lassú és szívós munka folytán megindult a fejlődés felé. A negyvenes évek I. mozgalmai azonban felébresztették a vállalkozási kedvet és megkezdődtek a gyáripari alapítások is. E gyárak közül, amelyek nemcsak a belföldi szükséglet kielégítésére törekedtek, de a külföld előtt is reprezentálták a magyar I-t, említésre méltó az óbudai Goldberger Sámuel és fiai kékfestő-gyára, amelyet ugyan még 1785. alapítottak, de csak a XIX. sz. negyvenes éveiben jutott a fejlődés oly fokára, amely versenyképessé tette a külföldi piacokon is. A gyár főérdeme abban áll, hogy felfokozta a termelést, amellyel eddig csak kis ipartelepek foglalkoztak. Fischer Mór (l. o.) alapította a herendi porcelángyárat és ezzel egészen új iparágat létesített Magyarországon és a külföld előtt megbecsülést szerzett a magyar I.-nak. Gyártmányai az 1842-iki első iparműkiállításon bronzérmet nyertek, 1847. pedig megkapták a nagy aranyérmet. 1860-ban alapították meg Pesten az Első Magyarhoni Parkettgyárat a Neuschloss Simon, Bernát és Miksa testvérek, akik már a negyvenes években nagy fakereskedést űztek és ácstelepet tartottak fenn. Zsidók alapítottak Tatán cukorgyárat és Vörösvágáson is zsidók tárták fel az opálbányát. Mandel Bernát már 1837. építette az országban a legelső gőzmalmot és így úttörője lett a malomiparnak. 1860-ban alapított műtrágyagyárat Pécsett Justus Jakab, Festetich Béla gróf anyagi és erkölcsi támogatásával. Közben a kisipar is haladt a fejlődés útján. 1851-ben a bécsi kormány rendeletben mondta ki, hogy vallása, nemzetisége, születése és szüleinek állása miatt nem zárható ki senki a kereskedelem és ipar gyakorlásából. A pesti és budai szabócéhek kérték a rendelet visszavonását, minthogy abban a katolikus vallás érdekeit látták veszélyeztetve, az 1851-iki végleges ipartörvény maguknak a kereskedelmi és iparkamaráknak ajánlatára végleg megszüntette a vallási különbséget. A kisipar annyira fejlődött, hogy 1859. a pesti Dohány-utcai templom építésénél a lakatos- és rézműves munkákat már csupa zsidó iparos végezte. Az ötvenes évek végén Pápán annyi tímár és szabó volt, hogy külön céhet alkottak, Pesten pedig 1861. a zsidó cipészek akartak külön céhbe tömörülni. Az 1879-iki párisi világkiállításkor már egész sora vonulhatott fel a magyar I. képviselőinek. Posner Károly a magyar osztály sikerült megrendezéséért az «Academie national agricole manufacturiére et commercial» nagy aranyérmét kapta. Magas kitüntetésben részesültek még: Nagel Hermán vasöntöde r.-t., Neuschloss Miksa parkettgyáros, Adler Károly szeszgyár-igazgató, Fischer Ignác majolikagyáros, Fischer Sámuel porcelángyáros, Egger Sámuel aranyműves, Löwinger Károly bőröndös és Spitzer Miksa aranyműves. Az 1879-iki székesfehérvári országos kiállítás alkalmával kitüntették: Brüll Lipót malomtulajdonost, Léderer Sándor bányatulajdonost, Márkus Ignác és Ullmann Lajost,a pécsi szénbányák képviselőit. Ezen a kiállításon a 7184 magánkiállító között 1155 volt zsidó. 1855-ben az ország összlakosságának 4,8 százalékát tette a zsidóság, tehát az a körülmény, hogy az I.-i kiállítók közt 16 százalékban vehetett részt a zsidó I., mutatja leginkább azt a fejlődést, amit néhány évtized alatt elért és javára szolgált az ország fejlődésének. Egyébként 1870— 1890-ig a következő zsidó iparosok részesültek arany- és nagy ezüstérem kitüntetésében az Országos Iparegyesület részéről a magyar I. fejlesztése körül szerzett érdemeikért: A legelső ezüstérmet 1870. Schön Jakab zsinór- és paszományos kapta; utána következtek: Dembitz M. aranyműves, Engel Adolf faiparos Pécs, Ehrlich Miklós mázoló, Fischer József szalaggyáros, Lajtha Bruck, Fischer Károly bőrgyáros, Feiwel Lipót lakatos, Fischer Ignác porcelánfestő, Fischer Vilmos porcelánfestő, Grosz és Weisz kalapgyáros, Hirsch Ignác vízmentes ponyvagyáros, Hoffmann Z. kárpitos, Komorner Sámuel márványárugyáros, Knopp és Steiner cégtáblagyár, Krausz Mayer szeszgyára, Krausz és Linczer szeszgyára, Kaufmann Lázár kondor- és kóctelepe, Ludwig Lipót harisnyagyára, Légrády testvérek kő- és könyvnyomdája, Leichtner és Társa szövő- és kötőgyára, Jaulusz és Hoffmann kőszénbánya, Neuschloss K. Fiai parkettagyára, Neumann Vilmos papírlemezgyára, Ohrenstein Testvérek cementgyárosok, Beocsin, Préger Zsigmond tükörüveggyár Keszthely, Rubin és Krausz aranylánckészítők, Sprinzl Mór ács Pozsony, Steinschneider Jakab ágytakarógyára, Schwartz Antal cipész, Spitzer Miksa aranyműves, Schuk Náthán mérleggyára, Taussig József keretgyára, Weiner Mór bádogos, Wolfner Gyula és Társa bőrgyára, Zwack J. likőrgyára, Havas Sándor láncgyáros, Fischer és Heidlberg vegyészeti gyára, Weisz Berthold és Manfréd konzervgyára, Ádler Lajos lakatos, Diamant Manó aranyműves, Fuchs G. mérleggyáros, Kőnig Izidor bútorasztalos, Breitner Testvérek ezüst- és zománcgyárosok, Laczkó Testvérek bőrgyára Liptószentmiklóson, Vogel Mór ékszergyáros, Link Fülöp ötvös, Schön Antal cukrász Győr, Berger Jakab bádogos Ungvár, Engelsmann Henrik épületbádogos, Kunody és Krausz kalapgyárosok, Egger Testvérek villamossági gyár, Ehrlich J. és H. kályhagyára, Freund A. bőrárugyára, Sátori Miksa és Mór ásvány- és kőmalma, Stern József kefegyára Debrecen, Garai Ármin kárpitos, Margulics Miksa gépszíjgyára, Fischer Adolf lakatosárugyára, Mautner Gyula szabó Veszprém, Bérczi D. Sándor hímző minta gyára, Wessel Lipót posztógyáros Veszprém, Blau Mór cipész Felcsúth, Grosz Ignác ecetgyára Hajdúszoboszló, Katzer József szűcs, Reitzer Lipót Szeged, a háziipar fejlesztéséért, Strausz Béla cukorgyáros Pécsett, Sichermann Lipót szerkovács, Freund Jakab festőgyár, Schwarz Róza nyakkendőgyára, Winkler Simon illatszergyára Szabadkán és még sokan mások is. Az 1896-iki millenáris kiállítás már teljes egészében megmutatta azt az eredményt, amit a magyar zsidóság I.-a az utolsó három évtized alatt elért. Az ezeresztendős fejlődési lehetőségből a zsidóság számára ekkor még csak harminc esztendő jutott, de a produktivitásnak mégis olyan fokáig jutott el, hogy az ország közgazdaságának felépítése körül már jelentős érdemekre hivatkozhatott. A zsidóság I.-ának reprezentánsai közül a legfelsőbb részről ezért számosan magas kitüntetésekben részesültek. Kitüntetéseket kaptak: Gelleri Mór az Országos Iparegyesület igazgatója, Nauschloss Marcell nagyiparos, Mende Bódog, Weisz Manfréd, Wolfner Lajos gyárosok, Baumgartner Henrik hajógyári igazgató, Braun Miksa vasútforgalmi igazgató, Brüll Ármin vasgyári igazgató,, Fischer Béla villanygyári igazgató, Krausz Lajos gyáros, Goldberger Berthold gyáros, Reismann Lázár kőszénbánya igazgató, Altschul Arthur varrógépgyár igazgató, Bálint Sándor téglagyári igazagtó, Gerő Lajos könyvnyomda igazgató, Mauthner Izidor szövőgyári igazgató, Ohrenstein Henrik cementgyáros, Abeles Vilmos bőrgyáros, Cettel Gyula vonalzó intézet tulajdonos, Feiwel Lipót vasbútorgyáros, Fellner Ottó gőzmalom igazgató, Fischer Győző műszerész, Gelb Manó kárpitos, Grossmann Miksa kádár, Jusztusz Dezső gyáros, Weisz Gyula gőzmalom igazgató, Wollák Samu gyáros, Erdélyi Mór fényképész, Gerő Adolf cipész, Sichermann Lipót szerszámkovács, Szekulesz Ede művirággyáros, Braun József pezsgőgyáros és Mauthner Mihály bőrgyáros. Az ország addig elhanyagolt I.-a felvirágoztatása körül a következő zsidó kézben levő ipartelepek szereztek leginkább érdemeket a múlt század végéig. (V. ö. Matlekovics S., «Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor») Vegyészeti ipar. Szappan- és gyertyagyárosok: Machlup H. (1868. alakult), Grünwald Sándor, Rosenthal Jakab, Krausz József H., Berger J. N., Berger Manó, Szekula Mór. Gyufagyárak: Neubauer Károly (Győr), Spitzer Testvérek (Baja), Grossmann Dávid (Munkács), Stermann M. (Nagyszombat), Husz Mór (Szolnok), Schön Bernát és Klein Ignác (Újpest), Stein és Rosenstrausz (Erzsébetfalva), Reisner Manó (Gyula), Kux Adolt (Turdossin) és Grosz Izráel (Tokaj). Keményítőgyárak: Plan és Fried, Mellinger Mór, Freund és Neumann (Szered), Pollák S. (Sárvár), Hahn Adolf (Debrecen), Kánitz Jenő, (Eger), Löwy és Társa (Szabadka), Frankl Vilmos (Párkány), Ungár Ignác (Kassa). Olajgyárak: Mandel Ede (Nyírbátor), Feldmann Manó (Nyíregyháza), Rosenfeld Lipót (Técső), Meller Ignác (Győr), Kohn Adolf (Ujverbász), Brichta Jakab (Trencsén), Schwarczer Mór (Mátészalka), Freund Lajos (Szentes), Bernauer Lajos (Újpest). Enyvgyárak: Leiner Fülöp és Fiai és Leiner Testvérek (Újpest). Műtrágyagyárak: Mogyorósy és Stein (Soroksár), Sátori Miksa (Mezőtelegd), Singer József és Steiner Miksa (Temesvár), Steiner J. (Pozsony), Singer Testvérek (Arad). Csersavgyárak: Haas Adolf (Hradek), Guttmann S. H. (Belisce), Neuschloss-féle (Naschitz). Spódiumgyárak: Steiner J. (Pozsony), Klein Jakab (Kispalugya), Steiner Miksa (Temesvár), Hofman Péter (Bártfa), Schächter Ignác (Ujszőny), Steiner F. és Fia (Szeged). Kenőcsgyárak: Lusztig és Beck, Schönwald N., Kohn és Fried, Kollár és Breitner (Újpest), Reich Jenő (Kispest). Vegyészeti gyárak: Ficher és Heidelberg, Reiss B., Trebics Mór (Nagymarton). Élelmiszergyár. Cukorgyárak: A nagysurányi gyárat 1854. alapította Frey Gerzson és Lipman, a diószegi gyárat 1868. Kuffner és Guttmann, a magyarfalvit 1870. Löw-Beer M., a hatvanit 1889. Deutsch Ignác és Fia, a selypit 1890. Schossberger Henrik és Rudolf,az oroszkait 1894 Deutsch Sándor és József, a sárvárit u. a. l895. Cukrászipar- és cukorkagyárak: Rehberger Adolf, Klein és Bäumel, Brammer Henrik, Drucker és Róth, Lux és Utasi, Villányi és Társa, Schwarcz Antal és Társa, Weisz József E. L., Schmidl L. (Győrsziget), Deutsch és Pollák (Miskolc), Freund Ödön, Strausz és Társa (Pécs). Szalámigyárak: Herz Ármin Fiai, Redlich és Fia, Fleischmann Lipót, Weil Ede, Goldscheider Károly, Perlesz József, Pick Márk, Czinner és Társa, Schwarcz E. és Fiai Szeged),Paprikagyárak: Kotányi János és Pártos Nándor (Szeged), Hofbauer Simon és Klein Ignác Tolna). Kávépótlógyárak: Wertheimer és Frankl, Franck Henrik és Fiai (Kassa), Beck Mór (Érmihályfalva). Tésztagyárak: Reisner Henrik (Fiume), Neumann J. és Társa és Deutsch Károly (Győr), Czinner és Társa (Szeged). Cognacfőzök: Weisz és Laczkó, Blau M. és Fiai (Nagykanizsa), Első Alföldi Cognacgyár (Brachfeld, Kecskemét). Serfőzök: Stein Testvérek és Deutsch Ármin és Fia (Pozsony), Hirschfeld J. (Pécs), Grün és Fia (Besztercebánya). Szeszgyárak: Berger Dániel (Nagyvárad), Blau Testvérek (Temesvár), Stern Ignác (Egyedi Lajos atyja, Újpest), Fantó és Geyduschek (Holics), Fleiszig Testvérek (Fogaras), Frisch Gyula (Versec), Grünwald és Társa (Budapest), Hirsch Ödön (Kolozsvár), Holicser Lipót (Szinérváralja), Krausz Izidor (Budapest), Kremsier Mór (Pálfalu), Linzer Károly (Budapest), Mandl Ede (Ny0rbátor), Mittelmann és Fia (Arad), Moskovics Mór (Nagyvárad), Neumann Testvérek (Arad), Schwarcz Mór (Mátészalka), Spitzer Benő (Baja), Taglicht és Fleiszig (Fogaras), Weisz Mózes és Bernát (Munkács), Wodianer Albert (Komjáth), Wohl Hermán (Mucsiny). Ecetgyárak: Raabstein A. (Újvidék), Reisz Mór (Arad), Schwarcz Ferenc (Miskolc). Agyagipar: Weisz Lipót (Mechala), Lichtner Dávid es Fia (Szeged), Schwarcz Jakab (Keszteg), Heller F. (Budapest) Grünwald M. (Pozsony), Krén Ignác (Székesfehérvár), Telek Ármin (Szliács- Haraszt), Borovitz Manó (Kaposvár), Weinstein Jakab (Rozsnyó). Üvegipar: Scwarcz A. és Fiai (Pálfalva), Reich Márk (Sólyomkő), Birnbaum Bernát és Ganzfried József (Sáros Livó), Rubin Sámuel és Lorber Juda (Szervartó), Kurzweil Bernát (Incevölgy), Zeiger Ábrahám és Nuszbaum Mendel (Felső-Hrabasica), Goldstein Testvérek (Regéc). Vasipar: Buchwald Sándor, Hegedűs Adolf, Hertzka, Berger és Márkus, Stern és Merkl. Faipar: Goldberger Zsigmond, Hirschler Ármin, Wellisch Náthán, Löwy D. és Fiai (Újpest, Neuschloss Ödön és Marcell, Engel Adolf (Pécsi). Bőripar: Wolfner Gyula és Társa (Újpest), Mauthner Testvérek (Újpest). Weisz Ármin és Fia (Újpest), Strasser és Schönfeld (Újpest), Machlup Testvérek, Grünwald J. és Fia (Szombathely), Krausz József Fia (Marcali), Fried Bernát Fia (Simontornya), Horn Adolf (Esztergom), Groszmann Mór (Pécsujfalu), Leopold Sándor Fiai (Tatatóváros), Abeles Adolf és Fia, Margulies M. gépszíjgyár. Papíripar: Spiegel Vilmos (Kisszeben), Weil József, Préger Samu, Szilárd Mór, Deutsch és Wachsmann, Glück Zsigmond, Rosenfeld J. (Nacpál), Salzer Jakab, Posner Károly Lajos, Czettel és Deutsch. Kékfestőipar: Goldberger Sámuel és Fiai, Spitzer T. Apatin), Cobner és Társa. Gombkötőipar: Wollák és Berkovics, Schön Jakab, Fischer Gusztáv. Kesztyűipar : Polacsek A. Hugó, Hendl Mór, Ormai Mór. Arany-, ezüst- és díszműárugyárak: Bachruch A., Grünstein Henrik, Breitner Testvérek, Rothberger Jakab, Sienger és Fleischmann, Mandl Henrik, Wisinger Mór, Löfkovics Arthur (Debrecen). Könyvnyomdaipar: Kunossy Vilmos és Márkus Samu. Malomipar: Gizella, Hengermalom, Pannónia, Viktória, Concordia, Erzsébet, Lujza és a Hitelbank malmai. Ezeknek alapítói és igazgatóvezetői nagyrészt zsidók voltak és nagy érdemük van abban, hogy a magyar liszt versenyképessé lett a világpiacon. Bányaipar: Salgótarjáni, Észak-magyarországi, Magyar Általános Kőszénbánya, Borsodi és Esztergomi szénbányaművek. Ezeket is zsidók alapították és fejlesztették ki közgazdasági életünk számottevő szerveivé. Ugyanígy zsidók által alapított és vezetett részvénytársaságok teremtették meg a rimamurányi és a Resica-aninai vasműveket és hosszú láncolata sorakozik ezeken kívül azoknak a faipari telepeknek, szövőgyáraknak, villamos telepeknek ruggyantagyáraknak, könyvnyomdáknak, mezei és iparvasútgyáraknak, amelyeknél zsidók működnek közre a magyar nagyipar fejlesztésének érdekében. És ugyancsak zsidók voltak a szellemi vezérei a Gyáriparosok Országos Szövetségének: Chorin Ferenc és Neményi Ambrus, mint ahogy ma is egyik főirányítója Fenyő Miksa. A békeidők rendszeres és csöndes I.-i fejlődésének korszakát elementáris erővel szakította meg 1914. a világháború kitörése. Ez a megszakítás csak a fejlődés rendszerében mutatkozott, mert most valósággal forradalmát élte át az I., a produktivitás tempója megsokszorozódott, a technikai átszerelések a békeüzemekről a hadicikkek gyártására elképzelhetetlenül rövid idő alatt megváltoztatta a nagyipar egész berendezkedését. A megrendelő és a fogyasztó javarészben az állam, illetve a hadsereg volt és az ipartelepek valósággal üzemévé lettek a hadseregnek. A Weisz Manfréd-gyár és a Wolfner gyár a háborús I.-i termelésnek olyan példáját szolgáltatta, ami nemcsak a magyar I. történetében, de a hadtörténetemben is a legnagyobb ismerést érdemli meg. A háború befejezése és a nagy gazdasági összeomlás a békeüzemre redukált ipartelepeket is nagy megpróbáltatások elé állította. Az iparvállalatoknál a személyi és üzemi leépítések egymást érték, esztendők elmúlta után azonban a vérkeringés lassan-lassan visszatért az I.-i életbe is és ma a gazdasági konszolidációval a magyar I. ismét a fejlődés útjára került. Szép példáját mutatják ennek az esztendőnkénti mintavásárok. Az Országos Statisztikai Hivatal az 1910-ik évről kiadott hivatalos kimutatása szerint az I.-ban a következőképen oszlottak meg a zsidók: Összlétszám, Zsidó, Önállók, segédek, Önállók, segédek – Asztalos : 54,507 87,421 1.329 1,9-42; Borbély: 9,669, 12.743, 350, 334; Cipész: 60,933, 61,070, 5,422, 3.891; Korcsmáros: 29,562, 28,145, 12,343, 5,669; Kovács: 36,741, 103,357, 785, 3,296; Kőműves: 16,766, 64,178, 103, 99; Könyvnyomdász: 919, 11 959, 534, 2,701; Mészáros: 12,919, 17,839, 3,110, 8.115; Molnár: 11,373, 26.612, 466, 423; Pék: 4,718, 13,396, 1,152, 1,663; Szabó: 25,596, 38,848, 5,386, 6,148; Szűcs: 4,450, 3.496, 269, 314; Takács: 4,022, 8,063, 52, 101; Egyéb iparágak: 79,649, 261,488, 10,691, 15,414; Bányászat: 360, 63,278, 11, 85. Az 1920-iki hivatalos statisztika szerint a háború utáni Magyarországon bányászattal és kohászattal 477, I.-ral pedig 71,197 zsidóvallású egyén foglalkozik. Ebből önálló az I.-ban 28,090. tisztviselő 10,097, egyéb segédszemélyzet 33,010. Az I.-telepek tulajdonosai közül 1109 zsidóvallású. L. Magyarország. Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2188 .cimszó a lexikon 389 . s köv. oldalán.