12186.htm   CIMSZO:     Inkvizició  SZOCIKK:    Inkvizíció, eredetileg egyházi intézmény a középkorban, majd az újkorban is, amikor főképpen Spanyolországban vészthozó nagy szerepet játszott. A zsidóság történetében és különösképpen a zsidó martirológiában rendkívül nagy jelentősége van. Az I. eredetileg nem a zsidók ellen irányult, hanem azok ellen, akiket az egyházi, majd egyházjogi felfogás eretnekeknek (haeretici, haereses) minősített. Ehhez képest a középkori I. csupán a megkeresztelt, de visszaeső zsidót és a zsidóságra áttért keresztényt, mint judaizálót (l. Judaizálás) vonta vád alá, de ezenkívül az iratok (Talmud, bibliakommentárok és más teológiai iratok) cenzúráját (l. Cenzúra) tartotta kezében kezdettől fogva. Az I. szervezését és az I.-törvényszékek felállítását az 1148-iki veronai zsinaton III. Lucius pápa alatt, majd az 1215-iki lateráni zsinaton III. Innocencius pápa alatt határozták el véglegesen s eredetileg a dél-franciaországi eretnekeknek (albigensek és valdensek) nevezett igazi keresztény szellemű emberekből álló szekta ellen irányult.    Ámde a Toulouseban felállított első hitnyomozó-törvényszék már vont vád alá zsidózó (judaizáló) eretnekeket is, sőt 1288. a zsidó szellemi élet egyik vezető centrumában, Rasi korábbi működése helyén, a champagnei Troyesban számos zsidót és nem is judaizálót elevenen elégettek (l. Memorkönyvek). Kétségtelen, hogy az I. eljárása még az akkori kánonjogi felfogásba is beleütközött s a dominikánus inkvizítorok fanatizmusa a világi hatóságokban is ellenszenvet keltett. Így a zsidók iránt ellenséges indulatú Szép Fülöp francia király megrótta miattuk az egyházi hatóságot. A középkorban egyébként az I. a zsidó könyvek cenzúráját, majd tömeges elégetését intézte (l. Kereszténység és zsidóság viszonya), de csupán ritkább esetben kerültek eléje zsidók, többnyire, mint «judaizáló eretnekek». Egészen más volt az ú. n. spanyol v. újkori I., mely az 1478-iki pápai bullán alapult. Az I.-törvényszékek megszervezése 1480. történt meg s 1491. az egész államterületre s az összes későbbi gyarmatokra kiterjedt s érvényben volt 1829-ig. A zsidók kiűzését elrendelő 1492-iki királyi ediktum. következtében az ottrekedt és kényszer hatása alatt megkeresztelkedett zsidók, amennyiben judaizálóknak bizonyultak, az I. hatásköre alá tartoztak. Az egész eljárás célja, mint az magából Ludovicus á Paramo XVI. sz.-i inkvizítor művéből kitűnik, a zsidók vagyonának lefoglalása volt, miután ezen a korona és az I., meg maga az egyház osztozott. A középkori Gui toulousei inkvizitor Practica Inquisitionis és Eymerich aragóniai inkvizítor Directorium Inquisitorum c. művéből, továbbá a pápai bullákból, a főinkvizítorok némelyikének, főképpen Torquemadának, majd Manrique és Espinosa bíbornokoknak ú. n. instrukcióiból megállapítható, hogy az egész állam I.-kerületekre volt felosztva s minden vádlott a saját kerületébe tartozott. I.-kerületek, melyek számos, sőt leginkább judaizáló pereket tárgyaltak, a tulajdonképpeni Spanyolországon kívül voltak még Chartagena de las Indiasban, Mexicóban, Peruban és Goában. Portugáliának külön kerületei voltak s ott az I. később lett intézményesítve, de azután sokkal nagyobb számban szedte áldozatait a zsidóságból, mint maga a spanyol I. Portugáliában azért késhetett az I.-törvényszékek felállítása, mert a zsidók és marannusok óriási pénzáldozatokkal magában Rómában is vonakodásra tudták rábírni az egyház főtényezőit, a lisszaboni nunciaturát pedig évtizedeken át a legjobban jövedelmező egyházi stallumnak tekintették. Az I. perei eleinte súlyos visszaélésekkel folytak le s különösen Torquemada, Deza és az ezalatt működő Lucero kanonok, cordobai inkvizítor neve tartozik a legvéresebbek közé az I. történelmében. Kimutatás van arról, hogy pl. Lucero kanonok a XVI. sz. elején Cordobában még az I. perrendje szerint is a legszabálytalanabbul két olyan auto-de-fét rendezett, melynek egyikén 107, a másikán 110 zsidót s néhány keresztényt égettek el elevenen. Az I. későbbi perrendjét szigorúan szabályozták, így a perbefogást, a tanúkihallgatást, a tortúrát, az ítélethozatalt, vagyonelkobzást stb. A tortúra nem volt borzalmasabb, mint bármely más európai állam tortúrája, de szörnyűséget fokozta, hogy egyházi emberek, a vallás őszinte mártírjain tisztán abból a célból követték azt el, hogy vagyonukat lefoglalhassák. A legfőbb büntetés az ú. n. «világi karnak való átadása (relaxatio)-ban állott, ami az elégetést jelentette. Ha meggyónt az áldozat, ill. ha gyónását elfogadták, akkor előbb vasnyakkal (garrucha) megfojtották s csak azután égették el ha nem, elevenen. Kisebb büntetésnemek voltak a gályarabság, vergüenza (nyilvános megcsapás félmeztelen állapotban, nőkön is), rengeteg imádságmondás, több évig tartó sanbenito-viselés (gúnyköntös) s a mindezeket megelőző vagyonelkobzás és hivatalviselési képtelenség négy nemzedéken át, továbbá a carcel perpetua, ami internálásnak felel meg, de nem tömlöcnek. Legtöbb esetben azonban elégetés volt. A pereket gyanús halottak ellen is lebonyolították s ezeket in effigie v. in statua, kép vagy báb alakjában, csontjaikkal együtt égették el. Az ítéletszövegek a relaxatiót, tehát a tűzhalálnak való átadást kivétel nélkül e szavakkal vezették be: Christi nomine invocato. Az elégetés a Quemado o-n (égetőtár) történt, mely többnyire, bár nem mindig a városon kívül volt, de pl. a madridi borzalmas 1680-iki auto-de-fén a város főterén. A Quemaderón levő brazerókhoz vasnyakörvvel kötötték a mártírokat, majd kihirdették az ítéletet, melynek megtörténte után két-két szerzetes vezette el az elítélteket s adta át a világi karnak (brazo seglar), mert «az egyház nem ont vért» (ecclesia non sitit sanguinem), de már a középkori IV. Innocenciustól kiadott Ad exstirpanda pápai bulla kötelezővé tette a világi hatóságoknak az öt napon belüli ítélet végrehajtást. Spanyolországban azonban ez kivétel nélkül az auto-de-fe (hithűségi aktus) után történt. Az I. zsidó és marannus vagyis titkos zsidó áldozatainak ma már megállapította a tudomány az átlagos létszámát, még pedig a spanyol kir. akadémia Archivo Historico Nacional Inquisitio c. és a Fidel Fita y Colomer jezsuita tudós által kiadott Boletin-sorozat óriási okmánytára, az egyes várostörténeti monográfiák és adattáraik, a portugál I. adattárai, a dél-amerikai Medina hat fóliót kitevő okmánytára, az egykorú spanyol krónikák, az egykorú auto-de-fe Relatiók (a kerületi I. kötelező jelentései) stb. alapján. Az irodalomban említett s az I. történetét feldolgozó szerzők véleménye különböző, minek oka a régebbi kutatások s okmányok hiánya. Pontos és minden előbbi kutatást egybevető auto-de-fé statisztikát ad Elkan Adler. aki éppen zsidó szempontból tette azokat kutatás tárgyává. A létszám azonban csak az auto-de-fékre vonatkozik, nem pedig az elégetettek létszámára, melyet azonban rekonstruálhatunk. Úgy a Llorrente-féle elfogult túlzó nagy szám, mint a zsidók mindenfajú megbüntetését egybefoglaló 300 ezren felüli Amador de los Rios-féle áldozati létszám helytelen és túl magas, de ugyanúgy tudománytalan és torzító az egyházvédő, bár az I-t valósággal szentesítő Rodrigo spanyol szerzetes alacsony számadata. Az egykorúak, akik nem csupán történetírók, hanem hűséges egyházi férfiak voltak, mint Pulgar, Bernaldez, Mariana stb. óriási számokat közölnék s ezek egymással feltűnően egyeznek. Így Bernaldez, Deza főinkvizítor káplánja csupán 1482_-89 közt 7000 elégetésről tud s ezek túlnyomó többsége zsidó volt; a sevillai I. palotája falán lévő emléktábla pedig 1492—1524 közt ezer eleven elégetettről szól, míg Mariana, a nagytudományú jezsuita csupán Torquemada főinkvizítorsága alatt kétezer elégetésről tesz említést, de még a XIX. sz.-i német benedekrendi tudós, Gamo is kétezerre teszi csupán a Ferdinánd és Izabella korabeli elégetések számát. Ezek túlnyomó többsége zsidó volt s így nem kétséges, hogy sok ezer tűzhalált halt vértanút áldozott fel az I. Magyarországot az I. borzalmai elkerülték s a tűzhalálbüntetés csupán két alkalommal fordult elő kimutathatólag. (L. Bazini vérvád, Nagyszombati vérvád, továbbá Judaizálás, Mártírok, Ostyamegszentségtelenítés, Kútmérgezés és Vérvád.). Irodalom. Lea, History of the Inquisition in Spain IV (1906); Llorrente, Histoire critique de Inquisition d’Espagne I—IV. (1818, németül 1820) ; Kayberling, Geschichte der Juden in Portugal (1867); u. a , Ein Feiertag in Madrid (1859) ; Elkan Adler, Auto de fé and Jews (1908); Publications of the Jewish Historical Society of America I—XXX. (passim) ; Lindo, History of the Jews of Spain and Portugal (1848); Paramo, De origine et progressu sancti inquisitionis (1598) ; Amador de los Rios, História de los Judios en Espana I—III (1875); Bedarride, Histoire des Juifs en France, en Italie et en Espagne (1861) ; A. Castro, Historia de los Judios en Espagna (1847); Jacobs, Sources of Spanish Jewish History (1894) ; F. D. Mocatta, The Jews of Spain and Portugal and the Inquisition; Israel Lévi, Les Juifs et l’Inquisition dans la France Méridionale (1891). A tárgyra vonatkozó forrásirodalmat l. Heltmann Rezső, Az inkvizíció a történelmi kutatások megvilágításában (1928).                                                                  Ez a cimszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk Újvári Péter) található . A lexikon digitális változata (tehát e szócikk facsimiléje is) elérhető a www.nagypetertibor.uni.hu, www.zsidlex.extra.hu, www.wesley.hu, http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ webhelyeken. Ez a(z) 2186 .cimszó a lexikon 387 . s köv. oldalán.